2017. október 16., hétfő

Quality by Design

A következő poszt részben egy újdonsült barátommal való beszélgetés, részben pedig egy kedvelt ruhadarab elvesztése és utódjának keresése eredményeképp fogalmazódott meg. Volt egy bordó, merevítős míderem, nagyon szerettem, hordtam is sokat, ami a merevítők elhajlásán látszott leginkább. Egy ideje fontolgattam már a cseréjüket, de mindig halasztgattam, helyette vasalóval egyengettem ki őket időnként. Legutóbb viszont nem voltam elég óvatos, és ezt az anyag bánta. Menthetetlen. Puff neki, oda a vámpírruhám. Na jó, keressünk akkor helyette valamit. De hol?

Quality by Design -  gyógyszerész vagy gyógyszerészhallgató olvasóimnak biztosan ismerős ez a kifejezés. A szakma ezt arra használja, hogy a gyógyszerek esetében a minőséget "belegyártják" a termékbe, már a tervezés úgy zajlik, hogy ellenőrzések sorozata kíséri, hogy biztosan a megfelelő minőséget kapjuk a végére. Amint a tönkrement felsőm pótlásának lehetőségein gondolkoztam, eszembe villant, hogy tulajdonképpen ez a kifejezés a ruhákra is kivetíthető, fordított módon. De nem csak azokra, hanem minden más tárgyra, amit a mindennapi életünk során használunk. Elektronikai, műszaki cikkek, mint például egy tévé, mobiltelefon, mosógép, akármi. Ezekbe ugyanúgy belegyártják a minőséget. Csak éppen úgy, hogy rossz legyen.

Különféle helyeken lehet hallani arról, hogy fogyasztói társadalomban élünk, hogy tervezett elavulás van. A kettő összefügg. A keresletnek és a kínálatnak összhangban kell lennie. Kellene. A mai társadalom igénye viszont fokozott a legújabb dolgok iránt. A gyártók igyekeznek ezt az igényt kielégíteni, viszont ott van a minőség problémája; mindig lesznek olyanok, akik kitartanak valami mellett, amíg az működik, amíg használható, és csak akkor vesznek helyette másikat, amikor tönkremegy. Mivel is lehet ezeket a fogyasztókat rávenni arra, hogy megvegyék az újat? Azzal, hogy rontjuk a minőséget. Ha hamarabb válik használhatatlanná, a fogyasztó hamarabb kényszerül cserére. Ezzel kapcsolatban tudom ajánlani a Villanykörte-összeesküvés című dokumentumfilmet, ami a nejlonharisnya példáján keresztül dolgozza fel a tervezett elavulás témáját. A nejlonharisnyát ugyanis mindenki ismeri. Kétszer felvesszük, és elszakad. Ha olyat gyártanának, ami tartósabb, akkor milyen időközönként adnának el belőle? Valószínűleg elég ritkán. Ha mégis olyat szeretnénk, ami tovább bírja, mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk. Ezt sokan nem teszik meg, mert úgy gondolják, hogy ennyit nem ér.

Személy szerint én szívesebben fizetek ki nagyobb összeget egy termékért, ha tudom, hogy azért az árért minőséget kapok. Emiatt nem vásárolok például fast fashion boltokban. (Meg azért sem, mert a stílusomhoz az ottani ruhák nem illenek, bár elvétve akad egy-két darab, ami beépíthető.) Tapasztalataim szerint az onnan származó termékek jó esetben egy évet bírnak ki, de dobtam már el fél év használat után is ilyen boltban vásárolt ruhát. Ehhez a minőséghez képest pedig drágának tartom őket, és ahhoz képest is, hogy vannak olyan ruháim, amiket 6-8 éve hordok, és semmi bajuk nincs. Egy műbőr kabátot pedig tavaly tíz év után selejteztem le. Ebből is látszik a tendencia: az akkor vásárolt darabok még olyan minőségűek voltak, hogy ha az ember nem unta meg, vagy nem változott meg a teste úgy, hogy emiatt kelljen lecserélni, simán több éven keresztül tudta őket hordani. De hogy még messzebbre menjek: régi hűtőgépek, mikrók, mosógépek, amiket még a szüleink nászajándékba kaptak, velünk egyidősen is működnek. Némelyik lehet, hogy már pont nem, de huszonegynéhány év után már azt mondom, bőven megérte az árát, nyugdíjba mehet. A maiak nem ilyenek. Nem véletlen, hogy a garanciaidejük sem 3-4-5 év, hanem csak fél, jobb esetben egy. Kérdés, hogy a helyzet romolhat-e tovább. Nagyon remélem, hogy nem, mert ez igazából senkinek és semminek nem jó. Az előállítással termeljük a rengeteg szemetet, a használhatatlanná vált dolgokból szintén szemét lesz... És bár tény, hogy az előállításhoz emberek is kellenek, akiknek ezáltal munkája van, ami nagyszerű, viszont például azokkal mi lesz, akik ezeknek az elromlott cikkeknek a javítására szakosodtak? Valószínűleg nem lesz szükség rájuk, és hamarosan kihal az a réteg, amelyben még mosógépszerelők, tévészerelők, varrónők éltek. Én ezt nagyon sajnálom, mert én sokkal inkább annak a híve vagyok, aki szerint az elromlott dolgot meg kell javítani, ha lehet. S ha van egy termék, amit szeretek, és menthető, van lehetőségem rá, hogy még egy kicsit használjam, miért ne éljek vele? Akit csak lehet, bátorítok erre a magatartásra. Arra, hogy becsüljük meg a minőséget.

Épp ezért, a vámpírruhám hiányzó darabját is olyan helyről fogom pótolni, ahol tudom, hogy olyan terméket kapok a pénzemért, amit évek múlva is tudok hordani. Változatlanul.

1 megjegyzés:

  1. Vicces, hogy ezt a bejegyzésedet tegnap olvastam, erre ma szembejön egy cikk, ami pont ennek a legendának egy másik oldalát világítja meg.
    Röviden azt taglálja, hogy ha egy 20 évig müködő telefont csinál, de az emberek 2 évente telefont váltanak, akkor a konkurens, aki két évig müködő telefont csinál, elhalász minden vevőt, hiszen rosszabb minőségből dolgozik és szálltam olcsóbban tudja kínálni a terméket.
    Egy szóval nem azért készül olcsóbb termék, mert azt akarják, hogy újat vegyenek, hanem azért, mert újat vesz mindenki és azt akarják, hogy tőlük vegyenek.

    VálaszTörlés