A goth és a munkahely 2 - egy évvel később

Tegnap volt születésnapos A goth és az új munkahely című bejegyzésem. Ennek apropóján újra elolvastam, és úgy döntöttem, megérdemel egy folytatást, tekintve, hogy ilyen sokan olvastátok (eddig a pillanatig 684 megtekintést számlál, amit ezúton is nagyon köszönök). Az újraolvasással felfedezett néhány gépelési hibát kijavítottam, minden mást érintetlenül hagytam. A címre kattintva olvasható, ha valaki esetleg még nem ismeri. Furcsa érzés volt a saját írásomat egy év távlatából olvasni; mintha nem is én írtam volna. Hiába, az ember egy év alatt is nagyon sokat tud változni, és ez ilyenkor derül ki.

Egy év után a munkahelyem és a pozícióm változatlan. A munkakedvem és az érdeklődésem szintén. A változás: a kezdés óta gazdagabb lettem egy orosz nyelvvizsgával, aminek az egy év alatt bekövetkező belső változások miatt most és a közeljövőben fogom igazán hasznát venni. Gazdagabb lettem ezen kívül viszonylag sok törzskönyvezési tapasztalattal azon a területen, amelyen dolgozom. Ahogy már megszoktam, és ahogy szeretem is, szinte rögtön a mélyvízbe dobtak, így rövid idő alatt sok mindent kellett megtanulnom. Voltak buktatók, és nem is keveset hibáztam, kisebbeket és nagyobbakat is elkövettem. Mondani szokás, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, és már látom, hogy ez a mondás nem is annyira közhelyes. Hiszen ha mindig minden tökéletes, ott biztos, hogy valami nem stimmel. Ha nem hibázunk, nincs miből tanulni, és megrekedünk egy szinten. Visszatekintve sokkal könnyebb ezt mondani; akkor, az adott helyzetben természetesen nem (mindig) így láttam, de próbáltam úgy felfogni, hogy ha megjegyzem, mit rontottam el, legközelebb azt szinte biztosan nem fogom. Majd mást.

Bár sokat tanultam az egy év alatt, újra és újra rá kell jönnöm, mennyi mindent nem tudok még. A közhiedelemmel ellentétben nem unalmas a munkám. A feladatok ugyan hasonlóak, de sosem egyformák, és mindig előjön valami olyan, ami még nem volt. Pontosan ezt szeretem benne. Természetesen még mindig vannak hiányosságok, hibák, van figyelmetlenség és van rossz nap, viszont próbálok a lehető leghatékonyabban dolgozni. Ezt elősegítendő, az év elején olvastam David Allen – Hatékonyságnövelés stresszmentesen – GTD című könyvét. A Műszaki Könyvtárunkban találtam. Hasznos olvasmány volt annak ellenére is, hogy néhány dolgot magamtól is úgy csináltam, ahogy javasolja. A kétperces szabály a kedvencem: ha a bejövő feladatod két perc alatt elvégezhető, végezd el azonnal, így nem fog nyomasztani! És valóban, ha a sok csak két perces dolog összegyűlik, a fél nap is elmehet az elintézésükre. Ez nem csak a munkában érvényes, hanem az élet más területein is. Hívd fel azt a fogorvost! Add be azt a jelentkezést!

Egy év után azt mondhatom, hogy azon kevesek közé tartozom, akik szeretik a munkájukat, a kollégáikat, a munkahelyi légkört. Nem fáj a hétfő, nem fáj a korán kelés, szeretem a sok feladatot, mert akkor érzem magam igazán hasznosnak, ha a 8 óra 20 percben csak ebédidőben tudom megnézni a telefonomat. Talán ez furcsán hangzik, de ilyenkor átélem a flow élményt.

A tavalyi bejegyzés főként a beilleszkedésről szólt, és arról, hogyan próbálom összeegyeztetni a gothic kinézetemet a munkahelyi élettel. Jelentem, sikerült! Ahogy a kollégáim elmondták, sokuknak már fel sem tűnik, hogy nem hétköznapi ruhákat viselek, mások minden nap megcsodálják a szettemet, megint mások azt nézik, van-e valami új darab, vagy olyan kombináció, amit még nem láttak. Nagyon szeretem ezeket a reakciókat, és örömmel tölt el, hogy elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. A határokat megkerestem, és egy év után sem megyek be fekete rúzzsal dolgozni. A sötétkéket már ellőttem néhányszor, talán egy alkalommal a zöldet is, de ebben nem vagyok biztos. Ha így volt, nem valószínű, hogy teljes erősségében vittem fel, vagy nem magában, hanem kevertem egy másik színnel. A változás ezzel kapcsolatban az, hogy a napi színt elhagytam, ahogy azt nem sokkal a tavalyi bejegyzés után meg is írtam. Néha még eszembe jut, de késztetést nem érzek már arra, hogy minden csütörtökön kéket viseljek, és semmi mást. Ma hétfő van, zöldben vagyok, és nem zavar.

Ha üzennem kellene a most munkába álló, vagy szakmaválasztás előtt álló fiataloknak, azt mondanám, hogy ne féljenek attól, ha elsőre nem sikerül és váltani kell. A munkádat szeretni úgy lehet, ha sikerül megtalálnod azt, ami valóban érdekel, amire azt mondod, hogy egész életedben foglalkoznál vele. Ez nem könnyű, és több dolog is lehet, amire ezt mondanád. Én is akartam a tolmácstól elkezdve a plasztikai sebészen keresztül a boncmesterig minden lenni; végül gyógyszerész lettem, és egy irodában kötöttem ki, ahol abban segédkezem, hogy a gyógyszeres dobozba kerülő betegtájékoztató minél nagyobb legyen, miközben különböző emberekkel különböző nyelveken kommunikálok. Úgy érzem, megtaláltam a tökéletes helyet arra, hogy a szakmámat és az egyik hobbimat egyszerre művelhessem. Ez lehetséges, ha ismered magadat, ha kitűzöl egy célt a korlátaid ismeretében, és amit lehet, megteszel azért, hogy ezt elérd.

A másik, amit üzennék: ne csak a pénzt nézd! Természetesen mindenki abból él, és bár azt mondják, nem boldogít, egy bizonyos mennyiségnek lennie kell, hogy az ember komfortosan érezze magát, de mégsem ez minden. Egy kérdéssel zárnám soraimat: Ha választani kellene a magasabb fizetés+rossz légkör+nemszeretem munka és az alacsonyabb fizetés (anyagi biztonsággal)+kellemes légkör+szeretem munka között, melyiket választanád? Én az utóbbit. A lelki egészség sokkal fontosabb. J