20. hét/2: Bodor Ádám: Sehol

Ezt a könyvet tavaly nyertem; a Libri Irodalmi díjasokra szavazók közül sorsoltak ki, így a jelöltek műveivel lehettem gazdagabb. Amióta megvannak, még csak hármat olvastam közülük. Az utóbbi időben más műfajokat részesítek előnyben mind a regényeket, mind a novellákat tekintve, ideje volt hát váltani.

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 208
Az olvasás ideje: 2021. május 13. – 2021. május 20. hajnala

A fülszöveg:
„Bodor ​Ádám talán nem is regényeket és novellákat ír, hanem történeteket, amelyek időnként, mint a sebes patakok, széles medrű folyóvá állnak össze, máskor pedig a deltatorkolathoz hasonlóan apróbb szigetek, mederrészek, rejtélyes alakzatok alakulnak ki a folyam körül. A Sehol hét elbeszélése, abszurd balladája ilyen delta-történetek füzére. Újabb variációk végnapokra.
Hol van ez a Sehol? Valahol a közvetett közelünkben, a vaktérképek szélén, kollektív tudattalanunk mélyén. A Dvug folyó mocsaras partján, a pitvarszki réten, a Hlinka-tetőn, a maglaviti fegyházban vagy éppen a földrajzi valóságban is létező máramarosi Leordinán. Merthogy a többi hely is létezik: megismerjük természeti sajátosságaikat, legerősebb törvényeiket. Temetések és találkozások, árulások és menekülések, háromszögek és mindenféle bonyodalmak. Atombomba az éjszakában. Bodor Ádámnak a kései Beckettet idéző elbeszélései csavarokban és fordulatokban gazdag történetek, elképesztő nyitásokkal és a legváratlanabb végjátékokkal a véletlenek erejéről.”

A borító:
Nem tudom biztosan, hogy mit is látok, de szerintem egy éjszaka kivilágított teret, amelyen átsétál valaki. Hogy hol lehet? Talán Sehol.

Így tetszett:
Egyszerre volt átlagos szépirodalom és nem szokványos novellagyűjtemény. Egyszerre éreztem a történeteket kitalált világban játszódónak és valósághoz közelinek. Ezt az érzést feltehetőleg a szereplők és helységnevek furcsa nevei okozták – mintha magyar lenne, de mégsem teljesen az. Mintha a helyszíneket is ismerném, de mégsem. Hasonlóan érezhette magát Jake Chambers a második elhívatása előtt.

Érdekes témákat dolgoznak fel a novellák, gyakorlatilag mindegyik másról szól, a hajvágástól az atombombáig minden van. Persze a történetek nem elég hosszúak ahhoz, hogy ezeket megfelelően lehessen kifejteni, a többségük lehetett volna egy kicsit hosszabb.

A legjobban talán a két utolsó tetszett, a Milu és a Rebi. Ugyan mindkettő azok közé tartozik, amelyekhez jó lett volna még pár oldal, egy kis magyarázat a történtekre, vagy némi háttérinfo, de ezek nélkül is élvezetesek voltak.

Nem volt rossz a Paraszkíva és a Pitvarszk sem; ezeknek kifejezetten jól állt, hogy a háttér homályban maradt.

A Matterhorn mormotáival viszont nem tudtam mit kezdeni, az egyáltalán nem állt össze, mintha nem a címről szólt volna.

A Hekket és a Leordinát pedig akkor élveztem volna jobban, ha egy kicsit rövidebbek; ezekben kifejezetten idegesítettek a szereplők.

Keresem a szavakat, hogy leírjam, összességében milyen élmény volt, de nem igazán találok megfelelőt. Talán a maradandó áll a legközelebb hozzá.

 

11. hét/2: Babarczy Eszter: A mérgezett nő

A Minden haláli után kissé bajban voltam, hogy milyen novelláskötet kerüljön következőként az éjjeliszekrényemre. Barátnőm javaslata volt A mérgezett nő – mint kiderült, csak rákeresett a várólistámon levő novelláskötetekre, és ezen akadt meg a szeme, én pedig úgy voltam vele, hogy miért is ne.

Kiadó: Jelenkor
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 256
Az olvasás ideje: 2021. március 9. – 2021. március 20. hajnal

A fülszöveg:
„Babarczy Eszter novellái a nővé válás folyamatát, a nők szereplehetőségeit és szerepkényszereit járják körül. A magány, a kiszolgáltatottság és sérülékenység hétköznapi vagy éppen szélsőségesen fájdalmas epizódjaiban megannyi küzdelem zajlik a méltóságért, a szeretetért, önmagunk elfogadásáért és elfogadtatásáért. Egyfajta felnövekedéstörténet rajzolódik ki a kötetben, amelynek hősei, mintegy megalkotván az „ismeretlen nő” alakját, különféle élethelyzetekben kénytelenek szembesülni szűkebb és tágabb környezetük elvárásaival. Az írások olykor szenvedélyes, máskor rezignált őszinteséggel, érzékletes és érzéki nyelven szólnak a különböző életkorokban átélt lelki és testi szenvedésekről, a „korbácsoló szavakról”, a családhoz, szülőkhöz, gyermekekhez, férfiakhoz fűződő kapcsolatok változó dinamikájáról.

A borító:
Ennek a könyvnek tipikusan szépirodalmi külseje van. Ez az első és egyetlen gondolat, ami eszembe jut róla.

Így tetszett:
Könnyűnek és jónak ígérkezett a fülszöveg és a novellák terjedelme alapján; néhány oldalasak, többnyire 5-10, de egyik sem volt hosszabb 30-nál, ami pont az a kategória, ami bármilyen sietős reggelbe és bármilyen fáradt estébe is belefér. A nővé válás, mint téma is tetszik, örülök, hogy valaki hozzányúl. Sajnos azonban ennél több pozitívumot nem igazán tudok mondani.

Mindjárt a nyitónovellánál problémákba ütköztem a szöveg megértésével. Sok mondat nyakatekert volt, vagy olyan szerkesztéssel írták, ami nekem hibásnak érződött. A további novellákra ez aztán nem vagy kevésbé volt jellemző, de az tény, hogy én több helyen használtam volna a gondolatok elkülönítésére pontot vagy pontosvesszőt, mint ahánnyal találkoztam. Az ember, ha nem figyel oda, könnyen elveszíti a fonalat, mire a mondat végére ér, már nem tudja, mi volt az eleje.

A legtöbb novellánál azért kapizsgáltam, hogy mit is szeretne velük mondani a szerző, kevesebb volt, amit teljesen megértettem, ugyanakkor akad néhány, ami egyáltalán nem jött át – ezeket szívesen megvitatnám egy nálam szépirodalomban jártasabb valakivel, hátha rávilágít valamire, amit nem vettem észre.

Kimondottam tetszettek az alábbi novellák:
Emlékpogácsa – ha jól értelmezem a leírtakat, itt két nővérről van szó, az egyikük anorexiával, a másik bulimiával küzd
Anyu - ennek a témája, egy családtag túlvilágra való átsegítése engem is foglalkoztat már egy ideje, ha író lennék, én is feldolgoztam volna
Itáliai utazás – egy becsapott és megerőszakolt nő története, sok magyaráznivaló nincs rajta
Sennyei Ilma eltűnt – azt hiszem, ez az abszolút kedvenc
Voland – cicás novella, egyértelműen szeretem
Szép halál – ez is egy engem foglalkoztató téma
Vigyetek haza – talán ezt tudtam a legjobban átérezni, mert azt itt leírtakat a közelmúltban közvetlen közelből már én is átéltem

Amelyekkel nem tudtam mit kezdeni:
Mell-blog – nem is igazán tudtam eldönteni, hogy kiről és miről szól
A mérgezett nő – jól indult, de nem sikerült rájönnöm, hogy ha valaki „mérgezett”, akkor mitől az
A harag születése – ez pedig a teljes homály

Az elolvasását nem bánom, ennyivel is több kortárs művet ismerhettem meg, de nem hinném, hogy mostanában szeretnék többet a szerzőtől. Nyitott vagyok viszont a szemléletváltásra, ha kapok hozzá segítséget.

 

2. hét/2: Tóth Krisztina: Fehér farkas

Ezt a kötetet azért szorítottam be még vasárnap estére, hogy én is átvehessem az 1000 elolvasott oldalért járó kitüntetést. Nem, ez tényleg nem normális dolog.

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 126
Az olvasás ideje: 2021. január 17.

A fülszöveg:
„„Minden ​lakás másik történet” – mondja Tóth Krisztina novellájának elbeszélője, miközben saját egykori otthonát keresi. Mindegyik lakás emlékezteti rá valamennyire, de egyik sem lehet ugyanaz. Minden boldogtalan lakás a maga módján az. Ilyenek a könyv katartikus történetei is, amelyek a korábbi műveknél élesebben mutatják meg a hatalmi elnyomás törésvonalait, az alárendeltség, a kirekesztettség stigmáit, az erőszak állomásait. Rendszerint névtelen hősei ismerősek, mellettünk toporognak a liftben, mögöttünk loholnak a lépcsőházban. Felfigyelünk rájuk, ők pedig elkezdenek beszélni: egykor volt otthonokról, bizarr találkozásokról, évtizedes talányokról, kapcsolatokat szétfeszítő titkokról. Hogy egy lerobbant autó, egy rossz pillanatban megtett mozdulat, egy elveszettnek hitt táska, egy véletlen megváltoztat mindent. Pontosabban: megváltozott már minden, de csak most vesszük észre. A Fehér farkas olvasója is ezt kezdi érezni. Mások életébe pillantunk be, de a szövegek tükrében magunkra, a bennünk élő idegenre is ráismerünk.”

A borító:
Ez nem igazán tetszik; sajnos akárhányszor, akármilyen meredt szemmel néztem, nem sikerült kivennem, mit ábrázol, illetve melyik novellához kapcsolódhat. Cserébe szép fényes fekete.

Így tetszett:
Nem lenne célszerű az összes novellát egyesével értékelni, ezért inkább egyben nézem a kötetet. Nem olvastam még Tóth Krisztinától, nem ismerem a munkásságát, de örülök, hogy most találkoztam vele. Maradandó élmény volt.

Rövid, tömör novellákat kapunk, a legtöbbnek se felvezetése, se konkrét vége nincs – mint amikor a vonaton, utazás közben beszélgetésbe elegyedünk a velünk szemben ülővel. Arra a kis időre, amíg együtt utazunk, bepillantunk az életébe, de se azt nem tudjuk, hogy addig mi történt vele, se azt, hogy azután mi fog, hogy leszálltunk a vonatról. Ilyen érzésem volt a novellákkal kapcsolatban – de ez jó.

Közelinek, valóságosnak éreztem a novellákat, a szereplőit, az eseményeket. Mindegyik olyan cselekményt mutat be, ami bármikor, bármelyikünkkel, vagy bármelyik ismerősünkkel megeshet, vagy akár már meg is történt. Sokan titkolnak olyan sztorikat, mint A lány, aki nem törölte le az apját, vagy éppen a Hinta főhősnője, ugyanígy sok ember érezhet hasonlót, mint a férfi a Nyári gumi című novellában, és rákos ismerőse is sajnos szinte mindenkinek van (A bal oldali szék).

Azt mondhatom, hogy szinte az összes novella tetszett, a fent említetteken kívül közel áll hozzám a Fehér farkas, a Sárga flakon és a Visszajönnek a gólyák is. Ez utóbbi, illetve a Borjú tette a legnagyobb hatást rám, ezek voltak a legmegrázóbbak.
A legkevésbé A tükör nyerte el a tetszésemet.

Mind tökéletesen bemutatják az egyén és a társadalom problémáját is; arcul csap minket korunk valósága. Szimbolikát nem véltem felfedezni egyik novellában sem, sokkal konkrétabbak és direktebbek annál, semmint hogy ilyesmivel kelljen dolgozni.

Komorabb napjaimon biztosan előveszem még ezeket a történeteket, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szívesen ismerkedne a magyar kortárs irodalommal. Ennél a könyvnél jöttem rá ismét, hogy igenis érdemes.