Miért nem hordok nadrágot?

Ma egy abszolút személyes bejegyzést hozok, mégpedig öltözködés témában. Rég volt már ilyen, és már egy ideje szeretném is ezt megírni.

Kevesen és nagyon régen láthattak engem nadrágban; gimis osztálytársaim és egyetemi évfolyamtársaim emlékezhetnek még azokra az időkre, amikor így jelentem meg. Ezt a ruhadarabot ugyanis idestova 6 éve száműztem a szekrényemből. A továbbiakban azt fejtegetem, hogy miért.

Tipikus hercegnős kislány voltam, aki többször hisztizett a szoknyáért, mint nem, de anyukám és a praktikusság felülírta a dolgokat. Játszani is könnyebb volt nadrágban, és vigyázni is kevésbé kellett rá. Volt egy-egy kisruhám, például fényképezésre vagy különleges alkalmakra, de túlnyomórészt nadrágot viseltem.
Felső tagozatban emlékeim szerint már valamivel gyakrabban került elő a szoknya, majd a gimnáziumi évek alatt ismét ritkábban vettem fel. Függött ez preferenciától (a sajátomtól és az akkori párométól is), aktuális hangulattól, egyéb körülményektől. Egyedül a divattól nem, az soha nem érdekelt. A nagy váltás az egyetemi évek alatt következett be.


Mi is történt?
Ahogy elkezdtem felfedezni, ki is vagyok én, és ahogy elkezdtem jobban megélni a saját nőiességemet, úgy vált egyre gyakoribbá a szoknya, és egyre ritkábbá a nadrág viselése. A fent, a nadrágnál leírtak mellett közrejátszott ebben a goth megjelenés előtérbe kerülése is.
Talán kötelező szoknyát hordani? – kérdezhetitek.
Egyáltalán nem, semmi probléma nincs például egy fekete farmerrel, vagy bármilyen nadrággal, mégis sokan vagyunk a szoknya pártján. A romantic és a victorian kategóriák esetében ez talán egyértelmű is – fűző, csipke, alsószoknya, harangujjak, stb… Magamhoz is ezeket érzem közelebb, jobban éreztem magam ilyen viseletben. Szép és nőies. Természetesen lehet egy nadrágot is úgy kombinálni fűzővel és magassarkúval, hogy ugyanezt a hatást érjük el, de nagyon rég nem éreztem már késztetést arra, hogy így tegyek.
A másik érv a szoknya mellett: a különböző hosszúságokkal és fazonokkal sokkal változatosabbá tehetjük a megjelenésünket, illetve üzenetet is közvetíthetünk vele. Térdig érő rakott vagy ceruza, feszülős mini, vagy sellőszoknya? Mind-mind mást mond.

A ruhatáram bővítésekor az alsóruházatot tekintve is mindig szoknyát kerestem, így felhalmoztam már annyit, hogy minden nap másikat tudtam felvenni, nem volt szükség nadrágra. Egy idő után (végzős egyetemista lehettem ekkor) feltűnt, hogy tulajdonképpen nagyon hosszú ideje a szekrény mélyén lapulnak – két év biztosan eltelt már úgy, hogy egyik nadrágomat se vettem fel. Aztán megállapítottam, hogy ezután sem fogom (amellett, hogy kedvem sincs hozzá, rám sem jönnek már), és a következő szekrényürítéskor ki is szanáltam szinte mindet. Egyedül a vastag leggingseket hagytam meg, ezeket is leginkább hétvégi, otthonülős olvasós napokra, esetleg nagyon hideg teleken szoknya alá, a jógához használt melegítőmet, illetve két halásznadrágot, arra az esetre, ha olyan helyen nyaralnék, ahol kalandpark van a közelben. Szoknyában nehézkes és furcsa lenne mászni, bár néhányan a másik nemből biztosan örülnének neki.

A végeredmény tehát: 6 éve nem hordok nadrágot. Amikor ezt új társaságban jelentem be, általában rögvest jön is a kérdés: Télen se? Nem fázol? A válaszom pedig: Igen, télen se, és nem, nem fázom.

Mostanában a telek sem olyan vészesen hidegek, de eddig tökéletesen elégnek bizonyult a vastag harisnya+hosszú szoknya kombináció, amin hosszú kabáttal még többet lehet segíteni, és olyan sokáig nem is szoktam kint lenni, hogy gond legyen.

Ennyi idő alatt annyira hozzászoktam már a szoknya viseléséhez, hogy nem is vágyom másra. Ha most hirtelen nadrágot kellene vennem, egyrészt furcsán érezném magam, másrészt furcsán néznék is, illetve ennyi idő távlatából már azt sem tudom, milyen méretűt kellene vennem.

Nem tartom teljesen kizártnak, hogy egyszer eljöjjön az az idő, amikor megint nadrágot fogok viselni, de valószínűnek sem.
Egyúttal bátorítok minden nőtársamat, hogy gyakrabban vegyenek fel szoknyát, de idegenkedjenek tőle. Mindenki képes megtalálni az alakjához és a stílusához illő darabot, csak nyitott szemmel kell járni. És tényleg csodára képes.

Miért viselek fűzőt?

Kevés olyan hölgyet ismerek szubkultúrán belül, aki ne élne-halna a fűzőkért. A legtöbben, ha nem is minden nap, de eseményeken, fotózásokon előszeretettel viseljük. Miért? Mert különleges. Mert megosztó. Mert gyönyörű. Mert nőies. Mert jól kombinálható. Mert segít egyenesen tartani a hátat. És nem utolsósorban: mert formáz!

Ezt a ruhadarabot mindenki ismeri, aki egyszer is látott viktoriánus korban játszódó filmet, vagy jártas a régebbi korok divatjában. A többség nincs túl jó véleménnyel róla: egészségtelen, kényelmetlen, stb. Talán azt nem is tudják, hogy a mai kor fűzőinek nem egészen ugyanaz a funkciója, mint az őseiknek.

Ma már ezt a ruhadarabot nem fehérneműként, hanem önálló felsőként, vagy a blúz kiegészítőjeként viseljük. Ez részben a fűző kialakításától, részben egyéni döntésünktől függ. A teljes alakos fűzőket hordhatjuk önmagukban (még melltartó sem kell hozzá), hidegebb időben, vagy ha nem szeretnénk láttatni a vállunkat, hátunkat, akkor boleróval, illetve bármilyen blúz fölé is felvehetjük. A derékfűzőket, melyek mell alatt végződnek (vagy kezdődnek, attól függ, melyik irányból nézzük), szinte csak valamilyen másik felsőrész felett viseljük. Én legalábbis. Vannak viszont nálam merészebbek is, akik például csak szegecses melltartót, vagy egy necc felsőt (és fekete melltartót) vesznek felülre. Fesztiválon simán elfér ez is, de aki a hétköznapokban jelenik meg így, annak is egészségére.

Egyénileg változik, hogy ki mennyire szereti karcsúsításra használni a fűzőjét, és persze típustól is függ, hogy az adott darabbal milyen mértékben lehet ezt megtenni. Műanyag merevítőkkel rendelkező fűzővel kevésbé, acélmerevítőssel számottevően lehet a derekat formázni. Akár kicsit húzzuk meg, akár nagyon, a homokóra alakot biztosítja annak is, akinek a genetika nem ilyet adott. Az ún. waist training lényege pedig pontosan az, hogy fokozatosan egyre szorosabb befűzést alkalmazunk, ami a derék karcsúsodását (extrém esetben deformitásokat) eredményezi. Fontos, hogy túlzásokba ne essünk, és az egészségünket ne veszélyeztessük csak azért, hogy a vékonyabb derekat magunkénak tudhassuk!

Személy szerint én nem szeretem a saját derékméretemnél szorosabbra húzni; a kezem mindig aláfér, ahogy ezt demonstrálni is szoktam. Egyrészt fáj, másrészt azon szerencsések közé tartozom, akik az arányaikat tekintve közelítenek a 90-60-90-hez (habár én mindhárom számot felülről súrolom). Kérdezhetitek, hogy akkor minek nekem fűző. Hát azért, mert hiába a homokóra alak, ha alacsonyra nőttem, és bár vékony, de rövid derekat kaptam, ami nagyon könnyen el tud veszni a nem megfelelő öltözékben. A fűző segít abban, hogy hosszabbnak láttassa a derekamat, ezáltal kiemelje azt, amit a természet egyébként megoldott. Elég lenne egy megfelelően elhelyezett öv is, viszont az nem takarja a számomra problémás részeket (az alhasamat), a fűző viszont igen. Plusz, ahogy már fentebb is említettem, segít egyenesen tartani a hátamat, ami nekem a gerincferdülés miatt is jó, és azért is, mert nélküle hajlamos vagyok a hanyag tartásra. Természetesen az erősítő tornát és a gyógyfűzőt nem helyettesíti azok esetében, akiknek ezek valamelyikére szükségük van.

Hogy kapok benne levegőt? Hogy tudok benne enni? Lehajolni, cipőt kötni? A válasz: egyszerűen. Megszoktam, megtanultam.  Minél többször viseli az ember lánya, annál kevésbé lesz fontos a fűző és a cipő felvételének sorrendje. Énekelni is megtanultam benne, ami speciálisabb légzést igényel. Az egyetem alatt és az első munkás évemben szinte minden nap viseltem fűzőt. Derékfűzőkből egy kisebb gyűjteményem van már, és tavaly beszereztem az első teljes alakos acélmerevítős darabot is. Az utóbbi időben, ahogy megszaporodtak az énekes napjaim, ezen a szokásomon lazítottam. Kóruspróbára és magánénekre már inkább fűző nélkül megyek – ugyan megtanultam, hogyan lélegezzek megfelelően akkor is, ha rajtam van, egyszerűbb, ha nincs. Nagyobb étkezéseknél szintén előnyösebb. J

Végezetül álljon itt néhány kép rólam, hogy lássátok, nem olyan borzasztó ruhadarab ez. A képeket korábbi bejegyzésekben, egyéb felületeken már láthattátok.

Nem a márka teszi a goth-ot

Az öltözködés fontos elem az életünkben, ruházatunk ugyanis sok mindent elárul rólunk; megmutathatjuk vele tudatosan is, kik vagyunk, de akaratunkon kívül is leolvashatók rólunk bizonyos jegyek. A különböző szubkultúráknál a ruha még inkább az önkifejezést szolgálja, épp ezért szinte mindegyiknél felfedezhetők jellegzetességek: a rappereknél a lógó ülepű nadrág, hosszú póló és baseball (vagy ahhoz hasonló) sapka hátrafelé álló ellenzővel, a rockereknél és metalosoknál az acélbetétes bakancs és a zenekaros pólók, a gothoknál pedig a további típusoktól függően a necc felsők, kesztyűk és harisnyák, csipkével díszített, vagy abból készült ruhadarabok, a fűzők, csak hogy a legáltalánosabbakat említsem.

Utóbbira a ruhaipar egy komplett ága épült fel: egymást váltják a különböző márkák és webshopjaik, akiktől ruhákat, cipőket, kiegészítőket rendelhetünk. Ilyen például a Punkrave, a Draculaclothing, The Gothic Shop, a Hellbunny, a Poizen Industries, a Moonmaiden, a Sinister, a Restyle és a Killstar, és még rajtuk kívül rengetegen vannak, akikről nem is hallottam. Vannak köztük viszonteladók, és saját készítésű termékeket forgalmazók is, az árak pedig a „kicsit még gyűjtök rá”-tól a „majd egy másik életben lesz ilyenem”-ig terjednek. Aki megengedheti magának, az él is a lehetőséggel, hogy ezektől a készítőktől vásároljon. Ezzel nincs is semmi gond. Azzal véleményem szerint már sokkal inkább van, ha a szubkultúra azt kezdi sugallni a tagjainak, hogy nem a közösségbe valók, ha nincsenek ilyen ruháik.

A goth-ot viszont nem a márka teszi. Nem attól lesz valaki trú, vagy még trúbb, mert az egész ruhatára az említett webshopokban kapható darabokból áll, és senki sem kevesebb attól, hogy turkálóból, másodkézből, AliExpresszről vagy az eBay-ről szerzi be a ruháit. Minőségben lehet, hogy egy eBay-es szoknya gyengébb, mint egy draculaclothingos, a turkálóhoz pedig szerencse is kell, továbbá ott van az a körülmény is, hogy az embernek van-e lehetősége és igénye arra, hogy drága ruhákat viseljen. Ha valakinek olyan a munkája, ahol dress code van, vigyázni kellene a ruhára (vagy nem tud vigyázni a ruhára), és csak a szabadnapokon tudja vállalni a szubkultúrába tartozását, akkor az égvilágon semmi értelme nincs annak, hogy felhalmozzon egy rakás fűzőt, csipke felsőt, vagy abroncsos szoknyát.

Azért pedig főleg nem szabad kisebbségi érzést kelteni senkiben, mert nem engedheti meg magának a márkás holmikat. Turkálókban (főleg a vidékiekben) igazi kincseket lehet találni, ha az ember kitartó, ha pedig van hozzá tehetsége, maga is elkészítheti álmai darabjait egy kis átalakítással.

Én magam valahol középtájon vagyok; rendeltem már a fentiek némelyikétől, de vannak másodkézből származó és eBay-es és nagyon régi ruhadarabjaim is, utóbbiakból olyan is van, amely nem kifejezetten goth stílusú, de igyekszem úgy kombinálni, hogy a végeredmény az legyen. Kevésbé lennék goth ezek miatt? Nem hinném, ahogy azt sem, hogy a megengedhető márkás dolgokból összeállított öltözék minden esetben messze túlszárnyalja a nem márkás dolgokból összeállítottat. Ennek szemléltetésére álljon itt néhány kép, melyek a közelmúltból ismerősek lehetnek.

A fenti két képen két márkát viselek: a blúz a Punkrave-től, a szoknya a Moonmaiden Gothic Clothing-tól van.

Éles kontrasztként: a szoknya idén lesz tíz éves, a mídert pedig egy használtcikk-kereskedőnél találtam, egy Mátyás királyért hoztam el. A bolerót a New Yorkerben vettem, amikor még jobb minőségű árukat kínáltak. Ugye, hogy nem olyan nagy a különbség?

Itt egy Draculaclothing-blúz van rajtam, egy Burleska-fűzővel (ez utóbbit ajándékba kaptam egy volt kolléganőmtől), a szoknyát egy csoportban vettem másodkézből.

Ennél a két összeállításnál a fűzők származnak a Draculaclothing-tól, a szoknya és a felső turis mindkét esetben.

Még egy vegyes összeállítás: szoknya és fűző: Draculaclothing, blúz: egy soproni turkáló.

A képen szereplő darabok közül a cipő volt a legdrágább.

A bal oldali képen csak a kesztyű webshopos: Fantasmagoria, a szoknyát eBay-ről rendeltem, a blúz pedig egy Hellbunny-kópia, varrónő készítette. A jobb oldalin a fűző draculaclothingos, a szoknya a már említett tíz éves darab, a felső pedig egy szintén sokéves, nem is emlékszem, honnan van.

Általában márkás ruhát márkással, nem márkásat pedig nem márkással párosítok, de ha az összkép megkívánja, eltérek ettől. Az pedig valahol jó érzéssel tölt el, ha olyan napon dicsérik meg a szerelésemet, amikor egyetlen drága darabot sem tartalmaz. Mert néha a kevesebb tényleg több. Nektek melyik összeállítás tetszett a legjobban? 

Pántok nélkül

A héten egy számomra különleges ruhadarabbal, egy pánt nélküli melltartóval lettem gazdagabb. Hogy miért nagy szám ez? Máris mondom.

Mi, nők, vegyes véleménnyel vagyunk a melltartóról. Sokan szükséges rossznak tartják; valaminek, amit azért kell viselni, mert a társadalom ezt kívánja; valaminek, ami itt szorít, ott nyom, amott vág, és az ember lánya alig várja, hogy hazaérjen, és levehesse, ezáltal megkönnyebbülhessen. Én soha nem tartoztam ebbe a csoportba. Bár sokáig én sem a legmegfelelőbb méretet hordtam (és ennek látom is a kárát), sohasem éreztem, hogy kényelmetlen lenne, vagy hogy bárki kényszerítené a viselését. Magam miatt viselem; a hátam miatt, a gerincem miatt.

Néhány éve jöttek divatba a pánt nélküli változatok. Csak egy keresztpánt, meg a kosarak, semmi más. Nincsenek bevágó, ruha alól kivillanó, de legalább megegyező színű, vagy a ruháétól eltérő színű pántok, és nincsenek szilikonpántok sem, amelyek újabban egyébként is cikinek számítanak (amit egyébként nem értek; ha már látszódnia kell, inkább egy ilyen villanjon ki, mint egy fehér a fekete ruha alól, neadjisten fordítva). Sokan szeretik, mert egyfajta szabadságot ad, és a pánt nélküli vagy spagettipántos felsők alá is ez a legideálisabb.

Évek óta szerettem volna én is egy ilyet, viszont sehol nem kaptam. Mit is gondolok én, hogy D kosár fölött egyáltalán gyártanak? Hiszen nem tartja meg. – mondták. Ha elvétve mégis láttam, a magas ára miatt vetettem el, így lemondtam róla. Nem az én méretemnek való, nem lesz ilyenem. A sztorihoz hozzátartozik, hogy az én méretem itthon extrémnek számít a kis kör- és nagy kosármérettel, tehát akárhol normál melltartót sem kapok, nemhogy pánt nélkülit; egyáltalán, igényeim se nagyon legyenek – gondoltam én, amíg meg nem találtam azt a fehérneműboltot, ahová azóta is rendszeresen járok. A bolt Valentin Fehérnemű néven fut, Budapesten található, a Nyugatitól nem messze. (És most jön a reklám.)

Különleges méretekkel foglalkoznak, és nem csak a klasszikus fekete, fehér és testszínű darabokból lehet válogatni. Az eladó hölgyek hihetetlen szakértelemmel rendelkeznek, és nagyon kedvesek. Ha először járunk náluk, az első dolog, ami előkerül, a mérőszalag, melynek segítségével meghatározzák a méretet legalább hozzávetőlegesen, ugyanis előfordulhat, hogy a mérőszalag is csal egy picit (az én méretem a szalag szerint 70/F lenne, viszont az igazi a 65/G – ebben érzem magam kényelmesen, ebben érzem a megfelelő tartást, a nagyobban nem). Utána jönnek a termékek, először a tényleges méret meghatározására, és csak azután jön a szín és a fazon. Mivel már lassan 4 éve ismerem ezt a helyet, az eladó hölgyek megismernek, és fejből tudják a méretemet, csak azt kell mondanom, hogy most épp milyen fazonért jöttem.

Így volt ez ezen a héten is. A pánt nélküli darabokról már hírt adtak a facebook oldalukon (fentebb, a bolt nevére kattintva ez jön elő), így tudtam, hogy az én méretemben is kapható, így ismét elgondolkodtam a vásárláson. Tulajdonképpen két dolog kötött vacilláltam; egy teljes alakos acélmerevítős fűző és a pánt nélküli melltartó között. Jelenleg egyetlen teljes alakos fűzőm van, ami műanyag merevítőkkel rendelkezik, és ezt is csak boleróval, vagy más felsőre véve tudom hordani. Melltartó nélkül is lehetne, de nem szeretem; először úgy hordtam, ami azért előnytelen, mert a merevítők nem egy előre domború formát vettek fel, hanem laposak maradtak. A mellem tehát a nyakamba nyomva, de oldalról nézve deszka is lehetnék. Egy másik fűzőnél, amiből azóta sajnos kifogytam, már okosabb voltam, és vettem alá melltartót, viszont az összképet eléggé rombolták a pántok, emiatt mindig boleróval viseltem. Ezen okok miatt a leendő acélos fűzőt is melltartóval tervezem viselni, aztán ha szép formájúra tört be, lehet, hogy elhagyom, addig viszont csak a fenti módokon tudnám felvenni, nyáron pedig egyik is, másik is elég meleg (tudom, én hülye, minek veszek fűzőt nyáron… De a goth nyáron is goth).  A megoldást az jelentette, ha a fűzővásárlást elhalasztom, és beszerzem a régóta vágyott pánt nélküli melltartót, így ellátogattam az említett üzletbe. Ha azt mondom, hogy fél órát töltöttem bent, azzal sokat mondok. Előkerült a neten már látott csodadarab. Miután megtaláltuk a megfelelő méretet (ami végül nem 65/G lett, hanem 70/H- ezen már én is sokkolódtam egy kicsit), és az eladó hölgyek meggyőztek, hogy hiába érzem úgy, NEM fog leesni, fizettem, és nagy boldogan hazaBKV-ztam.

A terméktesztre másnap kerítettem sort. Egy nyakpántos felsőt vettem fel, ami már önmagában is tetszett a már megszokott, kilógó fekete pántok nélkül, az összképen még többet dobott egy derékfűző. A pánt nélküli melltartó hiányossága, hogy a pántok levételével a formázó funkcióját is elveszíti. Ezt azonban az én esetemben megoldotta a ruha és a fűző.

Tényleg nem esett le, hála a szilikoncsíkoknak, és tényleg nem hiányoztak a pántok; a széles keresztpánt a megfelelő merevítéssel és varrásokkal biztosította a kellő tartást. A nap végére nem fájt sem a hátam, sem a nyakam. Nagyon elégedett vagyok, abszolút nem bántam meg, hogy adtam neki egy esélyt. Miért is nem tettem korábban, ez alatt a 4 év alatt?!

Meleg szívvel ajánlom az üzletet is mindenkinek,

·         Aki még nem volt itt,

·         Aki nem tudja a méretét, vagy

·         Nem találja megfelelő melltartót

·         Aki egy olyan üzletben szeretne vásárolni, ahol foglalkoznak vele,

Mégpedig azért, mert

·         Kedvesen és szakértelemmel fogadnak,

·         Megmondják, ha valami nem megfelelő, nem áll jól

·         Nem engednek elégedetlenül távozni; addig adogatják a termékeket a próbafülkébe, amíg meg nem találjátok a tökéleteset

·         Bár a termékek nem olcsók, strapabírók, nem bolyhosodnak, nem, illetve alig nyúlnak, és ha az ember lányának nem változik a mérete, éveken keresztül kiszolgálják.

  Ez itt a reklám vége.

  Ezt hallgattam közben: Priest – New Flesh album

Mese egy babonáról

Két hete már, hogy a már említett, napi színekre vonatkozó babonával szakítottam. Jelentem, jól vagyok!

Nagyon régen, még általános iskolás koromban olvastam valahol arról, hogy a színek szerencsét hoznak. Nem emlékszem már a cikkre, de a lényege az volt, hogy minden naphoz megadott egy színt, amit viselni kell ahhoz, hogy a nap szerencsés legyen. Először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de egy idő után megfogalmazódott, hogy ki kellene próbálni. Hittem is meg nem is, de amennyire tudtam, megpróbáltam követni az előírást: hétfőre fehér, keddre piros, szerdára lila, csütörtökre kék, péntekre zöld, szombatra fekete, vasárnapra arany (ezt sárgával helyettesítettem). Nem emlékszem, hogy működött-e, arra se, hogy miért hagytam fel vele akkor, de biztos, hogy nem tartott ki sokáig ennek az új szabályrendszernek a követése. A gimnáziumi évek alatt is megjelent egy-egy hónapra, de vagy meguntam, vagy egyéb okból ismételten felhagytam vele, ezúttal hosszabb időre, már-már el is feledkeztem róla.

Az egyetemi évek alatt aztán megint eszembe jutott, ahogy az önmagam kiteljesedése felé vezető utat kezdtem járni. Jobban kezdett érdekelni a wicca vallás, ahol szintén szerepelnek színek a különböző rituálékhoz, és valamiképpen összemostam a kettőt, illetve a hármat, a goth stílust figyelembe véve. Az alap mindig a fekete volt, ehhez társítottam az adott naphoz rendelt színt. Ekkor már tényleg elhittem, hogy ezen múlik, hogy aznap jó napom van-e, sikerül-e a vizsga, stb. Az élet közben persze időnként jelezte, hogy nem így van; hiába viseltem a kék fűzőmet a fehér blúz fölött egy csütörtöki vizsgán, ha egy olyan tételt sikerült kihúznom, amihez nem sok közöm volt. Kék ide vagy oda, megbuktam. Mégis úgy éreztem, hogy a részemmé vált az, hogy az adott naphoz rendelt színt viseljem. Az igazság az, hogy csak megszoktam.

Kérdezték páran, akiknek elmeséltem, hogy így öltözöm, hogy nem kötöttség-e ez. Tulajdonképpen sokáig fel sem merült bennem, hogy az. Inkább egyfajta segítségnek éltem meg az örök "mit vegyek fel?" kérdésnél. Sokkal egyszerűbb volt reggel a döntés úgy, hogy ma kedd van, piros nap, így nem kellett az egész szekrényben keresgélni az aznapi összeállítás darabjait. Az, hogy a kedd piros nap, leszűkítette a lehetőségek számát, így megkönnyítette a választást. Itt jöhet a másik kérdés, amit nemrég egy kolléganőm tett fel nekem: "És mi van akkor, ha aznap nincs kedved az adott színhez?"  Valami olyasmit válaszoltam, hogy ez nem szokott előfordulni; később jöttem rá, hogy ez csak félig igaz.

Ez a kérdés indított el végül egy folyamatot bennem, aminek hatására átértékeltem ezt a dolgot. Két éven át töretlenül tartottam magam valamihez, amit gyerekfejjel olvastam, nem is igazán működik, és mellesleg a wicca sehol sem írja, hogy ezt kell, így kell. Ennek kapcsán gondolkoztam el azon, hogy vajon miért így párosították a színeket és a napokat. Körülbelül a fele érthető, a fele nem. Vasárnap, arany/sárga: Sunday = a Nap napja. A Nap arany, sárga, narancs; ez rendben van. Hétfő, fehér (ezt gyakran ezüsttel helyettesítettem): Monday => "Moonday" = a Hold napja. A Holdhoz köthető az ezüst, ez is rendben van. Amikor erre rájöttem, felvetődött, hogy lehet, hogy a többi napnál is a bolygóhoz köthető szín van, és így értelmet is nyerne. Utánanéztem, hogy az az ezotéria melyik naphoz melyik bolygót rendeli. A keddhez a Marsot. A Mars a vörös bolygó, tehát stimmel a piros. A szerdához a Merkúrt. A bolygó színe itt nem segít, így megint segítségül hívtam az angol nyelvet: Mercury. A szó a higanyt is jelenti. A higany folyékony fém, ami egy elég furcsa párosítás. Ahogy a kék és a piros is, amelyből kijön a lila. Csütörtökhöz tartozik a Jupiter. Itt a római főistenre asszociálva érthető a kék, amit alapvetően egy férfias színnek gondolunk. A péntekhez a Vénusz tartozik. Itt se a római mitológia nem működik, de még a görög se. Lehet viszont azt mondani, hogy a péntek =Friday/Freitag => "szabad nap". A hét utolsó munkanapján zöld jelzést kapsz az esti programhoz. A szombathoz a Szaturnuszt rendelik, az angol neve is mutatja: Saturday. Ez így még nem tisztázza, hogy miért feketét kell viselni. A szombat héber nyelvű elnevezése viszont segít: Sabbath. Innen már csak egy lépés, hogy ebből Black Sabbath legyen. Voilá!

A legtöbb magyarázatot én kreáltam magamnak. E tény is látszik rajtuk, valamint az is, hogy közel sem egységesek ezek a magyarázatok, mind a hétre nem lehet ugyanazt ráhúzni, amiből az következik, hogy a párosításnak ilyen alapja biztosan nincs, és másmilyet sem találtam, így nagy valószínűséggel semmilyen alapja sincs. Ez volt az egyik ok, amiért úgy döntöttem, hogy felhagyok vele. A másik pedig az volt, hogy végignéztem az összes képet, amit két év alatt magamról és a szettjeimről készítettem, és megállapítottam, hogy sokkal jobbak voltak azok az összeállítások, amelyeknél nem törődtem azzal, hogy milyen nap van, csak felvettem, amihez kedvem volt. A sminknél szintúgy - szebbek és jobbak voltak a régiek. (A képek egyébként kezdetben az előző barátom kedvéért készültek; ritkán találkoztunk, de mindig tudni akarta, hogy hogy nézek ki aznap, ezért lefotóztam és elküldtem neki. Aztán amikor már túl sok helyet foglaltak a képek a telefonon, felmásoltam őket a laptopomra. Azóta is megvannak, és ez lehet, hogy furcsán hangzik, de időnként visszanézve őket, hatalmas segítséget nyújtottak ahhoz, hogy meglássam, ha valami különösen előnyös, vagy különösen előnytelen.) Ezen a ponton döntöttem el, hogy nem várom meg sem a naptári újévet, sem Halloweent (a wicca/pagan) újévet, hogy "levetkőzzem" ezt a szokást. Azt hiszem, ez most már végleges.

A színeket azóta sem hagytam el, mert szinte mindegyiket nagyon megszerettem. Mostanában inkább a harmóniára törekszem, ezért most éppen aszerint válogatok, hogy a heti körömszínemmel passzol-e. Így a múlt héten végig zöldben jártam, ezen a héten kékben. Hogy a jövő héten mi lesz, még nem döntöttem el. Egyszer lehet, hogy ezt a kényszert is elhagyom, és belátom, hogy nem kell mindennek tökéletesnek lennie. Egyelőre a megfelelési kényszer erősebb. Az viszont biztos, hogy ez a döntés is egy jele annak, hogy az életemben egy új korszak kezdődött el. Lehet, hogy tényleg a 25 év a kamaszkor vége?

Végezetül jöjjön néhány kép: szombaton és vasárnap fekete és sárga helyett mindkét nap piros, és néhány jobban sikerült szemsmink az elmúlt két hétből.

Ezt itt úgy hívják: Legyen benne az összes szín a NYX Fire palettáról!

Ez itt az éjszaka és a sarki fény.

Ez pedig a mindegy, csak valahova hadd tegyem bele a Venom-ot!

A goth és az új munkahely

Kicsit több, mint egy hónap telt el azóta, hogy a diploma megszerzése után munkába álltam. Nem volt egyszerű; májusban adtam be az önéletrajzot, és végül egy sokkörös állásinterjú-sorozat után, augusztus 22-én kezdtem. A bejegyzést mégis mostanra időzítettem, mert a szeptember volt az első teljes hónapom. Az új hely mindig sok izgalmat tartogat. Új emberek, új közösség, addig teljesen ismeretlen feladatok, stb. Egyedüli újoncként talán még nehezebb beilleszkedni egy olyan csapatba, amelynek a tagjai között sokszor többéves ismeretség van. Az én esetemben pedig ott van még egy dolog, ami nehézséget okozhat: a szubkultúrába való tartozásom, az öltözködési stílusom.

Korábban szóltam már arról, hogy igyekszem a munkahelyen is megtartani a goth kinézetet, amennyire ezt a mindenkori közeg megengedi. Meséltem arról, hogy teljesen idegen helyen először visszafogom magam, nem a legextrémebb ruháimat veszem fel, nem mutatom a tetoválásaimat (a nagyokat legalábbis), a smink is egyszerűbb - kevésbé erős, a tusvonalat fent rövidebbre, lent pedig a szempillatőhöz közelebb húzom, a rúzsokat tekintve pedig marad a piros és a bogyószínek, nincs kék, zöld, fekete. Később, amikor már megismertek a kollégák, megpróbálkozom egy kis erősítéssel, és várom, hogy mit reagálnak rá, és ezt addig húzom, amíg nem mondják, hogy ez már sok. Erre lehetne azt mondani, hogy nem kell megvárni, amíg szólnak valamiért; egy szinten ez igaz, mert mindig az adott embertől függ, hogy hogyan nyilvánítja ki a nemtetszését, illetve az is, hogy mi magunk hogy fogadjuk az ilyesfajta kritikát. A legegyszerűbb talán az, ha mosolyogva tudomásul vesszük, és legközelebbre keresünk egy kompromisszumos megoldást. Én úgy vélem, hogy ahhoz, hogy valaki a munkahelyén is ki tudjon teljesedni ezen a téren, meg kell találnia a határokat. Ha pedig sikerül eljutni addig, hogy semmit nem kell visszafogni a megjelenésből, annál jobb! A korábbi gyakorlati helyeimen és az előző munkahelyemen, ahol még diákként dolgoztam, végigmentem ezeken a lépéseken, és a vége eddig mindig az lett, hogy "De jó, hogy fel mered vállalni magad!" 

Erre a szinte akartam eljutni az új helyen is. Mivel irodában dolgozom, számítógép mögött ülök egész nap, a kollégáimon kívül nem igazán találkozom emberekkel, így szinte mindegy, hogy miben jelenek meg. A kérdés az volt az első hónapban, hogy a közvetlen főnököm és a kollégáim mennyire konzervatívak, mennyire elfogadóak az extrémebb kinézetű emberekkel szemben. Nem volt kérdés, hogy az első néhány héten hosszú szoknyában megyek, ahogy a nyár folyamán az interjúkon is tettem. A vádlimon levő tetoválás elég nagy, ismeretlen emberek esetén pedig számítani kell arra, hogy előítéleteik vannak; jobb, ha először nem látják, majd a későbbiek folyamán elmondom, hogy van, aki szeretné látni, annak megmutatom, és ha azt látom, hogy inkább tetszik nekik, mint nem, akkor bátrabban nyúlok a rövidebb szoknyához, amíg az időjárás megengedi. A hátamon levő tetoválást szintén takartam, ugyanebből az okból. A karomon levőket a nyári meleg miatt nem tudtam, de azok picik, így kevesebb gond van velük. Az volt a tervem, hogy az orrkarikámat is kiveszem, és kicserélem egy diszkrétebb darabra, viszont az első munkanapot megelőző estén sehol nem találtam, így maradt a karika. Elég vékony, és ha a rajta levő bogyót megfelelően fordítom, még kevésbé feltűnő. Mellőztem a kivágott felsőket is, a sminket pedig úgy készítettem el, ahogy fentebb említettem. A fűzőt természetesen nem hagytam el; ez a ruhadarab annyira az életem részévé vált, hogy már furcsa, ha egymás után két nap nem viselem. 

A "tompított" verziót jól fogadták a kollégák, a tetoválásokkal sem volt senkinek problémája. Jöhetett a rövidebb szoknya, egy-egy kivágottabb felső, sötétebb szemsmink. Egyelőre működik. Akikkel többet beszélek, azt mondják, tetszik nekik a stílusom, illetve hogy hoztam egy kis színt az osztály életébe a különleges megjelenésemmel. Furcsa, hogy pont olyasvalaki hozza a színt, akinek az öltözködésében a fekete dominál... Nagyon örülök ennek a fogadtatásnak, annak, hogy nyitottak, elfogadóak, és ha elsőre kicsit meg is hökkentek néhányan, az elmondások alapján már teljesen hozzászoktak a nem egészen mindennapi kinézetemhez. Mára már az számít furcsának, ha egy nap a reggeli rohanásban nem szöszölök annyit a sminkkel, és világosabbra sikerül; ekkor megkérdezik, hogy hol van. 😆 Azért igyekszem nem sokkolni őket, és a jó ízlés határain belül maradni. Nincs még itt a vége, minden határt még nem találtam meg, de az valószínű, hogy fekete szájjal nem fogok bemenni még egy év múlva sem, és talán azután sem. Megmarad hétvégére, koncertre, baráti összejövetelekre. 

Végezetül következzen néhány kép, amelyen bemutatom, hogy mégis hogy járok én dolgozni. A selfie-k készítésében nem vagyok valami profi, és néhány képnél a minőség sem a legjobb, ezért elnézést kérek.

Korábban már említettem, hogy minden naphoz rendelek egy színt, amit a feketével kombinálok. Egyfajta babona - nagyon régen olvastam valahol, hogy ha valaki ezt tartja, szerencséje lesz az életben. Kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta tartottam, most már több mint egy éve töretlenül. El is jött már az ideje, hogy szakítsak ezzel a szokással - de erről majd a következő bejegyzésben.

A hétfő színe a fehér illetve az ezüst, vagy szürke. Fehér ruhám alig van, az utóbbiakból viszont akad. 

Általában ezt a kettőt variálom hétfőnként, nem sok lehetőség közül tudok választani. Egy fehér blúzom van még, már azt is felvettem munkába, de kép nem készült róla.

Újabban többször csináltam füstös szemeket, mint sima szürkét tusvonallal. Előbbi nálam egyébként is jolly joker, ha nagyon nem tudok mit kitalálni, vagy kevés az idő, ezt választom.

A kedd színe a piros, az egyik kedvenc színem, így nem okoz nehézséget a feketével való kombinálás. 

 

A bal oldali az egyik kedvencem; a felsőt egy teljesen átlagos webshopból való, a fűzőt pedig egy kedves korábbi kolléganőtől kaptam. A felső elég lenge, a legtöbb esetben kövérít, és nem is igazán gothic darab - magában. Fűzővel tökéletes kombinációt alkotnak. A jobb oldali.... Nos, az a határ, ez az, amire már azt mondták, hogy egy picit sok. Vettem az adást, legközelebb hozzáadok egy vastagabb harisnyát, vagy egy leggings-et. A lényeg, hogy ne átlátszó legyen, onnantól gond egy szál se. 

Ezt a szemsminket magam találtam ki. Éppen nem volt időm egy több színből állót elkészíteni, de túl egyszerűt se akartam - ez lett belőle. Ritkaságszámba megy, ha a szememen nem jelenik meg a piros, de időnként előfordul, hogy az csak fekete, sőt egyszer kipróbáltam a natúr színeket is, viszont ahhoz mindenképpen kellett egy erősebb tusvonal, hogy ne tűnjön el a szemem. A piros rúzs pedig alap. 

Szerdán lilát viselek. Nincs túl sok darabom, viszont amióta beszereztem egy lila fűzőt, változatosabbá lehet tenni a szetteket.

A bal oldali egy másik nagy kedvenc, bár a fűzőt még mindig nehéz egész nap viselni. Nagyon masszív darab, egyik sem fogja ennyire a csípőmet, mint ez. (Kell is, szegény egy "cseppet" ferde, nem árt, ha valami a helyén tartja.) A jobb oldali képen a felső nagyon nyitott elöl-hátul; hátul a hajammal, elöl pedig ezzel a chokerrel próbáltam szelídíteni rajta, több-kevesebb sikerrel. Egyelőre nincs jobb ötletem a megoldásra - nem rossz, de biztosan lehetne még jobb is. 

A lila smink... Az egyik, amit a héten a leginkább várni szoktam, hogy elkészíthessem. Elég jó színeket sikerült beszereznem; egyelőre főként csak egymással használom őket, még keverni nem nagyon mertem. 

Csütörtökön van a kék nap. Az elmúlt egy évben nagyon megszerettem ezt a színt, ami látszik is a ruhatáramon, és a sminkkészletemen is.

Bal oldal: a második napom. Sietős selfie, a belépőkártya már a nyakamban, de a szettet azért lefotózom, hátha az akkor már tervezett blogbejegyzésbe ez kerül be. Így lett.

Jobb oldal: a tegnapi szerelésem, és igen, megtaláltam a telefonon a megfelelő beállítást a képek minőségének javításához.

 A fáradt szemek ellen viszont nem találtam beállítást. Talán a megfelelő mennyiségű alvás megoldaná a problémát, vagy nem kora reggel kellene fotózni a hét vége felé.

És végül péntek, a zöld nap. A kék után ez következik a kedvencek sorában. További zöld darabok beszerzése folyamatban van.

Mindkét képen egy-egy új szerzemény látható, meglepő módon a zöld darabok azok. Látszik, hogy a jobb oldali már a hónap vége felé készült, most már fel merem venni a witch feliratú medált is. 

Ez a zöld pedig a már bemutatott piros analógiájára készült egy olyan napon, amikor mindenképpen a Venom fantázianevű színt akartam magamra kenni. És ha már a piros és a zöld egymás komplementerszínei, úgy illik, hogy ez álljon itt példának a pénteki sminkre.

További képek fellelhetők az Instagramon, ha valaki szeretne még nézelődni. :)