Translate

2017. június 24., szombat

Egy küldetés vége

Aki ismer, az tudja, hogy imádok sminkelni. Rengeteg szemhéjpúderem, szemceruzám és rúzsom van, többféle márka, többféle árnyalat. A reggeli rutinom része, hogy nagyjából 15-20 perc (ha időm engedi, inkább kétszer ennyi) alatt összehozzak valami tetszetős sminket, ugyanis nagyon-nagyon ritka eset, hogy enélkül menjek bárhova, ahhoz vagy olyan szintű időhiány kell, hogy egy tus+szempillaspirált ne lehessen feltenni, vagy apokalipszis. 
Igyekszem magam fejleszteni ezen a téren. A két legfontosabb dolog: 
1) minél jobb technikával, minél precízebben dolgozni, és 
2) ezt minél gyorsabban művelni.

Nemrég felfedeztem a Pinterestet (közösségi oldalak terén mindig is egy kicsit le voltam maradva), amit arra kezdtem el használni, hogy ötleteket merítsek az aznapi sminkhez. Ebből aztán hamarosan megszületett az ötlet, hogy mi lenne, ha lemásolnám ezeket, és valamilyen formában megosztanám a nagyérdeművel, hogy hogy sikerült. Erre a célra létrehoztam egy Instagram fiókot (link az oldalsávban, reklám vége.). Ha majd egyszer millió követőm lesz, és megkérdezik, hogy mi volt az alapötlet, majd azt fogom mondani, hogy az volt a célom, hogy ezzel bátorítsam a nőket arra, hogy ne arra hivatkozva ne sminkeljenek, hogy ők nem tudnak. Én se tudok. Sőt, ma már az aktuális "trendek" szerint sminkbakinak számító dolgokat  is elkövetek, mert nekem akkor is jobban tetszik a füstös szem vörös rúzzsal.  
Az Instagramra posztolgatás közben aztán eszembe jutott, hogy ezt igazából egy 30 napos kihívás formájában is csinálhatnám, ezért a meglevő bejegyzéseket gyorsan átírtam, majd a napok számának megjelölésével folytattam a posztolgatást. Minden nap egy kép az aktuálisan kinézett sminkről, egy közeli, egy félkész, és egy teljesen kész. Természetesen ez a felállás sem azonnal jutott eszembe; mentségemre szóljon, hogy nem így készültem.

Ma van a harmincadik nap, feltettem az utolsó képet. Bevallom, az utóbbi napokban már egy kicsit untam. Nagyon sokat segített ez az egy hónap abban, hogy a következőkben több ötletem legyen, és természetesen technikailag is többet fejlődtem azáltal, hogy a saját eszközeimmel kellett valamit megalkotnom, amihez sokszor nem volt segédlet, vagy éppen azokkal az árnyalatokkal, amik a képen voltak, nem rendelkeztem. 

Bár nem arattam elsöprő sikert a műveimmel, egy sorrend azért kialakult köztük. Vagyis kettő. Az Instagram népe is felállított egy Top 3-at, és én is. A képek a helyezésekre kattintva érhetők el.
Az Instagramon ez a három nyerte el leginkább az emberek tetszését:



Részemről meglepő az eredmény, az első helyezett például szerintem egyáltalán nem lett jó, nem is hasonlít az eredetire.

Ez pedig az én személyen Top3-am:



Ti mit gondoltok?


2 megjegyzés:

  1. Nekem az utolsó kettő tetszik a legjobban, igazság szerint. Viszont hozzád legjobban a vöröset is tartalmazó sminkek állnak a legjobban bár lehet azért vélem így, mert így ismertelek meg. :D
    Nagyon ügyes vagy és igen, idővel még ügyesebb leszel! Kitartást és sok sok gyakorlásra alkalmas időd kívánok neked. Így is remekül sminkelsz, én messze elmaradok mögötted, illetve jómagam nem szeretem a sminket. Viszont elismerem, mint a művészet egy másik formáját. Hiszen az, az emberi arcot festeni is egyfajta művészet és alkotás. Nagyon ügyes vagy, csak így tovább! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Még ezt nem hallottam, hogy a művészet egy formája lenne, de igazad lehet, van benne valami. :)

      Törlés