Ma egy abszolút személyes bejegyzést hozok, mégpedig öltözködés témában. Rég volt már ilyen, és már egy ideje szeretném is ezt megírni.
Kevesen és nagyon régen láthattak engem nadrágban; gimis osztálytársaim és
egyetemi évfolyamtársaim emlékezhetnek még azokra az időkre, amikor így
jelentem meg. Ezt a ruhadarabot ugyanis idestova 6 éve száműztem a
szekrényemből. A továbbiakban azt fejtegetem, hogy miért.
Tipikus hercegnős kislány voltam, aki többször hisztizett a szoknyáért, mint
nem, de anyukám és a praktikusság felülírta a dolgokat. Játszani is könnyebb
volt nadrágban, és vigyázni is kevésbé kellett rá. Volt egy-egy kisruhám,
például fényképezésre vagy különleges alkalmakra, de túlnyomórészt nadrágot
viseltem.
Felső tagozatban emlékeim szerint már valamivel gyakrabban került elő a
szoknya, majd a gimnáziumi évek alatt ismét ritkábban vettem fel. Függött ez preferenciától
(a sajátomtól és az akkori párométól is), aktuális hangulattól, egyéb
körülményektől. Egyedül a divattól nem, az soha nem érdekelt. A nagy váltás az
egyetemi évek alatt következett be.
Mi is történt?
Ahogy elkezdtem felfedezni, ki is vagyok én, és ahogy elkezdtem jobban
megélni a saját nőiességemet, úgy vált egyre gyakoribbá a szoknya, és egyre
ritkábbá a nadrág viselése. A fent, a nadrágnál leírtak mellett közrejátszott
ebben a goth megjelenés előtérbe kerülése is.
Talán kötelező szoknyát hordani? – kérdezhetitek.
Egyáltalán nem, semmi probléma nincs például egy fekete farmerrel, vagy
bármilyen nadrággal, mégis sokan vagyunk a szoknya pártján. A romantic és a
victorian kategóriák esetében ez talán egyértelmű is – fűző, csipke,
alsószoknya, harangujjak, stb… Magamhoz is ezeket érzem közelebb, jobban
éreztem magam ilyen viseletben. Szép és nőies. Természetesen lehet egy nadrágot
is úgy kombinálni fűzővel és magassarkúval, hogy ugyanezt a hatást érjük el, de
nagyon rég nem éreztem már késztetést arra, hogy így tegyek.
A másik érv a szoknya mellett: a különböző hosszúságokkal és fazonokkal sokkal változatosabbá tehetjük a megjelenésünket, illetve üzenetet is közvetíthetünk vele. Térdig érő rakott vagy ceruza, feszülős mini, vagy sellőszoknya? Mind-mind mást mond.
A ruhatáram bővítésekor az alsóruházatot tekintve is mindig szoknyát
kerestem, így felhalmoztam már annyit, hogy minden nap másikat tudtam felvenni,
nem volt szükség nadrágra. Egy idő után (végzős egyetemista lehettem ekkor)
feltűnt, hogy tulajdonképpen nagyon hosszú ideje a szekrény mélyén lapulnak –
két év biztosan eltelt már úgy, hogy egyik nadrágomat se vettem fel. Aztán
megállapítottam, hogy ezután sem fogom (amellett, hogy kedvem sincs hozzá, rám
sem jönnek már), és a következő szekrényürítéskor ki is szanáltam szinte
mindet. Egyedül a vastag leggingseket hagytam meg, ezeket is leginkább hétvégi,
otthonülős olvasós napokra, esetleg nagyon hideg teleken szoknya alá, a jógához
használt melegítőmet, illetve két halásznadrágot, arra az esetre, ha olyan
helyen nyaralnék, ahol kalandpark van a közelben. Szoknyában nehézkes és furcsa
lenne mászni, bár néhányan a másik nemből biztosan örülnének neki.
A végeredmény tehát: 6 éve nem hordok nadrágot. Amikor ezt új társaságban
jelentem be, általában rögvest jön is a kérdés: Télen se? Nem fázol? A válaszom pedig: Igen, télen se, és nem, nem
fázom.
Mostanában a telek sem olyan vészesen hidegek, de eddig tökéletesen elégnek
bizonyult a vastag harisnya+hosszú szoknya kombináció, amin hosszú kabáttal még
többet lehet segíteni, és olyan sokáig nem is szoktam kint lenni, hogy gond
legyen.
Ennyi idő alatt annyira hozzászoktam már a szoknya viseléséhez, hogy nem is
vágyom másra. Ha most hirtelen nadrágot kellene vennem, egyrészt furcsán
érezném magam, másrészt furcsán néznék is, illetve ennyi idő távlatából már azt
sem tudom, milyen méretűt kellene vennem.
Nem tartom teljesen kizártnak, hogy egyszer eljöjjön az az idő, amikor megint
nadrágot fogok viselni, de valószínűnek sem.
Egyúttal bátorítok minden nőtársamat, hogy gyakrabban vegyenek fel szoknyát, de
idegenkedjenek tőle. Mindenki képes megtalálni az alakjához és a stílusához
illő darabot, csak nyitott szemmel kell járni. És tényleg csodára képes.
