Stephen King - Peter Straub: A talizmán

A King-életmű soron következő darabja a Peter Straubbal közös, A talizmán címet viselő dark fanatasy regény. Sokan dicsérték, és a Moly is azt ígérte, hogy nagyon fog tetszeni, így nagy várakozásokkal ugrottam neki ennek a váratlanul hosszú műnek. Már csak a Setét Torony-kötődés miatt is.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2007
Oldalszám:860
Fordító: Zentai Éva, Koppendorfer Noémi
Az olvasás ideje: 2022. május 25. – 2022. június 29.

Sajnos nagyon megszenvedtem az olvasásával; bő egy hónapig tartott, ami a 860 oldalt tekintve annyira nem is rossz, pláne az én időbeosztásommal, mégsem vagyok elégedett a saját tempómmal. Sokszor csak néhány oldalt tudtam belőle elolvasni, mert rendszeresen el akartam aludni felette. Az utolsó negyeddel aztán megembereltem magam, és egy éjszaka alatt kivégeztem a könyvet. Amikor ezeket a sorokat írom, több mint 37 órája vagyok ébren; nézzétek el nekem, ha valami nem egészen kerek.

Láttam benne a potenciált, jó történetnek ígérkezett, viszont hamar az a benyomásom támadt, hogy iszonyatosan túl van írva. Egészen pontosan egyes részek túlságosan részletesek, míg más események csak említés szintjén jelennek meg, annak ellenére, hogy hasonlóan érdekesek vagy még érdekesebbek is lehettek volna, mint az, amit kibontottak. Több helyen éreztem azt is, hogy irreális a dolgok menete; Jacket minden veszekedés nélkül elengedik, ripsz-ropsz rájön dolgokra, amiken előtte napokat gondolkozott, de az már nincs kibontva, hogy hogyan. Ezeknél mindig meg kellett néznem, hogy biztosan nem lapoztam-e kettőt ezekkel a hártyavékony lapokkal, annyira hiányzott nekem egy-egy logikai kapcsolóelem. Ezt főleg az elején tapasztaltam, a közepétől már kevésbé.

A Setét Torony után üdvözöltem azt az elgondolást, hogy egy párhuzamos világot hoz a képbe, amely a szereplők számára különböző módon átjárható, az Ikreket pedig különösen jó húzásnak tartom. Ennél több vagy direktebb kapcsolat tulajdonképpen nincs is a sorozattal, csak az Elátkozott Világnál éreztem némi analógiát.

Számomra nagyon lassan haladt a cselekmény, mintha oldalakon keresztül nem történt volna semmi. A Napfény Otthonnál már kezdtem feladni a reményt, hogy ebből bármi is lesz. Mind a szereplőket, mint a helyszínek leírását nagyon végletesnek találtam; vagy nagyon szép és jó, vagy nagyon csúnya és gonosz volt, a szürke karaktereket hiányoltam. Persze tudom, hogy ez tulajdonképpen egy mese, ahol ez elfér, de a hiányérzet attól még ott van.

Mindezek ellenére mégis tudtam szurkolni Jack-nek, hogy teljesítse a küldetését, és azt is elismerem, hogy az utolsó mondatnál nem az álmosságtól homályosodott el a tekintetem.

Mindent összevetve nem rossz, de kicsit kevésnek érzem; többet vártam ettől a regénytől. Ígérem, most már megyek aludni.

 

32. hét/2: José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei - Vörös Hold-ciklus II

Nagy lelkendezve fogadtam ennek a kötetnek a megjelenéséről szóló hírt; az idei év egyik legjobban várt folytatása volt a számomra.  Bíztam benne, hogy hozni fogja az előző rész színvonalát, illetve a világépítés után most nagyobb hangsúly lesz majd a cselekményen.

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 480
Fordító: Varju Kata
Az olvasás ideje: 2021. július 29. – 2021. augusztus 15.

A fülszöveg:
„Samhein aratása után a kaland folytatódik.

Rocavarancolia már megmutatta, milyen kegyetlen tud lenni, de a borzalmas város sem rettentheti vissza a learatott fiatalokat. A varázslat birtokában rajtuk a sor, hogy megcsillogtassák képességeiket. Választ kell találniuk arra, miért olyan különlegesek a királyság számára, illetve megfejteni, milyen jelentőséggel bír a közeledő Vörös Hold. Eljött az ideje, hogy Hector és a többi földi gyermek elhagyja az erőd biztonságát, és leleplezzék a város titkait. És nincs az a vámpír, varázsló, vagy bármilyen más teremtmény, aki megállíthatná őket. Mindeközben egy ősrégi, mindennél gonoszabb erő éledezik a romok alatt…

Hamarosan pedig felkel a Vörös Hold.”

A borító:
Az előző kötetéhet hasonlóan ez is nagyon tetszik, és nem csak a sárkány miatt. Rengeteget segít a világ elképzelésében, szinte pontosan ilyen színekben látok mindent olvasás közben.

Így tetszett:
Rocavarancolia sajátosan sötét és képtelen világa hamar belopta magát a szívembe a Samhein aratásával, jó érzésekkel tértem hát vissza ide. Ugyanakkor nem egy kérdés is volt bennem a folytatást illetően. Mi lesz a learatottak sorsa a továbbiakban? Mitől különleges ez a Vörös Hold, és egyáltalán mit hoz az eljövetele? Miért fontosa gyerekek szempontjából? A második kötet szerencsére választ adott szinte mindegyikre.

 A cselekmény valamivel az előző kötet végi események után indul újra. Igazi visszatekintés nincs a korábbi eseményekre, de azáltal, hogy nem olyan régen olvastam az első kötetet, még élt a fejemben annyira a cselekménye, hogy a szolid visszautalások könnyedén előhozták az emlékeket. Nem vagyok biztos benne, hogy több idő elteltével ez sikerült volna.
A learatottak kezdenek hozzászokni az idegen világban való élethez, még ha nem is érzik magukat otthon benne. Továbbra is keresik a választ arra, hogy miért hozták ide őket, ezzel egyidőben pedig elkezdik jobban felfedezni a várost és egyéni képességeiknek megfelelően felvértezni magukat az őket fenyegető veszélyek ellen. A városnak ugyanis továbbra is célja, hogy elpusztítsa a fiatalokat.

Miközben a gyerekek élete zajlik, a Királyi Tanácsban zajló intrikákba is bepillanthatunk; ez a szál kezd el jobban bonyolódni. Megjelenik egy új főgonosz, aki csatlósokat gyűjt céljai megvalósításához. Van itt minden; árulás és gyilkosság is. Az idő pedig egyre csak telik, a Vörös Hold feljövetele egyre közelebb kerül.

A learatottak nagyjából a könyv felénél/kétharmadánál jönnek rá arra, mi is fog történni velük, amikor ez bekövetkezik. Ezzel egyidejűleg megvilágosodnak Rocalvarancolia lakóit és a világ történelmét illetően is. Az előbbiekkel eléggé meglepett a szerző, ugyanakkor tetszik is, hogy nem folyamodik a klisékhez és tünteti fel tipikus hősként a gyerekeket. Miután kiderült, mi lesz a Vörös Hold feljövetelekor, már tudtam találgatni a szereplők sorsát illetően – legtöbbször jó is volt a tippem.

A szereplők megítélését illetően kevéssé változott a véleményem, bár Natalia kezdett ellenszenvessé válni a folyamatos negativitásával és a sértődéseivel. A közte, Hector és Marina között kialakuló szerelmi háromszöget aranyosnak találtam, igazi kamaszos érzelmeket és viselkedést láthatunk. Brunót sokáig nem tudtam hova tenni a ridegsége miatt, de végül megszerettem.
Esmaelt továbbra is bírom, Derűs dámában némiképp csalódtam, illetve erősödött a szimpátiám Denéstor Tul iránt. Hurzáról még nem nyilatkozom, őt összetettebbnek várom, mint amennyire itt megmutatkozott.

A világ is tovább épül még a kötetben, kiderül például az is, hogy Rocavarancolia egy köztes világ, amely több másikat képes összekapcsolni ajtókon keresztül. Cotrina ugyan a köszönetnyilvánításban nem vallja be, de ezen a húzáson én egyértelműen a Setét Torony hatását érzem.
Egyébiránt eléggé oda kell figyelni az olvasottakra, mert mindennek jelentősége lehet a későbbiekben. Ez valamiképp lassíthatja is az olvasás tempóját, de nem zavaró mértékben.

A szerző helyében a feszültségkeltés érdekében én pár fejezettel korábban zártam volna ezt a kötetet, bár így is bőven maradt min izgulni a következőben. Csak sejteni lehet, hogy a Vörös Hold hatására milyen folyamatok indulnak be, milyen események fognak következni a városban és a világban, a végkifejletet illetően pedig tényleg csak tippjeim vannak. Remélem, hogy ezt illetően is mellőzésre kerülnek majd a klisék.

Érdemes volt várni erre a kötetre, jobban is tetszett egy kicsit, mint az előző. Véleményem szerint a színvonal maradt az első kötetnél tapasztalttal, nem érzek benne „középső könyv effektust”, bár ezt a harmadik kötet megjelenése előtt még kissé korai kijelenteni. Mindenesetre kíváncsian várom a végjátékot.