Beépített gothság

Ahogy ígértem, mesélek egy keveset arról, hogy hogyan is építem be a goth stílust a mindennapjaimba. Az évek során a egyre inkább azzá a típusú emberré válok, aki a külsejét tekintve magának szeretne megfelelni, nem pedig egy másik embernek vagy különböző szabályoknak.

Az egyetemi éveim alatt szereztem be több goth stílusú ruhadarabot, és kezdtem őket minél gyakrabban viselni. Az volt a célom, hogy az új társaság már így ismerjen meg és fogadjon el. Működött. A gólyatáborban is szereztem barátokat, és később a félév során is. Nem voltak előítéletesek, nem féltek tőlem. Vagy csak elsőre nem mondták. Az egyik legjobb barátnőm mesélte el, hogy először, amikor meglátott úgy gondolta, hogy nem leszünk jóban, mert az ő rózsaszín álomvilága nem illik össze az én fekete álomvilágommal. Mégis úgy döntött, hogy ad nekem egy esélyt. Azóta többször is elmondta, hogy jól döntött.

Hallgatótársaimnál kicsit nehezebben ment a családdal való elfogadtatás. Igyekeztem lassan, cseppenként adagolni a dolgot. Egyre többször jelentem meg otthon is az új ruháimban, és próbáltam minél kevésbé magamra venni, ha valami nem tetszett nekik. Először még az otthoni címre rendeltem a ruhákat és kiegészítőket, de később úgy döntöttem, hogy a budapestire fogom. Így én bonthatom ki először, és nem is kell heteket várni, hogy felpróbálhassam. Ebből az lett, hogy egy ruhadarabot több hete vagy hónapja hordtam már, mire ők látták. Végül aztán elfogadták, vagy beletörődtek. Mindegy is, melyik.

A gyakorlati helyeimre és a munkahelyemre is amennyire tudom, beviszem. Egy drogériában dolgozom, ahol a kötelező munkaruha fehér póló, fekete nadrág és zárt cipő. Legalábbis ezt mondták, amikor jelentkeztem. Először tartottam magam ehhez, majd megtudtam, hogy a nadrág helyett szoknyát is viselhetek. Ez nagy könnyebbséget jelentett, tekintve, hogy nem hordok nadrágot. Télen sem. A zárt cipővel nem volt gond, télen csizmát hordok, nyáron viszont másra volt szükség. Úgy gondoltam, egy fekete balerinacipővel talán kiegyeznek. Így is volt. A munkahelyi öltözékem tehát: fehér felső, az éppen aktuális szoknya, mindenképp stílusba vágó, és balerina. Ha kesztyű is van rajtam aznap, azt le szoktam venni, de minden más kiegészítő marad. A smink szintén. Egyedül a fekete rúzst hanyagolom, bár egyszer már azt is megpróbáltam, és semmi probléma nem volt vele. Sőt, többen mondták hogy nagyon tetszik nekik a stílusom, és az is, hogy merek így öltözni. Annak a számlájára írom, hogy elégedettek velem és a teljesítményemmel, így nem kötnek bele abba, hogy hogy nézek ki. Másoknak is azt szoktam javasolni, hogy próbálják meg megtalálni az egyensúlyt a hétköznapi és a munkahelyi kinézetük között. Azokon a napokon, amikor dolgozom, már reggel egy kicsit moderálom a külsőmet; a legdurvább, legsokkolóbb szereléseket meghagyom az olyan napokra, amikor nem kell menni. Eddig bevált. A későbbiekben is tartani fogom magam ehhez az elvhez. Szerintem, ha az ember először "bedolgozza" magát valahova, megismerik, megtudják, hogy hogy teljesít, nagyobb elfogadásra számíthat minden tekintetben. Persze lehet, hogy nekem csak szerencsén volt eddig, jó helyeken voltam, jó főnökeim voltak, stb. Máshol lehet, hogy nem működik az elméletem, de ez majd elválik. Egy próbát mindenképp megér.

Jövőre végzek. Gyógyszerész leszek, és fehér köpenyre fognak ítélni. Ezt jóval szigorúbban veszik majd, mint a drogériában, ahol még diákként dolgozom. A köpeny alatt viszont mindegy, mi van. Ha akarom, csipkeblúz. Ha akarom, fehér fűző.  A smink változatlan, a kiegészítők maradnak. Kivéve a kesztyű és  a fekete rúzs. És ha mindez a majdani főnökömnek is megfelel, akkor talán egyszer oda is eljutok, hogy fehér, ujjas fűzőben szolgálhatom ki a betegeket. Szólok, ha így lesz. ;)