King novelláskötetei közül ezt hagytam utoljára; sokáig nem tudtam eldönteni, hogy reggeli-esti olvasmány legyen, mint egy novelláskötet, vagy napközbeni, mint egy regény. Számomra ugyanis nem volt egyértelmű, hogy hova tartozik – a Molyon mindkét címke szerepel az adatlapon, a fülszöveg regényt mond, másutt novellafüzért olvastam, tartalomjegyzéke viszont nincs. Végül úgy döntöttem, hogy inkább novelláskötetként olvasom, és azt gondolom, hogy helyesen cselekedtem.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2000
Oldalszám: 626
Fordító: Bihari György†
Az olvasás ideje: 2021. augusztus 15. – 2021. szeptember 10.
A fülszöveg:
„Barátság, szerelem,
édes, visszahozhatatlan ifjúság, vér, Vietnam: az utolsó romantikus nemzedék regénye Atlantisz, az elsüllyedt város erről szólt az ezerkilencszázhatvanas évek végén Donovan híres dala. Ez volt az a korszak, amikor az Egyesült Államok véres háborúját vívta
Vietnamban, amely máig ható, kiheverhetetlen traumát okozott az amerikaiaknak.
Ez volt a rock and roll, a hippimozgalom, a forradalmi eszmék, Marcuse és Che
Guevara, Woodstock, az LSD, a szelíd motorosok, Malcolm X, a Fekete Párducok, a
diáklázadások Amerikája, egy új kultúra születése és kiteljesedése. 1960. A
tizenegy éves, félárva Bobby Garfield és hasonló korú barátai, Carol Gerber és
Sully-John kisvárosi gyerekek. Életük a szokásos mederben csordogál: iskola,
nyári tábor, baseball, mozi, fagylaltozás, vidámpark, apróbb stiklik, családi
problémák, gyerekszerelmek. 1966. A Maine Egyetemen megkezdődik a tanév. A
gólyák egyike Pete Riley, akinek számos társához hasonlóan legfőbb tantárgya a
hearts nevű kártyajáték. Éjjel-nappal verik a blattot, ám rohamosan közeledik a
vizsgaidőszak: nemcsak az ösztöndíj veszhet el, de aki kibukik, azt
beszippantja a sereg, és irány Vietnam! 1983. Vak Willie vietnami veterán
mindennap a templom előtt áll, nyakában tábla, mellette pohár, abba gyűlik a jótét
lelkek könyöradománya. 1999. Sully-John egykori katonatársa temetésére utazik.
Elmaradhatatlan kísérője az idős vietnami asszony szelleme, akit egy falu
lerohanásakor koncoltak fel. Ez a barátságról, szerelemről, az édes,
visszahozhatatlan ifjúságról, a háború szörnyűségeiről, a tisztességről és
helytállásról szóló gondolatgazdag, lebilincselő regény újabb bizonyítéka
annak, hogy Stephen King nem csak a thriller meg a horror kiváló művelője. A
könyvből film is készült Anthony Hopkinsszal a főszerepben.“
A borító:
Talán
az összes eddig olvasott King-könyv közül ennek a borítója tetszik legkevésbé.
Egyszerűen nem tudom hova tenni ezt az arcot, ami mintha több részből állna
össze – nem jövök rá, mit akar szimbolizálni.
Így tetszett:
Amikor az embernek egy jól bevált
rutinja valami miatt felborul, az az olvasásra is kihat – nem csoda, hogy ezt a
könyvet ennyi ideig olvastam. Sokszor maradt ki vagy a reggeli, vagy az esti
adag, és ha volt is, általában akkor is csak nyúlfarknyi szövegrészek jutottak,
amelyek nagyon le tudják rontani az élményt. Ennél a könyvnél ez szerencsére
nem történt meg.
Az első történet szinte aránytalanul
hosszú a többihez képest, mégis ez nyerte el legjobban a tetszésemet. Ezt
építette fel és bontotta ki a legjobban, ez az, aminek a leginkább van eleje és
vége, és természetesen a Setét Torony-kapcsolódás sem elhanyagolható szempont.
Tedet roppantul megkedveltem, sajnáltam azért, ami történt vele. Abban is
biztos voltam a neve első említésétől, hogy találkoztam már vele valamelyik
Torony-kötetben, de végül utána kellett néznem, hogy pontosan hol; hiába
erőltettem az agyam, nem jutott eszembe.
Bobby szintén szimpatikus karakter volt, a gyermeki románcát is aranyosnak
találtam Carollal. Az anyját annál kevésbé szerettem. Idegesített, annak
ellenére is, hogy némileg meg tudtam érteni, mit miért tesz vagy mond.
A történet szépen bemutat egy átlag kisvárosi gyerekkort; barátságokat,
súrlódásokat, álmokat.
A következő rész sok évvel később
játszódik; hőseink már egyetemisták és javában dúl a vietnámi háború. Jó ideig
nem is lehet felfedezni az előző fejezettel való kapcsolatot, míg meg nem
jelenik Carol Gerber, Bobby első szerelme. A történetnek két fő eleme van: a
hearts nevű kártyajáték, ami az egyetemisták körében erős szenvedélybetegséggé
alakul, valamint a békemozgalom megjelenése a háború létjogosultságának
megkérdőjelezésével együtt. Ez utóbbi a fontosabb; ugyan a hearts látszólag
összetartja a csapatot, mégsem érezhető olyan átütőnek a közösség ereje, mint
azon a ponton, ahol a srácok egyesével vállalják fel a ruhájukra rajzolt
békejelet, hogy fedezzék egy társukat.
A harmadik és a negyedik fejezet
már a háború után játszódik, és két veterán életét mutatja be – Vak Willie-ét
és Sully-John-ét. Willie kettős életet él, mert úgy érzi, vezekelnie kell a
múltban elkövetett bűneiért. Eddig értem, viszont azzal ötlettel nem tudtam
megbékélni, hogy ehhez vak embernek adta ki magát (ezen valószínűleg személyes
okból nem tudtam túllendülni). Sully-John pedig a tipikus poszt-traumás stressz
szindrómával küzdő veterán, akit látomások formájában kísért a feldolgozatlan
múlt. Ezt a történetet egy kissé untam.
Az utolsó néhány oldalon találkozunk
ismét Bobbyval – vártam is, hogy ő mikor kerül újra elő, csalódtam volna, ha
róla nem tudjuk meg, mi lett vele. Itt aztán újra összeérnek a szálak, és méltó
lezárást kapnak az addig elmeséltek. A végére értettem meg teljesen, miért is
Atlantisz gyermekei a kötet címe.
Nehéz értékelni. Az egyes fejezetek
külön-külön is megállják a helyüket, egybefűzve viszont még hatásosabbak. Ha
nagyon szeretnék benne hibát keresni, akkor azt mondanám, hogy bizonyos
részeket lehetett volna rövidebben is, illetve Sully-John történetében elfért
volna több izgalom.
Műfaját tekintve semmiképp nem
horror, még nyomokban sem tartalmaz ilyen elemeket. Leginkább a lélektani
kategóriába sorolnám be. Azt pedig tudjuk, hogy King ehhez is remekül ért.
Kicsit sajnálom, hogy a végére
értem a novellásköteteinek, kíváncsian várom, hogy lesz-e még. Remélem. Addig
is megismerkedem Howard Philips Lovecraft műveivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése