Howard Phillips Lovecraft összes művei III

Hát ez is eljött. Végeztem az utolsó Lovecraft-kötettel. Több, mint egy évig tartott, mire a három kötetet végigolvastam, benne az összes novellával, kisregénnyel, értekezéssel és levelezéssel. Ezzel együtt minden olyan könyvvel is végeztem, amit az év első felében kezdtem el, és ez valahol felszabadító érzés. Mintha az utolsó szálat is elvarrtam volna egy másik életből.

Kiadó: Szukits
Kiadás éve: 2005
Oldalszám: 550
Fordító: Baranyai Gyula, Bihari György, Galamb Zoltán, Gálvölgyi Judit, Kornya Zsolt, Szántai Zsolt, Vachter Ákos
Az olvasás ideje: 2022. március 24. – 2022. december 22.

Márciusban kezdtem; akkor még, a második kötethez hasonlóan reggel egy, este egy novella volt az adag. Aztán beütött a változás, és hetekig, sőt talán hónapokig ugyan ránéztem a könyvre, de nem nyitottam ki. Nem volt időm, nem volt energiám, nem volt hangulatom hozzá. Azt pedig tudjuk, hogy Lovecraft műveihez mindegyik kell, de az utolsó a legfontosabb. Anélkül semmi értelme olvasni. Az extrém hosszú, 9 hónapos olvasási idő tehát valójában nem ennyi, hanem nagyjából a fele lehet.

A novellák közül a Patkányok a falban, A gonosz lelkész, Az alkimista és a Herbert West, az újjáélesztő nyerték el a tetszésemet, illetve a kisregények, az Árnyék Innsmouth fölött, a Cthulhu hívása (természetesen), és ide sorolom Charles Dexter Ward különös esetét is, bár ez utóbbinál nagyon rezgett a léc. Túl hosszú volt, és túlságosan szétdarabolva olvastam, ezáltal sokat veszített az élményből.
A töredékek mind jók voltak, sajnálom, hogy csak ennyi maradt fenn belőlük. A versek közül A tenger menyasszonya volt rám nagyobb hatással.
Az értekezések közül a Kutyák és macskák a legjobb, már csak azért is, mert osztom Lovecraft véleményét a macskákkal kapcsolatban. Többször felnevettem némely megállapításán; ha csak a saját cicáimra vonatkoztattam őket, egyértelműen igaza volt. Azt viszont, amit a kutyákról ír, nem osztom, nagyon degradálja őket, ennyire nem kellene.
A levelezéstől tartottam egy kicsit, valamiért nem szeretem írók levelezéseit olvasni, de volt köztük pár érdekes, amelyekből bepillantást nyerhettünk Lovecraft lelkivilágába, hogy mennyire nem tartotta semmire a saját munkásságát.

Emlékeimből nem jön elő olyan novella, amellyel bármi nagy bajom lett volna, inkább voltak semlegesek, egynek elment mindegyik. Kivételt az a kettő képez, amelyek az Úttalan utakon fejezetben szerepelnek. A Dr. Samuel Jackson emlékezetén kifolyt az agyam a régies nyelvezettől, a sok valától és volttól, viszont hatalmas elismerés jár a fordítónak, amiért ezt a rengeteg igeidőt ilyen hitelesen tudta átültetni. Az Édes Krudélia cselekményétől viszont a falra másztam, annyira bugyutának találtam.
A politikai elmélkedéseket sem igazán szerettem, nagyon erősen kijött belőlük a rasszizmus és a felsőbbrendű faj gondolata.

Még mindig szeretem a műveit, de most egy kicsit elég volt. A legjobb műveit majd akkor fogom elővenni, ha elkezd hiányozni. Addig egy kicsit pihentetem.
Ugyanígy pihentetem a háromféle könyv olvasását is; nem lesz novelláskötet reggelre-estére, és nem lesz útitársam sem. Visszatérek az egyszerre egy könyv olvasására. Most ez fér bele.

 

 

 

 

Berényi Anna: Richter

Tudtam már akkor, amikor a megjelenéséről értesültem, hogy nekem ez a könyv kell, így az első adandó alkalommal meg is vettem. Az olvasását viszont tologattam; mindenképpen erre az évre, Richter Gedeon születésének 150. évfordulójára terveztem, már csak a jelképes jelentősége miatt is. Sajnos az év folyamán is későn jutottam hozzá, viszont így a befejezésének is jelképes jelentősége van: ma volt az utolsó munkanapom ebben az évben (nem kell megijedni, január másodikán visszamegyek a gyárba).

Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 536
Az olvasás ideje: 2022. november 8. – 2022. december 21.

Azt gondolom, Richter Gedeon életútját illik ismerni mindenkinek, aki a gyárában valaha dolgozott, legalább nagyjából. Illik tudni, mit hozott létre, mit köszönhetünk neki, milyen jelentős felfedezéseket tett, és milyen szomorú véget kellett érnie a munkásságának.

Hihetetlen mennyiségű háttérmunka van emögött a bő 500 oldal mögött. Berényi Anna rendkívül alapos munkát végzett a források felkutatásával, nem volt rest több oldalról megközelíteni a témát, hogy minél pontosabban be tudja nekünk mutatni, milyen is lehetett Richter Gedeon élete 1872 és 1944 között. Ezzel elérte, hogy nem egy adatoktól hemzsegő, száraz életrajzot olvasunk, amit az információtartalom töménysége okán napokra félretesz az ember, hogy meg is maradjon belőle valami. Ez a könyv tulajdonképpen egy regény, csak nem kitalált szereplőkkel és eseményekkel, hanem Richter Gedeonnal és a ma is nevét viselő gyárával.

Gyerekkorától kezdve halála napjáig követjük végig élete legfontosabb állomásait. Anna remek érzékkel mutat be egy-egy családi vacsorát Richteréknél, egy új készítmény kifejlesztését, vagy akár egy új munkaerő felvételét a gyárba. Szinte mi is ott vagyunk a helyszínen a szereplőkkel együtt, és szinte teljesen Gedeon szemével figyeljük az eseményeket. A gyárban történő dolgokat különösképpen jól el tudtam képzelni, bár amit én nap mint nap látok, az már szinte nem is az, ami gyáralapítónk idejében volt – ha látná, mi lett belőle, valószínűleg maga sem hinné el, de nagyon örülne és büszke lenne. Mindezek ellenére könnyű volt elképzelni az üzemeket, laborokat, még a patkányokat is az udvaron. Hogy a leírtakból pontosan mi felel meg a valóságnak, az Anna honlapján fejezetenként elérhető. Tüzetesen én sem néztem még át, mert több órát igényelne, de meg fogom tenni, mert kíváncsi vagyok, még ha nagyjából sejtem is, mely részek a kitalációk.

Gedeon is és felesége, Nina is rendkívül szimpatikus, szerethető figurák a könyvben; ilyen az, amikor az ember bánja, sajnálja, hogy nem ismerhetett valakit. Richter Gedeon tökéletes példája volt azoknak az értékeknek, amelyeket a vállalat ma is képvisel. Szívmelengető volt olvasni, ahogy a dolgozóihoz viszonyult, az igyekezetét, hogy jót tegyen, és hogy fejlődjön ő maga, a termékei és a gyára is, valamint a lojalitása is megkérdőjelezhetetlen volt. Ami meglepett, az az, hogy mennyire idegenkedett a szintetikus hatóanyag-előállítás gondolatától, hogy a kortársakhoz képest mennyivel később mozdultak el ebbe az irányba. Mai tudással elképzelhetetlen, hogy enélkül működjön egy gyógyszergyár.
Nagyon tetszett annak a bemutatása is, ahogy folyamatosan küzdöttek a hatóságokkal és a folyamatosan szigorodó előírásokkal, követelményekkel – ezzel nagyon is tudok azonosulni, 121 évvel később még mindig ugyanezt csináljuk.
A második kedvenc szereplőm természetesen Nina lett; a szeretete és a türelme bárki számára minta lehet. A legjobbnak mégis azt találtam, ahogy a gyárba felvenni kívánt embereket „interjúztatta”, mint valami korabeli HR-es. A fiuk, Laci viszont nem igazán volt szimpatikus.

Tudtam, hogy mi a vége. És mivel tudom, melyik az a bizonyos ház a Katona József utcában, még jobban magam elé tudtam képzelni 1944. december 30-ának estéjét. A leírás nagyon érzékletes, az utolsó oldalakon szem nem marad szárazon.

Jó döntés volt elolvasni ezt a könyvet, és jó szívvel ajánlom mindenkinek. Richtereseknek erősen, de mindenki másnak is. Azt hiszem, január 2-án egy kicsit más gondolatokkal lépek majd be a gyárkapun, mint az elmúlt bő négy évben. Még büszkébben arra, hogy itt dolgozhatok.

Jussi Adler-Olsen: Nátrium-klorid - A Q-ügyosztály esetei 9.

A drága jó Q-ügyosztály… Mennyire vártam ezt a kötetet, te jó ég! A legutóbbi kötet magyar megjelenése óta 2 év telt el, és hiába volt rengeteg szuper olvasmányom azóta, mégis hatalmas várakozás övezte részemről ezt a könyvet. Elvégre a sorozat lassan az ígért végéhez közeledik.

Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 392
Fordító: Sulyok Viktória
Az olvasás ideje: 2022. október 30. – 2022. november 8. hajnala

Már akkor borzasztó kíváncsi voltam, hogy mi a csodát hoz ki Jussi Adler-Olsen ebből, amikor még csak a dán megjelenésről és a kötet címéről volt tudomásom. Nátrium-klorid. Konyhasó. Mi az isten lesz ebből, hogy tud egy gyilkos sót használni? Fiziológiás sóoldat lesz valahogy, vagy besózza őket? – kérdeztem magamtól, szintén elégé besózva. Természetesen nem maradtam válasz nélkül.

A szerkezet a szokásos; párhuzamosan futó múltbeli és jelen idejű szálak, váltott szemszög, majd amikor már eleget gondolkodtunk azon, hogy ki is lehet a gyilkos, akkor szépen a kezünkbe adja a megoldást, nekünk pedig csak nézni kell, hogyan fonódnak össze a szálak. Egy kicsit megint Carlék, egyúttal Jussi előtt is jártam, mivel nagyjából a kötet felénék rájöttem, ki ennek a történetnek a főgonosza, és milyen csavart tett még ebbe a dologba az író. 

A nyomozás szintén a szokásos módon halad; nagyon lassan, talán minden eddiginél több az egyhelyben toporgás, és annak ellenére, hogy folyamatosan találnak valamit, sokat kell várni az áttörésre. Kicsit olyan, mintha Jussi feleslegesen szaporítaná a sót… izé…szót (de igazából a sót is), viszont ahogy már a korábbi kötetekből tudhatjuk, minden elhullajtott s(z)ókristály lényeges, valahol valamilyen jelentősége biztosan lesz. Mindeközben új infók derülnek ki az egész sorozaton átívelő szögbelövős gyilkosságról is, amelyek nem éppen kedvezőek kedvenc főhőseink számára (és persze nekünk sem túl szívderítő a dolog).

Egyszerűen imádtam. Valami rejtélyes okból kifolyólag szeretem az ilyen szereplőket, mint az itteni gyilkos; igazi őrült, a valláskárosultság egyik szélsőséges mintaképe. Most lehet, hogy nem voltam PC.
Hatalmas meglepetések nem értek olvasás közben, nem veszekedtem a könyvvel, csak a legvégén. Az utolsó mondat ugyanis a hápogás és a jó pár másodpercig tartó folyékony, választékos káromkodás elegyét váltotta ki belőlem. De komolyan, hogy lehet így, ilyen zárómondattal befejezni egy könyvet? Hogy az olvasó aztán tövig rágja először mind a tíz körmét, aztán jógaórákat vesz, hogy mind a tíz lábkörméhez is hozzáférhessen, mire eljutunk oda, hogy megjelenik a következő, egyben utolsó rész.

Várom. De nem. Mert vége lesz. De akkor is remélem, hogy világpremier lesz belőle.

 

 

Stephen King: Halálos árnyék

King-életmű, egy újabb pótlás. Éreztem, hogy jóban leszünk, azt is, hogy ki fog borítani. De ilyen élményre nem számítottam.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1993
Oldalszám: 534
Fordító: Szántó Péter
Az olvasás ideje: 2022. szeptember 20. – 2022. október 29.

Amikor először láttam ennek a könyvnek egy másik borítóját (azt, amelyen a sírkő szerepel), aznap éjjel George Komor neve neonreklámként villogott az agyamban, és nem hagyott aludni. Gondoltam rá, hogy ha ennyire foglalkoztat, érdemes lenne előrébb vennem az olvasmánylistán, de mégsem tettem meg, hagytam, hadd kerüljön sorra a maga idejében. Ez a közelmúltban történt meg.

Ígéretesnek tűnt már az első pár oldal után is, és gondoltam, hogy gyorsan fogok vele haladni. Aztán az időhiány közbeszólt, és bő egy hónapig tartott, mire sikerült kivégeznem.

Jó a sztori; egy létező jelenségből indul ki, amit jól megcsavar és továbbfejleszt azzal, amilyen kapcsolat Thad Beaumont és George Komor között létesül. Ha erre gondolok, azt mondom, hogy az angol cím, (The Dark Half, szó szerinti fordításban a sötét fél) sokkal találóbb. Valahol mindenkinek van ilyenje, még ha nem is olyan veszedelmes, mint Komor. Sokszor annyira fáradtan fogtam neki az olvasásnak, hogy pár oldal után elaludtam, de ez egyáltalán nem a könyv hibája volt. Végig érdekelt, hogy mi lesz a szereplőkkel, sikerül-e megállítani az életre kelt alteregót, illetve sikerül-e a rendőrséget meggyőzni az igazságról, és arról, hogy erre nem lesz kézzelfogható magyarázat.

Azt hiszem, mondhatom, hogy a művei 75%-ának elolvasásával elég jól ismerem King munkásságát, de én ilyen fröcsögéssel, és ilyen (bocsánat a szóért) vadbarom főgonosszal, mint George Komor, még nem találkoztam nála.
Olvastam én már durvát, beteg gyilkosságokat, még az itt leírtaknál jóval vadabbakat is, valamiért mégis ez a könyv volt az, ami valami hihetetlen módon eltalált. Hogy én vagyok-e érzékenyebb mostanában, vagy tényleg volt benne valami, az Agykontrolhoz hasonlóan, nem tudom. Annyi biztos, hogy George Komor rengeteg álmomban jelent meg ebben az egy hónapban, vagy ha ő nem is, valami hasonló jelenetet, helyszínt láttam, mint amilyet ő hagyott maga után. Az is előfordult, hogy ez utóbbihoz aludnom se kellett, csak zenét hallgatni, csukott szemmel. Nem mondom, hogy féltem tőle, de rendesen beleköltözött az agyamba.

Anno Brady Hartfieldet is elküldtem a fenébe, szóval:
Nem Valami Kedves George Komor!
Kiborítottál már azelőtt, hogy megismertem a történetedet, és megtetted annak olvasása közben is. Most, hogy már tudom, mi lett veled, leszel szíves békén hagyni! Köszi!

 

Thomas Keneally: Schindler listája

Nem voltam teljesen biztos benne, hogy tudok-e egy teljes bejegyzést szentelni ennek a könyvnek; tulajdonképpen az elmúlt pár hétben azon is elgondolkodtam, hogy bármilyen könyvről tudok-e a jövőben írni, és nem kellene-e abbahagynom a blogírást. Nem tudom még, mi lesz a végleges döntés, de most még marad.

Kiadó: Lazi
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 408
Fordító: Walkóné Békés Ágnes
Az olvasás ideje: 2022. május 17. – 2022. október 14.

Nagyon sokáig tartott ezt a könyvet elolvasni, leginkább azért, mert buszos olvasmány volt, és rövid szakaszonként tudtam csak haladni vele. Ezen kívül sok olyan napom volt, amikor vagy kedvem, vagy lehetőségem nem volt arra, hogy munkába menet kinyissam. Ez nagyban csökkentette az élményt, ebben biztos vagyok.

Bevallom, én nem egészen erre számítottam. Nem volt semmilyen háttérinfóm a könyvbeli eseményekről, ezért nekem Schindler személyéről és a listáról is teljesen más, mondjuk ki, szögesen ellentétes elképzeléseim voltak. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de el kell ismernem, hogy én egy halállistát vártam. Talán, ha ismertem volna korábban az első magyar fordítás címét (Schindler bárkája), vagy Oskar Schindler életútját, akkor helyesebb elővárakozásaim lettek volna.

Megrázó sorsokról olvashattam, ugyanakkor megismerhettem egy már-már legendás németet, aki a tetteivel tulajdonképpen a saját nemzete által alkotott rendszer és ideológia aláaknázásán dolgozott. Thomas Keneally igyekszik regényszerűen bemutatni Oskar Schindler tevékenykedését, egyúttal amennyire lehetett, ragaszkodott a tényekhez is. Több esetben lehet akár lábjegyzetként, akár az író kiszólásaként arról olvasni, hogy a leírtak nem feltétlenül történtek így a valóságban, nem mindenről állapítható meg, hogy valóság-e, vagy csak a Schindlert övező legenda része. Mindenesetre a korábbi olvasmányaim után érdekes volt olyanról is olvasni, ahol segíteni igyekeztek a rendszer által kikiáltott ellenségnek.

A regényszerűség ellenére számomra mégsem volt igazán olvasmányos, nem tudta kellőképpen fenntartani az érdeklődésemet – talán ez is volt az oka annak, hogy nem volt kedvem reggelente a buszon elővenni. De az is lehet, hogy kicsit telítődtem a témával így másfél év után. Egyszeri olvasásra mindenképp ajánlom az érdeklődőknek, és valamikor magamat is ráveszem arra, hogy a film elé még leüljek. Valószínűleg ezt sem mostanában fogom megtenni.

Stephen King: A rémkoppantók

Hiányzó Stephen Kingek sorban, még mindig. Ugyan azt már feladtam, hogy a születésnapjára el tudjam olvasni mindet, ami eddig kimaradt, és abba sem vagyok biztos, hogy ebben az évben sikerülni fog. Kicsit elfoglalt lettem. De cseppet sem bánom.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2005
Oldalszám: 948
Fordító: Szántó Péter
Az olvasás ideje: 2022. augusztus 4. – 2022. szeptember 16.

Azt mondták, hogy ez sci-fi, és úgy is álltam neki, hogy inkább az, mint nem. Pedig igazából annyira nem is sci-fi. És nem is tipikusan horror. Viszont sem ez, sem az nem baj.

Igazából egy lassan építkező regényről van szó, ami egy kisváros átalakulását mutatja be onnantól kezdve, hogy Bobbi Anderson elkezd kiásni a kertjében valami számára érdekesnek tűnő dolgot. Először csak rá hat, majd ahogy egyre inkább halad a munkával, úgy terjed ki a titokzatos tárgy hatása a város többi lakójára is; a hatósugár egyre bővül, míg végül mindenkit elér valahogy, valamilyen formában ez az őrület. Kivéve néhány embert, akikben van valami közös. Az olvasó rájön. A városka lakói is kapizsgálják, de nem értik tökéletesen. Egy idő után pedig a külvilágnak is feltűnik, hogy Havenben furcsa dolgok történnek.

Nem egészen ilyen történetre számítottam, sokkal inkább valami űrlényinvázió volt a fejemben, amikor elkezdtem olvasni. Természetesen így sem rossz.

Ami egy kicsit zavart benne, az a felépítése. Nem igazán lehetett megállapítani, hogy ki is a főszereplő, vagy hogy egyáltalán van-e. Az első rész egyértelműen Bobbira fókuszál, ahogy megtalálja a különös tárgyat és elkezdi kiásni. A második rész viszont csak Gardenerről szól, az ő életéről, a démonjairól, egy teljesen másik helyen. Elsőre nem értettem, mi ez az éles váltás és mi fog ebből kisülni, de aztán szépen összeszőtte a szálakat. Érdekes elmélkedést olvashatunk ebben a részben az atomenergia használatáról és az atomerőművekről. Mintha King igyekezett volna az aktuális időszak egy nagy, a társadalmat foglalkoztató, ámde igencsak megosztó kérdést kibontani és megválaszolni. Hogy Gardener álláspontja egyezik-e az övével, azt nem tudom megállapítani, mindenesetre jó volt a két oldal érveit olvasni.

A közepétől kezdve viszont egy kicsit mintha elfáradt volna. Kevésbé volt aprólékos, nagyobb ugrások voltak az időben is, a város átváltozásának leírását egy kissé elnagyoltnak éreztem. Természetesen érthető az is, hogy kezdte egy embernél, és ahogy szélesedett a perspektíva, egyre kevésbé maradt hely arra, hogy mindent részleteiben közöljön. Ha megtette volna, nem fért volna bele 2000 oldalba sem, és azért valljuk be, így is hosszú. Nem érződik közel 1000 oldalnak, de hosszú.

A vége a Kingtől már megszokott pörgés, őrület, zúzda, az ember csak a fejét kapkodja, hogy hol is tartunk, mi is történt fél oldallal ezelőtt. Hogy Gardenerrel mi lett, az elméletileg nem derül ki, de azért lehet egy erős sejtésünk. Az epilógus záró epizódja pedig szívmelengető; ha nem rohantam volna szakfordítani, kicsit jobban meg is könnyezem.

Ennek a könyvnek kivételesen nem baj, hogy elhúztam az olvasását; mivel mindenképp sokáig tartott volna, annyira nem volt érezhető, hogy romlott volna az olvasás élménye. Ahhoz, hogy kedvenc legyen, valami apróság mégis hiányzik. Talán egy újraolvasással majd megtalálom.

Sara Blædel: Sziklasír

Ha nem magamnak megyek könyvet venni, akkor is magamnak megyek könyvet venni. Olyan egyébként sincs, hogy „elegendő mennyiségű skandináv krimi”. Olyan meg aztán főleg nincs, hogy „túl sok skandináv krimi”. A Sziklasír a címével és a borítójával is megragadta a figyelmemet, és ha már annyira könyörgött a boltban, hogy ne hagyjam ott, hát nem is tehettem mást, elhoztam, és amint lehetett, olvasni is kezdtem. Friss megjelenés, naná!

Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 304
Fordító: Sulyok Viktória
Az olvasás ideje: 2022. július 18. – 2022. augusztus 3.

Meglepődve olvastam, hogy ez a kötet egy sorozat tizedik része, az pedig még jobban megdöbbentett, hogy a korábbi részei nem jelentek meg magyarul. Emiatt kissé félve fogtam neki, tartottam attól, hogy túl sok utalás lesz az előzményekre, amelyeket nem ismerhetek. Feleslegesen aggódtam, tökéletesen megállja a helyét ezek nélkül is.

A történet két szálon indul el; az egyik, amit a fülszöveg is ír, a másik pedig, amire talán a Fagyponttal való hasonlóság miatt éleződtem ki: két eltűnés, egy a jelenben, egy pedig a múltban, első ránézésre nincs köztük kapcsolat. Ahogy viszont a jelenbeli eseményekről fokozatosan derül ki, hogy nem is azok, amiknek látszanak, úgy állnak össze a kirakós darabkái és kezd kikristályosodni az összefüggés jelen és múlt, eltűnt személy és eltűnt személy között.

Szép lassan, néha talán kissé túl lassan is építkezik, amolyan dánosan. Tyúklépésben haladnak, mindig kiderül valami apróság, ami megmozdíthatná előre az ügyet, de mégsem teszi igazán. Aztán egyszer csak jön a nagy bumm, a heuréka, és minden felpörög, hirtelen eltűnik a fa az erdő elől, a helyére kerül az utolsó darab, és már meg is van a lezárás.

Amíg zajlik a nyomozás, a szereplők magánéletéről sem lehet megfeledkezni, bőven van itt családi dráma, rengeteg feldolgozandó veszteség, gyász. Azt sajnáltam, hogy ezekbe nem mászott bele jobban az írónő, egy picit az én ízlésemnek kevés volt így a lélektani elemzés. A viszont tetszett, ahogy a kamaszok életét, lelkivilágát bemutatta az osztálykirándulás leírásával. Teljesen tipikus, ahogy viselkednek, akár az én valamikori osztálytársaim is lehettek volna.

Na és a lényeg: rájöttem-e, ki a tettes? Tulajdonképpen igen, bár az első gondolatom nem ő volt, és nem is ezt az indítékot gyanítottam. Ez jó, mert ez azt jelenti, hogy vannak azért még olyan fordulatok, amikre nem számítok. Az is jó, hogy az utolsó 40 oldalnál még mindig nem voltam biztos magamban, valamennyire félre tudott vezetni.

Az ne tévesszen meg senkit, hogy nekem mennyi ideig tartott elolvasni; ha az ember le tud ülni egy-két munkanap délutánján és késő estig csak olvas, simán lehet vele végezni, mert az érdeklődést fenn tudja tartani. Az én élethelyzetem az elmúlt hetekben gyökeresen megváltozott, emiatt tartott tovább az átlagosnál, de az igazság az, hogy cseppet sem bánom, hogy így alakult. A könyvnek se lett túl hamar vége, és jelen helyzetben egyáltalán nem zavar, hogy az olvasásra jut kevesebb időm.

Jó kis könyv ez, skandi krimi rajongóknak mindenképp ajánlom, de azoknak is szuper lehet, akik ismerkedni szeretnének a műfajjal.

Liza Marklund: Fagypont

Kedvenc chick-litem után továbbra is egy nem túl hosszú, könnyen és gyorsan olvasható könyvre vágytam, így a választás egy könyvheti szerzeményre esett. A skandináv krimi mindig jó, idei megjelenés és a fülszövege alapján is ígéretesnek tűnt.

Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 312
Fordító: Harrach Ágnes
Az olvasás ideje: 2022. július 5. – 2022. július 17.

Egy Észak-svédországi kisvárosban vagyunk; zárt közösség, a maga titkaival és furcsaságaival. 40 évvel történetünk kezdete előtt egy fiatal lány nyomtalanul eltűnt a városból. Most pedig a város egy régi hídjának lábazatából egy fej nélküli női holttest kerül elő. Senki sem tudhatja biztosan, hogy Sofia Hellstent találták-e meg, mégis mindenki érzi, hogy a régi rejtély most megoldódik. Sofia egy öt lányból álló könyvklub tagja volt középiskolás éveiben, amely eleinte hetente, majd havonta ült össze, hogy megvitassák az aktuálisan választott könyvet. Öt lány, öt különböző személyiség, öt különböző életút.

Nagyon tetszett a regény nem szokványos felépítése. Használja a két idősíkot, a mostot és a 40 évvel ezelőttöt, ezeket pedig váltott szemszögből mutatja be. A cselekményt a könyvklub tagjai által választott utolsó könyvek bontják fel; minden részegység annak a lánynak a történetét meséli el, aki az adott könyvet választotta. Különálló egységek, mégis szorosan összefüggenek az idő és az események révén.

Tanúi lehetünk annak, ahogy egy gyerekkorban alakult közösség felbomlik annak hatására, akikké a lányok a középiskolás éveik során váltak. Tetten érhető minden karakter jellemének alakulása, ahogy megbirkóznak az őket érintő személyes problémákkal, például az iskolaválasztással és kialakulóban levő szerelmi életükkel. Mindezt valamiféle visszaemlékezésként éljük meg, miközben a jelenben javában folyik a nyomozás, és az egykor a szélrózsa minden irányába távozott, már középkorú asszonyok ismét találkozni készülnek. Érdekes párhuzamokat láthatunk a lányok középiskolás és érett felnőtt énje között, és arra is rájöhetünk, hogy olyan sokat nem is változtak.

Sajnos igazán megkedvelni egyiküket sem tudtam, Agneta állt ehhez a legközelebb. Talán a legnagyobb gondom az volt velük, hogy egy-egy jellegzetes vonásuk van felnagyítva, ezáltal vagy ilyenek, vagy olyanok, szinte egyáltalán nem árnyalta őket az írónő. A legösszetettebb Sofia volt, nála viszont az elejétől éreztem, hogy valami nem kerek. A mellékszereplők sem keltették fel igazán az érdeklődésemet.

Az időbeli ugrásoknál zavarónak találtam, hogy csak egy kis térközzel különülnek el, így nem válnak el igazán egymástól. Az a fajta összefolyás viszont, ami ezt a szerkesztést indokolná, nem érhető tetten.
A stílussal alapvetően nem volt gondom, egy-egy esetlenebb mondatot vagy szófordulatot fedeztem fel az elején, de aztán ezek is elmaradtak.

A nagy csavarra az utolsó előtti fejezetben rájöttem, nem okozott túl nagy meglepetést. Ennyire egyértelmű lett volna, vagy én olvasok-e túl sok ilyet és már rááll az agyam… Nem tudom. Kezdő krimiolvasókat biztos, hogy meglep.

Mindent összevetve jó élmény volt, kíváncsi vagyok a folytatásokra, mert látom benne a potenciált. A függővég is arra enged következtetni, hogy van itt még valami. Remélem, hamarosan kiderül, mi.

 

Janet Evanovich: Három díler

A talizmánnal való túl hosszú és nem túl gyümölcsöző viszony után valami másra vágytam; valami olyanra, ami teljesen biztosan tetszeni fog, és amivel gyorsan lehet haladni. Így került a képbe már megint A szingli fejvadász.

Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 398
Fordító: Merényi Ágnes
Az olvasás ideje: 2022. június 30. – 2022. július 2.

Talán korábban már említettem, hogy Janet Evanovich és az ő Stephanie Plumja az egyik azok közül, akikhez érdemes nyúlnom, ha olvasási válságban szenvedek, vagy ha épp egy kis kitérőt szeretnék tenni egy műfajból. A sorozat harmadik része tovább erősítette ezt a meggyőződésemet.

Stephanie-nak ezúttal egy köztiszteletnek örvendő fagyiárust kell begyűjtenie, megküzdve a szomszédság szinte minden tagjának rosszallásával. Csodaszép példa a kognitív disszonanciára, ahogy a burg közössége összezár, amint az általános vélemény szerint galamblelkű Mo bácsiról olyan hírek röppennek fel, amelyek egyáltalán nem illenek a róla alkotott képbe. Stephanie egyedül marad, de kitart amellett, hogy itt valami nem stimmel.

Nagyon nagy dolog tulajdonképpen nem történik ebben a részben sem, a humor és Stephanie szokásos szerencsétlenkedése elviszi a hátán a cselekményt. Az ő karaktere egy az egyben az „én” a más lányok vs én-típusú mémekben. Emiatt válik egy igazán szerethető és magunkhoz közel érzett női főszereplővé. Mert valljuk be, egy kicsit néha mindannyian Stephanie Plumok vagyunk.

A legjobban természetesen most is Mazur nagyi beszólásain nevettem, de Lula sem semmi, ha a jó dumáról van szó. Morelli még mindig hmmm… Ezt itt inkább nem folytatom. ☺

Magára a cselekményre nagy valószínűséggel már egy hónap múlva is csak homályosan fogok emlékezni, de tulajdonképpen nem is ez a lényege ennek a műfajnak. Arra már sokkal inkább, hogy a családom milyen furán nézett rám, amikor olvasás közben féloldalanként nevettem fel hangosan, visítva. Nagyon sajnálom, hogy magyarul már csak egy van belőle, és nem adják ki a további köteteket. Nem gond, hogy angolul kell folytatnom, sőt, kíváncsi is vagyok rá, hogy eredetiben is ugyanilyen vicces-e, viszont azt is gyanítom, hogy a fordító érdeme is, hogy a könnyeimet törölgetem minden egyes kötetnél.

Ha valami könnyedre vágytok, amiben van egy kis krimi szál is, jó szívvel ajánlom.

Stephen King - Peter Straub: A talizmán

A King-életmű soron következő darabja a Peter Straubbal közös, A talizmán címet viselő dark fanatasy regény. Sokan dicsérték, és a Moly is azt ígérte, hogy nagyon fog tetszeni, így nagy várakozásokkal ugrottam neki ennek a váratlanul hosszú műnek. Már csak a Setét Torony-kötődés miatt is.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2007
Oldalszám:860
Fordító: Zentai Éva, Koppendorfer Noémi
Az olvasás ideje: 2022. május 25. – 2022. június 29.

Sajnos nagyon megszenvedtem az olvasásával; bő egy hónapig tartott, ami a 860 oldalt tekintve annyira nem is rossz, pláne az én időbeosztásommal, mégsem vagyok elégedett a saját tempómmal. Sokszor csak néhány oldalt tudtam belőle elolvasni, mert rendszeresen el akartam aludni felette. Az utolsó negyeddel aztán megembereltem magam, és egy éjszaka alatt kivégeztem a könyvet. Amikor ezeket a sorokat írom, több mint 37 órája vagyok ébren; nézzétek el nekem, ha valami nem egészen kerek.

Láttam benne a potenciált, jó történetnek ígérkezett, viszont hamar az a benyomásom támadt, hogy iszonyatosan túl van írva. Egészen pontosan egyes részek túlságosan részletesek, míg más események csak említés szintjén jelennek meg, annak ellenére, hogy hasonlóan érdekesek vagy még érdekesebbek is lehettek volna, mint az, amit kibontottak. Több helyen éreztem azt is, hogy irreális a dolgok menete; Jacket minden veszekedés nélkül elengedik, ripsz-ropsz rájön dolgokra, amiken előtte napokat gondolkozott, de az már nincs kibontva, hogy hogyan. Ezeknél mindig meg kellett néznem, hogy biztosan nem lapoztam-e kettőt ezekkel a hártyavékony lapokkal, annyira hiányzott nekem egy-egy logikai kapcsolóelem. Ezt főleg az elején tapasztaltam, a közepétől már kevésbé.

A Setét Torony után üdvözöltem azt az elgondolást, hogy egy párhuzamos világot hoz a képbe, amely a szereplők számára különböző módon átjárható, az Ikreket pedig különösen jó húzásnak tartom. Ennél több vagy direktebb kapcsolat tulajdonképpen nincs is a sorozattal, csak az Elátkozott Világnál éreztem némi analógiát.

Számomra nagyon lassan haladt a cselekmény, mintha oldalakon keresztül nem történt volna semmi. A Napfény Otthonnál már kezdtem feladni a reményt, hogy ebből bármi is lesz. Mind a szereplőket, mint a helyszínek leírását nagyon végletesnek találtam; vagy nagyon szép és jó, vagy nagyon csúnya és gonosz volt, a szürke karaktereket hiányoltam. Persze tudom, hogy ez tulajdonképpen egy mese, ahol ez elfér, de a hiányérzet attól még ott van.

Mindezek ellenére mégis tudtam szurkolni Jack-nek, hogy teljesítse a küldetését, és azt is elismerem, hogy az utolsó mondatnál nem az álmosságtól homályosodott el a tekintetem.

Mindent összevetve nem rossz, de kicsit kevésnek érzem; többet vártam ettől a regénytől. Ígérem, most már megyek aludni.

 

Stephen King megnevezte azt a 96 könyvet, amelyet minden írónak el kell olvasnia

Stephen King összeállított egy listát a kezdő írók számára alapvető 96 könyvből

fotó az eredeti cikkből

Stephen King egyike a ma élő legkönnyebben felismerhető íróknak; egy olyan életművet hozott létre, amelyet a rajongók világszerte nagyra becsülnek. A popkultúra nélkülözhetetlen részét képező Kinget a horror műfaj egyik legnagyobb művelőjének tekintik, mivel irodalmi kutatásai minden tekintetben alakították a modern horrort.

King jelenléte a popkultúrában a történeteiből készült számos adaptáció révén is nőtt. Elismert rendezők, mint Stanley Kubrick és Brian De Palma korábban is dolgoztak már King műveivel, de az olyan médiaszolgáltatók, mint a Netflix, szintén készítenek új adaptációkat. 

King kiválósága miatt sok feltörekvő író rendszeresen merít ihletet regényeiből és online interjúiból, amelyekben értékes tanácsokkal látja el a fiatal művészeket. Sokszor emlékeztette már a feltörekvő írókat arra, hogy fókuszáljanak művészi érzékenységükre ahelyett, hogy a közönség elvárásai miatt aggódnak.

Az egyik fő, King által folyton hirdetett tevékenység az olvasás.
- „A legtöbbet úgy tanulja az ember, ha sokat olvas, sokat ír, és a legértékesebb leckéket mindig maga tanítja magának.”- mondta egy alkalommal. A fiatal írók kisegítésére gyakran állít össze olvasmánylistákat olyan könyvekből, amelyek hatással voltak rá a saját, íróvá váláshoz vezető útján.

Az írásról: Értekezés a mesterségről utószavának írása során összeállított egy olvasmánylistát abból a 96 alapvető fontosságú könyvből, amelyek nagy szerepet játszottak saját stílusának kialakulásában.
- „Gyanítom, hogy valamiképpen a listán szereplő minden egyes könyv hatással volt azokra, amelyeket írtam.” – tette hozzá, amikor a kiválasztásukról beszélt.

Ez az eklektikus lista írók széles körét vonultatja fel, többek között olyan nagyságokat, mint William Faulkner, Charles Dickens, J.K. Rowling és Raymond Carver. Kétségkívül ütős regényválogatásról van szó; kezdésnek jó lehet azoknak, akik egy érdekes nyári olvasmánylistát keresnek.

 - „Ha átfutod ezt a listát, ne feledd, hogy én nem vagyok Oprah és ez nem az én könyvklubom. Ezek azok a könyvek, amelyek nekem beváltak, ennyi az egész. Rosszabb is lehetne, és ezeknek a jó része talán mutat némi új irány a munkádban. De ha nem, arra kiválóak, hogy elszórakoztassanak. Velem megtették.” – nyilatkozta King.

Nézd meg a listát alább!

Stephen King listája az alapvető fontosságú olvasmányokból:

o    Peter Abrahams: A Perfect Crime (magyarul nem jelent meg)

o    Peter Abrahams: Lights Out (magyarul nem jelent meg)

o    Peter Abrahams: Pressure Drop (magyarul nem jelent meg)

o    Peter Abrahams: Revolution #9 (magyarul nem jelent meg)

o    James Agee: A Death in the Family (magyarul nem jelent meg)

o    Kirsten Bakis: Lives of the Monster Dogs (magyarul nem jelent meg)

o    Pat Barker: Felépülés

o    Pat Barker: The Eye in the Door (magyarul nem jelent meg)

o    Pat Barker: The Ghost Road (magyarul nem jelent meg)

o    Richard Bausch: In the Night Season (magyarul nem jelent meg)

o    Peter Blauner: The Intruder (magyarul nem jelent meg)

o    Paul Bowles: Oltalmazó ég

o    T. Coraghessan Boyle: The Tortilla Curtain (magyarul nem jelent meg)

o    Bill Bryson: Hátizsákkal a vadonban

o    Christopher Buckley: Thank You for Smoking (magyarul nem jelent meg)

o    Raymond Carver: Where I’m Calling From (magyarul nem jelent meg)

o    Michael Chabon: Werewolves in Their Youth (magyarul nem jelent meg)

o    Windsor Chorlton: A nulladik fokon

o    Michael Connelly: A költő

o    Joseph Conrad: A sötétség mélyén

o    K.C. Constantine: Family Values (magyarul nem jelent meg)

o    Don DeLillo: Underworld (magyarul nem jelent meg)

o    Nelson DeMille: A katedrális foglyai

o    Nelson DeMille: The Gold Coast (magyarul nem jelent meg)

o    Charles Dickens: Twist Olivér

o    Stephen Dobyns: Common Carnage (magyarul nem jelent meg)

o    Stephen Dobyns: Három lány síremléke

o    Roddy Doyle: The Woman Who Walked into Doors (magyarul nem jelent meg)

o    Stanley Elkin: The Dick Gibson Show (magyarul nem jelent meg)

o    William Faulkner: Míg fekszem kiterítve

o    Alex Garland: A Part

o    Elizabeth George: Deception on His Mind (magyarul nem jelent meg)

o    Tess Gerritsen: Gravity (magyarul nem jelent meg)

o    William Golding: A Legyek Ura

o    Muriel Gray: Furnace (magyarul nem jelent meg)

o    Graham Greene: Merénylet

o    Graham Greene: Havannai emberünk

o    David Halberstam: The Fifties (magyarul nem jelent meg)

o    Pete Hamill: Why Sinatra Matters (magyarul nem jelent meg)

o    Thomas Harris: Hannibal

o    Kent Haruf: Plainsong (magyarul nem jelent meg)

o    Peter Hoeg: Smilla kisasszony hóra vágyik

o    Stephen Hunter: Piszkos fehér fiúk

o    David Ignatius: Főbenjáró bűn

o    John Irving: A Widow for One Year (magyarul nem jelent meg)

o    Graham Joyce: The Tooth Fairy (magyarul nem jelent meg)

o    Alan Judd: The Devil’s Own Work (magyarul nem jelent meg)

o    Roger Kahn: Good Enough to Dream (magyarul nem jelent meg)

o    Mary Karr: The Liars’ Club (magyarul nem jelent meg)

o    Jack Ketchum: Right to Life (magyarul nem jelent meg)

o    Tabitha King: Survivor (magyarul nem jelent meg)

o    Tabitha King: The Sky in the Water (magyarul nem jelent meg)

o    Barbara Kingsolver: Mérgezett Éden

o    Jon Krakauer: Ég és jég

o    Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót

o    Bernard Lefkowitz: Our Guys (magyarul nem jelent meg)

o    Bentley Little: The Ignored (magyarul nem jelent meg)

o    Norman Maclean: A River Runs Through It and Other Stories (magyarul nem jelent meg)

o    W. Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja

o    Cormac McCarthy: A síkság városai

o    Cormac McCarthy: Átkelés

o    Frank McCourt: Angyal a lépcsőn

o    Alice McDermott: Charming Billy

o    Jack McDevitt: Ősi partok

o    Ian McEwan: Őrült szerelem

o    Ian McEwan: The Cement Garden (magyarul nem jelent meg)

o    Larry McMurtry: Dead Man’s Walk (magyarul nem jelent meg)

o    Larry McMurtry and Diana Ossana: Zeke and Ned (magyarul nem jelent meg)

o    Walter M. Miller: Hozsánna néked, Leibowitz!

o    Joyce Carol Oates: Zombie (magyarul nem jelent meg)

o    Tim O’Brien: In the Lake of the Woods (magyarul nem jelent meg)

o    Stewart O’Nan: The Speed Queen (magyarul nem jelent meg)

o    Michael Ondaatje: Az angol beteg

o    Richard North Patterson: No Safe Place (magyarul nem jelent meg)

o    Richard Price: Freedomland (magyarul nem jelent meg)

o    Annie Proulx: Közel s távol

o    Annie Proulx: The Shipping News (magyarul nem jelent meg)

o    Anna Quindlen: One True Thing (magyarul nem jelent meg)

o    Ruth Rendell: Sötéthez szokott szem

o    Frank M. Robinson: Waiting (magyarul nem jelent meg)

o    J.K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája

o    J.K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly

o    J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

o    Richard Russo: Mohawk (magyarul nem jelent meg)

o    John Burnham Schwartz: Reservation Road (magyarul nem jelent meg)

o    Vikram Seth, A Suitable Boy (magyarul nem jelent meg)

o    Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

o    Richard Slotkin: The Crater (magyarul nem jelent meg)

o    Dinitia Smith: The Illusionist (magyarul nem jelent meg)

o    Scott Spencer: Men in Black (magyarul nem jelent meg)

o    Wallace Stegner: Joe Hill (magyarul nem jelent meg)

o    Donna Tartt: A titkos történet

o    Anne Tyler: Fekete bárány

o    Kurt Vonnegut: Hókuszpókusz

o    Evelyn Waugh: Utolsó látogatás

o    Donald Westlake: The Ax (magyarul nem jelent meg)

Forrás: Far Out Magazine

A fordítás a saját művem, remélem, nem hagytam benne leiterjakabot. Tapasztalt fordítóknak javítani ér. :)