Howard Phillips Lovecraft, Edgar
Allan Poe-hoz hasonlóan korának ikonikus alakja a horrorirodalomban; sokan
tartják példaképüknek, és szinte minden mai horroríró magán viseli műveinek
nyomát. Mondhatjuk úgy is, hogy mindannyian Lovecraft köpenyéből bújtak elő.
Írásait lehet szeretni vagy nem szeretni, de egy biztos: elmenni nem lehet
mellettük.
Noha nálam is várólistán volt, mégis sokáig kérettem magam, mire levettem a
polcról. Howard Phillips Lovecraft Összes
műve a Szukits kiadó gondozásában három kötetben jelent meg. Októbertől
mostanáig az elsőt olvastam el.
Kiadó: Szukits
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 418
Fordító: Bihari György, Gálvölgyi Judit, Kornya Zsolt, Sóvágó Katalin, Szalai
Judit
Az olvasás ideje: 2021. október 11. – 2022. január 8.
Elég nehéz nyilatkoznom róla. Nagy
várakozásokkal mentem neki, ugyanakkor egy kicsit tartottam is tőle. Azt sejtettem,
hogy valamennyire hasonlítani fog Poe-hoz, ha másban nem is, akkor a
nyelvezetben – erre igyekeztem lélekben felkészülni, de teljesen nem lehet.
Az első kötet öt részre oszlik,
amelyek hosszabb-rövidebb novellákat tartalmaznak. Némelyiket a hossza alapján
inkább már kisregénynek mondanám.
A világ elképzelésében sokat segített, hogy a nyáron megismerkedtem az Arkham
Horror társasjátékkal, amely pontosan erre a világra épül – épp ezért az
ismerős nevek megjelenése már kellemes érzéssel töltött el. Lovecraft világa
egyébként hihetetlen lassúsággal és körülményességgel építkezik, leginkább
azért, mert igyekszik mindent a lehető legapróbb részletekig bemutatni.
Sok esetben éreztem azt, hogy a
novelláknak nincs is igazi cselekménye, nem tartanak sehova, a hangsúly sokkal
inkább azon van, amit a szereplők látnak és tapasztalnak. Ezt erősíti a
párbeszédek szinte teljes hiánya is; talán egy vagy két novella van ebben a
kötetben, ahol két szereplő ténylegesen beszélget egymással. Ezek némileg
nehézkessé és fárasztóvá tették számomra az olvasást.
Ezen túlmenően ott van még a
nyelvezet, ami szinte teljesen ugyanolyan, mint amit Poe-nál is tapasztaltam.
Szépirodalmi igénnyel megírt, hosszú, többszörösen összetett mondatok,
amelyeknek időnként az elejét el is felejtettem, mire a végére értem. A
történetek témája és a megírásuk módja között egyfajta ellentét feszül azzal,
hogy a stílus a klasszikus irodalomnak felel meg, a téma viszont modern, nem
hétköznapi, és kicsit sem hasonlít a korabeli szépirodalmi regényekéhez. A
magam részéről határozottan örülök neki, hogy a kor előrehaladtával egyszerűsödött
a horrorirodalomban használt nyelvezet.
A történetek alapvetően
tetszettek, és látom már, miért tartják zseninek a szerzőjüket. El sem tudom
képzelni, micsoda fantázia kellett ahhoz, hogy valaki egy ilyen összetett
világot megalkosson. Számomra viszont egyáltalán nem ijesztő a novellák
hangulata, egyáltalán nem kapott el a fülszövegben is emlegetett hideg iszonyat.
Azt sem mondanám, hogy nyomasztó az egész, viszont egyetértek azokkal, akik azt
mondják, hogy hangulat kell Lovecraft olvasásához. Nekem sem volt mindig, ezért
is tartott olyan hosszú ideig az első kötet elolvasása.
A legjobban az Iranon keresése és
az Ulthar macskái tetszett, a legkevésbé pedig a Zarándokút Kadath-ba. Ez
utóbbival leginkább a lassúsága volt a bajom, mivel a Lovecraft által
felépített világ zsenialitása ebben teljesedik ki, ami egy rövidebb írás esetén
egyértelműen pozitív irányba billentené el a mérleget.
Természetesen folytatni fogom az életművet, mert kíváncsi vagyok a többi novellára is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése