2. hét/2: Tóth Krisztina: Fehér farkas

Ezt a kötetet azért szorítottam be még vasárnap estére, hogy én is átvehessem az 1000 elolvasott oldalért járó kitüntetést. Nem, ez tényleg nem normális dolog.

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 126
Az olvasás ideje: 2021. január 17.

A fülszöveg:
„„Minden ​lakás másik történet” – mondja Tóth Krisztina novellájának elbeszélője, miközben saját egykori otthonát keresi. Mindegyik lakás emlékezteti rá valamennyire, de egyik sem lehet ugyanaz. Minden boldogtalan lakás a maga módján az. Ilyenek a könyv katartikus történetei is, amelyek a korábbi műveknél élesebben mutatják meg a hatalmi elnyomás törésvonalait, az alárendeltség, a kirekesztettség stigmáit, az erőszak állomásait. Rendszerint névtelen hősei ismerősek, mellettünk toporognak a liftben, mögöttünk loholnak a lépcsőházban. Felfigyelünk rájuk, ők pedig elkezdenek beszélni: egykor volt otthonokról, bizarr találkozásokról, évtizedes talányokról, kapcsolatokat szétfeszítő titkokról. Hogy egy lerobbant autó, egy rossz pillanatban megtett mozdulat, egy elveszettnek hitt táska, egy véletlen megváltoztat mindent. Pontosabban: megváltozott már minden, de csak most vesszük észre. A Fehér farkas olvasója is ezt kezdi érezni. Mások életébe pillantunk be, de a szövegek tükrében magunkra, a bennünk élő idegenre is ráismerünk.”

A borító:
Ez nem igazán tetszik; sajnos akárhányszor, akármilyen meredt szemmel néztem, nem sikerült kivennem, mit ábrázol, illetve melyik novellához kapcsolódhat. Cserébe szép fényes fekete.

Így tetszett:
Nem lenne célszerű az összes novellát egyesével értékelni, ezért inkább egyben nézem a kötetet. Nem olvastam még Tóth Krisztinától, nem ismerem a munkásságát, de örülök, hogy most találkoztam vele. Maradandó élmény volt.

Rövid, tömör novellákat kapunk, a legtöbbnek se felvezetése, se konkrét vége nincs – mint amikor a vonaton, utazás közben beszélgetésbe elegyedünk a velünk szemben ülővel. Arra a kis időre, amíg együtt utazunk, bepillantunk az életébe, de se azt nem tudjuk, hogy addig mi történt vele, se azt, hogy azután mi fog, hogy leszálltunk a vonatról. Ilyen érzésem volt a novellákkal kapcsolatban – de ez jó.

Közelinek, valóságosnak éreztem a novellákat, a szereplőit, az eseményeket. Mindegyik olyan cselekményt mutat be, ami bármikor, bármelyikünkkel, vagy bármelyik ismerősünkkel megeshet, vagy akár már meg is történt. Sokan titkolnak olyan sztorikat, mint A lány, aki nem törölte le az apját, vagy éppen a Hinta főhősnője, ugyanígy sok ember érezhet hasonlót, mint a férfi a Nyári gumi című novellában, és rákos ismerőse is sajnos szinte mindenkinek van (A bal oldali szék).

Azt mondhatom, hogy szinte az összes novella tetszett, a fent említetteken kívül közel áll hozzám a Fehér farkas, a Sárga flakon és a Visszajönnek a gólyák is. Ez utóbbi, illetve a Borjú tette a legnagyobb hatást rám, ezek voltak a legmegrázóbbak.
A legkevésbé A tükör nyerte el a tetszésemet.

Mind tökéletesen bemutatják az egyén és a társadalom problémáját is; arcul csap minket korunk valósága. Szimbolikát nem véltem felfedezni egyik novellában sem, sokkal konkrétabbak és direktebbek annál, semmint hogy ilyesmivel kelljen dolgozni.

Komorabb napjaimon biztosan előveszem még ezeket a történeteket, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szívesen ismerkedne a magyar kortárs irodalommal. Ennél a könyvnél jöttem rá ismét, hogy igenis érdemes.