A goth és az új munkahely

Kicsit több, mint egy hónap telt el azóta, hogy a diploma megszerzése után munkába álltam. Nem volt egyszerű; májusban adtam be az önéletrajzot, és végül egy sokkörös állásinterjú-sorozat után, augusztus 22-én kezdtem. A bejegyzést mégis mostanra időzítettem, mert a szeptember volt az első teljes hónapom. Az új hely mindig sok izgalmat tartogat. Új emberek, új közösség, addig teljesen ismeretlen feladatok, stb. Egyedüli újoncként talán még nehezebb beilleszkedni egy olyan csapatba, amelynek a tagjai között sokszor többéves ismeretség van. Az én esetemben pedig ott van még egy dolog, ami nehézséget okozhat: a szubkultúrába való tartozásom, az öltözködési stílusom.

Korábban szóltam már arról, hogy igyekszem a munkahelyen is megtartani a goth kinézetet, amennyire ezt a mindenkori közeg megengedi. Meséltem arról, hogy teljesen idegen helyen először visszafogom magam, nem a legextrémebb ruháimat veszem fel, nem mutatom a tetoválásaimat (a nagyokat legalábbis), a smink is egyszerűbb - kevésbé erős, a tusvonalat fent rövidebbre, lent pedig a szempillatőhöz közelebb húzom, a rúzsokat tekintve pedig marad a piros és a bogyószínek, nincs kék, zöld, fekete. Később, amikor már megismertek a kollégák, megpróbálkozom egy kis erősítéssel, és várom, hogy mit reagálnak rá, és ezt addig húzom, amíg nem mondják, hogy ez már sok. Erre lehetne azt mondani, hogy nem kell megvárni, amíg szólnak valamiért; egy szinten ez igaz, mert mindig az adott embertől függ, hogy hogyan nyilvánítja ki a nemtetszését, illetve az is, hogy mi magunk hogy fogadjuk az ilyesfajta kritikát. A legegyszerűbb talán az, ha mosolyogva tudomásul vesszük, és legközelebbre keresünk egy kompromisszumos megoldást. Én úgy vélem, hogy ahhoz, hogy valaki a munkahelyén is ki tudjon teljesedni ezen a téren, meg kell találnia a határokat. Ha pedig sikerül eljutni addig, hogy semmit nem kell visszafogni a megjelenésből, annál jobb! A korábbi gyakorlati helyeimen és az előző munkahelyemen, ahol még diákként dolgoztam, végigmentem ezeken a lépéseken, és a vége eddig mindig az lett, hogy "De jó, hogy fel mered vállalni magad!" 

Erre a szinte akartam eljutni az új helyen is. Mivel irodában dolgozom, számítógép mögött ülök egész nap, a kollégáimon kívül nem igazán találkozom emberekkel, így szinte mindegy, hogy miben jelenek meg. A kérdés az volt az első hónapban, hogy a közvetlen főnököm és a kollégáim mennyire konzervatívak, mennyire elfogadóak az extrémebb kinézetű emberekkel szemben. Nem volt kérdés, hogy az első néhány héten hosszú szoknyában megyek, ahogy a nyár folyamán az interjúkon is tettem. A vádlimon levő tetoválás elég nagy, ismeretlen emberek esetén pedig számítani kell arra, hogy előítéleteik vannak; jobb, ha először nem látják, majd a későbbiek folyamán elmondom, hogy van, aki szeretné látni, annak megmutatom, és ha azt látom, hogy inkább tetszik nekik, mint nem, akkor bátrabban nyúlok a rövidebb szoknyához, amíg az időjárás megengedi. A hátamon levő tetoválást szintén takartam, ugyanebből az okból. A karomon levőket a nyári meleg miatt nem tudtam, de azok picik, így kevesebb gond van velük. Az volt a tervem, hogy az orrkarikámat is kiveszem, és kicserélem egy diszkrétebb darabra, viszont az első munkanapot megelőző estén sehol nem találtam, így maradt a karika. Elég vékony, és ha a rajta levő bogyót megfelelően fordítom, még kevésbé feltűnő. Mellőztem a kivágott felsőket is, a sminket pedig úgy készítettem el, ahogy fentebb említettem. A fűzőt természetesen nem hagytam el; ez a ruhadarab annyira az életem részévé vált, hogy már furcsa, ha egymás után két nap nem viselem. 

A "tompított" verziót jól fogadták a kollégák, a tetoválásokkal sem volt senkinek problémája. Jöhetett a rövidebb szoknya, egy-egy kivágottabb felső, sötétebb szemsmink. Egyelőre működik. Akikkel többet beszélek, azt mondják, tetszik nekik a stílusom, illetve hogy hoztam egy kis színt az osztály életébe a különleges megjelenésemmel. Furcsa, hogy pont olyasvalaki hozza a színt, akinek az öltözködésében a fekete dominál... Nagyon örülök ennek a fogadtatásnak, annak, hogy nyitottak, elfogadóak, és ha elsőre kicsit meg is hökkentek néhányan, az elmondások alapján már teljesen hozzászoktak a nem egészen mindennapi kinézetemhez. Mára már az számít furcsának, ha egy nap a reggeli rohanásban nem szöszölök annyit a sminkkel, és világosabbra sikerül; ekkor megkérdezik, hogy hol van. 😆 Azért igyekszem nem sokkolni őket, és a jó ízlés határain belül maradni. Nincs még itt a vége, minden határt még nem találtam meg, de az valószínű, hogy fekete szájjal nem fogok bemenni még egy év múlva sem, és talán azután sem. Megmarad hétvégére, koncertre, baráti összejövetelekre. 

Végezetül következzen néhány kép, amelyen bemutatom, hogy mégis hogy járok én dolgozni. A selfie-k készítésében nem vagyok valami profi, és néhány képnél a minőség sem a legjobb, ezért elnézést kérek.

Korábban már említettem, hogy minden naphoz rendelek egy színt, amit a feketével kombinálok. Egyfajta babona - nagyon régen olvastam valahol, hogy ha valaki ezt tartja, szerencséje lesz az életben. Kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta tartottam, most már több mint egy éve töretlenül. El is jött már az ideje, hogy szakítsak ezzel a szokással - de erről majd a következő bejegyzésben.

A hétfő színe a fehér illetve az ezüst, vagy szürke. Fehér ruhám alig van, az utóbbiakból viszont akad. 

Általában ezt a kettőt variálom hétfőnként, nem sok lehetőség közül tudok választani. Egy fehér blúzom van még, már azt is felvettem munkába, de kép nem készült róla.

Újabban többször csináltam füstös szemeket, mint sima szürkét tusvonallal. Előbbi nálam egyébként is jolly joker, ha nagyon nem tudok mit kitalálni, vagy kevés az idő, ezt választom.

A kedd színe a piros, az egyik kedvenc színem, így nem okoz nehézséget a feketével való kombinálás. 

 

A bal oldali az egyik kedvencem; a felsőt egy teljesen átlagos webshopból való, a fűzőt pedig egy kedves korábbi kolléganőtől kaptam. A felső elég lenge, a legtöbb esetben kövérít, és nem is igazán gothic darab - magában. Fűzővel tökéletes kombinációt alkotnak. A jobb oldali.... Nos, az a határ, ez az, amire már azt mondták, hogy egy picit sok. Vettem az adást, legközelebb hozzáadok egy vastagabb harisnyát, vagy egy leggings-et. A lényeg, hogy ne átlátszó legyen, onnantól gond egy szál se. 

Ezt a szemsminket magam találtam ki. Éppen nem volt időm egy több színből állót elkészíteni, de túl egyszerűt se akartam - ez lett belőle. Ritkaságszámba megy, ha a szememen nem jelenik meg a piros, de időnként előfordul, hogy az csak fekete, sőt egyszer kipróbáltam a natúr színeket is, viszont ahhoz mindenképpen kellett egy erősebb tusvonal, hogy ne tűnjön el a szemem. A piros rúzs pedig alap. 

Szerdán lilát viselek. Nincs túl sok darabom, viszont amióta beszereztem egy lila fűzőt, változatosabbá lehet tenni a szetteket.

A bal oldali egy másik nagy kedvenc, bár a fűzőt még mindig nehéz egész nap viselni. Nagyon masszív darab, egyik sem fogja ennyire a csípőmet, mint ez. (Kell is, szegény egy "cseppet" ferde, nem árt, ha valami a helyén tartja.) A jobb oldali képen a felső nagyon nyitott elöl-hátul; hátul a hajammal, elöl pedig ezzel a chokerrel próbáltam szelídíteni rajta, több-kevesebb sikerrel. Egyelőre nincs jobb ötletem a megoldásra - nem rossz, de biztosan lehetne még jobb is. 

A lila smink... Az egyik, amit a héten a leginkább várni szoktam, hogy elkészíthessem. Elég jó színeket sikerült beszereznem; egyelőre főként csak egymással használom őket, még keverni nem nagyon mertem. 

Csütörtökön van a kék nap. Az elmúlt egy évben nagyon megszerettem ezt a színt, ami látszik is a ruhatáramon, és a sminkkészletemen is.

Bal oldal: a második napom. Sietős selfie, a belépőkártya már a nyakamban, de a szettet azért lefotózom, hátha az akkor már tervezett blogbejegyzésbe ez kerül be. Így lett.

Jobb oldal: a tegnapi szerelésem, és igen, megtaláltam a telefonon a megfelelő beállítást a képek minőségének javításához.

 A fáradt szemek ellen viszont nem találtam beállítást. Talán a megfelelő mennyiségű alvás megoldaná a problémát, vagy nem kora reggel kellene fotózni a hét vége felé.

És végül péntek, a zöld nap. A kék után ez következik a kedvencek sorában. További zöld darabok beszerzése folyamatban van.

Mindkét képen egy-egy új szerzemény látható, meglepő módon a zöld darabok azok. Látszik, hogy a jobb oldali már a hónap vége felé készült, most már fel merem venni a witch feliratú medált is. 

Ez a zöld pedig a már bemutatott piros analógiájára készült egy olyan napon, amikor mindenképpen a Venom fantázianevű színt akartam magamra kenni. És ha már a piros és a zöld egymás komplementerszínei, úgy illik, hogy ez álljon itt példának a pénteki sminkre.

További képek fellelhetők az Instagramon, ha valaki szeretne még nézelődni. :)  

Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) - filmkritika

Nem sűrűn nézek filmeket. Magyar filmeket pedig még annál is ritkábban. Ma esti programnak valami csoda folytán mégis a mozit választottuk, és az összes játszott film közül ezt találtuk a legérdekesebbnek. Alig pár órája jöttem ki, és annyira megütött, hogy muszáj írnom róla.

Nagyon friss, 2018. szeptember 13-án, egy hete került bemutatásra, a rendező Schwechtje Mihály. Róla és a színészekről sem hallottam még.

A film a tinédzserkor egyik legmeghatározóbb jelenségével, az internetes jelenléttel, annak használatával foglalkozik. Szereplőink tizedik osztályosok, valószínűsíthetően gimnazisták. A trailer az alábbi linken megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=KIF9kj0njdg

A következőkben a film cselekményéről lesz szó, így aki szeretné megnézni, de nem szeretné tudni, mi van benne, ezt a részt ugorja át!

SPOILER!

Az első képkockákon egy tipikus középiskolát látunk; szünet van, a fiúk fociznak, a nagymenők piszkálják a béna srácot, főszereplőnk, Eszter mangát olvas a padon. Mellé telepszik a barátnője, aki meglátja az ablakban az angoltanárukat, majd javasolja, hogy menjenek fel hozzá és kérdezzenek tőle valamit. Megtudjuk, hogy mindkét lánynak tetszik az említett tanár, kettőjük közül a nagyobb hangú folyton valamilyen ürügyet keres arra, hogy a közelében lehessen. Hamarosan kiderül, hogy a tanár elhagyja az iskolát, mert Londonban kapott egy jobb állást. Főszereplőnk nagyon elkeseredik, este azonban kap egy emailt a tanárától, aki azt írja, hogy szeretné vele továbbra is tartani a kapcsolatot, mert nagyon fontos volt számára a lány.

Eszter titokban kapcsolatban marad egykori tanárával, az a kapcsolat azonban egy idő után kezd messzemenően túlmutatni azon, ami egy tanár-diák kapcsolatba belefér. Nem igazán nevezhető párkapcsolatnak, ami kialakul közöttük, mivel a tanárnak családja is van, szeretőnek sem mondanám, mert a virtuális érintkezésen kívül nem történt köztük semmi. Esténként hívják egymást, Eszter kamerát kapcsol, a férfi nem. A beszélgetések nem sokkal később szexuális töltetűekké válnak; a tanár megkéri Esztert, hogy vetkőzzön le a kamera előtt, elképzelve azt, hogy most ott van vele, közben részletezi, hogy mit és hogyan tenne vele. A lány mindent megtesz, amire kérik, félmeztelenül még mosolyog a kamerába, csak az utolsó pillanatban jut eszébe, hogy le kellene állni, ezért amikor tanára azt kéri, hogy meztelenül is álljon vissza a kamera elé, közli, hogy nem szeretne tovább menni, és megszakítja a hívást.

Ezen a ponton kezdi érezni, hogy túl messzire mentek, és érezhető, hogy kezdi idegesíteni tanára rajongása. A férfi egyfolytában keresi, videohívást akar kezdeményezni, nem törődve azzal, hogy a lány szeretné-e, vagy ráér-e egyáltalán.

Mindeközben a gimisek szokásos életét látjuk megjelenni. Eszter a barátnőivel egy fellépésre készül, a nagymenő fiúval szakít a barátnője, csúnyán megalázva őt, az osztály nyomi srácát piszkálják, és így tovább.

A szerelmi szálak nagyjából a film negyedénél kezdenek bonyolódni. A nagymenő srác (Beni) a szünetben mindenki szeme láttára lerántja Eszterről a szoknyát, majd az eset után édesapjával együtt látogatja meg a lányt, hogy bocsánatot kérjen tőle. Innentől jobb viszonyba kerülnek, Beni elmondja, hogy a csalódás után ő érzelemmentesen fog hozzáállni a lányokhoz. Először úgy tűnik, hogy az osztály egyik menő csajától szeretne valamit, de közben mégis közelít Eszterhez is.

Belekerül a képbe azonban az osztály béna gyereke (Peti); neki szintén tetszik Eszter. Nem mer közelíteni, de akármit megtenne, hogy vele lehessen. Még azt is, hogy az említett angoltanár nevével létrehozzon egy emailcímet, és felvegye a lánnyal a kapcsolatot, hogy aztán az ő nevében beszélgessen vele, és rávegye, hogy levetkőzzön a kamera előtt. Eszter az egészből mit sem sejt.

Láthatjuk, ahogy Peti felépíti ezt a kamuprofilt; a mikrofonba szándékosan csak suttog, így Eszter nem hallhatja az igazi hangját. Ezután az osztályban is elkezdi (kavarni a szart) megbolygatni a szálakat.

Először megpróbálja Benit és a menő csajt összehozni úgy, hogy az utóbbinak azt mondja, hogy Beni úgy nyilatkozott, hogy már együtt vannak, majd Benit kérdezi meg, hogy nem akar-e az említett lánytól valamit. Beni és Eszter kapcsolata időközben komolyra fordul; összejönnek, Eszter pedig szakít "tanárával". Eszter kapcsolata megromlik barátnőivel, menő csaj pedig féltékeny Eszterre, amiért az "lenyúlta" a srácot. Peti ezt kihasználva névtelenül elküldi neki Eszter meztelen képeit; kiderül, hogy rögzítette a webkamera felvételeit - azt legalábbis biztosan, amelyen a lány félmeztelen volt. A képek ezután a menő csajon keresztül eljutnak Benihez, aki ezek miatt szakít Eszterrel. A képek azap délutánra a Facebookon is megjelennek, a lány pedig mocskolódó kommentek tömkelegét kapja a poszt alá. Kiutat nem találva a helyzetből a fürdőszobában egy ollóval felvágja az ereit.

Peti szintén a Facebookról tudja meg, hogy mi lett az egésznek a következménye - Esztert időben megtalálták és kórházba szállították. Azonnal berohan hozzá, nem ébren, de élve, biztonságban találja. Közben egy villanásra látjuk a kommenteket a poszt alatt, melyben Eszter öngyilkossági kísérletét megírják; köztük van a menő csajé is: "Remélem, legközelebb sikerül meghalnod. :) "

SPOILER VÉGE!

Az események párhuzamosan zajlanak, fentebb sem biztos, hogy teljesen időrendben sikerült leírnom őket. Gyakorlatilag nincs sok történés, viszont ugyanazt egymás után többször, több szereplő szemszögéből is láthatjuk. Így derül ki, hogy mely események mögött mi vagy ki van. Ezért nem érdemes elkalandozni, mert fontos részletekről maradhatunk le.

Nagyon tetszett, hogy hűen ábrázolja a mai diákok életét. Mindenkinél telefon, elmélyednek a közösségi médiában, klikkek itt, klikkek ott... Nem idegen a nyelvezet sem; gyakorlatilag ugyanolyan mondatokat hallottam a filmben, mint amilyeneket az öcsémtől vagy a barátaitól hallok, mikor egymással beszélgetnek.

A film témája is remek választás. Sokfelől lehet hallani az internet vagy a közösségi oldalak veszélyeiről, amelyek a tizenéves korosztályt érintik. Személy szerint én a szereplők életkorán még egy kicsit lejjebb is vittem volna, hiszen 13-14 éves lányokat bőven zaklatnak már közösségi oldalakon. Amikor én voltam annyi idős, és kezdtük felfedezni a Chat.hu-t, a myVIP-et (akkor még az volt), az MSN-t, én is beleütköztem nem egy olyan emberbe, aki hasonló dolgokat kért tőlem, mint Esztertől a filmben. Természetesen én vele ellentétben minden ilyenre nemet mondtam. Nekem valamiért magától értetődő volt anno, hogy chat-en, vadidegen embereknek nem mutogatok magamból semmit, plusz annyi idősen még nem is érdeklődtem igazán a másik nem iránt, a chat-et barátkozásra használtam, és aki nem ilyen céllal írt nekem, az hamar le is kopott. A filmbeli eset annyiban más, hogy ott a szerelmi faktor is játszik; Eszter nem egy vadidegen emberrel beszél, szereti is azt az embert, akivel beszél, így nem is gondolja, hogy átverhetik. Gyanús lesz neki ugyan, hogy ő a partnerét soha nem láthatja, de mégis bízik benne annyira, hogy olyat tegyen, aminek később súlyos következményei lesznek.

Amitől pedig szerintem még ütősebb lehetett volna, és ezt nem csak azért mondom, hogy hazabeszéljek: ha főszereplőként egy goth-ot választottak volna. Úgy még jobban kiütközhetett volna, hogy ő más, különleges, akár kirekesztett.

A tanulságok:

A legfontosabb, hogy legyünk óvatosak! Az internetes ismerkedés legnagyobb veszélye az, hogy nem tudhatja az ember, hogy ki az, aki a másik monitor mögött ül. Ilyen esetben az sem biztos, hogy valóban úgy hívják-e, amilyen néven a Facebookon fent van, nemhogy az érzelmek, amiket leír (mert nem mondja, hanem leírja). Írni tényleg bármit lehet. Ahogy pókerarccal elküldünk egy sírva nevető smiley-t, ő ugyanúgy pókerarccal írhatja le, hogy "te vagy életem szerelme". A gond ott van, hogy ha valaki nagyon megnyerő, hamar elkezdünk bízni benne, majd belelátni az írott szövegbe olyanokat, amik valójában nincsenek benne. Elhisszük, hogy a másik tényleg szerelmes belénk, annak ellenére, hogy soha még élőben nem láttuk, de mi érezzük, hogy igazat mond. (Sajnos tudom, jártam így,  végül nem lett a dologból semmi.) Ha a csaló másik fél elérte, hogy bízzunk benne, elkezi követelni az intim képeket. A rózsaszín ködben levő alany pedig fogja, és elküldi, nem törődve azzal, hogy nem ismeri a másik felet, és bele se gondol, hogy az csak arra játszott egész végig, hogy ilyet kapjon. Jobb esetben csak a maga kedvéért, rosszabb esetben visszaél vele. A film pontosan erre mutat be egy példát; akár megtörtént eset is lehet(ne). Erre az lenne a megoldás, hogy soha senkinek se küldjünk magunkról fehérneműs vagy meztelen képet, még az aktuális párunknak se, mert ki tudja, hogy egy véletlen szakítás esetén bosszúból nem él-e vissza vele. Távkapcsolatban élő emberek ez utóbbit viszont mégis gyakran megteszik; én úgy vélem, nem hibáztathatók érte - ha valaki boldog a kapcsolatában, pont nem arra fog gondolni, hogy egyszer szakítanak, és a másiknak az lesz az első dolga, hogy az ő ilyen jellegű fotóit megossza. A legjobb, ha ilyen felvételek nem is készülnek, ha tudunk annyira józanok maradni, hogy azt mondjuk a másik félnek, hogy majd ha találkozunk, akkor.... A sokadik ilyen után a kamuprofilos fél meg fogja unni, és lekopik.

A másik: ne becsüljünk le senkit! A filmben a legártatlanabb kinézetű ember csinálta a legnagyobb bajt. Nem azt mondom, hogy a visszahúzódó emberek mind ilyenek, mert ez nem igaz. Viszont ha már valaki hasonlóképpen viselkedik, mint Peti a filmben, nem árt vigyázni. Valamilyen szinten viszont ő maga is áldozat. Nincs esélye, ezért nem tisztességes eszközökhöz folyamodik, aminek aztán olyan a végkifejlete, amivel ő sem számolt. Ezt is érdemes egy kicsit a magunk szemszögéből megnézni. Az irigység, a féltékenység képes lehet uralni minket, és a hatására olyan dolgokat teszünk meg, amit tiszta fejjel nem biztos, hogy tennénk. Nem valószínű, hogy Peti Eszter halálát kívánta volna, sokkal inkább azt akarta, hogy ha neki rossz, akkor másnak is legyen az, ha neki nem jön össze, akkor más se legyen boldog, ha za övé nem lehet a lány, akkor ne legyen másé se. Arra viszont nem gondolt, hogy ezzel a lépésével olyan lelki sérülést okozhat neki, amivel nem bír megbirkózni.

A harmadik pedig ehhez kapcsolódóan az, hogy ne maradjunk egyedül, legyen valaki, akihez krízishelyzetben fordulhatunk! Nem tudom, hogy én egy ilyen helyzetben mit tennék; természetesen nem az a megoldás, amit a filmben láttunk. Segítség lehet egy iskolaváltás, és/vagy pszichológussal való beszélgetés. Ha van kihez fordulni, akkor tegyük meg, nem kell a filmben szereplő szintre eljutni. Ami pedig a másik oldalt illeti: figyeljünk egymásra, és ha valaki furcsán kezd viselkedni, ne hagyjuk magára, ne forduljunk el tőle, hanem próbáljunk meg segíteni neki, hogy megelőzzük a bajt.

Ajánlom ezt a filmet mindazoknak, akik szeretnének olyasvalamit nézni, aminek mondanivalója van, továbbá minden szülőnek, akinek tizenéves gyereke (főleg lánya) van, minden tizenévesnek (főleg lánynak), akik a közösségi oldalakkal ismerkednek, mindenkinek, akik akár csak heccből szeretnek másokat piszkálni, és azoknak is, akiket piszkálnak. Egyébként pedig nézze meg mindenki, mert egy zseniális alkotásról van szó! :)

10/10