Olvasmányélmény - Joe Hill: Spóra

Ezzel még biztosan adós vagyok. Joe Hill Spóra című könyve a megjelenése idején (ami nem is olyan rég volt) viszonylag nagy reklámot kapott, és nagy reményeket is fűztek hozzá. Mindkettő érthető, ha tudjuk, hogy Stephen King fiáról van szó. Már nem emlékszem, hogy ez az információmorzsa honnan jutott el hozzám, de meglehetősen kíváncsivá tett; tudni akartam, hogy vajon az ifjú szerző képes-e legalább hasonlót alkotni, mint az általam (és még sokak által) kedvelt édesapja. Így hát a legutóbbi Black Friday akció keretében megszereztem a könyvet.

Az elolvasása hosszabb ideig váratott magára; több, mint három hónappal a megszerzése után vettem a kezembe, közvetlenül azután, hogy becsuktam az E. A. Poe novelláskötetet (erről is írtam). Terjedelmes mű, kb 900 oldal, tartani sem volt egyszerű, ennek ellenére három hét alatt olvastam el. Magamhoz képest még ez is soknak számít, ha élvezetes a könyv, viszont itt nehezítő körülményként ott volt az időhiány; jobbára reggel a Komárom felé tartó vonaton olvastam, néha a visszaúton is loptam magamnak egy kis időt, esetleg esténként, ha már az aznapra szánt tanulnivalóval végeztem, és más nem akadt.

A fülszövegből kiderül, hogy egy világvégeregényről van szó. Új járvány üti fel a fejét a világban; az emberek testén tetoválásra emlékeztető, fekete-arany jelek jelennek meg, majd spontán meggyulladnak, s az így keletkezett tűzben lelik halálukat. Kiderül, hogy a járvány egy új, eddig fel nem fedezett gomba spórájával terjed. Ezt már tudják, amikor mi a történetbe csöppenünk. A főszereplő egy ápolónő, aki a férjével fogadalmat köt, hogy amint megfertőződnek (azaz megjelennek a a jelek a bőrükön), öngyilkosok lesznek. A nő véleménye azonban megváltozik, amint kiderül, hogy gyermeket vár. Férje elhagyja, ő pedig próbál túlélni. Végigkövethetjük, amint talál egy csoportot, akik tudják uralni a fertőzést, amint ezt ő is megtanulja, a csoport életét, a bujkálást az égetőkommandó elől.... Nem folytatom. Ezt mind elolvashatjátok a könyv hátoldalán, az internetes leírásban.

A címválasztás szerintem magyarul jobban sikerült, mint az eredeti. Angolul The Fireman címmel jelent meg, ez a tulajdonképpeni második főszereplő tűzoltót jelöli, aki képes a fertőzés uralására. Számomra a Spóra figyelemfelkeltőbb cím, mintha csak egyszerűen A Tűzoltó lenne. Semmi esetre sem egy világvégeregényre gondolnék ilyen címmel, lehet, hogy le sem vettem volna a polcról.

A történet izgalmas, fordulatos, bár néhol kiszámítható. Az író stílusa hasonlít Kingéhez, de mégsem teljesen ugyanolyan. Könnyed, lendületes, hétköznapi szavakat, szófordulatokat használ, helyenként trágárságtól sem mentes. És egyértelműen mai. Termékmegjelenítést és aktuálpolitikát is tartalmaz (felfedezhető természetesen, hogy a szerző kinek az oldalán áll), valamint rengeteg utalás is van különböző művekre, színészeket, írókat, politikai személyeket és egyéb híres embereket említ meg. A cselekmény ideje nem túl sok, gyakorlatilag egy terhesség idejéig tart. A könyv közepe felé egy kicsit lassabban halad, a végére viszont felpörögnek az események - ez már csak ilyen King-féle vonás, és úgy tűnik, hogy öröklődik. Ha-ha A végére nem mondanám egyértelműen, hogy happy end, inkább keserédes a befejezés. De tulajdonképpen nincs is befejezés, a történet nem zárul le, ha nagyon rágnák a rajongók Mr Hill fülét a folytatásért, lenne honnan felvenni a történet fonalát, és nem is lenne olyan nehéz.

A világvége hangulat felépítése véleményem szerint zseniálisan sikerült. Ha az ember egy kicsit belegondol a leírtakba, hogy egyik pillanatról a másikra tűnnek el a megszokott dolgaink, amelyek nélkül szinte már élni sem tudunk... Félelmetes. SPOILER következik: Az egyik kedvencem, amikor a főszereplő a Google-t szeretné megnyitni, viszont mivel már a szerkesztők is a járvány áldozatai lettek, a főoldalon a Google felirat helyett Goodbye, a Google keresés és a Jó napom van gombok helyett pedig A keresés véget ért és a Jó napjaink voltak feliratok vannak. Ha valami, akkor az azért már elég para, ha Google sincs! SPOILER vége

Szerintem maga a spóra is nagyon jó ötlet; tulajdonképpen az ideális biológiai fegyvert írta meg. Gyorsan terjed (és nem is úgy, ahogy gondolják először), láthatatlan, és kiirtja a világot. (Az, hogy az előállítása illetve a beszerzése olcsó-e, nem derül ki a könyvből, és itt meg is állítom ezt a gondolatot; habár időnként én is azt mondom, hogy a világ megérett a pusztulásra, nem támogatom az emberiséget ily módon kiirtó törekvéseket. Ha mennünk kell, majd azt Természetanya elintézi.) Borzongató belegondolni, hogy ilyen tulajdonképpen akár létezhet is (én úgy gondolom, hogy a feltételes mód nem is helytálló már - az anthrax hasonló ebből a szempontból).

De bármennyire is világvége, és bármennyire nem szépirodalom, mostanában a legszebb szerelmi vallomást (amit nem én kaptam) ebben a könyvben olvastam. Így aztán nem helytálló már a múltkoriban a "Melyik könyvön sírtál utoljára?" kérdésre adott válaszom. (Az akkori válasz és a teljes kérdéssor itt). Még ezen kívül egyszer megríkatott, az utolsó oldalaknál. Nem is emlékszem, hogy volt-e más könyv, amelynek a befejezésénél csak ültem az ágyon, szorítottam magamhoz a könyvet, és folytak a könnyeim. (Papám könyvei talán, amiket a saját életéről írt, de az kicsit más tészta.) Szóval, jár a köszönet az élményért Mr Hillnek.

Olvasás közben fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó lenne a Spóra jelét magamon viselni, és ez a befejezéskor meg is erősödött.  Ha már úgy is tetoválásra hasonlít.... ;)

Olvasmányélmény - Edgar Allan Poe legjobb elbeszélései

Egy korábbi bejegyzésben ígértem, hogy az addigi és az azutáni olvasmányélményeimnek szentelek egy bejegyzést. Sorban haladva, egy Edgar Allen Poe novelláskötettel kezdem. Februárban kezdtem neki, magamhoz képest viszonylag lassan olvastam el, de mentségemre szóljon, hogy abban az időszakban szakdolgozatot írtam.

A kötetre egy közeli antikváriumban tettem szert, a Corvin negyedtől nem messze található. Időnként betérek ide körülnézni; általában van is valami kedvemre való. Egy ilyen nézelődés alkalmával akadt meg a szemem ezen a novellásköteten. Nem sok idő volt már zárásig, de mivel lefoglalni nem lehetett és éppen nem volt nálam pénz, így sietnem kellett, hogy még időben visszaérjek. Végül megszereztem; áron alul, tökéletes állapotban. Érintetlen volt.

Poe munkássága eddig kevéssé volt ismert számomra; homályos emlékeim vannak csak arról, hogy gimnáziumban foglalkoztunk-e vele, illetve mikor és mennyit. Jó véleményeket hallottam róla, és tudtam azt is, hogy szubkultúránkban az egyik alapszerzőnek számít. Műveit főként a gótikus irodalomhoz illetve a romantikához sorolhatjuk, ezen kívül találhatunk köztük néhány detektívtörténetet is.

A kötetben 35 novella kapott helyet, hosszabbak-rövidebbek egyaránt. A válogatás természetesen szubjektív (milyen is lehetne?), a szerkesztők elmondásuk szerint arra törekedtek, hogy szemléltessék a szerző stílusát, legjellemzőbb motívumait, és lehetőleg átfogó képet adjanak arról, ki is volt ő, hogyan és mit alkotott.

A novellák nagy részének témája a halál. Több novella szól a főszereplő feleségéről és az ő haláláról. Úgy vélem, ezek Poe felesége elvesztésének kivetülései lehetnek. Erre a következtetésre a szerző életrajzának tanulmányozása során jutottam; feltűnt ugyanis, hogy a Berenice, a Morella és a Ligeia című novellák meglehetősen hasonlóak, ezért utánanéztem, hogy lehet-e valami oka annak, hogy a szeretett nő elvesztését ennyiszer jeleníti meg. Más megközelítésben, de ugyanezt a témát dolgozza fel az egyik kedvenc novellám, Az ovális portré.  SPOILER Itt a feleség azáltal sorvad el, hogy a főszereplő egy festményt készít róla, amely már-már zavaróan élethűre sikeredik. SPOILER VÉGE

Nagyon szórakoztató volt a Dr. Kátrány és Toll professzor módszere és a Mellonta tauta. Az előbbiben a főszereplő egy híres egy elmegyógyintézet vezetőjéhez érkezik látogatóba, hogy kikérdezze a módszerről, amelyet a betegeken alkalmaznak. Megérkezvén különös jelenségeket tapasztal, majd szép lassan kiderül, hogy korántsincs olyan rendben minden, ahogy ő arra számított. A csattanót most nem mondom el, akit érdekel, elolvashatja a novellát, valahol az internet bugyraiban biztosan fellelhető. Az utóbbi egy léghajó fedélzetén írt napló, amely azért is roppant szórakoztató, mert rengeteg valótlanságot tartalmaz; összekevert vagy félreértett információk és féligazságok tömkelegét írja le szinte már hihetően (gondolom, azok számára, akik nincsenek a helyes információ birtokában, tényleg hihető is).

Érdekes Az elhamarkodott temetés, a Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban és a Pár szó egy múmiával. Mindhárom az élet és a halál közötti állapottal foglalkozik. Az elhamarkodott temetés több esetet foglal össze, melyekben valakit tetszhalott állapotban, gyakorlatilag élve temettek el. Ezek voltak talán a legizgalmasabb sztorik, mivel ez nekem is egy félelmem. (Talán Poe-nak is az volt?) A Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban egy olyan esetet mutat be, ahol egy halálos beteget az ő beleegyezésével hipnotizálnak, hogy megfigyeljék, a halál pillanatára illetve a halál pillanatában a testre milyen hatással van. Többet nem árulok el, tényleg nagyon érdekes belegondolni abba is, hogy a leírtak tényleg működnek-e (nem hinném, de felvetésnek nem rossz). A Pár szó egy múmiával a kettőt ötvözi valamennyire; a kutatók egy múmiát vizsgálnak, melyről /akiről kiderül, hogy egy nagyon hosszú életű család sarja, és élve balzsamozták be. Magát a beszélgetést a múmiával eléggé ironikusnak éreztem, aki ismeri a sztorit, javítson ki, ha tévedek.

Kissé kilóg a többi novella közül a három detektívtörténet, A Morgue utcai kettős gyilkosság, a Marie Roget rejtélyes esete és Az ellopott levél. Az első kettő biztosan megtörtént eset alapján íródott, ha jól emlékszem, a harmadik nem. Mindhárom történet nagyon tetszett, részben a következtetések miatt, amikre a szereplők jutottak az esetekkel kapcsolatban, de nagyobb részben amiatt, ahogy ezekre jutottak. A gondolatmenet, ahogy végigvitték, hogy mi hogyan történhetett, miért úgy, melyik lehetőség vethető el, és az miért vethető el... Egyszerűen zseniális. Aki szereti az ilyesmit, szeretettel ajánlom őket elolvasásra, tényleg megéri.

A végére hagytam a kedvencemet, Az áruló szív-et. Ez is gyilkosságról szól, viszont itt a lelkiismeret kapja a fő szerepet; avagy hogyan is tud a főszereplő megbirkózni azzal, hogy ő megölt valakit. SPOILER Sehogy. SPOILER VÉGE Poe-t az emberi lélek nagy ismerőjeként is számon tartják. A novellákat elolvasva úgy gondolom, igazuk van.

Összességében a novelláskötet tényleg jó, azt nem tudom megállapítani, hogy valóban a legjobb elbeszéléseket tartalmazza-e, mivel sajnos a többit nem ismerem. Még. Ugyanis biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb mindent elolvasok Poe-tól, amit csak fellelek. :)

Egy korszak vége

2018. 06. 18. Bűvös dátum; egy korszak vége és egy új élet kezdete. Egy szóban: államvizsga.  Pontosabban annak a harmadik és egyben utolsó, szóbeli része, melyet a hónap elején egy írásbeli, majd pénteken egy gyakorlati rész előzött meg. Öt év munkájának lezárása.

Hónapokkal ezelőtt kezdtem már rá készülni. A gyakorlat mellett kevés idő maradt, ezért úgy láttam jónak, ha jóval a kitűzött időpont előtt állok neki. Talán túl hamar is volt. Tesztek kitöltésével, összesen több mint száz tétel megtanulásával telt el a tavasz és a nyár eleje. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy simán ment. Nem egyszer csaptam be vagy vágtam földhöz a könyvet, a füzetet azzal, hogy ez nekem nem fog menni, és én leszek az egyetlen hülye, aki ezen az utolsó, tulajdonképpen teljesen formális vizsgán nem fog átmenni. Ilyenkor az évfolyamtársakkal, barátokkal egymásban tartjuk a lelket, ott vannak a külsős barátok és a család is, akik rendre azt mondják, hogy menni fog, ilyenkor már nincs mitől tartani, mert nem az lesz a lényeg, hogy megvan-e, hanem az, hogy mennyivel, ezt pedig a kutya nem fogja megkérdezni a jövőben. Mi persze ezt mind nem hisszük el, mert mi vagyunk, akik a tananyag felett ülünk órák hosszat (esetenként naphosszat), és nekünk nem megy a fejünkbe ötvenedik olvasásra se a citotoxikus gyógyszerek neve, vagy sokadik lerajzolást követően sem jut eszükbe a moxifloxacin képlete. Ez mind feszültséget generál, azt hiszem, még a legnyugodtabb hallgatóban is.

Egy idő után elértem azt a szintet, hogy nem érdekelt, hogy hogy teljesítek, elhittem, hogy meg tudom csinálni, és még a vizsga előtti utolsó héten is higgadtan tudtam bátorítani a barátnőimet, akik korábbi időpontra tették a szóbelit. Az én időm is közeledett, de még mindig nem pánikoltam. A vizsga előtti este és aznap reggel viszont iszonyúan. Rettegtem attól, hogy azt az egy tételt fogom kihúzni az egyik tárgyból, amit idestova három éve nem értek; vizuális típusként nehezemre esik beszélni egy műszerről, amit nem láttam, így nem tudtam megfigyelni és ezen keresztül értelmezni a működését.

A vizsgára a szokásos kabaláimmal érkeztem. Az adott nap színét viseltem valamilyen formában (az írásbeli keddre esett, így pirosat, a gyakorlati rész pénteken volt - zöldet, a szóbelin pedig hétfő lévén fehéret, ami egyébként is adott volt, és ezüstöt), a pentagramos nyakláncomat, magamra fújtam a szerencselevet (Avon Luck for Her),  a táskában pedig helyet kapott némi jegyzet, és a plüss tigrisem, ami már lassan 14 éve megvan, és minden fontos vizsgámra elvittem. A szerencse vagy/és a fejemben levő tudás végül meghozta az eredményt. Részben jókat húztam, részben nem, de a vizsgáztatók jóindulatának köszönhetően mindenhez sikerült érdemben hozzászólni. Kedves volt mindenki, és egyáltalán nem az volt a céljuk, hogy megbuktassanak, vagy rossz jegyet adjanak. Az írásbeli kevésbé, a másik két rész viszont jól sikerült, és hétfő délben már azzal a tudattal léphettem ki az egyetem kapuján, hogy gyógyszerész vagyok. Dr. Furcsa még, azóta is ízlelgetem az új nevemet, talán meg is szokom, mire hivatalossá válik és az igazolványaimba is bekerül. Addigra a szép új tetoválásom is meggyógyul; a gyógyszerészet jelképe, kígyó és kehely a tarkómon. Ez azóta tervben volt, hogy elkezdtem az egyetemet. Még most sem hiszem el teljesen, hogy megvalósult.

Most, hogy már nincs több tanulás, nincs több óra, nagyon sok szabadidőm lett. Legalábbis addig, amíg munkába nem állok. Az álláskeresés folyamatban van, nyilvánosan egyelőre nem osztom meg, hogy hova jelentkeztem, de mindenkit kérek, hogy szorítson, hogy sikerüljön. Álomállás lenne. Ezen kívül is sok tervem van az elkövetkező időszakra: belemélyedek az orosz nyelvbe, hogy őszre kész legyek a nyelvvizsgára, rengeteg könyv van, amiket szeretnék elolvasni,és végre elég minőségi időt tölthetek a családommal és a párommal.  De mindenekelőtt alszom egy hatalmasat. Öt évet kell kipihennem. :)