Az idén 30 éves gothic rock zenekar, a The 69 Eyes a West End-turné keretein
belül Magyarországra is ellátogatott; november 12-én adtak koncertet a Barba
Negra Music Clubban. Sokáig gondolkoztam, hogy elmenjek-e; szerettem volna
látni őket élőben, társaság nélkül viszont nem szívesen megyek koncertre. Végül
az utolsó pillanatban dőlt el, hogy megyek; két barátnőm is keresett, akik
látták, hogy facebookon visszaigazoltam az eseményt – egyikük már társasággal
érkezett, így egy kisebb csapatot alkottunk.
Mindannyian kíváncsiak voltunk az előzenekarra, a Lacrimas Profundere-re is, ezért igyekeztünk
kapunyitásra odaérni. Pár éve már minden előzenekart megnézek attól függetlenül,
hogy ismerem-e; a legjobb lehetőség arra, hogy megismerhessek egy új előadót –
a jegyet úgyis kifizettem, akkor miért ne adjak egy esélyt nekik. Legfeljebb
nem tetszik. A Lacrimas Profundere-t
sem ismertem, noha a nevüket már hallottam. Német bandáról van szó, zenéjüket Dark
rock-ként, dark metalként és gothic metalként is definiálják. Nagyjából
háromnegyed órát játszottak, és remekül megalapozták a hangulatot a
főzenekarhoz. Nem éreztem azt a koncert után, hogy mostantól naphosszat az ő
dalaikat fogom hallgatni, de kíváncsi vagyok a stúdióminőségre is, mert
egyáltalán nem volt rossz, amit élőben hallottam.
Nem túl hosszú szünet után színpadra lépett a The 69 Eyes. Ekkorra már jóval nagyobb
tömeg gyűlt össze; őszintén szólva meg is lepődtem kicsit, hogy egy kedd esti
koncert ennyi embert vonzott a Barba Negra Clubba. Habár a turné, és ezzel
együtt a magyar koncert is az idén megjelent új albumot, a West Endet hivatott
bemutatni és népszerűsíteni, nem csak az ezen szereplő dalokat hallhattuk. A
setlist a következő dalokból állt (mindegyik meghallgatható a címre kattintva):
Ráadás:
Középtájon találtunk helyet, ahonnan a színpadot
kevéssé láttam, de a képeket visszanézve semmi különleges díszlet nem volt. A
zenekar tagjai csontvázmintás felsőrészt és bőrnadrágot és –dzsekit viseltek. A
dalok többségét ismertem, habár a szövegeiket még nem sikerült teljesen
elsajátítanom. Mindenesetre csak hallgatni is nagyon jó volt őket. A zenekaron
látszik a több évtizedes tapasztalat, a rutin, és persze az is, hogy finnek.
Valahogy a finn zenekarok zenéje más, mintha tennének bele valami pluszt, amit
senki más nem, és ez messziről felismerhető. A nagy ugrálásból mostanra
kinőttem, inkább lágyan ringatózva, esetenként csukott szemmel élvezem a zenét.
A The 69 Eyes körülbelül másfél órát
játszott; sajnos a gerincproblémáim (és még talán a hétvégi Schattenwelt) miatt
nem tudtam végigállni – félidőben ki kellett jönnöm a tömegből, és
megtámasztani egy oszlopot a hátralevő időben, de ez nem szegte kedvemet.
Az elkövetkezendő hetekre tehát megvan az unásig
hallgatott dallistám. Blutengel és The 69 Eyes dalok szerepelnek rajta.
Először a kedvencek, aztán szép lassan pótlom a diszkográfiákat is. Egy ideig
elleszek velük. J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése