Ezt a könyvet a kiadótól kaptam, mondhatjuk úgy, hogy a nyelvtannáciságomért. Stephen Kingtől olvastam Az Intézetet, és az enyém volt az első értékelés a Molyon, amelyben szóvá tettem a sok elgépelést és más hibákat, amelyeket a könyvben találtam. Ezután a kiadó megkeresett, hogy szedjem össze őket pontosan, és ha ezt megteszem, küldenek nekem egy példányt Adeline Dieudonné Az igazi élet című könyvéből. Akkor még hallani se lehetett a megjelenésről, de utánanéztem, és úgy találtam, tetszeni fog. A kérést teljesítettem, a könyvet megkaptam. A polcról viszont csak most vettem le, jó sok „mi a csodát olvassak?” vívódás után.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 220
Fordító: Bíró Péter
Az olvasás ideje: 2022. január 18. – 2022. január 19.
Én nem tudom, miért, de az volt
bennem, hogy ez horror. Viszont ahogy elkezdtem olvasni, gyanús lett, hogy
mégsem. Nem mintha különösebben szíven ütött volna, és szerencsére időben rá is
jöttem a tévedésemre ahhoz, hogy másképp álljak hozzá. Tulajdonképpen nem is
tudom megállapítani, hogy milyen műfajba tartozik, de oda se neki.
Merthogy ebben minden IS van. A
családon belüli erőszaktól kezdve a poszt-traumás stresszen keresztül a mérgező
szülőkig minden, meg a fordítottja is. A történet a főszereplő tíz éves korában
kezdődik, amikor is hatéves öccsével együtt szemtanúja lesz felkavaró
balesetnek, amely megváltoztatja az addig sem éppen fényes életüket. Adott egy
család egy zsarnok, elnyomó apával, egy elnyomott, gyakorlatilag jellem nélküli
anyával, és két sérülékeny lelkű kisgyerekkel. Kettőjük közül az említett
balesetet a kisfiú sínyli meg jobban; ebben az életkorban és ebben a
környezetben képtelen az őt ért traumát kibeszélni, feldolgozni, tipikus
poszt-traumás tüneteket produkál.
Nővére, az elbeszélő próbál rajta
segíteni, és igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy visszautazhasson
az időben, hogy meg nem történtté tehesse a balesetet. Ezt a segíteni akarást
követhetjük nyomon a történetben, miközben megelevenedik előttünk egy olyan
család élete, amilyenről tudjuk, hogy létezik, és amilyenben nem akarunk élni. Nyersen,
hitelesen és húsba vágóan részletesen írja le, hogy mi történik, amikor az apa
dührohamot kap, és ennek valaki más látja kárát. Élesen láttam magam előtt
minden jelenetet, egyúttal nőtt bennem a tehetetlen düh, hogy nem tesznek semmit
a helyzet javulása érdekében. Gyűlöltem azt a hímnemű egyedet, aki ezt tette a
családjával, és bár sajnáltam, egyúttal haragudtam az anyára is, amiért tűrte. Aztán
amikor a lány elkezdett nővé érni, kezdett megérni benne a gondolat, hogy
kiszakadjon ebből a helyzetből, már szurkoltam, hogy sikerüljön neki.
A sztori nekem két ponton kicsit
sántít: egyrészt, rendben van, hogy csodagyerekünk van, de nehezen tudom
elképzelni, hogy egy tízéves lány megépíti a Vissza a jövőbe autóját, tekintve, hogy a komolyabb tanulmányait
csak később kezdi el. De persze lehet, hogy ez csak azért van, mert abból
indulok ki, hogy engem mi érdekelt tíz éves koromban.
Másrészt, ahogy haladunk előre az időben, és egyre inkább kezd kitűnni, milyen
okos is a főszereplő, nem értem, miért nem jött rá, hogy nem kvantumfizikát
kellene tanulnia, hogy az öccsén segítsen.
A cselekményt ettől eltekintve jónak mondom, már csak azért is, mert sajnos sok
pontja nagyon is valóságos. A vége… Mondjuk úgy, hogy a valóságban nem így
szokott történni.
Amellett, hogy a folytonos izgalmak is pörgették alapokat, még tovább
könnyítette az olvasást az írói stílus is, amelyen a főszereplő éppen aktuális
életkora is érezhető. Az első oldalakon egyszerűbb mondatokat használ az írónő,
tényleg olyan, mintha egy, az átlagnál valamivel műveltebb tízéves írta volna,
először fogtam is a fejem, hogy mi lesz, ha ez így marad. Később aztán, ahogy a
főszereplő is érik, úgy válnak egyre felnőttesebbé a mondatai is, és én is
rájöttem, hogy ez szándékos. És jó. Hasonlóval sem találkoztam még.
Az az ötlet is nagyon tetszik,
hogy a vadász-áldozat kapcsolatra építi fel a lélektant és a mondanivalót is. Az
elbeszélő jellemén pedig érezhető a feminizmus hatása; a szerző egy olyan erős
női karaktert alkotott meg, aki korunk hasonló helyzetben levő lányai és női
számára példa lehet. Néhány tudományos utalással volt csak bajom; egyet-egyet a
helyzethez nem illőnek éreztem, az volt a benyomásom, hogy csak azért került
oda, hogy ezzel is jelezze a szerző, hogy milyen okos a mi főhősünk. Ez
szükségtelen, egyébként is elhittem volna.
Mindent összevetve egy szuper élmény volt, nagyon köszönöm a lehetőséget a kiadónak; nem biztos, hogy magamtól rátaláltam volna.
