Nightwish 25

Nem minden elfogultságtól mentes bejegyzés következik. Sőt, úgy is mondhatnám, hogy a következőkben rettenetesen elfogult leszek.

25 éve ezen a napon alakult meg a Nightwish, a kedvenc nem goth zenekarom. Erről szeretnék ma a magam módján megemlékezni.

Alig vagyok idősebb a zenekarnál, így vajmi kevés esély volt arra, hogy a kezdetektől kövessem őket. 

2007. A kezdet nekem. Ekkor 13 éves voltam, és elég erősen kerestem saját magam. Az Amaranth volt az első dal, amit hallottam tőlük, amelyet már Anette Olzon énekelt. Tarja Turunent és a régebbi számokat csak ezután fedeztem fel – persze nem sok idő elteltével. Ha nekem egy zenekar megtetszik, a lehető legrövidebb időn belül igyekszem megismerkedni a diszkográfiájukkal – ezt a jó szokásomat épp a Nightwish teremtette meg. Ugyanígy ők indítottak el az éneklés útján; az ő dalaikon nevelgettem a kis 13-14 éves hangomat, mit sem sejtve arról, mit érek el vele. A Nightwish mindezekkel elindított egy úton, aminek még talán a mai napig sem értem a végére.

Ők az a banda, akik eddigi életem során a leghosszabb ideig voltak velem, és akiknek a zenéjét most már több mint kétszer annyi idősen is ugyanolyan ámulattal hallgatom, mint amikor először találtam rájuk; akkor is, ha azóta már más műfajok felé (is) húz a szívem. Ők azok, akiknek a dalaiból nem válogatok, hanem az elejétől a végéig hallgatom az albumokat – számomra az albumok olyan komplex egységet alkotnak, hogy szinte bűnnek érzem nem egészükben fogyasztani őket; kivéve, ha épp az éneklést gyakorlom. Ők azok, akiknek az új albumát sok év elteltével is izgatottan várom, és akiknek a magyarországi koncertjét a világért sem hagynám ki, mindegy, hányszor láttam már őket. Az ő albumaik végén érzem azt, hogy a zene által jobb emberré váltam. Ők azok, akikről nem tudom elképzelni, hogy valaha olyat alkossanak, ami nekem ne nyerné el a tetszésemet – hisz most sincs olyan daluk, amely valamennyire ne tetszene. Legfeljebb kevésbé szeretem, mint a többit.

25 év hosszú idő. A zenekarban azóta számos tagcsere történt, melynek folytán ma már az alapító tagok közül csak ketten vannak jelen, illetve a közelmúltban az 5 tagú csapat 6 tagúvá bővült. Nemcsak a tagok változtak, hanem némileg a műfaj is. A fejlődés és a változása legjobban persze úgy érhető tetten, ha tartunk egy Nightwish-napot, és időrendben végighallgatjuk a nagylemezeket. A hangzás finomodik: az Oceanborn és a Wishmaster erőteljes gitártémái mellett megjelennek, majd előtérbe kerülnek a nagyzenekari elemek, hogy hogy a Century Child-on keresztül a Once-ra szinte filmzenében teljesedjen ki. Végigkövethetjük, ahogy Tarja Turunen hangja a csiszolatlan gyémántból a legszebb ékkővé válik. Aztán ez szertefoszlik, és megérkezik Anette Olzon, aki egy teljesen más hangszínnel és képzettséggel rendelkezik; egy korszak lezárul, és egy új kezdődik. A Dark Passion Play Tarja hangjára írt, de Anette által elénekelt dalai egyfajta átmenetet jelentenek, majd az Imaginaerum-ra zenekar és énekesnő egymásra találnak, és megszületik valami, ami tud olyan katartikus lenni, mint a Once volt. Aztán ennek is vége szakad, és jön Floor Jansen, akit a lehető legjobb választásnak tartok, mert nemcsak Tarjának méltó utódja, de az Anette-korszak dalait is tökéletesen énekli. Floorral együtt egy új szemlélet is érkezett a zenekarba; a vele készült albumok, ha nem is gyökeresen, de jelentősen eltérnek az előzőektől, mind zeneileg, mind mondanivalóban. Szerény véleményem szerint ez jó, mások szerint kevésbé. A magam részéről előnyösebbnek tartom, ha egy banda kipróbál új dolgokat, és ha nem jön be, visszatér a régihez, mint ha az egész fennállása alatt nem újul meg. Ahogy mi, akik hallgatjuk őket, változunk, úgy a tagok élete, világnézete is változhat; más témák foglalkoztathatnak egy zeneszerzőt most, mint 25 évvel ezelőtt. És ezzel a világon semmi baj nincs.

Úgy gondolom, az elmúlt 25 évben a Nightwish maradandót alkotott; valami olyat, amilyet senki más, vagy csak nagyon kevesen voltak és lesznek képesek.

Most pedig megkísérlem a lehetetlent, és a 25 évre tekintettel kiválasztom a szívemnek legkedvesebb 25 Nightwish-dalt. A listát időrendben állítom össze, rangsort nem fogok felállítani – arra már tényleg képtelen vagyok. Kedvenc album megnevezésére se kérjetek, az sem megy. A dalok a címre kattintva hallgathatók meg.

Beauty and the Beast (Angels fall first)

Devil and the Deep Dark Ocean (Oceanborn)

The Pharaoh Sails to Orion (Oceanborn)

The Kinslayer (Wishmaster)

Come Cover Me (Wishmaster)

Dead Boy's Poem (Wishmaster)

10^th Man Down (Over The Hills And Far Away)

End of all Hope (Century Child)

Ocean Soul (Century Child)

Beauty of the Beast (Century Child)

Wish I Had An Angel (Once)

Nemo (Once)

Romanticide (Once)

Ghost Love Score (Once)

The Poet and the Pendulum (Dark Passion Play)

Bye Bye Beautiful (Dark Passion Play)

The Islander (Dark Passion Play)

Rest Calm (Imaginaerum)

Song of Myself (Imaginaerum)

Weak Fantasy (Endless Forms Most Beautiful)

The Eyes of Sharbat Gula (Endless Forms Most Beautiful)

The Greatest Show on Earth (Endless Forms Most Beautiful)

Shoemaker (Human :II: Nature)

Pan (Human :II: Nature)

Procession (Human :II: Nature)

Vagy egyben: Spotify

A lista arra a pillanatra érvényes, amikor ezt a bejegyzést írom. A nagy részük mindenkori kedvenc, de akad néhány, amely az élethelyzetemtől és a hangulatomtól függően változik. 

Hogy kapunk-e tőlük még egyszer 25 évet, azt senki nem tudja. Én azt kívánom, kapjunk. Én itt leszek és figyelek.

Koncertbeszámoló: The 69 Eyes/Lacrimas Profundere

Az idén 30 éves gothic rock zenekar, a The 69 Eyes a West End-turné keretein belül Magyarországra is ellátogatott; november 12-én adtak koncertet a Barba Negra Music Clubban. Sokáig gondolkoztam, hogy elmenjek-e; szerettem volna látni őket élőben, társaság nélkül viszont nem szívesen megyek koncertre. Végül az utolsó pillanatban dőlt el, hogy megyek; két barátnőm is keresett, akik látták, hogy facebookon visszaigazoltam az eseményt – egyikük már társasággal érkezett, így egy kisebb csapatot alkottunk.

Mindannyian kíváncsiak voltunk az előzenekarra, a Lacrimas Profundere-re is, ezért igyekeztünk kapunyitásra odaérni. Pár éve már minden előzenekart megnézek attól függetlenül, hogy ismerem-e; a legjobb lehetőség arra, hogy megismerhessek egy új előadót – a jegyet úgyis kifizettem, akkor miért ne adjak egy esélyt nekik. Legfeljebb nem tetszik. A Lacrimas Profundere-t sem ismertem, noha a nevüket már hallottam. Német bandáról van szó, zenéjüket Dark rock-ként, dark metalként és gothic metalként is definiálják. Nagyjából háromnegyed órát játszottak, és remekül megalapozták a hangulatot a főzenekarhoz. Nem éreztem azt a koncert után, hogy mostantól naphosszat az ő dalaikat fogom hallgatni, de kíváncsi vagyok a stúdióminőségre is, mert egyáltalán nem volt rossz, amit élőben hallottam.

Nem túl hosszú szünet után színpadra lépett a The 69 Eyes. Ekkorra már jóval nagyobb tömeg gyűlt össze; őszintén szólva meg is lepődtem kicsit, hogy egy kedd esti koncert ennyi embert vonzott a Barba Negra Clubba. Habár a turné, és ezzel együtt a magyar koncert is az idén megjelent új albumot, a West Endet hivatott bemutatni és népszerűsíteni, nem csak az ezen szereplő dalokat hallhattuk. A setlist a következő dalokból állt (mindegyik meghallgatható a címre kattintva):

Two Horns Up

Never Say Die

Black Orchid

Perfect Skin

Betty Blue

Borderline

Hell Has No Mercy

Crashing High

The Chair

Cheyenna

Wasting The Dawn

27&Done

Feel Berlin

Brandon Lee

Ráadás:

Framed In Blood

Dance D’Amour

Lost Boys

Középtájon találtunk helyet, ahonnan a színpadot kevéssé láttam, de a képeket visszanézve semmi különleges díszlet nem volt. A zenekar tagjai csontvázmintás felsőrészt és bőrnadrágot és –dzsekit viseltek. A dalok többségét ismertem, habár a szövegeiket még nem sikerült teljesen elsajátítanom. Mindenesetre csak hallgatni is nagyon jó volt őket. A zenekaron látszik a több évtizedes tapasztalat, a rutin, és persze az is, hogy finnek. Valahogy a finn zenekarok zenéje más, mintha tennének bele valami pluszt, amit senki más nem, és ez messziről felismerhető. A nagy ugrálásból mostanra kinőttem, inkább lágyan ringatózva, esetenként csukott szemmel élvezem a zenét. A The 69 Eyes körülbelül másfél órát játszott; sajnos a gerincproblémáim (és még talán a hétvégi Schattenwelt) miatt nem tudtam végigállni – félidőben ki kellett jönnöm a tömegből, és megtámasztani egy oszlopot a hátralevő időben, de ez nem szegte kedvemet.

Az elkövetkezendő hetekre tehát megvan az unásig hallgatott dallistám. Blutengel és The 69 Eyes dalok szerepelnek rajta. Először a kedvencek, aztán szép lassan pótlom a diszkográfiákat is. Egy ideig elleszek velük. J

Schattenwelt élménybeszámoló

Az Ausztriában megrendezett Schattenwelt fesztiválra egy csoportban akadtam rá, ahova a hozzá kapcsolódó facebook eseményt posztolta egy tag. Ahogy végignéztem a fellépők listáját, és megláttam a Blutengel nevet, már eldöntöttem, hogy ott leszek.

A fesztivál két napos, idén november 8-án és 9-én rendezték meg. Az időpont is a lehető legjobb volt; a születésnapomat követő hétvége, és úgy éreztem, ezzel a lehető legjobban tudom megünnepelni a 25-öst. A rendezvénynek a Schwechat és Bécs határán elhelyezkedő Multiverzum adott otthont. Kettesben mentünk a párommal. Jegyet csak a második napra vettünk, mert az összes felsorolt előadó közül csak a Blutengelt ismertem, és blindre nem akartam szabadságot kivenni a pénteki napra, a szállással sem akartam vacakolni, és drágának is találtam a kétnapos jegy árát (természetesen azoknak, akiket érdekelt mindkét nap, megérhetett annyit).

Az esemény délután 4-kor kezdődött, ezért a fél 1-es Flixbusszal mentünk, ami három óra alatt juttatott el minket Bécsbe. Innen még néhány megállót utaztunk az S-Bahnnal, aminek a megállója a Multiverzum mellett van.

A koncerteken kívül néhány stand is helyet kapott, többek között Killstar, Banned, Burleska és Sinister ruhákat és kiegészítőket lehetett vásárolni. Egy nagyobb táskára már erősen szükségem volt, így egy Banned darabbaltértem haza:

A koncertek két színpadon zajlottak; sajnálatos módon osztódni nem tudtunk, így kénytelenek voltunk dönteni a két színpad közül. A club stage-en korábban kezdődtek a koncertek, az első kettőt megnéztük, majd átvonultunk a nagyszínpadhoz, és végig ott is maradtunk.

A következőkben néhány szóban összefoglalom, kiket láttunk, melyik hogy tetszett, és mindenkitől linkelek egy dalt.

Out of Sphere (DE)

Műfaj: dark synthpop (és egy kis 80-as évek – saját meghatározás szerint)

Az első néhány számról lemaradtunk, de a hallottak alapján nem rossz, bemelegítésnek mindenképpen jó volt.

https://www.youtube.com/watch?v=vuYZXP_B-Jk

Asperger Synthdrome (SE)

Műfaj: Electro

Vele kapcsolatban vegyesek voltak az érzelmeim. Valamelyik száma tetszett, valamelyik nem, a megjelenését pedig kissé ízléstelennek találtam. (Egy necc top volt rajta, ami alatt nem viselt semmit. Konkrétan semmit. Alul egy kicsit több ruha volt rajta, de nem sokkal. A férfiak nagy örömére.) Egy ilyen helyen természetesen bőven elfér ez, és inkább azon csodálkoztam, hogy nem fél attól, hogy esetleg fogdosni akarják.

https://www.youtube.com/watch?v=Eb7KqVRqedM

Oxic Inc (DE)

Műfaj: Gothic rock, darkwave elemekkel

A korábban nem ismert előadók közül az egyik kedvenc volt a fesztiválon. Nekem a London After Mindnight-hoz hasonlított.

https://www.youtube.com/watch?v=tRkO-LSp-m4

ES23 (DE)

Műfaj: Dark electro

Az Out of Sphere-nél jobban tetszett, és jó kis bulit csináltak.

https://www.youtube.com/watch?v=1uqn-2uB2xw&list=PLEQC6dSdb_yGTlExRWNATsPX7MNXjVhSf

Omnimar (RU)

Műfaj: Electronic, alternative-pop, synthpop

Igencsak meglepődtem, amikor egyszer csak felcsendült egy orosz nyelvű dal (mivel nem ismertem az előadót, azt sem tudtam, hogy oroszok), amivel kapásból megvettek. A logójuk pedig egy bakteriofágra emlékeztet (ami egészen addig nem tűnt fel, amíg párom nem tette szóvá).

https://www.youtube.com/watch?v=5k_pyJEzrWM

Das Ich (DE)

Műfaj: Electro, Neue Deutsche Todeskunst, Dark wave, Industrial

Az egyetlen csapat, akik nem tetszettek a nap folyamán. Az alapok nem lettek volna rosszak, ha nem artikulálatlan üvöltözést társítanak hozzá. Lehet, hogy mindez csak élőben tűnik így, egy esélyt azért adok nekik még stúdióminőségben is.

https://www.youtube.com/watch?v=negFek556ag

Blutengel (DE)

Műfaj: Gothic new wave

Mivel az egész felhozatalból csak őket ismertem, érthetően nagyon vártam a koncertet. Természetesen, mint a legnagyobb név, utolsóként kerültek sorra. Nagyon jó koncert volt, a klipekből ismert hölgyeket is elhozták a hitelesség érdekében. Nem tartom magam prűdnek, és homofób sem vagyok, mégis kicsit kibillentett a komfortérzetemből az, hogy fehérneműs csókolózó nőket kell néznem élőben; a férfiakat természetesen nem zavarta, én pedig ezzel a koncerttel rájöttem, hogy miért is akarják a BDSM-et a goth-hoz erőszakkal hozzákapcsolni. A legjobban a Morninstart vártam, legnagyobb örömömre ezzel a dallal kezdték a koncertet.

https://www.youtube.com/watch?v=GKKe3C0D70U

Sajnálatos módon ez volt az utolsó Schattenweltem is egyben; mint kiderült, ebben a formában nem rendezik meg többször.

A hazautazásnál adódott némi kellemetlenségünk (a bő másfél órás fagyoskodást leszámítva), ami miatt a tervezettnél három órával később érkeztünk haza. Mindenesetre jó élményekkel gazdagodtam, és ahogy vártam, megismertem néhány új előadót, akivel a hallgatottak száma bővülni fog.

Végezetül álljon itt egy kép rólam; így néztem ki a fesztiválon (nem mellesleg nagyon jó érzés volt, hogy itt nem voltam fura - rengeteg gyönyörű öltözéket láttam, és akadt pár olyan is, amire inkább azt mondanám, érdekes):

Tévhitek a goth szubkultúráról - A zene

Néhány hete, egy szombati napon, melyen délután vidékre utaztunk, és emiatt a nem főzés mellett döntöttem, a Nyugati aluljáróban levő Noodlemix-nél ebédeltem. Magamhoz képest szolidan öltöztem: fekete tüll ruha, fekete magas sarkú, csipke choker a nyakamon, a smink is csak egy piros szemhéjpúderből, a szokásos tusvonalakból és pontsorból és egy piros rúzsból állt. Se fűző, se nagy szoknya, igazán semmi különleges. Kikértem a mangós csirkémet; miközben készítette, a kiszolgáló srác megkérdezte tőlem:

„- Te vámpír vagy?”

Az elmúlt időszakban sokszor belefutottam ebbe a kérdésbe, így szokásommá vált helyeselni, és figyelni a hitükben meghagyott emberek reakcióit. Így itt is azt feleltem,

„- Hát persze!”.

 Válaszomra reagálva elkezdte mesélni, hogy neki vannak ismerősei, akik tényleg annak gondolják magukat, foguk is van és valami szektába járnak. Gondoltam, nem idegesítem tovább, ezért annyi mondtam:

„- Nem, semmi ilyesmi, csak goth vagyok.”

-„Akkor a Nightwish-t biztos szereted.”

Ezt egy rövid felvilágosítás követte arról, hogy az említett zenekar nem gothic metal, és egyáltalán nem tartozik a goth zenék közé. Pedig ő így tudta. Rosszul tudta. És vele együtt még nagyon sok ember rosszul tudja.

Kezdetben én sem voltam képben, melyek is a goth zenék. A Nightwish-t valóban szeretem, (ezt a srácnak nem mondtam meg, mivel nem akartam tovább bonyolítani a helyzetet), nagyon régóta, a kedvenc nem goth zenekarom. Viszont amíg csak őket, és a metal zene sokféle alműfaját hallgattam, nem neveztem magam goth-nak. Egy volt gimis osztálytársam igen, de nemigen reagáltam erre, hadd mondja, én metalos vagyok, és kész. Egyszer aztán szöget ütött a fejembe, hogy miért is mondja, és utána néztem, kik is a goth-ok. A különböző külföldi oldalakról összeszedett infók alapján stimmelt is a dolog, magát a zenét kivéve. (Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, itt egy link, ahol ezeket leírják. A Wikipediát nem szeretem referenciának használni, de a zenék tekintetében az is jó.) Azóta már tudom, hogy ennek is van neve: sötét dolgok iránt vonzódó, a mások által furcsának, bizarrnak gondolt dolgok szeretete, ezekben meglátni a szépet, plusz azok a külsőségek és belső tulajdonságok, amelyeket manapság a goth-oknak tulajdonítunk, csak a zene más: ezek a darkok. (Természetesen a leírás nem teljesen pontos, csak az egyszerűség, és azok kedvéért írom így, akik egyáltalán nem ismerik ezeket a szubkultúrákat).

Ha viszont már elkezdtem kutatni, úgy döntöttem, rendesen fogom csinálni, és felkutatok néhány zenekart, előadót, műfajt, akiket és amiket a cikkek említettek, hogy lássam, tetszik-e. Akkor már azt éreztem, (ahogy a cikkek is ezt sugallták), ha goth-nak akarom nevezni magam, fontos, hogy a zenei oldal is a helyén legyen. Ha a talált zene nem tetszik, maradok a metalos megnevezésnél, és legfeljebb azt mondom, szimpatizáns vagyok. Végül tetszettek a zenék. Ezután nem sokkal, a gólyatáborba írt bemutatkozó levelemben írtam le először: Egy goth lány vagyok. Ennek 6 éve (te jó ég…).

Sajnos a fenti beszélgetést időhiány miatt nem folytathattam tovább, de általában ilyenkor a rend kedvéért el szoktam mondani, hogy ha a Nightwish nem, akkor mégis mi számít goth zenének. Fordítva sem szeretem azt, hogy ha valamit rosszul tudok, és ezt közlik velem, nem javítanak ki, nem mondják meg, hogy mi a helyes verzió. (Például, ha a metamizol nem NSAID, akkor micsoda.)

Ha teljesen laikussal állok szemben, azt szoktam mondani, hogy a goth zene olyasmi, mint a Depeche Mode. Ez szokott működni, őket nagyjából mindenki tudja hova tenni; kik ők, milyen hangzással. Tudom, hogy ez sem pontos, mert úgy tudom, hogy a Depeche Mode sem feltétlenül sorolható ide erősítsen vagy cáfoljon meg, aki ezt jobban tudja!), épp ezért mondom, hogy arra hasonlít.

Ha úgy gondolom, hogy a beszélgetőpartner egy kicsit jobban ismerheti a műfajt, annak azt mondom, hogy goth zene például a The Cure. Ha látom, hogy célba ért, akkor sorolom a régi nagy neveket: Bauhaus, Sisters of Mercy, Siouxsie and the Banshees, Joy Division, stb. Ha bármelyik mond valamit, jó, ha nem, az sem baj, én tisztába tettem a dolgokat, ha neki van kedve, utána néz, ha nincs, akkor nem. Ha egyszer megint a nyugati Noodlemix-nél ebédelek, és az a srác szolgál ki, és lesz rá időm, ezeket neki is el fogom mesélni.

A műfajról legegyszerűbben azt lehet mondani, hogy minden ide tartozik, ami a postpunk-ból alakult ki: a gothic rock, a darkwave, az industrial, az EBM, ethereal wave, deathrock, a teljesség igénye nélkül. A fent említett zenekarok mind ezen műfajok valamelyikét képviselik. A műfajokhoz bevallom, hogy kevéssé értek, ezért általában elhiszem a YouTube-nak, hogy ha valamit goth rock-nak jelöl, akkor az az is. Ha pedig kétségeim támadnak a hangzást illetően, van kit kérdezzek.

Ha valaki rákeres a fenti előadókra, és nem tetszenek neki a hallottak, akkor sem kell megijedni, rengeteg új előadó is van a műfajban. Ahogy szoktam mondani, az én ’94-es fülemben a ’78-as Bauhaus nem annyira felel meg, azért inkább az én születési éveim körüli zenekarokat keresem. Az elitisták, akik szerint csak a régiek az igaziak, ezen most felhördülhetnek. A jelenség más szubkultúrák és más műfajok esetében is megfigyelhető (Nem is vagy te rocker/metalos, ha nem szereted a Kalapácsot/Moby Dicket/Metallicát/Scorpionst/akármelyik nagy öreget ide tehetném). Nem értek egyet vele, mivel a technológia fejlődésével sok minden változik, és ha a műfaj követelményeinek megfelel valami, akkor oda tartozik, ha új, ha régi.

Ez alapján felmerül a goth(ic) metal elfogadása vagy el nem fogadása goth zeneként. Vegyes véleményeket olvastam; valaki elfogadja, valaki nem. Én a magam részéről nem döntöttem még; a fenti gondolatmenetet alapul véve, és azt, hogy ha a goth(ic) rock a postpunkból jön, a goth(ic) metal pedig a goth(ic) rock-ból, akkor tulajdonképpen a goth(ic) metal is a postpunk gyereke, vagyis inkább unokája, kerülő úton abból származik, tehát miért is ne lehetne elfogadható. Ha viszont azokra a zenekarokra gondolok, akiket ide sorolnak, pl Within Temptation, Lacuna Coil, akkor viszont azt mondom, hogy mégse stimmel, és inkább a nemre szavaznék.

Végezetül mutatok néhány példát a régi és új előadókra. Én nem vagyok elitista, és nem mondom, hogy csak ezeket az előadókat szerető emberek lehetnek a goth-ok. Ez csak egy iránymutatás akar lenni, amin elindulva mindenki megtalálhatja a neki tetsző előadókat, akik mellett aztán a komolyzenétől a rapig tényeg bármi megfér. A hangsúly itt van: mellett. Nem helyett.

Bauhaus - Bela Lugosi's Dead

https://www.youtube.com/watch?v=OKRJfIPiJGY

Sisters of Mercy - No time to cry

https://www.youtube.com/watch?v=sZs0VDI-CxM

Siouxsie and the Banshees - Face to face

https://www.youtube.com/watch?v=zpaqBXc5MTk

London after midnight - Psycho Magnet

https://www.youtube.com/watch?v=9AGXvGWQSDk

Nine Inch Nails - The downward spiral (ez egy album)

https://www.youtube.com/watch?v=HszFWq5_4yo&t=1200s

The Awakening - Dark romantics

https://www.youtube.com/watch?v=-s7XDmMxn1Y

Lacrimosa - Copycat

https://www.youtube.com/watch?v=a1f0nXqWqyI

Blutengel - Morningstar

https://www.youtube.com/watch?v=GKKe3C0D70U

Ezt hallgattam írás közben: Lacrimosa – Elodia album