Egy molytársam régebbi blogbejegyzésében írt arról a saját magának felállított kihívásról, amelyben kipróbálta, milyen hatással van a napjaira és önmagára, ha minden reggel ébredés után az első, illetve lefekvés előtt az utolsó dolga olvasni valamennyit az aktuális könyvből. A bejegyzést sajnos nem sikerült megtalálnom, szóval kedves Morcant, ha még megvan, visíts, és már linkelem is!
Ezen felbuzdulva tavaly év végén én is megpróbáltam ezt a jó szokást
bevezetni, többé-kevésbé sikerült is a Poe-összessel.
Idén is szerettem volna folytatni ezt a hagyományt, azzal a kitétellel, hogy a
reggeli és esti első illetve utolsó olvasmányom egy novella (vagy annak egy
része) lesz. Így esett a választásom erre a könyvre.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1995
Oldalszám: 796
Fordító: Marosán Lajos, Rézműves Zoltán, Siklós Márta, Somogyi Pál László,
Szilárd Gabriella
Az olvasás ideje: 2021. január 4. – 2021. február 16.
A fülszöveg:
„Stephen King harmadik, válogatott novellagyűjteményét tartja kezében az
olvasó, amelyeket a Szerző hétévente állít össze. Nem véletlenül… mármint nem
véletlenül hétévente! Mert mint tudjuk, a 7 nemcsak prím-, hanem misztikus szám
is!
Akik rendszeresen olvassák műveit, tisztában vannak vele, hogy King önmagával
szemben a legszigorúbb. Így ebbe a kötetbe is csak a legjobb írásait válogatta,
sőt beemelt néhányat a még nem publikáltak közül is, hogy valódi nóvumokkal
örvendeztesse meg olvasóját.
Ahogy ő mondja, s joggal: „Állandó Olvasóját”.
Ebben a kötetben huszonegy elbeszélést tár az „Állandó Olvasó” elé. Egyik-másik
már-már kisregény terjedelmű, de „Á. O.” ezt aligha bánja… Hiszen Stephen King
a tőle megszokott fantáziadús lendülettel tartja ébren olvasói érdeklődését,
bújjon ki akár egy elképesztően hosszú ujj a lefolyóból, keljen életre egy
vásári fogsor afféle igazságtevőként, vagy kalandozzon el szerzőnk a sci-fi
világába, ugorjon akár ötven évet is az időben ide-oda, hogy hátborzongató
módon keverje össze írót és főhősét…
Stephen King nem ígér békés álmot novellái elolvasása után. Legfeljebb
oldódást. Mert az általa leírt borzalmakat sokkal jobb érzékletesen hiteles
leírásai alapján elképzelni, mint megélni.
Csattogó, életre kelt fogsorral persze ritkán találkozunk, mint ahogy ritkán
adódik alkalmunk bosszúból eltemetni egy túlméretezett Cadillacet a sivatag
közepén… ócska tornacsukák is ritkán árválkodnak felfordult döglegyekkel
borítva egy férfivécé fülkéjében…
De éppen erről van szó!
Arról, hogy Stephen King még azt is kitalálja, amiről kínzó rémálmainkban
kapunk csak futó benyomásokat – hogy aztán gyorsan elfeledjük őket.
A modern lélekgyógyászat alapja a kibeszélés, a dramaturgiailag megfontoltan
előlegezett, verbális tett. Talán ezért olvassuk oly sokan King műveit. Mert King
levezeti az indulatokat. Tudja, hogy vízió az egész, de azért „éjjelente –
biztos, ami biztos – égve hagyja a fürdőszobai lámpát”…
Fél talán?
Lehet.
De ki nem fél manapság?
Valódi vagy képzelt szörnyektől?”
A borító:
Nem
igazán nyert meg ezzel a madárfejjel, de nagyon ritkán ítélek borító alapján
könyvet, és akkor is pozitív irányba szoktam.
Így tetszett:
Szokás
szerint nem fogom egyesével értékelni a novellákat, inkább az összbenyomást
osztom meg a válogatásról.
Három novelláskötetet olvastam eddig Kingtől: Az Éjszakai műszakot (kétszer,
legutóbb németül), a Csontkollekciót és a Rémálmok bazárát. Összességében mindháromról
pozitív emlékeim vannak, még ha nem is tudom felidézni már az összes novella
tartalmát, vagy hogy melyik mennyire tetszett és miért. Gondoltam, nem érhet
csalódás ezzel a kötettel sem. Ez így is lett meg nem is.
A történetek nagy része tetszett, de olyan mély nyomot egyik sem hagyott
bennem, mint az Ur, és egyiktől sem
rázott annyira a hideg, mint A mángolótól
(amely címének leírásától is borzongok). Nem is mindegyik kifejezetten
horrornovella, akad köztük egy-egy tanító jellegű is. Némelyiknek a
hosszúságával volt bajom; ezek az én ízlésem szerint novellának egy kissé túl
hosszúak voltak – egy ilyennek azért munka előtt nem állok neki.
A legjobban ezek fogtak meg:
- Éjszakai denevér;
- Papóca: naná, a vámpírok;
- Nekünk épül a ház :mint a jegyzetekből megtudtam, a Hasznos holmik után játszódik, így még több értelme van – az említett regényt meg újra kéne olvasni;
- A tornacipő: a szellemek is majdnem mindig jók;
- Szép lovacskám: ez a kedvencem; ez pont az egyik tanító jellegű novella, de rettentő érdekes kérdést vet fel az idő múlásáról – kérdezd csak meg te is a nagyapádat/nagyanyádat, ő hogy érzékeli az időt;
- Bocsánat, nem téves: a másik kedvencem.
A Dolan és a Cadillac-től egy
picit többet vártam, de maga az alapötlet elég beteg.
Érdekes kérdéseket vet fel ezeken kívül a Haver,
baromi jó zenekaruk van és A Maple
Street-i ház, és elgondolkodtató A
koldus és gyémánt is, még ha a körítés nem is kedvemre való.
A legkevésbé A tízórai emberek
című novella tetszett – ezt valahogy untam, pedig a téma, amit a dohányzással,
a dohányzókkal kapcsolatban felvet, nem kevésbé érdektelen, mint az előző két
említett novella témája. Az Umney utolsó
esete a végére nyert értelmet, de ezt sem kedvelem igazán.
A többi, cím szerint nem említett novella körülbelül semleges benyomást
tett rám, egynek elmegy mindegyik. Visszagondolva: a lámpát egyik miatt sem
hagynám égve éjszakára.
Mindenesetre jól esett minden napomat Kinggel kezdeni és zárni, ezt a jó
szokást a későbbiekben is megtartom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése