Howard Phillips Lovecraft összes művei III

Hát ez is eljött. Végeztem az utolsó Lovecraft-kötettel. Több, mint egy évig tartott, mire a három kötetet végigolvastam, benne az összes novellával, kisregénnyel, értekezéssel és levelezéssel. Ezzel együtt minden olyan könyvvel is végeztem, amit az év első felében kezdtem el, és ez valahol felszabadító érzés. Mintha az utolsó szálat is elvarrtam volna egy másik életből.

Kiadó: Szukits
Kiadás éve: 2005
Oldalszám: 550
Fordító: Baranyai Gyula, Bihari György, Galamb Zoltán, Gálvölgyi Judit, Kornya Zsolt, Szántai Zsolt, Vachter Ákos
Az olvasás ideje: 2022. március 24. – 2022. december 22.

Márciusban kezdtem; akkor még, a második kötethez hasonlóan reggel egy, este egy novella volt az adag. Aztán beütött a változás, és hetekig, sőt talán hónapokig ugyan ránéztem a könyvre, de nem nyitottam ki. Nem volt időm, nem volt energiám, nem volt hangulatom hozzá. Azt pedig tudjuk, hogy Lovecraft műveihez mindegyik kell, de az utolsó a legfontosabb. Anélkül semmi értelme olvasni. Az extrém hosszú, 9 hónapos olvasási idő tehát valójában nem ennyi, hanem nagyjából a fele lehet.

A novellák közül a Patkányok a falban, A gonosz lelkész, Az alkimista és a Herbert West, az újjáélesztő nyerték el a tetszésemet, illetve a kisregények, az Árnyék Innsmouth fölött, a Cthulhu hívása (természetesen), és ide sorolom Charles Dexter Ward különös esetét is, bár ez utóbbinál nagyon rezgett a léc. Túl hosszú volt, és túlságosan szétdarabolva olvastam, ezáltal sokat veszített az élményből.
A töredékek mind jók voltak, sajnálom, hogy csak ennyi maradt fenn belőlük. A versek közül A tenger menyasszonya volt rám nagyobb hatással.
Az értekezések közül a Kutyák és macskák a legjobb, már csak azért is, mert osztom Lovecraft véleményét a macskákkal kapcsolatban. Többször felnevettem némely megállapításán; ha csak a saját cicáimra vonatkoztattam őket, egyértelműen igaza volt. Azt viszont, amit a kutyákról ír, nem osztom, nagyon degradálja őket, ennyire nem kellene.
A levelezéstől tartottam egy kicsit, valamiért nem szeretem írók levelezéseit olvasni, de volt köztük pár érdekes, amelyekből bepillantást nyerhettünk Lovecraft lelkivilágába, hogy mennyire nem tartotta semmire a saját munkásságát.

Emlékeimből nem jön elő olyan novella, amellyel bármi nagy bajom lett volna, inkább voltak semlegesek, egynek elment mindegyik. Kivételt az a kettő képez, amelyek az Úttalan utakon fejezetben szerepelnek. A Dr. Samuel Jackson emlékezetén kifolyt az agyam a régies nyelvezettől, a sok valától és volttól, viszont hatalmas elismerés jár a fordítónak, amiért ezt a rengeteg igeidőt ilyen hitelesen tudta átültetni. Az Édes Krudélia cselekményétől viszont a falra másztam, annyira bugyutának találtam.
A politikai elmélkedéseket sem igazán szerettem, nagyon erősen kijött belőlük a rasszizmus és a felsőbbrendű faj gondolata.

Még mindig szeretem a műveit, de most egy kicsit elég volt. A legjobb műveit majd akkor fogom elővenni, ha elkezd hiányozni. Addig egy kicsit pihentetem.
Ugyanígy pihentetem a háromféle könyv olvasását is; nem lesz novelláskötet reggelre-estére, és nem lesz útitársam sem. Visszatérek az egyszerre egy könyv olvasására. Most ez fér bele.

 

 

 

 

Howard Phillips Lovecraft összes művei II

Kissé nehézkesen indult a viszonyunk Mr. Lovecrafttal tavaly ősszel. Összes műveinek első kötetét felemás érzésekkel csuktam be, és ugyan a mérleg nyelve pozitív irányba billent, mégsem volt olyan katartikus élmény, mint amire számítottam. Többen biztattak aztán, hogy ne adjam fel, mert a második kötet mérföldekkel jobb. Nem szokásom feladni, most sem tettem.

Kiadó: Szukits
Kiadás éve: 2003
Oldalszám: 572
Fordítók: Bihari György, Galamb Zoltán, Gálvölgyi Judit, Kornya Zsolt, Nagy Gergely, Sóvágó Katalin, Tézsla Ervin
Az olvasás ideje: 2022. január 9. – 2022. március 24.

Az első kötethez képest a második jelentősen terjedelmesebb. Szerencse, hogy novellát reggel és este olvasok csak, még, illetve már az ágyban, így kevesebb gondot okozott, hogy hogyan is tartsak egy ekkora könyvet, főleg hónapokon keresztül.

Szokásomhoz híven novelláról novellára haladtam, a hosszabbakat pedig részegységenként olvastam, már ha voltak ilyenek. Borítékolható volt, hogy nem jutok hamar a végére, de végül a nagyobb terjedelem dacára hamarabb végigolvastam, mint az első kötetet. Ez annak is köszönhető, hogy tudatosan ügyeltem arra, hogy a reggeli és az esti novella közül legalább az egyik minden nap meglegyen.

Tudtam már, hogy milyen stílusra számítsak, és kevésbé is viselte meg az agyamat a terjengősség. Ennek még az is oka lehet, hogy a második kötetbe gyűjtött művek sokkal jobban elnyerték a tetszésemet az elsőben összeszedetteknél. Ez nemcsak a novellákra igaz, hanem az utolsó részben felsorakoztatott irodalmi tanulmányokra is.

A novellák közül a kedvencek a Nyarlathotep, A lesben álló rettenet, a Rémület Dunwich-ben, a Pickman modellje, a Vén Bogaras és a Harry Houdini: A fáraók börtönében lettek. Ezeknél mind a cselekmény, mind a hangulat jobban magával tudott ragadni. Főként a Rémület Dunwich-ben idézte emlékeimbe a nemrég felfedezett Arkham Horror társasjátékot; Lovecraft világát én most már mindig ezzel fogom párhuzamba vonni. A Vén Bogaras pedig természetesen azért, mert Poe.
A tanulmányok közül pedig a Természetfeletti rettenet az irodalomban tetszett a legjobban. Egyértelműen olyan érzésem volt, hogy ez ugyanaz volt Lovecraft jelenében, mint amit Stephen King Danse Macabre-ja jelent nekünk. Mintha az említett mű egy elődjét olvastam volna, valamit, amihez King is visszanyúlt, amikor a saját hasonló témájú értekezését írta.

Kevés olyan írás volt ebben a kötetben, amellyel különösebb bajom volt, az egyik ilyen viszont egyértelműen az Álmok a boszorkányházban. Vagy az én hangulatom nem volt hozzá megfelelő, vagy túlságosan időben szétszabdalva olvastam, esetleg bármi más indokból, de ez nem tudott elkapni. Valószínűleg neki kellene futni még egyszer, amikor rendesen van rá időm; lehetségesnek tartom, hogy megváltozna a véleményem. A Juan Romero átalakulásával pedig egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, máig nem tudom hova tenni, hogy az mi volt.

Mindent összevetve, a második kötet olvasása után egyértelműen ki tudom mondani: én szeretem Lovecraftot! Nagy köszönet tehát mindenkinek a biztatásért, igazatok volt.

Howard Phillips Lovecraft összes művei I.

Howard Phillips Lovecraft, Edgar Allan Poe-hoz hasonlóan korának ikonikus alakja a horrorirodalomban; sokan tartják példaképüknek, és szinte minden mai horroríró magán viseli műveinek nyomát. Mondhatjuk úgy is, hogy mindannyian Lovecraft köpenyéből bújtak elő. Írásait lehet szeretni vagy nem szeretni, de egy biztos: elmenni nem lehet mellettük.
Noha nálam is várólistán volt, mégis sokáig kérettem magam, mire levettem a polcról. Howard Phillips Lovecraft Összes műve a Szukits kiadó gondozásában három kötetben jelent meg. Októbertől mostanáig az elsőt olvastam el.

Kiadó: Szukits
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 418
Fordító: Bihari György, Gálvölgyi Judit, Kornya Zsolt, Sóvágó Katalin, Szalai Judit
Az olvasás ideje: 2021. október 11. – 2022. január 8.

Elég nehéz nyilatkoznom róla. Nagy várakozásokkal mentem neki, ugyanakkor egy kicsit tartottam is tőle. Azt sejtettem, hogy valamennyire hasonlítani fog Poe-hoz, ha másban nem is, akkor a nyelvezetben – erre igyekeztem lélekben felkészülni, de teljesen nem lehet.

Az első kötet öt részre oszlik, amelyek hosszabb-rövidebb novellákat tartalmaznak. Némelyiket a hossza alapján inkább már kisregénynek mondanám.
A világ elképzelésében sokat segített, hogy a nyáron megismerkedtem az Arkham Horror társasjátékkal, amely pontosan erre a világra épül – épp ezért az ismerős nevek megjelenése már kellemes érzéssel töltött el. Lovecraft világa egyébként hihetetlen lassúsággal és körülményességgel építkezik, leginkább azért, mert igyekszik mindent a lehető legapróbb részletekig bemutatni.

Sok esetben éreztem azt, hogy a novelláknak nincs is igazi cselekménye, nem tartanak sehova, a hangsúly sokkal inkább azon van, amit a szereplők látnak és tapasztalnak. Ezt erősíti a párbeszédek szinte teljes hiánya is; talán egy vagy két novella van ebben a kötetben, ahol két szereplő ténylegesen beszélget egymással. Ezek némileg nehézkessé és fárasztóvá tették számomra az olvasást.

Ezen túlmenően ott van még a nyelvezet, ami szinte teljesen ugyanolyan, mint amit Poe-nál is tapasztaltam. Szépirodalmi igénnyel megírt, hosszú, többszörösen összetett mondatok, amelyeknek időnként az elejét el is felejtettem, mire a végére értem. A történetek témája és a megírásuk módja között egyfajta ellentét feszül azzal, hogy a stílus a klasszikus irodalomnak felel meg, a téma viszont modern, nem hétköznapi, és kicsit sem hasonlít a korabeli szépirodalmi regényekéhez. A magam részéről határozottan örülök neki, hogy a kor előrehaladtával egyszerűsödött a horrorirodalomban használt nyelvezet.

A történetek alapvetően tetszettek, és látom már, miért tartják zseninek a szerzőjüket. El sem tudom képzelni, micsoda fantázia kellett ahhoz, hogy valaki egy ilyen összetett világot megalkosson. Számomra viszont egyáltalán nem ijesztő a novellák hangulata, egyáltalán nem kapott el a fülszövegben is emlegetett hideg iszonyat. Azt sem mondanám, hogy nyomasztó az egész, viszont egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy hangulat kell Lovecraft olvasásához. Nekem sem volt mindig, ezért is tartott olyan hosszú ideig az első kötet elolvasása.

A legjobban az Iranon keresése és az Ulthar macskái tetszett, a legkevésbé pedig a Zarándokút Kadath-ba. Ez utóbbival leginkább a lassúsága volt a bajom, mivel a Lovecraft által felépített világ zsenialitása ebben teljesedik ki, ami egy rövidebb írás esetén egyértelműen pozitív irányba billentené el a mérleget.

Természetesen folytatni fogom az életművet, mert kíváncsi vagyok a többi novellára is.