30. hét: Stephen King - Richard Chizmar: Gwendy és a varázsdoboz

Gwendy története elég sokára ért el Magyarországra; többen azt gondoltuk, hogy megfeledkeztek róla, de idén végre megérkezett. Persze ment az előrendelés, és ha nem is megjelenés utáni napon, de a következőn nekem is hozta a futár, és a rákövetkező napon már olvastam is.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 168
Fordító: Dranka Anita
Az olvasás ideje: 2021. július 28.

A fülszöveg:
„Stephen ​King a világirodalom és a populáris kultúra egyik legmeghatározóbb alkotója. Több mint ötven nagy sikerű regény, valamint számos népszerű novella és kisregény szerzője, filmadaptációk ihletője. Életművéért Nemzeti Könyvdíjat kapott, emellett többszörös World Fantasy- és Bram Stoker-díjazott. Társa, Richard Chizmar elsősorban novellistaként alkot, díjnyertes életműve hamarosan magyarul is élvezhető. Rendszeres vendégelőadó a leghíresebb kreatív írószemináriumokon.
Első közös könyvükben, a Gwendy és a varázsdoboz-ban a tizenkét éves Gwendy Peterson sorsát követjük, aki egy nap egy különleges dobozt kap egy idegentől. A kislány élete végleg megváltozik, és hiába próbálja a doboz rejtélyét megfejteni, a világ sorsáról végül egyedül kell döntenie. A Gwendy…-ben nemcsak újra visszatérhet az olvasó Castle Rock városába, de egyre otthonosabban is mozog majd, ahogy a fantasztikum fokozatosan átveszi az irányítást a valóság felett. King szerzőtársával karöltve ezúttal az ifjúsági történetek világát borította fel, a végeredmény pedig egy fordulatos és szokatlan mese lett a felnőtté válásról és a felelősségvállalásról.”

A borító:
Bárki bármit mond, nekem tetszik. Aranyos ez a Kapszula Könyvtár, és egy ilyen rövid történetnek abszolút találó is. Ahogy beveszed a kapszulát, úgy egy ilyen könyvet is elolvasol egy szuszra. Amikor megláttam, azt mondtam, hogy ezt megeszem reggelire. Végül vacsora lett, de az nem számít. Persze a polcon furcsán fog kinézni a rikító zöld színével, de egy biztos: legalább keresni nem kell, hogy hol van.

Így tetszett:
Az újabb Stephen King-könyveknél lassan már állandó kezdés lesz ez a mondat: Aki horrort vár, csalódni fog. Ez a történet ugyanis tényleg csak nyomokban tartalmaz horrorelemeket. Az van, amit a fülszöveg mond: ez egy fejlődéstörténet, egy ifjúsági kisregény; nekem gyakorlatilag egy esti mese.

Szerintem ez egy kedves kis történet; szól egy kicsit arról, hogy nem mind arany, ami fénylik (bár itt inkább ezüstről van szó), és benne van a vigyázz, mit kívánsz is. A 12 éves Gwendy kap egy feketébe öltözött embertől (khm) egy varázsdobozt, azzal a feladattal, hogy őrizze meg. A funkciójáról csak részben kap információt, amit tudnia kell róla, hogy óvatosan kell bánni vele, mert a világ sorsa függ attól, melyik gombot nyomja meg. A dobozt ugyanis nagyon jóra és nagyon rosszra is lehet használni – ez az őrzőjének a személyiségétől függ.

A doboz mesébe illően változtatja meg Gwendy életét. Minden sikerül neki, amihez hozzákezd, és ez az élet összes területére érvényes. Gyakorlatilag immúnissá válik minden rosszra. Ennek csak az az ára, hogy a dobozról ne feledkezzen meg.
Azért egy ponton mégiscsak történik némi rossz – elvégre Stephen King még mindig nem tündérmesét ír. Bevallom, a történet felénél vártam is már az átfordulást; a csúcsszupert is meg lehet azért unni. Végül akkora nagy átfordulás nem történt, mint amilyennek szurkoltam, de így sem rossz.

Az easter eggekért további piros pont jár Kingnek; nemcsak RF, hanem N miatt is. És ha nagyon bele akarom magyarázni, még egy kicsit Carrie is benne van a végzős bállal meg a rózsaszín báli ruhával.

Nekem ez a sztori határozottan bejött, kellemes esti olvasmány volt egy dolgos hétköznap után. Kíváncsian várom a folytatást.

Nightwish 25

Nem minden elfogultságtól mentes bejegyzés következik. Sőt, úgy is mondhatnám, hogy a következőkben rettenetesen elfogult leszek.

25 éve ezen a napon alakult meg a Nightwish, a kedvenc nem goth zenekarom. Erről szeretnék ma a magam módján megemlékezni.

Alig vagyok idősebb a zenekarnál, így vajmi kevés esély volt arra, hogy a kezdetektől kövessem őket. 

2007. A kezdet nekem. Ekkor 13 éves voltam, és elég erősen kerestem saját magam. Az Amaranth volt az első dal, amit hallottam tőlük, amelyet már Anette Olzon énekelt. Tarja Turunent és a régebbi számokat csak ezután fedeztem fel – persze nem sok idő elteltével. Ha nekem egy zenekar megtetszik, a lehető legrövidebb időn belül igyekszem megismerkedni a diszkográfiájukkal – ezt a jó szokásomat épp a Nightwish teremtette meg. Ugyanígy ők indítottak el az éneklés útján; az ő dalaikon nevelgettem a kis 13-14 éves hangomat, mit sem sejtve arról, mit érek el vele. A Nightwish mindezekkel elindított egy úton, aminek még talán a mai napig sem értem a végére.

Ők az a banda, akik eddigi életem során a leghosszabb ideig voltak velem, és akiknek a zenéjét most már több mint kétszer annyi idősen is ugyanolyan ámulattal hallgatom, mint amikor először találtam rájuk; akkor is, ha azóta már más műfajok felé (is) húz a szívem. Ők azok, akiknek a dalaiból nem válogatok, hanem az elejétől a végéig hallgatom az albumokat – számomra az albumok olyan komplex egységet alkotnak, hogy szinte bűnnek érzem nem egészükben fogyasztani őket; kivéve, ha épp az éneklést gyakorlom. Ők azok, akiknek az új albumát sok év elteltével is izgatottan várom, és akiknek a magyarországi koncertjét a világért sem hagynám ki, mindegy, hányszor láttam már őket. Az ő albumaik végén érzem azt, hogy a zene által jobb emberré váltam. Ők azok, akikről nem tudom elképzelni, hogy valaha olyat alkossanak, ami nekem ne nyerné el a tetszésemet – hisz most sincs olyan daluk, amely valamennyire ne tetszene. Legfeljebb kevésbé szeretem, mint a többit.

25 év hosszú idő. A zenekarban azóta számos tagcsere történt, melynek folytán ma már az alapító tagok közül csak ketten vannak jelen, illetve a közelmúltban az 5 tagú csapat 6 tagúvá bővült. Nemcsak a tagok változtak, hanem némileg a műfaj is. A fejlődés és a változása legjobban persze úgy érhető tetten, ha tartunk egy Nightwish-napot, és időrendben végighallgatjuk a nagylemezeket. A hangzás finomodik: az Oceanborn és a Wishmaster erőteljes gitártémái mellett megjelennek, majd előtérbe kerülnek a nagyzenekari elemek, hogy hogy a Century Child-on keresztül a Once-ra szinte filmzenében teljesedjen ki. Végigkövethetjük, ahogy Tarja Turunen hangja a csiszolatlan gyémántból a legszebb ékkővé válik. Aztán ez szertefoszlik, és megérkezik Anette Olzon, aki egy teljesen más hangszínnel és képzettséggel rendelkezik; egy korszak lezárul, és egy új kezdődik. A Dark Passion Play Tarja hangjára írt, de Anette által elénekelt dalai egyfajta átmenetet jelentenek, majd az Imaginaerum-ra zenekar és énekesnő egymásra találnak, és megszületik valami, ami tud olyan katartikus lenni, mint a Once volt. Aztán ennek is vége szakad, és jön Floor Jansen, akit a lehető legjobb választásnak tartok, mert nemcsak Tarjának méltó utódja, de az Anette-korszak dalait is tökéletesen énekli. Floorral együtt egy új szemlélet is érkezett a zenekarba; a vele készült albumok, ha nem is gyökeresen, de jelentősen eltérnek az előzőektől, mind zeneileg, mind mondanivalóban. Szerény véleményem szerint ez jó, mások szerint kevésbé. A magam részéről előnyösebbnek tartom, ha egy banda kipróbál új dolgokat, és ha nem jön be, visszatér a régihez, mint ha az egész fennállása alatt nem újul meg. Ahogy mi, akik hallgatjuk őket, változunk, úgy a tagok élete, világnézete is változhat; más témák foglalkoztathatnak egy zeneszerzőt most, mint 25 évvel ezelőtt. És ezzel a világon semmi baj nincs.

Úgy gondolom, az elmúlt 25 évben a Nightwish maradandót alkotott; valami olyat, amilyet senki más, vagy csak nagyon kevesen voltak és lesznek képesek.

Most pedig megkísérlem a lehetetlent, és a 25 évre tekintettel kiválasztom a szívemnek legkedvesebb 25 Nightwish-dalt. A listát időrendben állítom össze, rangsort nem fogok felállítani – arra már tényleg képtelen vagyok. Kedvenc album megnevezésére se kérjetek, az sem megy. A dalok a címre kattintva hallgathatók meg.

Beauty and the Beast (Angels fall first)

Devil and the Deep Dark Ocean (Oceanborn)

The Pharaoh Sails to Orion (Oceanborn)

The Kinslayer (Wishmaster)

Come Cover Me (Wishmaster)

Dead Boy's Poem (Wishmaster)

10^th Man Down (Over The Hills And Far Away)

End of all Hope (Century Child)

Ocean Soul (Century Child)

Beauty of the Beast (Century Child)

Wish I Had An Angel (Once)

Nemo (Once)

Romanticide (Once)

Ghost Love Score (Once)

The Poet and the Pendulum (Dark Passion Play)

Bye Bye Beautiful (Dark Passion Play)

The Islander (Dark Passion Play)

Rest Calm (Imaginaerum)

Song of Myself (Imaginaerum)

Weak Fantasy (Endless Forms Most Beautiful)

The Eyes of Sharbat Gula (Endless Forms Most Beautiful)

The Greatest Show on Earth (Endless Forms Most Beautiful)

Shoemaker (Human :II: Nature)

Pan (Human :II: Nature)

Procession (Human :II: Nature)

Vagy egyben: Spotify

A lista arra a pillanatra érvényes, amikor ezt a bejegyzést írom. A nagy részük mindenkori kedvenc, de akad néhány, amely az élethelyzetemtől és a hangulatomtól függően változik. 

Hogy kapunk-e tőlük még egyszer 25 évet, azt senki nem tudja. Én azt kívánom, kapjunk. Én itt leszek és figyelek.