Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: goth. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: goth. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. május 1., vasárnap

Böszörményi Gyula: 3...2...1...

Utolsó kötet, a visszaszámlálás már a végéhez közeledik, így Lilith és a gruftik kalandjai is a lezárás felé tartanak a démonok által lakott Budapesten. Sietnem kellett ezzel a kötettel, hogy a kihívás végére befejezzem a sorozatot. Egy kicsit ez rá is nyomta a bélyegét az olvasási kedvemre; szívem szerint az új Kinget kezdtem volna, de sajnos szabadidővel nem álltam úgy, hogy előre vehessem. A 3…2…1… így végül egy kicsit kényszerből került le a polcról.




Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2009
Oldalszám: 268
Az olvasás ideje: 2022. április 23. – 2022. május 1.




Az előző kötet vége ismét választás elé állította az olvasókat: el kellett dönteni, hogy a Fedevad uralta Budapesten vagy Synerella temetővárosában szeretnék folytatni a történetet. Határozottan emlékszem, hogy én anno a Fenevadra szavaztam; most is csak azért tennék másként, mert kíváncsi vagyok, hogy ugyanez a végkifejlet hogy jött volna elő az elmúlás tényét teljesen kifacsartan (olykor elég mókásan) értelmező temetővárosban. A Fenevad Városa viszont tökéletes alapot szolgáltatott a befejezéshez.

A harmadik kötetben minden van: ismét egy árulás, Lilith újra elszakad a társaságától, megelevenedik a Biblia, és természetesen a szerelmi szál sem marad el.

Ismét megbizonyosodhattam róla, hogy Gyula bácsi világépítésben zseni. Ez a Budapest megint egy kicsit más; vannak démonok, mindenki látja őket, de együtt élni eggyel kiváltság, valami, amire mindenki vágyik. Ezért megjelenik egy újfajta embertípus, a démonzabráló, aki erőszakkal űzi ki a démont a gazdatestből, hogy a sajátjába kényszerítse azt. Ugyanígy megjelennek olyan démonok is, amelyekről eddig nem volt szó, mint például a fób démonok, amelyek tulajdonképpen a leképezései egy mentális rendellenességnek. Gyakorlatilag minden démon, amire a mi világunkban azt mondjuk, hogy nem teljesen normális, legyen szó viselkedésről vagy jellemvonásról.
Ugyanígy a bibliai vonatkozások is beépítésre kerültek; hogy mennyre vannak kifacsarva, azt nem tudom megítélni, mivel magát a Bibliát nem ismerem, de alapvetően úgy érzem, hogy helytállók, még ha nekem sok is volt már.

Az események sora sokáig mintha minden logikát nélkülözne; mi ez az árulás már megint, miért csinálják ezt a gruftik, ki a jó és ki a rossz ebben a történetben, vagy megint csak egy hagymázas álomról van szó? Az utolsó fejezetben végül mindenre magyarázatot kapunk, és elvarródnak a szálak, nekem mégsem tökéletes a lezárás. Azon a ponton számomra megbicsaklik a logika, hogy Liyliyth jelenlétét szerintem korábban is kellett volna már nyomokban érezni. Nekem ez egy kicsit olyan volt, mintha valami utólag kitalált dolog lenne, ahogy az eseményekre adott magyarázatnál is ez volt az érzésem. Mintha nem lett volna megfelelően előkészítve. Ettől eltekintve szerintem a lezárás méltó a sorozathoz; nem lehet egy teljesen démonmentes világban élni, csak azt kell magunkban tudatosítani, hogy minden ember jó – csupán a benne élő démon gonosz.

Örülök annak, hogy megtaláltam ezt a kihívást, és a hatására újra visszatérhettem ebbe a világba. A megjelenésemre kimondottan jó hatással volt, kezdek visszatalálni ahhoz, aki igazából vagyok. Ezúton is még egyszer köszönöm Böszörményi Gyulának, hogy megmutatta nekem az önmagamhoz vezető utat kamasz éveimben, és most megint.

2022. április 23., szombat

Böszörményi Gyula: 6...5...4...

Folytatódnak a démonvadász kalandok. Az olvasók azt választották, hogy Lilith és a démonlakta Város történetét szeretnék a továbbiakban nyomon követni – nem emlékszem már, hogy én anno szavaztam-e, de ha igen, biztosan én is a Lilith szót küldtem el a megadott e-mailcímre. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ma már lehet, hogy másképp tennék, de ettől eltekintve nem okozott csalódást a folytatás.




Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 344
Az olvasás ideje: 2022. április 18. – 2022. április 23.




Az események fonalát röviddel az előző kötet második Zéró fejezete után vesszük fel. Lili meggyógyult, a démonok eltűntek, és úgy tűnik, új, nyugalmas szakasz kezdődik az életében. Ha lát is egy-egy árnyat, elhessegeti, olyan látomásként fogva fel, ami egy régi életből maradt hátra, és hamarosan elmúlik. Vagy mégsem?

A múlt egyre jobban kísérti, míg végül a köd eloszlik, s Liliből újra Lilith válik. A Város viszont megváltozott. A démonok még mindig itt élnek, viszont a többség számára láthatatlanok; csak azok láthatják őket, akik valamilyen mágikus tevékenységet folytattak, amikor a Fenevad átvette az uralmat, oldalán Synerellával, a halandóból lett démonnővel. A gruftiknak így már két ellenséggel kell számolniuk, ha meg akarják akadályozni, hogy a Fenevad eltörölje a Végítéletet.

Kissé érzem a középső kötet hatást; habár még mindig egy remekül felépített világgal van dolgunk, nem volt annyira pörgős a cselekmény, sokszor tűnt úgy, hogy egy helyben toporgunk, hogy Lilith bármerre indul, falakba ütközik. Néhol már idegesítő volt a tehetetlensége, hogy mindig Xilkának vagy Enoch gyermekének kellett rászólnia, hogy mozduljon már, és bosszantóak voltak az újabb és újabb akadályok is. Talán épp ezek miatt sem maradtak meg bennem olyan aprólékosan ennek a kötetnek az eseményei, csak a legfontosabbakra emlékeztem – mint például az árulóra. Arra viszont, hogy Lilith anyja ennyire kifordul magából, már nem. Ezt a momentumot egyébként még most sem igazán értem.

Rettenetesen zavaró volt az is, hogy Lilith még mindig nem volt képes eldönteni, hogy mit is akar az életétől, hova akar tartozni, vállalja-e a küldetést, ami azzal jár, ha a gruftikhoz csatlakozik. Bár tudtam, hova lyukadunk ki, valahol belül még mindig szurkoltam neki, hogy hamarabb térjen észhez, már csak azért is, mert a gruftik menők. A démonvadászat is az. Bevallom, a vallásos vonal, ami nagyjából a kötet közepén jelenik meg, nekem sem jön be, de pontosan ebből a sorozatból tudom, hogy ha az egyik pólusban hiszek, akkor a másikban is kell, illetve ha egyikben nem, akkor a másikban sem. S ha már a Fenevad bekerült a képbe, akkor a Legfelsőbb Hatalmat se lehet kihagyni a buliból. Egyébként is érdekes a csavar a Jelenések könyvével és a Fatimai Jóslattal.

Miközben Lilith még mindig a saját útját keresi, a Fenevad és Synerella is dolgoznak a maguk tervén; hadsereget verbuválnak, melynek segítségével remélik legyőzni nemcsak a gruftikat, hanem az egykori szövetségest is. Az olvasó tehát nem is két, hanem három oldalnak is szurkolhat, lelkivilágának megfelelően.  A végső összecsapás kimeneteléről végül Lilith-nek – egészen pontosan a megjelenéskori olvasóknak – kell dönteni.

Ha nagyon a leírtak mögé szeretnék nézni, akkor azt mondom, hogy ez a kötet tulajdonképpen erről szól: a választásról, a döntésről, hogy melyik utat járjuk be. S megeshet, hogy nem jó és rossz, hanem rossz és rosszabb között kell választani. A sorsunkat mégis azzal alakítjuk, ha ezeket a döntéseket meghozzuk – hogy jól vagy rosszul döntöttünk, azt majd az idő megmondja.

2022. április 17., vasárnap

Böszörményi Gyula: 9...8...7...

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy honnan jött nekem a goth stílus, azonnal rávágom ennek a könyvnek a címét. Mert ez az igazság. Ez volt az, ami aktiválta/bekapcsolta/felébresztette; ami elindított egy úton afelé, hogy önmagamat megtaláljam.

13 évesen olvastam először, amikor megjelent, még a Bendegúz nevű, általános iskolákban jelen levő olvasós, szövegértős játék/verseny könyvajánlója kapcsán találtam rá; azonnal megfogott, az alapötletet már akkor is zseniálisnak tartottam.
Évekkel később, már egyetemistaként újraolvastam, akkor is nagyon tetszett, és már a szimbolikáját is jobban megértettem.
Év elején találtam egy molyos kihívást a trilógia elolvasására. Meg is jött a kedvem, elvégre már rég volt, és arra is kíváncsi voltam, hogy az első olvasáshoz képest több mint kétszer annyi idősen milyen élmény lesz. Gyula bácsi 2019-ben szerzett aláírása az első oldalon pedig plusz hozzáadott értéket képvisel.




Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2007
Oldalszám: 306
Az olvasás ideje: 2022. április 12. – 2022. április 17.




Ezzel az olvasással harmadszor léptem be a démonlakta Budapestre; kellemes nosztalgia öntött el, mint amikor egy olyan helyet látogat meg az ember, amit jól ismer, de már nagyon régóta nem kereste fel.

Jól esett újra Lilith szemén keresztül látni a város lakóit megszálló démonokat, a Krisztina körúton furikázó gőzjárgányokat, a Város által foglalkoztatott alsóbb kasztokba tartozó egyéb ördögfattyakat. Böszörményi egy lenyűgöző világot épített fel – természetesen a megfelelő ismeretanyag birtokában. Mindent, amit a mi világunkban ismerünk, leképezett ebbe a sötét, időnként steampunk hangulatú Városba. Az alkoholt lávalöttynek hívja, az iskolai jegyeknek is megvannak a maguk nevei, mint például akasztófa, szöges kaloda vagy tüzes trónus, a hatóság emberei pedig a grammatonok. Maguk a démonok, akiket az emberek önként (vagy kényszerűen a 18. születésnapjukon) magukba fogadnak, szintén egy-egy olyan tulajdonság vagy viselkedésmód e világbeli mása, amelyekkel a mindennapi életben találkozunk. Nem kell bemutatni az alkesz démont, szintén kevés magyarázatra szorulnak Abbaddon fattyai, akik látványos izmokkal ajándékozzák meg a gazdájukat, cserébe felfalva a szürkeállományukat, vagy az asmo démonok, akik lélegzetelállító külsőt kölcsönöznek annak, aki hordozza őket, egyúttal vásárlási mániába hajszolva őket.

Amikor elképzelem a leírtakat, egy fekete, illetve a szürke különböző árnyalataiban játszó Várost látok. Komor és nyomasztó, de tulajdonképpen élvezem, amit látok. S mikor felnézek a könyvből, én is látni vélem a körülöttem levők vállán a maguk kis démonját.

Sokkal inkább a leírásokban merültem el, mivel a cselekményt már ismertem. Ha nem is emlékeztem tisztán minden részletre, olvasás közben minden beugrott, semmi sem hatott idegennek. Ahogy elsőre, most is a ködgruftik ruházatának bemutatása és Lilith átalakulása tetszett a legjobban.

Maga a cselekmény nem túlzottan bonyolult, mondhatni, egy teljesen átlagos felnövéstörténet eleje. Amiről tulajdonképpen szól, az egy tizenéves lány harca a saját belső világával és a környezetével, útjának keresése, és a vágy, hogy tartozzon valahova egy olyan világban, amelyből szíve szerint leginkább elszökne. Sokan tudunk ezzel azonosulni. Minél inkább kívülállónak éreztük magunkat a saját tizenéves éltünk közösségében, annál jobban megértjük, miért akarta Lilith mindenáron elkerülni a saját Megszállását.

Azt hiszem, nagy szerencsém, van, hogy a megjelenésekor, a megfelelő életkorban már olvastam a könyvet; 15 évvel később már láthatóan nem én vagyok a célközönség. Lilith ingadozásai és a játszmák eléggé idegesítettek, és rendkívül zavart az is, hogy nem tudott senkivel őszinte lenni és képtelen volt azokban megbízni, akik láthatóan segíteni akarták őt.

Talán öregszem, talán az azóta olvasott könyvek teszik, de a legjobban a két Zéró fejezet tetszett. Ezek tulajdonképpen magyarázatot adnak az addig történtekre; egy valóságosat, amely a mi világunkban is hihető – az igazat megvallva, egy kicsit a Viharszigetre emlékeztet ez a megoldás; ettől is érzem olyan zseniálisnak.
A megjelenés idején még jelentősége volt annak, hogy kettő van; akkor mi, olvasók dönthettük el, hogy melyik folytatást szeretnénk olvasni. Ha ma választhatnék, a másik fejezetcímet küldeném el a megadott e-mailcímre.

Nagy szerepet játszott ez a könyv abban, hogy a saját utamat megtaláljam, hogy rájöjjek, ki vagyok, vagy ki akarok lenni. Megmutatta a szubkultúrát, amelyhez tartozni akartam, és amelyhez tulajdonképpen ma is tartozom, még ha mostanában bizonyos okokból ezt nem hangoztatom.
Szeretettel ajánlom ezt a sorozatot minden fiatalnak, aki egy kicsit is úgy érzi, hogy kilóg a sorból. Ne féljetek! Lehet, hogy a sorral van probléma!

2020. április 13., hétfő

Kategóriák a goth-on belül - avagy szükségesek-e a címkék?


Azt mondják, annyiféle goth van, ahányan a szubkultúra tagjainak valljuk magunkat. Tényleg így lenne? Van-e ennyi alcsoport? Amiről hallunk, mind létezik? Szükséges-e magunkat szubkultúrán belül is csoportokba rendezni? Jó az, ha még több címkét ragasztunk magunkra? Miért, vagy miért nem? A mai bejegyzésben ezeken a kérdéseken elmélkedem. Erősen szubjektív tartalom következik.


A fenti képet bizonyára sokan ismerik, régóta kering már a neten ebben a formában is, kibővítve is, szöveggel, anélkül, stb. Úgy tudom, az eredeti kép készítője pusztán viccből készítette, összeszedve az egyes alcsoportokra vonatkozó sztereotípiákat. Ma sokan ezeket szentírásnak veszik, és ezek alapján sorolják be magukat vagy másokat. Hogy szerintem ez mind létezik-e? Nem.

Azzal nem feltétlenül értek egyet, hogy csak a trad, a romantic és a cyber létezik, mint kategória, mert ahogy a műfajokból is több lett az idők során, úgy a kategóriák is bővülhettek. Azzal viszont egyet tudok érteni, hogy a kategóriákat az alapján hozzuk létre, hogy a sok-sok műfajból, amelyek a goth zene ernyője alá tartoznak, melyiket preferálja valaki, ne pedig az öltözködés alapján. Egy kedves barátnőm szavaival élve ugyanis gothok azért vagyunk, mert goth zenét hallgatunk.

Talán népszerűtlen leszek ezzel a kijelentésemmel, de a képen láthatók közül szerintem sok a mondvacsinált; két teljesen különböző szubkultúrát vonnak össze, amelyek vagy zeneileg ütik egymást, vagy abszolút más mondanivalója van, másért jött létre, más a célközönsége. Az ilyeneknél úgy érzem, hogy a tag nem igazán tudja eldönteni, hogy ide vagy oda tartozik/akar tartozni; nem köteleződött el igazán sem itt, sem ott, ezért innen is és onnan is kilóg egy kicsit. Ezért inkább leteszi a voksát a goth mellett, és hozzábiggyeszt egy jelzőt, amivel megkülönbözteti magát a többiektől.

Nézzük például az emo goth-ot. Az emo-t az én tinikoromban kapták fel, előtte sem nagyon hallottunk róla (én gyerekfejjel biztos nem), azóta pedig eltűnni látszik. A két szubkultúra közti ellentétet az alábbi South Park rész tudja a legjobban elmagyarázni, beszéljen hát helyettem a videó:


Ugyan a goth és a grufti sem teljesen ugyanaz, ebben a tekintetben egy kalap alá vehetjük őket. A lényeg tehát az emo goth-tal kapcsolatban: döntsük már el, hogy (a videóból idézve) az egész világ van totál elb…va, vagy mi. A kettő együtt nem működőképes, nem fér össze. Saját magunk és az utunk keresésének időszakában semmi gond nincs azzal, ha ez is és az is tetszik, de szerencsésebb egy idő után valamelyik mellett letenni a voksunkat. Vagy, ha ezt nem akarjuk, inkább ne címkézzük fel magunkat; több embertől hallottam, olvastam már, hogy ő nem sorolja be magát sehova, és ezzel sincs a világon semmi baj. A címkéknek akkor van értelme, ha azonosak vagyunk vele.

Ugyanez a metalhead. A metalhead az – ahogy az elnevezés is mutatja – a metal zene rajongója (ami nem egyenlő a rockerrel sem), nem a goth egy változata. Szezon-fazon.

Ezeknek a szubkultúráknak a zenei háttere is elég messze áll egymástól, a preferencia valamikor el fog billenni egyik vagy másik irányba – és ezzel megint nem azt mondom, hogy a goth néhanapján nem hallgathat mást. A hangsúlyt a preferenciára helyezném. Nem kell elitistának lenni és csak Bauhaust vagy Siouxsie-t hallgatni naphosszat – ilyen is van, de a legtöbben hallgatunk mást is. Ahogy azt sokszor, sok helyen hangsúlyoztam már: a goth zene mellett, nem helyett.

Hasonló a helyzet nálam a steampunk goth-tal, vagy steamgoth-tal. A steampunk egy olyan, szerepjátékon alapuló szubkultúra, melynek képzelt világában a gőzgép a technológiai fejlődés csúcsa. Mi köze ennek a goth-hoz? Szerintem semmi, azon kívül, hogy az öltözködésük hasonló a romantic goth-okéhoz, csak barna. Zenei alapjáról nem tudok. Jobban belegondolva, ha a kettőnek egymást nem ütő aspektusai vannak, akár össze is mosható. Viszont ebben az esetben én inkább új szubkultúráról beszélnék, mint egyiknek vagy másiknak a kategóriájáról.

Ugyanígy nehezen értelmezhető számomra a fetish goth, mint olyan. Ez a BDSM- és a goth szubkultúra vegyítése lenne. A BDSM viszont teljes egészben független a zenétől, ez bizonyos szexuális preferenciát jelöl, amihez meg egyébként az utca emberének semmi köze nincs. Nem látom értelmét tehát annak, hogy külön kategóriát kapjon. Hallottunk már fetish metalheadről? Fetish rapperről? Ugye, nem? Akkor miért van fetish goth? Semmi értelme nincs.

Nem szerepel a képen a witchcraft goth, de azzal is hasonlóak az érzéseim. Ha a boszorkányság, a mágia, vagy bármilyen spirituális tevékenység része az életünknek, az általában a négy fal között történik, és független a zenei ízlésünktől. Megintcsak: nincs witchcraft metalhead vagy witchcraft rapper (ez utóbbi sokkal inkább azért, mert ehhez a témához nem is vonzódnak).  

A Baby Batet pedig szerintem nem külön kategória, hanem a szubkultúrával való ismerkedés első fázisa. Baby Bat az, aki érdeklődik a szubkultúra iránt, de még nem találta meg a saját stílusát, a neki tetsző zenei műfajokat, a megfelelő társaságot. Ebben a szakaszban lehetnek akár a már fent említett „emo goth” emberek és bizonyos metalheadek is. Én például metalheadből indultam néhány évvel ezelőtt.
Nem sorolnám fel a képről az összeset; a maradék nagyjából csak az öltözködés miatt különül el, és akár valamelyik nagyobb alá is besorolhatók. Például a victorian és a vampire a romantic egy-egy változata lehetne.

Szükséges-e ilyen szinten elkülöníteni a szubkultúra-tagokat? Ennyire szerintem nem. Nagy kategóriákat talán azért érdemes alkotni, hogy a kívülállók vagy a szubkultúrával épp csak ismerkedők könnyebben eligazodjanak; hogy lássák, nem csak egyféleképpen lehet csinálni. Ha viszont túl sok a címke, az megzavarhatja őket. Csak példaképpen, feleslegesnek találom új kategóriát létrehozni egy bizonyos előadó kedvelőinek.

Magamat nemes egyszerűséggel a romantic kategóriába sorolom.

Szükséges-e valamelyikbe tartozni? Nem. Az sem szükséges, hogy szubkultúrához tartozzunk, legyen szó bármelyikről. Nem gond, ha egyikbe vagy másikba nem illünk bele, mert valamelyik írott vagy íratlan szabállyal nem tudunk azonosulni. Lehetünk ettől szimpatizánsok, vagy alkothatunk egy újat.

Szubkultúrán belül vagy kívül, címkékkel vagy anélkül; a lényeg: találjuk meg önmagunkat! S ha ez megvan, a többi már jönni fog magától.

2020. január 6., hétfő

Miért viselek fűzőt?

Kevés olyan hölgyet ismerek szubkultúrán belül, aki ne élne-halna a fűzőkért. A legtöbben, ha nem is minden nap, de eseményeken, fotózásokon előszeretettel viseljük. Miért? Mert különleges. Mert megosztó. Mert gyönyörű. Mert nőies. Mert jól kombinálható. Mert segít egyenesen tartani a hátat. És nem utolsósorban: mert formáz!

Képtalálat a következőre: „victorian corset”Ezt a ruhadarabot mindenki ismeri, aki egyszer is látott viktoriánus korban játszódó filmet, vagy jártas a régebbi korok divatjában. A többség nincs túl jó véleménnyel róla: egészségtelen, kényelmetlen, stb. Talán azt nem is tudják, hogy a mai kor fűzőinek nem egészen ugyanaz a funkciója, mint az őseiknek.


Ma már ezt a ruhadarabot nem fehérneműként, hanem önálló felsőként, vagy a blúz kiegészítőjeként viseljük. Ez részben a fűző kialakításától, részben egyéni döntésünktől függ. A teljes alakos fűzőket hordhatjuk önmagukban (még melltartó sem kell hozzá), hidegebb időben, vagy ha nem szeretnénk láttatni a vállunkat, hátunkat, akkor boleróval, illetve bármilyen blúz fölé is felvehetjük. A derékfűzőket, melyek mell alatt végződnek (vagy kezdődnek, attól függ, melyik irányból nézzük), szinte csak valamilyen másik felsőrész felett viseljük. Én legalábbis. Vannak viszont nálam merészebbek is, akik például csak szegecses melltartót, vagy egy necc felsőt (és fekete melltartót) vesznek felülre. Fesztiválon simán elfér ez is, de aki a hétköznapokban jelenik meg így, annak is egészségére.




Képtalálat a következőre: „victorian corset”Egyénileg változik, hogy ki mennyire szereti karcsúsításra használni a fűzőjét, és persze típustól is függ, hogy az adott darabbal milyen mértékben lehet ezt megtenni. Műanyag merevítőkkel rendelkező fűzővel kevésbé, acélmerevítőssel számottevően lehet a derekat formázni. Akár kicsit húzzuk meg, akár nagyon, a homokóra alakot biztosítja annak is, akinek a genetika nem ilyet adott. Az ún. waist training lényege pedig pontosan az, hogy fokozatosan egyre szorosabb befűzést alkalmazunk, ami a derék karcsúsodását (extrém esetben deformitásokat) eredményezi. Fontos, hogy túlzásokba ne essünk, és az egészségünket ne veszélyeztessük csak azért, hogy a vékonyabb derekat magunkénak tudhassuk!




Személy szerint én nem szeretem a saját derékméretemnél szorosabbra húzni; a kezem mindig aláfér, ahogy ezt demonstrálni is szoktam. Egyrészt fáj, másrészt azon szerencsések közé tartozom, akik az arányaikat tekintve közelítenek a 90-60-90-hez (habár én mindhárom számot felülről súrolom). Kérdezhetitek, hogy akkor minek nekem fűző. Hát azért, mert hiába a homokóra alak, ha alacsonyra nőttem, és bár vékony, de rövid derekat kaptam, ami nagyon könnyen el tud veszni a nem megfelelő öltözékben. A fűző segít abban, hogy hosszabbnak láttassa a derekamat, ezáltal kiemelje azt, amit a természet egyébként megoldott. Elég lenne egy megfelelően elhelyezett öv is, viszont az nem takarja a számomra problémás részeket (az alhasamat), a fűző viszont igen. Plusz, ahogy már fentebb is említettem, segít egyenesen tartani a hátamat, ami nekem a gerincferdülés miatt is jó, és azért is, mert nélküle hajlamos vagyok a hanyag tartásra. Természetesen az erősítő tornát és a gyógyfűzőt nem helyettesíti azok esetében, akiknek ezek valamelyikére szükségük van.

Hogy kapok benne levegőt? Hogy tudok benne enni? Lehajolni, cipőt kötni? A válasz: egyszerűen. Megszoktam, megtanultam.  Minél többször viseli az ember lánya, annál kevésbé lesz fontos a fűző és a cipő felvételének sorrendje. Énekelni is megtanultam benne, ami speciálisabb légzést igényel. Az egyetem alatt és az első munkás évemben szinte minden nap viseltem fűzőt. Derékfűzőkből egy kisebb gyűjteményem van már, és tavaly beszereztem az első teljes alakos acélmerevítős darabot is. Az utóbbi időben, ahogy megszaporodtak az énekes napjaim, ezen a szokásomon lazítottam. Kóruspróbára és magánénekre már inkább fűző nélkül megyek – ugyan megtanultam, hogyan lélegezzek megfelelően akkor is, ha rajtam van, egyszerűbb, ha nincs. Nagyobb étkezéseknél szintén előnyösebb. J

Végezetül álljon itt néhány kép rólam, hogy lássátok, nem olyan borzasztó ruhadarab ez. A képeket korábbi bejegyzésekben, egyéb felületeken már láthattátok.








2019. szeptember 30., hétfő

A goth és a munkahely 2 - egy évvel később

Tegnap volt születésnapos A goth és az új munkahely című bejegyzésem. Ennek apropóján újra elolvastam, és úgy döntöttem, megérdemel egy folytatást, tekintve, hogy ilyen sokan olvastátok (eddig a pillanatig 684 megtekintést számlál, amit ezúton is nagyon köszönök). Az újraolvasással felfedezett néhány gépelési hibát kijavítottam, minden mást érintetlenül hagytam. A címre kattintva olvasható, ha valaki esetleg még nem ismeri. Furcsa érzés volt a saját írásomat egy év távlatából olvasni; mintha nem is én írtam volna. Hiába, az ember egy év alatt is nagyon sokat tud változni, és ez ilyenkor derül ki.

Egy év után a munkahelyem és a pozícióm változatlan. A munkakedvem és az érdeklődésem szintén. A változás: a kezdés óta gazdagabb lettem egy orosz nyelvvizsgával, aminek az egy év alatt bekövetkező belső változások miatt most és a közeljövőben fogom igazán hasznát venni. Gazdagabb lettem ezen kívül viszonylag sok törzskönyvezési tapasztalattal azon a területen, amelyen dolgozom. Ahogy már megszoktam, és ahogy szeretem is, szinte rögtön a mélyvízbe dobtak, így rövid idő alatt sok mindent kellett megtanulnom. Voltak buktatók, és nem is keveset hibáztam, kisebbeket és nagyobbakat is elkövettem. Mondani szokás, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, és már látom, hogy ez a mondás nem is annyira közhelyes. Hiszen ha mindig minden tökéletes, ott biztos, hogy valami nem stimmel. Ha nem hibázunk, nincs miből tanulni, és megrekedünk egy szinten. Visszatekintve sokkal könnyebb ezt mondani; akkor, az adott helyzetben természetesen nem (mindig) így láttam, de próbáltam úgy felfogni, hogy ha megjegyzem, mit rontottam el, legközelebb azt szinte biztosan nem fogom. Majd mást.

Bár sokat tanultam az egy év alatt, újra és újra rá kell jönnöm, mennyi mindent nem tudok még. A közhiedelemmel ellentétben nem unalmas a munkám. A feladatok ugyan hasonlóak, de sosem egyformák, és mindig előjön valami olyan, ami még nem volt. Pontosan ezt szeretem benne. Természetesen még mindig vannak hiányosságok, hibák, van figyelmetlenség és van rossz nap, viszont próbálok a lehető leghatékonyabban dolgozni. Ezt elősegítendő, az év elején olvastam David Allen – Hatékonyságnövelés stresszmentesen – GTD című könyvét. A Műszaki Könyvtárunkban találtam. Hasznos olvasmány volt annak ellenére is, hogy néhány dolgot magamtól is úgy csináltam, ahogy javasolja. A kétperces szabály a kedvencem: ha a bejövő feladatod két perc alatt elvégezhető, végezd el azonnal, így nem fog nyomasztani! És valóban, ha a sok csak két perces dolog összegyűlik, a fél nap is elmehet az elintézésükre. Ez nem csak a munkában érvényes, hanem az élet más területein is. Hívd fel azt a fogorvost! Add be azt a jelentkezést!
Egy év után azt mondhatom, hogy azon kevesek közé tartozom, akik szeretik a munkájukat, a kollégáikat, a munkahelyi légkört. Nem fáj a hétfő, nem fáj a korán kelés, szeretem a sok feladatot, mert akkor érzem magam igazán hasznosnak, ha a 8 óra 20 percben csak ebédidőben tudom megnézni a telefonomat. Talán ez furcsán hangzik, de ilyenkor átélem a flow élményt.

A tavalyi bejegyzés főként a beilleszkedésről szólt, és arról, hogyan próbálom összeegyeztetni a gothic kinézetemet a munkahelyi élettel. Jelentem, sikerült! Ahogy a kollégáim elmondták, sokuknak már fel sem tűnik, hogy nem hétköznapi ruhákat viselek, mások minden nap megcsodálják a szettemet, megint mások azt nézik, van-e valami új darab, vagy olyan kombináció, amit még nem láttak. Nagyon szeretem ezeket a reakciókat, és örömmel tölt el, hogy elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. A határokat megkerestem, és egy év után sem megyek be fekete rúzzsal dolgozni. A sötétkéket már ellőttem néhányszor, talán egy alkalommal a zöldet is, de ebben nem vagyok biztos. Ha így volt, nem valószínű, hogy teljes erősségében vittem fel, vagy nem magában, hanem kevertem egy másik színnel. A változás ezzel kapcsolatban az, hogy a napi színt elhagytam, ahogy azt nem sokkal a tavalyi bejegyzés után meg is írtam. Néha még eszembe jut, de késztetést nem érzek már arra, hogy minden csütörtökön kéket viseljek, és semmi mást. Ma hétfő van, zöldben vagyok, és nem zavar.

Ha üzennem kellene a most munkába álló, vagy szakmaválasztás előtt álló fiataloknak, azt mondanám, hogy ne féljenek attól, ha elsőre nem sikerül és váltani kell. A munkádat szeretni úgy lehet, ha sikerül megtalálnod azt, ami valóban érdekel, amire azt mondod, hogy egész életedben foglalkoznál vele. Ez nem könnyű, és több dolog is lehet, amire ezt mondanád. Én is akartam a tolmácstól elkezdve a plasztikai sebészen keresztül a boncmesterig minden lenni; végül gyógyszerész lettem, és egy irodában kötöttem ki, ahol abban segédkezem, hogy a gyógyszeres dobozba kerülő betegtájékoztató minél nagyobb legyen, miközben különböző emberekkel különböző nyelveken kommunikálok. Úgy érzem, megtaláltam a tökéletes helyet arra, hogy a szakmámat és az egyik hobbimat egyszerre művelhessem. Ez lehetséges, ha ismered magadat, ha kitűzöl egy célt a korlátaid ismeretében, és amit lehet, megteszel azért, hogy ezt elérd.

A másik, amit üzennék: ne csak a pénzt nézd! Természetesen mindenki abból él, és bár azt mondják, nem boldogít, egy bizonyos mennyiségnek lennie kell, hogy az ember komfortosan érezze magát, de mégsem ez minden. Egy kérdéssel zárnám soraimat: Ha választani kellene a magasabb fizetés+rossz légkör+nemszeretem munka és az alacsonyabb fizetés (anyagi biztonsággal)+kellemes légkör+szeretem munka között, melyiket választanád? Én az utóbbit. A lelki egészség sokkal fontosabb. J


Képtalálat a következőre: „válassz olyan foglalkozást amit szeretsz”


2019. szeptember 19., csütörtök

Nem a márka teszi a goth-ot

Az öltözködés fontos elem az életünkben, ruházatunk ugyanis sok mindent elárul rólunk; megmutathatjuk vele tudatosan is, kik vagyunk, de akaratunkon kívül is leolvashatók rólunk bizonyos jegyek. A különböző szubkultúráknál a ruha még inkább az önkifejezést szolgálja, épp ezért szinte mindegyiknél felfedezhetők jellegzetességek: a rappereknél a lógó ülepű nadrág, hosszú póló és baseball (vagy ahhoz hasonló) sapka hátrafelé álló ellenzővel, a rockereknél és metalosoknál az acélbetétes bakancs és a zenekaros pólók, a gothoknál pedig a további típusoktól függően a necc felsők, kesztyűk és harisnyák, csipkével díszített, vagy abból készült ruhadarabok, a fűzők, csak hogy a legáltalánosabbakat említsem.

Utóbbira a ruhaipar egy komplett ága épült fel: egymást váltják a különböző márkák és webshopjaik, akiktől ruhákat, cipőket, kiegészítőket rendelhetünk. Ilyen például a Punkrave, a Draculaclothing, The Gothic Shop, a Hellbunny, a Poizen Industries, a Moonmaiden, a Sinister, a Restyle és a Killstar, és még rajtuk kívül rengetegen vannak, akikről nem is hallottam. Vannak köztük viszonteladók, és saját készítésű termékeket forgalmazók is, az árak pedig a „kicsit még gyűjtök rá”-tól a „majd egy másik életben lesz ilyenem”-ig terjednek. Aki megengedheti magának, az él is a lehetőséggel, hogy ezektől a készítőktől vásároljon. Ezzel nincs is semmi gond. Azzal véleményem szerint már sokkal inkább van, ha a szubkultúra azt kezdi sugallni a tagjainak, hogy nem a közösségbe valók, ha nincsenek ilyen ruháik.

A goth-ot viszont nem a márka teszi. Nem attól lesz valaki trú, vagy még trúbb, mert az egész ruhatára az említett webshopokban kapható darabokból áll, és senki sem kevesebb attól, hogy turkálóból, másodkézből, AliExpresszről vagy az eBay-ről szerzi be a ruháit. Minőségben lehet, hogy egy eBay-es szoknya gyengébb, mint egy draculaclothingos, a turkálóhoz pedig szerencse is kell, továbbá ott van az a körülmény is, hogy az embernek van-e lehetősége és igénye arra, hogy drága ruhákat viseljen. Ha valakinek olyan a munkája, ahol dress code van, vigyázni kellene a ruhára (vagy nem tud vigyázni a ruhára), és csak a szabadnapokon tudja vállalni a szubkultúrába tartozását, akkor az égvilágon semmi értelme nincs annak, hogy felhalmozzon egy rakás fűzőt, csipke felsőt, vagy abroncsos szoknyát.

Azért pedig főleg nem szabad kisebbségi érzést kelteni senkiben, mert nem engedheti meg magának a márkás holmikat. Turkálókban (főleg a vidékiekben) igazi kincseket lehet találni, ha az ember kitartó, ha pedig van hozzá tehetsége, maga is elkészítheti álmai darabjait egy kis átalakítással.

Én magam valahol középtájon vagyok; rendeltem már a fentiek némelyikétől, de vannak másodkézből származó és eBay-es és nagyon régi ruhadarabjaim is, utóbbiakból olyan is van, amely nem kifejezetten goth stílusú, de igyekszem úgy kombinálni, hogy a végeredmény az legyen. Kevésbé lennék goth ezek miatt? Nem hinném, ahogy azt sem, hogy a megengedhető márkás dolgokból összeállított öltözék minden esetben messze túlszárnyalja a nem márkás dolgokból összeállítottat. Ennek szemléltetésére álljon itt néhány kép, melyek a közelmúltból ismerősek lehetnek.



Punkrave Black moth topPunkrave Black moth top

A fenti két képen két márkát viselek: a blúz a Punkrave-től, a szoknya a Moonmaiden Gothic Clothing-tól van.


Éles kontrasztként: a szoknya idén lesz tíz éves, a mídert pedig egy használtcikk-kereskedőnél találtam, egy Mátyás királyért hoztam el. A bolerót a New Yorkerben vettem, amikor még jobb minőségű árukat kínáltak. Ugye, hogy nem olyan nagy a különbség?


Blouse by Draculaclothing, corset by Burleska

Itt egy Draculaclothing-blúz van rajtam, egy Burleska-fűzővel (ez utóbbit ajándékba kaptam egy volt kolléganőmtől), a szoknyát egy csoportban vettem másodkézből.


Ennél a két összeállításnál a fűzők származnak a Draculaclothing-tól, a szoknya és a felső turis mindkét esetben.


Skirt and corset by Draculaclothing

Még egy vegyes összeállítás: szoknya és fűző: Draculaclothing, blúz: egy soproni turkáló.


A képen szereplő darabok közül a cipő volt a legdrágább.




A bal oldali képen csak a kesztyű webshopos: Fantasmagoria, a szoknyát eBay-ről rendeltem, a blúz pedig egy Hellbunny-kópia, varrónő készítette. A jobb oldalin a fűző draculaclothingos, a szoknya a már említett tíz éves darab, a felső pedig egy szintén sokéves, nem is emlékszem, honnan van.


Általában márkás ruhát márkással, nem márkásat pedig nem márkással párosítok, de ha az összkép megkívánja, eltérek ettől. Az pedig valahol jó érzéssel tölt el, ha olyan napon dicsérik meg a szerelésemet, amikor egyetlen drága darabot sem tartalmaz. Mert néha a kevesebb tényleg több. Nektek melyik összeállítás tetszett a legjobban? 

2019. augusztus 23., péntek

Elemzés a szerzőtől - E.A. Poe: A holló

Szeretem Edgar Allan Poe műveit. Talán nem meg lepő, hogy a kedvenc versemet is ő írta. Ez pedig A holló.
Poe összes elbeszélését a Szukits kiadó két kötetben gyűjtötte össze, s hogy még teljesebb legyen a gyűjtemény, melléjük tették az esszéit és a kritikáit is. 

Az első kötet vége felé járok, az esszék között akadtam rá A műalkotás filozófiája című írására. A hollóról szól. Pontosabban a vers keletkezéséről.
Bizonyára mindenki emlékszik rá, milyen volt irodalom órán verset elemezni. Kerestük a szimbolikát, a költői képeket, bármilyen mögöttes tartalmat, kitértünk a verselésre, ritmusra, a hangulatára; alkotóelemeire bontottunk minden költeményt, hogy a lehető legjobban megértsük, mit is szeretett volna üzenni velük a költő.

Mégsem lehettünk biztosak abban, hogy a feltételezéseink helyesek, hiszen a legtöbb költő, akikről tanultunk, már nem él, így megkérdezni sem lehet őket, hogy tényleg azt gondolták-e, amit szerintünk gondoltak.

Erről eszembe jut egy anekdota, amit a gimis irodalomtanárom mesélt el verselemzés kapcsán: Arany János egyszer a saját versének elemzését hallgatta végig. A verset elemző személy előadásában végig az „A költő azt gondolta, hogy…” fordulatot használta, mire Arany János megjegyezte: „Gondolta a fene!” 
Ezzel beszélt le minket ennek a frázisnak a használatáról; megjegyzem, azóta sem mondtam ilyet soha. Ha már egy „valószínűleg”-et hozzáteszünk, jobban hangzik.

Aki olvasta A hollót, bizonyára el tudja mondani, hogy számára mit jelent ez a mű, és biztosan vitatkozni is lehetne az értelméről. Poe talán a félreértelmezések elkerülése végett, talán egyén okból (és itt van megint a feltételezés, hisz nem tudom tőle megkérdezni) írta meg A műalkotás filozófiáját, és szedte benne atomjaira saját versét.

Leírja, hogy miképp fogant meg agyában a gondolat, hogy egy hosszú verset írjon, hogyan választotta ki a témát, hogyan jutott arra a következtetésre, hogy refrént kell alkalmaznia a nagyobb hatás érdekében, és hogy ezt miért egy holló mondja, és azt is bemutatja, hogy hogyan építette fel magát a verset gyakorlatilag fordítva: a tetőpontot írta meg először, s ezután a felvezetést és a lezárást.

Merőben más egy vers elemzését a saját szerzőjétől olvasni. Innentől nincs mese, a rejtély megoldódott, ő az íráskor ezt gondolta, ez volt a megírás célja, és kész. A célt egyébként szerintem elérte, s végre azt is megértettem, hogy én miért nem tudok verset írni.

A műalkotás filozófiája, valamint A holló különböző fordításokban itt olvasható.

A műalkotás filozófiáját Babits Mihály fordította, és a vers is megjelent az ő fordításában, ezért ha valaki nem így ismeri, nem kell meglepődni. Az én személyes kedvencem Tóth Árpád fordítása. Véleményem szerint a „soha már” sokkal jobban visszaadja a „nevermore” jelentését, mint hangulatában, mind értelmét tekintve, mint a Babits-féle „sohasem”. Ez a kettő, valamint Kosztolányi Dezső fordítása a leghíresebb, de érdemes elolvasni a többit is; ahány fordító, annyiféle értelmezés, s bár szerintem nem mindegyik jó, mert a hangulatot nem adják vissza, érdekes látni, hogy kinek mit sikerült kihozni ebből a nagyszerű versből.



 sohamár


2019. július 14., vasárnap

Tévhitek a goth szubkultúráról - A zene

Néhány hete, egy szombati napon, melyen délután vidékre utaztunk, és emiatt a nem főzés mellett döntöttem, a Nyugati aluljáróban levő Noodlemix-nél ebédeltem. Magamhoz képest szolidan öltöztem: fekete tüll ruha, fekete magas sarkú, csipke choker a nyakamon, a smink is csak egy piros szemhéjpúderből, a szokásos tusvonalakból és pontsorból és egy piros rúzsból állt. Se fűző, se nagy szoknya, igazán semmi különleges. Kikértem a mangós csirkémet; miközben készítette, a kiszolgáló srác megkérdezte tőlem:

„- Te vámpír vagy?”

Az elmúlt időszakban sokszor belefutottam ebbe a kérdésbe, így szokásommá vált helyeselni, és figyelni a hitükben meghagyott emberek reakcióit. Így itt is azt feleltem,

„- Hát persze!”.

 Válaszomra reagálva elkezdte mesélni, hogy neki vannak ismerősei, akik tényleg annak gondolják magukat, foguk is van és valami szektába járnak. Gondoltam, nem idegesítem tovább, ezért annyi mondtam:

„- Nem, semmi ilyesmi, csak goth vagyok.”

-„Akkor a Nightwish-t biztos szereted.”

Ezt egy rövid felvilágosítás követte arról, hogy az említett zenekar nem gothic metal, és egyáltalán nem tartozik a goth zenék közé. Pedig ő így tudta. Rosszul tudta. És vele együtt még nagyon sok ember rosszul tudja.

Kezdetben én sem voltam képben, melyek is a goth zenék. A Nightwish-t valóban szeretem, (ezt a srácnak nem mondtam meg, mivel nem akartam tovább bonyolítani a helyzetet), nagyon régóta, a kedvenc nem goth zenekarom. Viszont amíg csak őket, és a metal zene sokféle alműfaját hallgattam, nem neveztem magam goth-nak. Egy volt gimis osztálytársam igen, de nemigen reagáltam erre, hadd mondja, én metalos vagyok, és kész. Egyszer aztán szöget ütött a fejembe, hogy miért is mondja, és utána néztem, kik is a goth-ok. A különböző külföldi oldalakról összeszedett infók alapján stimmelt is a dolog, magát a zenét kivéve. (Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, itt egy link, ahol ezeket leírják. A Wikipediát nem szeretem referenciának használni, de a zenék tekintetében az is jó.) Azóta már tudom, hogy ennek is van neve: sötét dolgok iránt vonzódó, a mások által furcsának, bizarrnak gondolt dolgok szeretete, ezekben meglátni a szépet, plusz azok a külsőségek és belső tulajdonságok, amelyeket manapság a goth-oknak tulajdonítunk, csak a zene más: ezek a darkok. (Természetesen a leírás nem teljesen pontos, csak az egyszerűség, és azok kedvéért írom így, akik egyáltalán nem ismerik ezeket a szubkultúrákat).

Ha viszont már elkezdtem kutatni, úgy döntöttem, rendesen fogom csinálni, és felkutatok néhány zenekart, előadót, műfajt, akiket és amiket a cikkek említettek, hogy lássam, tetszik-e. Akkor már azt éreztem, (ahogy a cikkek is ezt sugallták), ha goth-nak akarom nevezni magam, fontos, hogy a zenei oldal is a helyén legyen. Ha a talált zene nem tetszik, maradok a metalos megnevezésnél, és legfeljebb azt mondom, szimpatizáns vagyok. Végül tetszettek a zenék. Ezután nem sokkal, a gólyatáborba írt bemutatkozó levelemben írtam le először: Egy goth lány vagyok. Ennek 6 éve (te jó ég…).

Sajnos a fenti beszélgetést időhiány miatt nem folytathattam tovább, de általában ilyenkor a rend kedvéért el szoktam mondani, hogy ha a Nightwish nem, akkor mégis mi számít goth zenének. Fordítva sem szeretem azt, hogy ha valamit rosszul tudok, és ezt közlik velem, nem javítanak ki, nem mondják meg, hogy mi a helyes verzió. (Például, ha a metamizol nem NSAID, akkor micsoda.)

Ha teljesen laikussal állok szemben, azt szoktam mondani, hogy a goth zene olyasmi, mint a Depeche Mode. Ez szokott működni, őket nagyjából mindenki tudja hova tenni; kik ők, milyen hangzással. Tudom, hogy ez sem pontos, mert úgy tudom, hogy a Depeche Mode sem feltétlenül sorolható ide erősítsen vagy cáfoljon meg, aki ezt jobban tudja!), épp ezért mondom, hogy arra hasonlít.

Ha úgy gondolom, hogy a beszélgetőpartner egy kicsit jobban ismerheti a műfajt, annak azt mondom, hogy goth zene például a The Cure. Ha látom, hogy célba ért, akkor sorolom a régi nagy neveket: Bauhaus, Sisters of Mercy, Siouxsie and the Banshees, Joy Division, stb. Ha bármelyik mond valamit, jó, ha nem, az sem baj, én tisztába tettem a dolgokat, ha neki van kedve, utána néz, ha nincs, akkor nem. Ha egyszer megint a nyugati Noodlemix-nél ebédelek, és az a srác szolgál ki, és lesz rá időm, ezeket neki is el fogom mesélni.

A műfajról legegyszerűbben azt lehet mondani, hogy minden ide tartozik, ami a postpunk-ból alakult ki: a gothic rock, a darkwave, az industrial, az EBM, ethereal wave, deathrock, a teljesség igénye nélkül. A fent említett zenekarok mind ezen műfajok valamelyikét képviselik. A műfajokhoz bevallom, hogy kevéssé értek, ezért általában elhiszem a YouTube-nak, hogy ha valamit goth rock-nak jelöl, akkor az az is. Ha pedig kétségeim támadnak a hangzást illetően, van kit kérdezzek.

Ha valaki rákeres a fenti előadókra, és nem tetszenek neki a hallottak, akkor sem kell megijedni, rengeteg új előadó is van a műfajban. Ahogy szoktam mondani, az én ’94-es fülemben a ’78-as Bauhaus nem annyira felel meg, azért inkább az én születési éveim körüli zenekarokat keresem. Az elitisták, akik szerint csak a régiek az igaziak, ezen most felhördülhetnek. A jelenség más szubkultúrák és más műfajok esetében is megfigyelhető (Nem is vagy te rocker/metalos, ha nem szereted a Kalapácsot/Moby Dicket/Metallicát/Scorpionst/akármelyik nagy öreget ide tehetném). Nem értek egyet vele, mivel a technológia fejlődésével sok minden változik, és ha a műfaj követelményeinek megfelel valami, akkor oda tartozik, ha új, ha régi.

Ez alapján felmerül a goth(ic) metal elfogadása vagy el nem fogadása goth zeneként. Vegyes véleményeket olvastam; valaki elfogadja, valaki nem. Én a magam részéről nem döntöttem még; a fenti gondolatmenetet alapul véve, és azt, hogy ha a goth(ic) rock a postpunkból jön, a goth(ic) metal pedig a goth(ic) rock-ból, akkor tulajdonképpen a goth(ic) metal is a postpunk gyereke, vagyis inkább unokája, kerülő úton abból származik, tehát miért is ne lehetne elfogadható. Ha viszont azokra a zenekarokra gondolok, akiket ide sorolnak, pl Within Temptation, Lacuna Coil, akkor viszont azt mondom, hogy mégse stimmel, és inkább a nemre szavaznék.

Végezetül mutatok néhány példát a régi és új előadókra. Én nem vagyok elitista, és nem mondom, hogy csak ezeket az előadókat szerető emberek lehetnek a goth-ok. Ez csak egy iránymutatás akar lenni, amin elindulva mindenki megtalálhatja a neki tetsző előadókat, akik mellett aztán a komolyzenétől a rapig tényeg bármi megfér. A hangsúly itt van: mellett. Nem helyett.

Bauhaus - Bela Lugosi's Dead

Sisters of Mercy - No time to cry

Siouxsie and the Banshees - Face to face

London after midnight - Psycho Magnet

Nine Inch Nails - The downward spiral (ez egy album)

The Awakening - Dark romantics

Lacrimosa - Copycat

Blutengel - Morningstar


Ezt hallgattam írás közben: Lacrimosa – Elodia album