Howard Phillips Lovecraft összes művei III

Hát ez is eljött. Végeztem az utolsó Lovecraft-kötettel. Több, mint egy évig tartott, mire a három kötetet végigolvastam, benne az összes novellával, kisregénnyel, értekezéssel és levelezéssel. Ezzel együtt minden olyan könyvvel is végeztem, amit az év első felében kezdtem el, és ez valahol felszabadító érzés. Mintha az utolsó szálat is elvarrtam volna egy másik életből.

Kiadó: Szukits
Kiadás éve: 2005
Oldalszám: 550
Fordító: Baranyai Gyula, Bihari György, Galamb Zoltán, Gálvölgyi Judit, Kornya Zsolt, Szántai Zsolt, Vachter Ákos
Az olvasás ideje: 2022. március 24. – 2022. december 22.

Márciusban kezdtem; akkor még, a második kötethez hasonlóan reggel egy, este egy novella volt az adag. Aztán beütött a változás, és hetekig, sőt talán hónapokig ugyan ránéztem a könyvre, de nem nyitottam ki. Nem volt időm, nem volt energiám, nem volt hangulatom hozzá. Azt pedig tudjuk, hogy Lovecraft műveihez mindegyik kell, de az utolsó a legfontosabb. Anélkül semmi értelme olvasni. Az extrém hosszú, 9 hónapos olvasási idő tehát valójában nem ennyi, hanem nagyjából a fele lehet.

A novellák közül a Patkányok a falban, A gonosz lelkész, Az alkimista és a Herbert West, az újjáélesztő nyerték el a tetszésemet, illetve a kisregények, az Árnyék Innsmouth fölött, a Cthulhu hívása (természetesen), és ide sorolom Charles Dexter Ward különös esetét is, bár ez utóbbinál nagyon rezgett a léc. Túl hosszú volt, és túlságosan szétdarabolva olvastam, ezáltal sokat veszített az élményből.
A töredékek mind jók voltak, sajnálom, hogy csak ennyi maradt fenn belőlük. A versek közül A tenger menyasszonya volt rám nagyobb hatással.
Az értekezések közül a Kutyák és macskák a legjobb, már csak azért is, mert osztom Lovecraft véleményét a macskákkal kapcsolatban. Többször felnevettem némely megállapításán; ha csak a saját cicáimra vonatkoztattam őket, egyértelműen igaza volt. Azt viszont, amit a kutyákról ír, nem osztom, nagyon degradálja őket, ennyire nem kellene.
A levelezéstől tartottam egy kicsit, valamiért nem szeretem írók levelezéseit olvasni, de volt köztük pár érdekes, amelyekből bepillantást nyerhettünk Lovecraft lelkivilágába, hogy mennyire nem tartotta semmire a saját munkásságát.

Emlékeimből nem jön elő olyan novella, amellyel bármi nagy bajom lett volna, inkább voltak semlegesek, egynek elment mindegyik. Kivételt az a kettő képez, amelyek az Úttalan utakon fejezetben szerepelnek. A Dr. Samuel Jackson emlékezetén kifolyt az agyam a régies nyelvezettől, a sok valától és volttól, viszont hatalmas elismerés jár a fordítónak, amiért ezt a rengeteg igeidőt ilyen hitelesen tudta átültetni. Az Édes Krudélia cselekményétől viszont a falra másztam, annyira bugyutának találtam.
A politikai elmélkedéseket sem igazán szerettem, nagyon erősen kijött belőlük a rasszizmus és a felsőbbrendű faj gondolata.

Még mindig szeretem a műveit, de most egy kicsit elég volt. A legjobb műveit majd akkor fogom elővenni, ha elkezd hiányozni. Addig egy kicsit pihentetem.
Ugyanígy pihentetem a háromféle könyv olvasását is; nem lesz novelláskötet reggelre-estére, és nem lesz útitársam sem. Visszatérek az egyszerre egy könyv olvasására. Most ez fér bele.

 

 

 

 

Howard Phillips Lovecraft összes művei II

Kissé nehézkesen indult a viszonyunk Mr. Lovecrafttal tavaly ősszel. Összes műveinek első kötetét felemás érzésekkel csuktam be, és ugyan a mérleg nyelve pozitív irányba billent, mégsem volt olyan katartikus élmény, mint amire számítottam. Többen biztattak aztán, hogy ne adjam fel, mert a második kötet mérföldekkel jobb. Nem szokásom feladni, most sem tettem.

Kiadó: Szukits
Kiadás éve: 2003
Oldalszám: 572
Fordítók: Bihari György, Galamb Zoltán, Gálvölgyi Judit, Kornya Zsolt, Nagy Gergely, Sóvágó Katalin, Tézsla Ervin
Az olvasás ideje: 2022. január 9. – 2022. március 24.

Az első kötethez képest a második jelentősen terjedelmesebb. Szerencse, hogy novellát reggel és este olvasok csak, még, illetve már az ágyban, így kevesebb gondot okozott, hogy hogyan is tartsak egy ekkora könyvet, főleg hónapokon keresztül.

Szokásomhoz híven novelláról novellára haladtam, a hosszabbakat pedig részegységenként olvastam, már ha voltak ilyenek. Borítékolható volt, hogy nem jutok hamar a végére, de végül a nagyobb terjedelem dacára hamarabb végigolvastam, mint az első kötetet. Ez annak is köszönhető, hogy tudatosan ügyeltem arra, hogy a reggeli és az esti novella közül legalább az egyik minden nap meglegyen.

Tudtam már, hogy milyen stílusra számítsak, és kevésbé is viselte meg az agyamat a terjengősség. Ennek még az is oka lehet, hogy a második kötetbe gyűjtött művek sokkal jobban elnyerték a tetszésemet az elsőben összeszedetteknél. Ez nemcsak a novellákra igaz, hanem az utolsó részben felsorakoztatott irodalmi tanulmányokra is.

A novellák közül a kedvencek a Nyarlathotep, A lesben álló rettenet, a Rémület Dunwich-ben, a Pickman modellje, a Vén Bogaras és a Harry Houdini: A fáraók börtönében lettek. Ezeknél mind a cselekmény, mind a hangulat jobban magával tudott ragadni. Főként a Rémület Dunwich-ben idézte emlékeimbe a nemrég felfedezett Arkham Horror társasjátékot; Lovecraft világát én most már mindig ezzel fogom párhuzamba vonni. A Vén Bogaras pedig természetesen azért, mert Poe.
A tanulmányok közül pedig a Természetfeletti rettenet az irodalomban tetszett a legjobban. Egyértelműen olyan érzésem volt, hogy ez ugyanaz volt Lovecraft jelenében, mint amit Stephen King Danse Macabre-ja jelent nekünk. Mintha az említett mű egy elődjét olvastam volna, valamit, amihez King is visszanyúlt, amikor a saját hasonló témájú értekezését írta.

Kevés olyan írás volt ebben a kötetben, amellyel különösebb bajom volt, az egyik ilyen viszont egyértelműen az Álmok a boszorkányházban. Vagy az én hangulatom nem volt hozzá megfelelő, vagy túlságosan időben szétszabdalva olvastam, esetleg bármi más indokból, de ez nem tudott elkapni. Valószínűleg neki kellene futni még egyszer, amikor rendesen van rá időm; lehetségesnek tartom, hogy megváltozna a véleményem. A Juan Romero átalakulásával pedig egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, máig nem tudom hova tenni, hogy az mi volt.

Mindent összevetve, a második kötet olvasása után egyértelműen ki tudom mondani: én szeretem Lovecraftot! Nagy köszönet tehát mindenkinek a biztatásért, igazatok volt.

29. hét/2.: Isaac Asimov: Fekete Özvegyek klubja

Ezt a könyvet ugyanúgy és ugyanakkor szereztem meg, mint az Azazelt; a kiadó ingyenes e-könyv kampánya során. Az említett kötet annyira tetszett, hogy úgy döntöttem, megismerkedem a másikkal is, amely műfaját tekintve hasonlóképpen nem jellemző Asimovra.

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 264
Fordító: Bagi Gábor, Benkő Ferenc, Fedina Lídia, J. Magyar Nelly, Joó Attila, Mohácsi Enikő, Németh Attila, Sarkadi Zsuzsanna, Sohár Anikó, Tamás Dénes
Az olvasás ideje: 2021. július 15. – 2021. július 22.

A fülszöveg:
„Hatfős asztaltársaság találkozik havi rendszerességgel egy étteremben, hogy történetekkel szórakoztassák egymást egy jókedélyű vacsora keretében. Egyikük minden alkalommal vendéget is hoz, aki különleges problémákkal szembesíti a társaságot: megoldatlan bűnügyekkel, izgalmas rejtélyekkel, amelyeket csupán megfeszített agymunka árán lehet felgöngyölíteni.
Ezek a legkülönfélébb szakmákban tevékenykedő férfiak – mert zártkörű klubjuk csak férfiakat fogad be – Sherlock Holmest és Hercule Poirot-t megszégyenítő logikával derítik fel a gyilkosságok, tolvajlások és más gaztettek elkövetőit, sőt időnként az is a rejtély részét képezi, hogy egyáltalán mit követtek el.

A legendásan széles érdeklődési körű szerző ezúttal ismét új utakra merészkedik, bebizonyítva, hogy nemcsak az SF-hez és a fantasyhez, valamint az ismeretterjesztéshez ért, hanem a szórakoztató és izgalmas krimitörténetek írásához is.

„Kevés művemet élvezem annyira, mint Fekete Özvegyeim történeteit."
– Isaac Asimov”

A borító:
Hasonlóan egyszerű, de nagyszerű borító, mint az Azazelé, annyi különbséggel, hogy itt az ördög emoji helyett egy fekete özvegy szerepel az előlapon. Kevésbé vetíti ugyan előre a novellák jellegét, mégis találó.

Így tetszett:
Ha esetleg nem éreznénk a különbséget a krimi és a detektívtörténet besorolások között, e kötet után szinte garantáltan fogjuk. Nincs fröcsögő vér, nincsenek brutális gyilkosságok, fordulatokkal és buktatókkal teli nyomozások, mégis izgalmas és tökéletesen élvezhető minden egyes történet. Mert ott vannak a logikus gondolkodással megoldható rejtélyek.

Agatha Christie munkásságát nem ismerem, így hozzá tapasztalatból nem, inkább csak hallomásból tudom hasonlítani; az ő történetei lehetnek ilyenek. Amit viszont biztosan tudok, hogy Edgar Allan Poe detektívtörténeteire nagyon is hasonlítanak. Ha ezeket szerettük, akkor a Fekete Özvegyeket is fogjuk.

A kötet 12 novellát tartalmaz, amelyek szintén a megfelelő hosszúságúak a reggeli és/vagy az esti rutinba való beillesztéshez. Nincs két egyforma téma, még két hasonló felvezetés sem, és a novellák között csak minimális összefüggés lelhető fel. A felépítésük természetesen azonos: hatfős baráti társaság havi összejövetele, amelyre valamelyikük vendéget hív, és amelynek során egy aktuálisan felmerülő problémára keresik közös gondolkodással a megoldást. Ha a vége előtt rá akarunk jönni a csattanóra, nagyon oda kell figyelnünk mindenre, ami a közös gondolkodás során elhangzik. Én igyekeztem, de sokszor nem sikerült megtalálnom a rejtély megoldását. Ezek mindegyike végtelenül egyszerű dolog, néhányszor egészen meglepő is.

Nagyon tetszett a történetek hangulata; szerettem, ahogy a társaság tagjai folyamatosan ugratják egymást, ezek mindig megmosolyogtattak. Ha a hat főből kellene kedvencet választanom, talán Rubin lenne az. És persze Henry, a pincér, akinek fontosabb szerepe van, mint elsőre hinnénk.

A kedvenc novelláim a kötetből:
A vagyonszerző kuncogás

P, mint piha

Vasárnap kora reggel

A nyilvánvaló tényező

A mutató ujj

A különös hiány

Láthatatlanul

Tulajdonképpen ebben a novelláskötetben sem találtam olyan történetet, amely ne nyerte volna el a tetszésemet. Bátran ajánlom tehát mindenkinek, aki a hasonló sztorikért rajong.

 

28. hét: Isaac Asimov: Azazel

Ezt a könyvet tavaly szereztem meg a kiadótól egy olyan kampány keretein belül, amelyben bizonyos e-könyvek ingyenesen voltak letölthetők. Ekkorra már Az Alapítvány-trilógián túl voltam, és tudtam, hogy szeretem Asimovot, tehát nem valószínű, hogy nagyon melléfogok ezzel a kötettel.

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 244
Fordító: Bagi Gábor, Damokos Katalin, Füssi Nagy Géza, Joó Attila, Mohácsi Enikő, Németh Attila, Sarkadi Zsuzsanna, Sohár Anikó, Szente Mihály, Tamás Dénes
Az olvasás ideje: 2021. július 4. – 2021. július 14. plusz néhány perc

A fülszöveg:
„Két centiméter magas. Tűzvörös. És varázserejével bármely halandó ember életét pokollá teheti… természetesen csakis a legjobb szándékoktól vezérelve. George Bitternut, a különc nyelvész véletlenül bukkan rá az ősi megidéző szövegre, amely előszólítja ezt a rettentő hatalmaknak parancsoló, aprócska démont.
A lény azonban sajnos semmi olyat nem hajlandó tenni, amiből George-nak személyes haszna származna – viszont hajlandó segíteni a barátain.
Időnként egészen katasztrofális következményekkel…

Ez az ördögien mulatságos, csalafinta novellafüzér Asimov új oldalával ismerteti meg hűséges olvasóit. Az SF nagymestere ezúttal a habkönnyű szórakoztatás mellett teszi le voksát, de a tőle megszokott rendszerező, csavaros észjárás minden történetben a felszínre bukkan.

„A science fiction igazi mestere.” – Evening Standard”

A borító:
Tetszik ez a kis ördög emoji az elülső borítón, és természetesen olvasás után érthető, hogy miért is vörös az egész. Egyszerű, de nagyszerű borító, nem is kell több.

Így tetszett:
Érdemes elolvasni a bevezetőt. Tényleg. Abból kiderül, hogy hiába várunk sci-fire, mert ez nem az lesz. Tehát aki kihagyja a bevezetőt, az csalódni fog. Így viszont teljesen más szemmel lehet nekiállni ennek a 18 rövid novellának.

Az eddig reggeli-esti rutinként olvasott novelláskötetek közül ezt találtam a legideálisabbnak. Épp megfelelő hosszúságúak a novellák, a hosszabbakat is kb 20 perc alatt el lehet olvasni – ennyi idő azért általában reggel totál kómásan, vagy este viszonylag fáradtan is van. Reggel még talán jobb is ezeket olvasni, mert szinte biztosan jókedvűen indul a nap.

A novellák ugyanis fergetegesek, kivétel nélkül. Adott Asimov, aki George Bitternuttal beszélget valami vendéglátóipari egységben, ahol egy ital vagy épp vacsora közben George elmesél egy anekdotát Azazelről, a két centiméteres démonról. Mindig George egy barátjáról van szó, aki az élet valamely területén szerencsétlenül járt vagy megakadt, és akinek helyzetén Azazel hatalmát felhasználva próbál segíteni. Csakhogy ez minden esetben balul sül el.

A novellák tökéletes példái annak, hogy mit jelent, amikor nem pontosan fogalmazzuk meg a kérésünket, vagy nem magyarázzuk el elég behatóan a körülményeket. Így tud megesni az, hogy ugyan világklasszis kosarast meghazudtoló tehetséget kap a játékos, csak épp mindig a hozzá térben közelebb eső hálóra céloz. Vagy az, hogy minden várakozással töltött idő megspórolódik a delikvens napjában, hogy több ideje legyen írni, ám ezzel egyidejűleg az az idő is elveszik, amíg kigondolja, hogy mit szeretne írni. Vagy az abszolút kedvencem, hogy a kőből faragott férfiszobor életre keltésénél a puhaságot hangsúlyozta a művébe szerelmes szobrásznő, de arra nem gondolt, hogy egy bizonyos testrésznél azért nem árt, ha pont nem puha. 😉
Így aztán a várt boldogság helyett a szereplők mindig csak frusztrációt vagy egy még nagyobb problémát kaptak a nyakukba.

Néhány vázolt helyzet akár a hétköznapi életben is megtörténhetne, mások pedig hihetetlenül abszurdak. Mindeközben ott van az Asimov önmaga felé irányzott kritikája – George ugyanis soha nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, ha arról van szó, hogy játékosan becsmérelje Asimov írói képességeit. Hasonlóan gúnyos hangvételű párbeszédek folynak George és Azazel közt is, a démont ugyanis mindig valami roppant fontos elfoglaltságból sikerül kiszakítani. Ezek is elég mulatságosak, viszont azon is sokat nevettem, ahogy George önmagát fényezi. Mindegy. Egyes. Novellában.

A kedvenceim a következők lettek:
Énekhang egyetlen estére
Az emberiség megmentője
Elvi kérdés
Más szemmel nézve
A logika az logika
Galatea

Olyat pedig nem tudok mondani, ami egyáltalán ne tetszett volna.

A kötet végén pedig kapunk egy rövid összefoglalót a szerzőtől, amelyből számomra sok érdekes információ derült ki. Ezt is érdemes elolvasni, tényleg nem hosszú.

Azt hiszem, ha ezután nevetni akarok egy jót, csak fel kell csapnom valamelyik történetet ebből a könyvből.

24-26. hét: Stephen King: Napnyugta után

Tudom, tudom. Megint jó sokáig nem voltam. A sűrű program mellett nagyjából egy hónapja küzdök valamiféle olvasási válsággal. Rettenetesen bosszantó, amikor a három olvasott könyvből csak az egyik tud némileg lekötni, a másik nem jó, a harmadikhoz meg csak nincs kedved. Persze, lehetne ilyenkor előszedni egy negyediket, de az se segítene. Kevéssé ragadja meg az érdeklődésemet bármi. Bízom benne, hogy nem tart már sokáig ez az állapot.

No de jöjjön az értékelés:

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 466
Fordító: Gy. Horváth László, Holbok Zoltán, M. Nagy Miklós, Müller Bernadett, Szántó Judit, Uram Tamás
Az olvasás ideje: 2021. május 20. – 2021. július 4.

A fülszöveg:
„Miután ​egy antológia szerkesztése során több száz novellát elolvasott, Stephen King ismét kedvet kapott ehhez a rövid, tömör formához, mellyel karrierjét kezdte. S hogy akadt-e témája is hozzá?

Ott az utazó katalógusárus, aki felvesz egy néma stoppost, hogy megossza vele felesége hűtlenségének történetét, nem is sejtve, hogy a szótlan férfi nagyon is figyel. Ott a férfi, aki egy mobilvécébe zárva tanulja meg újra szeretni az életet. Ott van az ember, aki nem ment be azon a végzetes szeptemberi napon dolgozni, s munkatársai hátrahagyott holmija révén nemcsak maga, de mások lelki békéjét is helyre kell állítania. Vagy ott van N., aki egy pszichiátert keres fel kényszeres viselkedése miatt, de a történetnél sokkal többet, rémületesebbet is átad neki.

Napnyugta után: nevezzük szürkületnek, nevezzük félhomálynak, de olyan időszak ez, amikor az emberi kapcsolatok természetfeletti színezetet kapnak, amikor semmi sem az, aminek látszik, amikor a képzelet a sötétségbe foszló árnyékok után kap. A tökéletes időpont Stephen Kingnek.”

A borító:
Csak sejtéseim vannak, hogy az elülső borítón látottak mely novellához vagy novellákhoz kapcsolódhatnak. Nem is igazán tetszik ez az elhagyatott rakparthoz hasonló kép, az új borító szerintem sokkal szebb lett.

Így tetszett:
Meglehetősen sokáig olvastam ezt a kötetet, de semmiképp sem azért, mert nem tetszett. Sőt, kifejezetten erős válogatásnak tartom. Szeretem King novelláit, akkor is, ha némelyik a hossza miatt inkább kisregény. Érdekes, esetenként súlyos témákat boncolgat, néha a saját félelmeit tárja elénk, máskor társadalomkritikát fogalmaz meg, időnként pedig csak elgondolkozik egy témán, mondjuk a halál utáni életen. Ez történik ebben a kötetben is.

A legjobban ezek tetszettek:

• Állomás: Egy variáció a halál utáni életre. Végiggondolva, miért is ne lehetne, hogy árnyékként maradunk ebben a világban, miután a földi létünk véget ér?
• Kényszerpihenő: Ez a novella a családon belüli erőszak témáját dolgozza fel, egyben példát statuálva, hogy hogyan is kellene kezelni azt, ha ilyennek tanúi vagyunk. Természetesen a bemutatott példa sarkított, de érdemes lenne a társadalmunknak elgondolkodni rajta.
• N.: Egy mentális betegség és a természetfeletti egy érdekes összemosásáról van szó, kimondottan élveztem.
• New York Times-előfizetés akciós áron: Még egy novella a halálról és annak feldolgozásáról. Úgy tűnik, King előszeretettel kapcsolja össze egy elhunyt hozzátartozó visszatérését a telefonnal.
• Néma: Ez az egyik kedvencem a kötetből. Nem minden az, aminek látszik, vagy aminek hisszük. Jó példa arra, hogy nem mindegy, kinek, mit és milyen helyzetben mondunk.

Amelyek szintén jók, de…:

• A mézeskalács-lány: Ez egy kicsit olyan, mint a Bilincsben, csak a nő máshova és máshogy van kötözve, illetve más célból. Kicsit hosszúra sikeredett, kevesebb szenvedés árán is megoldódhatott volna a bemutatott konfliktus.
• Harvey álma: Az alapötlet kiváló, elég para megálmodni valakinek a halálát; a történetet mégsem éreztem kiemelkedőnek.
• A szobakerékpár: Abszolút semleges sztori, egynek jó elalvás előtt vagy ébredés után.
• Amiket hátrahagytak: 9.11. utóhatásainak bemutatása Stephen King-módra. Szuper alapötlet, de egy kicsit elhúzta. Ennél a novellánál a kevesebb több lett volna.
• A bizonyítványosztás napja: Ez meg túl rövid volt, jobban érdekelt volna, honnan jött az a gombafelhő.
• A pokol macskája: Gonosz cicával már találkoztunk az Állattemetőben (habár ez a gonosz cica eredetileg idősebb), nekem Church jobban tetszett.
• Ayana: Jó ötlet a másokat természetfeletti erővel meggyógyító ember témája, de a megvalósítás itt sem sikerült a legjobban.
• Szorult helyzetben: Ha van sztori, ami gusztustalan, akkor ez az. Mégis kinek jut eszébe azon elgondolkozni, mi történne, ha beszorulna egy felborult Toi-Toi-ba? Persze, Stephen Kingnek. Még szerencse, hogy erős a gyomrom.

 

Látható, hogy olyan novella nem volt, amely egyáltalán nem tetszett. Nyilván egy gyűjtemény arról szól, hogy vannak jobb és kevésbé jó darabok benne, kevés az olyan, amelyben minden történet kiemelkedően jó.  De ez így van rendjén. Jöhet a következő.

20. hét/2: Bodor Ádám: Sehol

Ezt a könyvet tavaly nyertem; a Libri Irodalmi díjasokra szavazók közül sorsoltak ki, így a jelöltek műveivel lehettem gazdagabb. Amióta megvannak, még csak hármat olvastam közülük. Az utóbbi időben más műfajokat részesítek előnyben mind a regényeket, mind a novellákat tekintve, ideje volt hát váltani.

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 208
Az olvasás ideje: 2021. május 13. – 2021. május 20. hajnala

A fülszöveg:
„Bodor ​Ádám talán nem is regényeket és novellákat ír, hanem történeteket, amelyek időnként, mint a sebes patakok, széles medrű folyóvá állnak össze, máskor pedig a deltatorkolathoz hasonlóan apróbb szigetek, mederrészek, rejtélyes alakzatok alakulnak ki a folyam körül. A Sehol hét elbeszélése, abszurd balladája ilyen delta-történetek füzére. Újabb variációk végnapokra.
Hol van ez a Sehol? Valahol a közvetett közelünkben, a vaktérképek szélén, kollektív tudattalanunk mélyén. A Dvug folyó mocsaras partján, a pitvarszki réten, a Hlinka-tetőn, a maglaviti fegyházban vagy éppen a földrajzi valóságban is létező máramarosi Leordinán. Merthogy a többi hely is létezik: megismerjük természeti sajátosságaikat, legerősebb törvényeiket. Temetések és találkozások, árulások és menekülések, háromszögek és mindenféle bonyodalmak. Atombomba az éjszakában. Bodor Ádámnak a kései Beckettet idéző elbeszélései csavarokban és fordulatokban gazdag történetek, elképesztő nyitásokkal és a legváratlanabb végjátékokkal a véletlenek erejéről.”

A borító:
Nem tudom biztosan, hogy mit is látok, de szerintem egy éjszaka kivilágított teret, amelyen átsétál valaki. Hogy hol lehet? Talán Sehol.

Így tetszett:
Egyszerre volt átlagos szépirodalom és nem szokványos novellagyűjtemény. Egyszerre éreztem a történeteket kitalált világban játszódónak és valósághoz közelinek. Ezt az érzést feltehetőleg a szereplők és helységnevek furcsa nevei okozták – mintha magyar lenne, de mégsem teljesen az. Mintha a helyszíneket is ismerném, de mégsem. Hasonlóan érezhette magát Jake Chambers a második elhívatása előtt.

Érdekes témákat dolgoznak fel a novellák, gyakorlatilag mindegyik másról szól, a hajvágástól az atombombáig minden van. Persze a történetek nem elég hosszúak ahhoz, hogy ezeket megfelelően lehessen kifejteni, a többségük lehetett volna egy kicsit hosszabb.

A legjobban talán a két utolsó tetszett, a Milu és a Rebi. Ugyan mindkettő azok közé tartozik, amelyekhez jó lett volna még pár oldal, egy kis magyarázat a történtekre, vagy némi háttérinfo, de ezek nélkül is élvezetesek voltak.

Nem volt rossz a Paraszkíva és a Pitvarszk sem; ezeknek kifejezetten jól állt, hogy a háttér homályban maradt.

A Matterhorn mormotáival viszont nem tudtam mit kezdeni, az egyáltalán nem állt össze, mintha nem a címről szólt volna.

A Hekket és a Leordinát pedig akkor élveztem volna jobban, ha egy kicsit rövidebbek; ezekben kifejezetten idegesítettek a szereplők.

Keresem a szavakat, hogy leírjam, összességében milyen élmény volt, de nem igazán találok megfelelőt. Talán a maradandó áll a legközelebb hozzá.

 

13. hét: Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Ha nincs a Pótoljuk be együtt kihívás, valószínűleg ezt a könyvet sem találom meg, amit utólag már sajnálnék. Érdekes néhány napot töltöttünk együtt.

Kiadó: Agave könyvek
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 230
Fordító: Lóránd Imre, Pék Zoltán, Török Krisztina
Az olvasás ideje: 2021. március 20. – 2021. március 29.

A fülszöveg:
„Több mint hatvan évvel a megjelenése után Ray Bradbury világszerte elismert regénye, a Fahrenheit 451 igazi klasszikusként hat a világirodalomban a zord, disztópikus jövőábrázolásával. A könyv üzenete soha nem volt aktuálisabb, mint napjainkban.

Guy Montag tűzőrként dolgozik. Az a munkája, hogy elégesse a könyveket… a házakkal együtt, ahol eldugták azokat. Montag soha nem kérdőjelezi meg a pusztítást, amit a munkájával végez, az estéi pedig unalmasan telnek a feleségével, Mildreddel, aki az egész napját a televízió bűvöletében tölti. Aztán egy nap Montag találkozik a különc szomszéd lánnyal, Clarisse-szal, aki egy olyan múltról mesél neki, amelyben az emberek még nem féltek, és bemutat neki egy olyan jelent, amelyben az emberek a könyvekben rejlő ötleteket felhasználva gondolkodnak. És akkor Guy Montag hirtelen megkérdőjelez mindent, amit addig igaznak hitt.”

A borító:
A tűzoltókészülék és a háttérben röpködő könyvek már gyanúsak lehetnek, de ha olvasás előtt nézem a borítót, nem feltétlenül úgy kötöm össze ezeket a tárgyakat, ahogy a kisregényben szerepelnek. Megjegyzem, az új borító az égőházzal jobban tetszik.

Így tetszett:
Nagy gondban vagyok. Nehéz megfogalmazni, hogy mit érzek ezzel a könyvvel kapcsolatban, megindokolni pedig még annál is nehezebb. Nem éreztem azt az óriási nagy áttörést, nem kiáltottam fel, hogy „Te egy zseni vagy!”, és úgy se, hogy „Na elmész te a francba!”. Mégis azt érzem, hogy ezek a történetek jók. Igen erősek. Mivel nem sok van belőlük, kivételesen egyesével ejtek róluk pár szót.

Kezdem a címadó kisregénnyel, a Fahrenheit 451-gyel.
Ez egy szép kis disztópia, amit sokan az 1984-gyel hoznak párhuzamba, nem is ok nélkül. A hangulata valóban hasonló, és a népbutítás szintje is körülbelül ugyanolyan, csak más eszközökkel tesznek arról, hogy az emberek ne tudjanak semmit, és az erre irányuló vágyuk is meghaljon, aki pedig máshogy gondolkodik, azt elhallgattatják. Eddig jó. Na de… Könyvégetés? Komolyan? Ne!
Akárhogy is szakadt meg a szívem a könyvekért, nagyszerűnek találtam az alapötletet, és sajnálatos módon felfedeztem a párhuzamot a mi valóságunkkal is.
Egy gondom volt a történettel: néha nem tudtam követni. Bradbury nem dolgozta ki eléggé a szereplők jellemrajzát, Mildreddel például egész végig nem tudtam mit kezdeni. Egy-egy gondolatot se tudtam hova tenni – hogy jön ez ide? Hogy függ ez össze az eddig leírtakkal? Szerintem ha ez egy normál terjedelmű regény lett volna, ezek nem merülnek fel. Ezek miatt egy jó erős 4-est adok rá.

Tűz és jég
Ennek is az alapötlete valami piszkosul jó. Élet a Merkúron? Ismét: Na neeee! Mégis tetszik, ahogy belegondolt, milyen lenne – milyen változások mennének végbe az emberi testben, mennyire felgyorsulna az élet, ha az csak 8 napból állna, ami egy merkúri évnek alig a tizede – mintha a Földön csak 36 napot élhetnénk. Kezdem megérteni szegény tiszavirágot.
Az alapkonfliktusra való megoldás pedig még ennél is jobb: a hajó, amelyben földi viszonyok uralkodnak. A 6 történetből ezt választottam a kedvencemnek.

R, mint Rakéta
Ez nagyon aranyos; nekem arról szól, hogy szinte mindenki várja, hogy egyszer eljöjjenek érte és azt mondják: kiválasztunk téged valami nagy dologra.

Einar bácsi
Ezt már kevésbé tudom hova tenni; nem egyértelmű, hogy kik ezek a szárnyas emberek, nekem hiányzott ennek a háttere. Ettől eltekintve az, ahogy elfogadják és boldog életet élhet a „normális” emberek között, szívmelengető.

Az időgép
Hát igen, az időgép fogalma is relatív, ahogy ebből a nyúlfarknyi történetből is láthatjuk. Ilyen időgépre viszont mindenki szert tehet, csak ki kell nyitni a szemünket.

A nyári futás hangja
Nekem ez is a gyengébbek közé tartozik, nem igazán tudtam átérezni, mitől olyan szuper ez az új edzőcipő – talán mert magam nem viselek ilyesmit. Lehet, hogy ennyin múlik a megértése.

Összességében azt tudom mondani, hogy tetszett, szívesen olvasnék még a szerzőtől, ha lenne, akkor akár regényt is.  

11. hét/2: Babarczy Eszter: A mérgezett nő

A Minden haláli után kissé bajban voltam, hogy milyen novelláskötet kerüljön következőként az éjjeliszekrényemre. Barátnőm javaslata volt A mérgezett nő – mint kiderült, csak rákeresett a várólistámon levő novelláskötetekre, és ezen akadt meg a szeme, én pedig úgy voltam vele, hogy miért is ne.

Kiadó: Jelenkor
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 256
Az olvasás ideje: 2021. március 9. – 2021. március 20. hajnal

A fülszöveg:
„Babarczy Eszter novellái a nővé válás folyamatát, a nők szereplehetőségeit és szerepkényszereit járják körül. A magány, a kiszolgáltatottság és sérülékenység hétköznapi vagy éppen szélsőségesen fájdalmas epizódjaiban megannyi küzdelem zajlik a méltóságért, a szeretetért, önmagunk elfogadásáért és elfogadtatásáért. Egyfajta felnövekedéstörténet rajzolódik ki a kötetben, amelynek hősei, mintegy megalkotván az „ismeretlen nő” alakját, különféle élethelyzetekben kénytelenek szembesülni szűkebb és tágabb környezetük elvárásaival. Az írások olykor szenvedélyes, máskor rezignált őszinteséggel, érzékletes és érzéki nyelven szólnak a különböző életkorokban átélt lelki és testi szenvedésekről, a „korbácsoló szavakról”, a családhoz, szülőkhöz, gyermekekhez, férfiakhoz fűződő kapcsolatok változó dinamikájáról.

A borító:
Ennek a könyvnek tipikusan szépirodalmi külseje van. Ez az első és egyetlen gondolat, ami eszembe jut róla.

Így tetszett:
Könnyűnek és jónak ígérkezett a fülszöveg és a novellák terjedelme alapján; néhány oldalasak, többnyire 5-10, de egyik sem volt hosszabb 30-nál, ami pont az a kategória, ami bármilyen sietős reggelbe és bármilyen fáradt estébe is belefér. A nővé válás, mint téma is tetszik, örülök, hogy valaki hozzányúl. Sajnos azonban ennél több pozitívumot nem igazán tudok mondani.

Mindjárt a nyitónovellánál problémákba ütköztem a szöveg megértésével. Sok mondat nyakatekert volt, vagy olyan szerkesztéssel írták, ami nekem hibásnak érződött. A további novellákra ez aztán nem vagy kevésbé volt jellemző, de az tény, hogy én több helyen használtam volna a gondolatok elkülönítésére pontot vagy pontosvesszőt, mint ahánnyal találkoztam. Az ember, ha nem figyel oda, könnyen elveszíti a fonalat, mire a mondat végére ér, már nem tudja, mi volt az eleje.

A legtöbb novellánál azért kapizsgáltam, hogy mit is szeretne velük mondani a szerző, kevesebb volt, amit teljesen megértettem, ugyanakkor akad néhány, ami egyáltalán nem jött át – ezeket szívesen megvitatnám egy nálam szépirodalomban jártasabb valakivel, hátha rávilágít valamire, amit nem vettem észre.

Kimondottam tetszettek az alábbi novellák:
Emlékpogácsa – ha jól értelmezem a leírtakat, itt két nővérről van szó, az egyikük anorexiával, a másik bulimiával küzd
Anyu - ennek a témája, egy családtag túlvilágra való átsegítése engem is foglalkoztat már egy ideje, ha író lennék, én is feldolgoztam volna
Itáliai utazás – egy becsapott és megerőszakolt nő története, sok magyaráznivaló nincs rajta
Sennyei Ilma eltűnt – azt hiszem, ez az abszolút kedvenc
Voland – cicás novella, egyértelműen szeretem
Szép halál – ez is egy engem foglalkoztató téma
Vigyetek haza – talán ezt tudtam a legjobban átérezni, mert azt itt leírtakat a közelmúltban közvetlen közelből már én is átéltem

Amelyekkel nem tudtam mit kezdeni:
Mell-blog – nem is igazán tudtam eldönteni, hogy kiről és miről szól
A mérgezett nő – jól indult, de nem sikerült rájönnöm, hogy ha valaki „mérgezett”, akkor mitől az
A harag születése – ez pedig a teljes homály

Az elolvasását nem bánom, ennyivel is több kortárs művet ismerhettem meg, de nem hinném, hogy mostanában szeretnék többet a szerzőtől. Nyitott vagyok viszont a szemléletváltásra, ha kapok hozzá segítséget.

 

9. hét: Stephen King: Minden haláli

Ezt a kötetet is napindító és napzáró olvasmánynak szántam. 14 novella, az annyi, mint 7 nap. Feltéve, hogy nem hosszúak, nem kell a reggeli rutinba valami egyéb ok miatt belenyúlni, illetve nem alszol el, mielőtt még felemelhetnéd a könyvet az éjjeliszekrényről. Ilyenformán akár még majdnem három hétig is kitarthat.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2004
Oldalszám: 536
Fordító: Müller Bernadett
Az olvasás ideje: 2021. február 16. – 2021. március 7.

A fülszöveg:
„Az emberrel bármi megtörténhet.

Például hazamegy, és otthon egy üzenet várja, amelyből kiderül, a felesége elhagyja. Ez már önmagában is sokkoló. Mivel meg kell beszélniük a válást, beülnek egy étterembe az ügyvédjük társaságában, ahol is a főúr egy hatalmas konyhakéssel támad a vendégekre! Aztán…
Vagy: 1408. Ha összeadjuk a számjegyeket, mit kapunk? 1+4+0+8=13! Ez, ugye, szerencsétlen szám. De ha ráadásul egy szállodai szoba száma, amelyet kivesz az ember, és ott tölti az éjszakát… már ha túléli!
Vagy: A számítógépek korát éljük, remek dolog, nagyban megkönnyíti az életünket. Igaz, az elektronikus postával rengeteg szemét meg felesleges dolog érkezhet. Na most, ha az ember nem vigyáz, és gyanútlanul kinyit egy levelet, amelyben furcsa jelek – körök, rombuszok, szmimek, háromszögek és szankolitok – vannak, az már régen rossz. Ugyanis egy ilyen levél halált hoz…
Vagy: A golf. Kitűnő sport. De mit ad Isten, a labda begurul a bokorba, az ember utánamászik, és… Mikor legközelebb feleszmél, rádöbben a rettenetes valóságra: anyaszült meztelenül fekszik egy boncasztalon, hallja, hogy körülötte a patológus meg a boncmester tüsténkedik, csörömpölnek a műszerek. A szerencsétlen meg szólna, hogy bocsánat, ez valami fatális (de még mennyire az!) tévedés, de hiába – lábujjától a haja szála végéig megbénult…
Vagy… de tudja mit, Kedves Olvasó? Üljön bele kedvenc karosszékébe, és olvassa el Stephen King tizennégy idegborzoló, lélegzetelállító, vérfagyasztó elbeszélését.
Jó szórakozást!”

A borító:
Úgy néz ki, mintha egy meteorbecsapódást ábrázolna, de jobban megnézve inkább a fülszövegben is említett golflabda szeretne lenni. Nem túl beszédes.

Így tetszett:
Sokkal jobban összeszedett válogatás ez, mint a Rémálmok és lidércek. Ezeket a novellákat és főleg a kisregényt kimondottan élveztem, rossz érzést, nemtetszést egyik sem váltott ki, inkább semleges maradt, amelyik nem fogott meg annyira, mint a többi.

A legnagyobb hatása természetesen az Eluria nővérkéinek volt; ez a leghosszabb történet a kötetben, nem is novella, inkább kisregény. A Setét Torony világába visz vissza, még a regényciklus előtti időkbe, amikor Roland egyedül bolyong, és csapdába esik egy Eluria nevű városka szélén. Jó volt újra látni, újra belépni ebbe a világba, amely a tavalyi évemet végigkísérte. Elfogultság vagy sem, ez a történet lett a kedvencem.

A következők is elnyerték a tetszésemet:

• A négyes boncterem: ez olyasmi, mint az élve eltemetés témája – engem a hideg ráz a gondolattól
• A fekete öltönyös férfi: az ördöggel eddig nem találkoztam Kingnél, hacsak Randall Flagg karakterét nem tekintjük az egyik megnyilvánulásának. Jobban belegondolva, a címszereplő akár ő is lehetett.
• Minden mulandó: jól szórakoztam az idézett falfirkákon
• Minden haláli: érdekes elgondolás a gyilkolásra, és a gyilkosok felmentésére, egyúttal morális kérdést is felvet. Olvasás közben Az Intézet jutott eszembe, abban találunk hasonlót.
• Az országút vírusa északra tart: ez elég beteg, de épp ezért jó
• Az érzés, amelynek csak francia neve van: ennek a zsenialitása ugyanabban rejlik, mint a Setét Toronyé. Nem mondom el. J
• 1408: ennek a filmváltozatát évekkel ezelőtt láttam, és nem győzött meg. A novella annál inkább. Nem fogok azért félni a szállodai szobáktól, de… Jajj…
• A Golyó: ez is egy morális kérdést feszeget tulajdonképpen; lehet-e jól dönteni, ha a tét a saját, vagy egy szeretett személy élete?
• A szerencsepénz: a másik kedvencem, ami egyúttal új mottót is adott nekem a jövőre – ezzel a gondolattal aludtam el tegnap este.

Ezek pedig nem igazán fogtak meg:

• Jack Hamilton halála: ezt kissé untam
• A halálszoba: ez viszont jó lehetett volna, de valami mégis hiányzott belőle
• L.T. elmélete a házikedvencekről
• Ebéd a Gotham Caféban: valahogy az utóbbi két „válós” sztorival nem tudtam azonosulni

Látható, hogy az arány igencsak eltolódott a nekem tetsző írások felé. Ez jó. Biztos, hogy ezt a kötetet máskor is szívesen előveszem majd. Hátha értelmet nyer az a 4 is, amelyek most kevésbé tetszettek.

 

7. hét: Stephen King: Rémálmok és lidércek

Egy molytársam régebbi blogbejegyzésében írt arról a saját magának felállított kihívásról, amelyben kipróbálta, milyen hatással van a napjaira és önmagára, ha minden reggel ébredés után az első, illetve lefekvés előtt az utolsó dolga olvasni valamennyit az aktuális könyvből. A bejegyzést sajnos nem sikerült megtalálnom, szóval kedves Morcant, ha még megvan, visíts, és már linkelem is!

Ezen felbuzdulva tavaly év végén én is megpróbáltam ezt a jó szokást bevezetni, többé-kevésbé sikerült is a Poe-összessel. Idén is szerettem volna folytatni ezt a hagyományt, azzal a kitétellel, hogy a reggeli és esti első illetve utolsó olvasmányom egy novella (vagy annak egy része) lesz. Így esett a választásom erre a könyvre.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1995
Oldalszám: 796
Fordító: Marosán Lajos, Rézműves Zoltán, Siklós Márta, Somogyi Pál László, Szilárd Gabriella
Az olvasás ideje: 2021. január 4. – 2021. február 16.

A fülszöveg:
„Stephen King harmadik, válogatott novellagyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyeket a Szerző hétévente állít össze. Nem véletlenül… mármint nem véletlenül hétévente! Mert mint tudjuk, a 7 nemcsak prím-, hanem misztikus szám is!
Akik rendszeresen olvassák műveit, tisztában vannak vele, hogy King önmagával szemben a legszigorúbb. Így ebbe a kötetbe is csak a legjobb írásait válogatta, sőt beemelt néhányat a még nem publikáltak közül is, hogy valódi nóvumokkal örvendeztesse meg olvasóját.
Ahogy ő mondja, s joggal: „Állandó Olvasóját”.
Ebben a kötetben huszonegy elbeszélést tár az „Állandó Olvasó” elé. Egyik-másik már-már kisregény terjedelmű, de „Á. O.” ezt aligha bánja… Hiszen Stephen King a tőle megszokott fantáziadús lendülettel tartja ébren olvasói érdeklődését, bújjon ki akár egy elképesztően hosszú ujj a lefolyóból, keljen életre egy vásári fogsor afféle igazságtevőként, vagy kalandozzon el szerzőnk a sci-fi világába, ugorjon akár ötven évet is az időben ide-oda, hogy hátborzongató módon keverje össze írót és főhősét…
Stephen King nem ígér békés álmot novellái elolvasása után. Legfeljebb oldódást. Mert az általa leírt borzalmakat sokkal jobb érzékletesen hiteles leírásai alapján elképzelni, mint megélni.
Csattogó, életre kelt fogsorral persze ritkán találkozunk, mint ahogy ritkán adódik alkalmunk bosszúból eltemetni egy túlméretezett Cadillacet a sivatag közepén… ócska tornacsukák is ritkán árválkodnak felfordult döglegyekkel borítva egy férfivécé fülkéjében…
De éppen erről van szó!
Arról, hogy Stephen King még azt is kitalálja, amiről kínzó rémálmainkban kapunk csak futó benyomásokat – hogy aztán gyorsan elfeledjük őket.
A modern lélekgyógyászat alapja a kibeszélés, a dramaturgiailag megfontoltan előlegezett, verbális tett. Talán ezért olvassuk oly sokan King műveit. Mert King levezeti az indulatokat. Tudja, hogy vízió az egész, de azért „éjjelente – biztos, ami biztos – égve hagyja a fürdőszobai lámpát”…
Fél talán?
Lehet.
De ki nem fél manapság?
Valódi vagy képzelt szörnyektől?”

A borító:
Nem igazán nyert meg ezzel a madárfejjel, de nagyon ritkán ítélek borító alapján könyvet, és akkor is pozitív irányba szoktam.

Így tetszett:
Szokás szerint nem fogom egyesével értékelni a novellákat, inkább az összbenyomást osztom meg a válogatásról.
Három novelláskötetet olvastam eddig Kingtől: Az Éjszakai műszakot (kétszer, legutóbb németül), a Csontkollekciót és a Rémálmok bazárát. Összességében mindháromról pozitív emlékeim vannak, még ha nem is tudom felidézni már az összes novella tartalmát, vagy hogy melyik mennyire tetszett és miért. Gondoltam, nem érhet csalódás ezzel a kötettel sem. Ez így is lett meg nem is.

A történetek nagy része tetszett, de olyan mély nyomot egyik sem hagyott bennem, mint az Ur, és egyiktől sem rázott annyira a hideg, mint A mángolótól (amely címének leírásától is borzongok). Nem is mindegyik kifejezetten horrornovella, akad köztük egy-egy tanító jellegű is. Némelyiknek a hosszúságával volt bajom; ezek az én ízlésem szerint novellának egy kissé túl hosszúak voltak – egy ilyennek azért munka előtt nem állok neki.

A legjobban ezek fogtak meg:

• Éjszakai denevér;
• Papóca: naná, a vámpírok;
• Nekünk épül a ház :mint a jegyzetekből megtudtam, a Hasznos holmik után játszódik, így még több értelme van – az említett regényt meg újra kéne olvasni;
• A tornacipő: a szellemek is majdnem mindig jók;
• Szép lovacskám: ez a kedvencem; ez pont az egyik tanító jellegű novella, de rettentő érdekes kérdést vet fel az idő múlásáról – kérdezd csak meg te is a nagyapádat/nagyanyádat, ő hogy érzékeli az időt;
• Bocsánat, nem téves: a másik kedvencem.

A Dolan és a Cadillac-től egy picit többet vártam, de maga az alapötlet elég beteg.
Érdekes kérdéseket vet fel ezeken kívül a Haver, baromi jó zenekaruk van és A Maple Street-i ház, és elgondolkodtató A koldus és gyémánt is, még ha a körítés nem is kedvemre való.

A legkevésbé A tízórai emberek című novella tetszett – ezt valahogy untam, pedig a téma, amit a dohányzással, a dohányzókkal kapcsolatban felvet, nem kevésbé érdektelen, mint az előző két említett novella témája. Az Umney utolsó esete a végére nyert értelmet, de ezt sem kedvelem igazán.

A többi, cím szerint nem említett novella körülbelül semleges benyomást tett rám, egynek elmegy mindegyik. Visszagondolva: a lámpát egyik miatt sem hagynám égve éjszakára.

Mindenesetre jól esett minden napomat Kinggel kezdeni és zárni, ezt a jó szokást a későbbiekben is megtartom.