Kedden volt az én kedvenc Stephen Kingem születésnapja, ebből az apropóból gondoltam, újraolvasom ezt a rövidke művét. Csak 162 oldal, fiatal még az este, és különben is, 7 éve olvastam, ami meglehetősen régen volt ahhoz, hogy jól emlékezzek a történetre. A bökkenő csak az volt, hogy az elolvasáshoz három nekifutás kellett, mert két egymást követő napon is túl fáradt voltam, hogy végigolvassam.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 162
Fordító: Müller Bernadett
Az olvasás ideje: 2021. szeptember 21. – 2021. szeptember 23.
A fülszöveg:
„Maine partjainál, egy szigeten
halott férfit találnak. Nincs nála irat, testén nincs ismertetőjegy, így
személyazonossága megállapíthatatlan. A rendőrség hamar lezárja az ügyet.
Csupán a helyi lap két újságírója és egy végzős diák szívós munkájának
köszönhető, hogy több mint egy év után fény derül az áldozat kilétére. És itt
kezdődik az igazi rejtély. Ugyanis minél többet tudnak meg az áldozatról,
illetve halálának körülményeiről, annál kevésbé érthető az eset. Mi ez?
Képtelen bűnügy? Vagy valami még ennél is furcsább?
A kimeríthetetlen
fantáziájú Stephen King ezúttal a krimi műfajban, ám a tőle megszokott módon,
pillanatnyi lazítást sem engedélyezve kalauzolja az olvasót a lélek sötét
mélyére.“
A borító:
Egy
az egyben elénk tárja a rejtély tárgyát: a halott férfit a parton, egy kukának
dőlve. Úgy fest, mint aki csak elaludt. Furcsa, nyomott érzést kelt bennem a
második olvasás után.
Így tetszett:
Annyira emlékeztem, hogy van itt
valami rejtély a fickó halála körül, és azt is tudom, hogy az első olvasáskor
is tetszett. Gyakorlatilag ennyi idő után szinte új élmény volt.
A coloradói kölyök történetét két
öreg újságíró elmeséléséből ismerjük meg, akik egy náluk gyakornokoskodó fiatal
újságírópalántának mesélik el azt. Megtudjuk, hogy találják meg a holttestet,
hogy éveken át feledésbe merüljön, mert azonosíthatatlan. Annyi derül csak ki,
hogy a halálát fulladás okozhatta. Évekkel később egy szerencsés véletlennek
köszönhetően mégis sikerül megtudni, honnan jött, és a családja is jelentkezik.
Az ügy látszólag meg van oldva.
Mégis nyitva maradt egy kérdés:
hogy került a férfi Coloradóból alig néhány óra alatt Maine-be, nagyjából 3000
km-re az otthonától. Ezt fejtegeti Vince és Dave, de a megoldást ők sem tudják.
Olyasmi ez, mint a klasszikus detektívtörténetek;
végigkövetjük, ahogy a szereplők kibogozzák a szálakat, és nem is annyira az
események lényegesek, hanem inkább a gondolatmenet. A különbség az, hogy itt a
megoldást nem kapjuk meg. Sokakat ez zavar, én személy szerint szeretem, ha
olvasás után még gondolkodni kell. Felállíthatom a saját elméletemet arról,
hogy mi és hogyan történhetett. És persze miért.
Szeretem ezt az elbeszélési módot;
mintha Vince és Dave csak anekdotáznának. Az ember tudni akarja, hogy van
tovább a történet, még akkor is, ha nem is igazi történet, mert nincs eleje,
közepe és vége. A lapok pörögnek, és az ember azon kapja magát, hogy hamarosan
elfogynak az oldalak.
Ugyanakkor van némi nyomasztó érzésem is a könyvvel kapcsolatosan, amit nehezen
tudok körülírni. Valami zavar benne, és nem az, hogy nem derül ki az igazság. A
legjobban talán ez a faramuci, értelmetlen halál bántja a lelkemet.
Kingnek igaza van az utószóban:
ezt a könyvét lehet szeretni vagy nem szeretni, átmenet nincs. Én az előbbi
táborba tartozom. Most is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése