Stephen King: Később

Miután sikerült abszolválni a Rémálom-sorozathoz tartozó kihívást, semmi nem tarthatott vissza attól, hogy a nemrég megjelent Stephen King-regénybe belekezdjek. Immár önmagam sem. Nem lett volna jó még Később olvasni, így is sajnáltam, hogy ennyit csúsztam vele a tervezetthez képest.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 308
Fordító: Pék Zoltán
Az olvasás ideje: 2022. május 2. – 2022. május 5. + fél óra

Kezdem az elején: a szokásos vasárnapi társasjáték mellé mindig szól valami zene; ezúttal minimálisan hangosabbra volt állítva, mint máskor, amit a beszélgetés folyamán konstatáltam. Fél pillanat erejéig átfutott az agyamon, hogy kicsit talán lejjebb kéne venni, hogy halljuk egymást, de nem tettem az ügy érdekében. Két másodperccel később már nem is kellett, ugyanis a probléma megoldódott; a zene két egységgel lehalkult – hallgató is volt, és láttam is a kijelzőn, ahogy lépnek a számok. A hi-fi távirányítója ezer éve nincs meg, hozzá nem nyúltak se srácok, se én, de még a macskák se. Mondjuk úgy, hogy meglepődtünk. No, én ezen események után kezdtem bele másnap a könyvbe. A könyvbe, amelynek a főszereplője halottakat lát. Jó, mi? Szerencsére nem ismétlődtek meg a kellemetlen éjszakák, amelyeket az író úr kedves fiacskája okozott nekem  A szív alakú dobozzal.

Hosszú éjszakáim viszont voltak, leginkább azért, mert munkából későn hazaesve nem éppen délutáni program volt az olvasás. Sőt, le is kellett magam lőni, hogy ne akarjak egész éjjel fent maradni a könyvvel, mert másnap baj lesz. Na meg azért is, mert egy jó könyvet egyszerre akarunk minél hamarabb és minél Később befejezni. Merthogy ez itt, kérem szépen, egy jó könyv!

Adott egy különleges képességekkel rendelkező srác, aki a gyerekkori élményeit meséli el. Ez saját megállapítása szerint egy horrortörténet. Az én megállapításom szerint kevésbé, bár ha valakinek nyugtalan álmokat okoznak a részletesen leírt, rosszabbnál rosszabb állapotú holttestek, akkor még akár az is lehet.

Jamie nemcsak látja a halottakat, hanem beszélni is tud velük, azt pedig hamar kideríti, hogy ha a frissen elhunyttól kérdez, annak kötelessége az igazat válaszolni. Erre a tényre építette fel King ezt a tulajdonképpen rendhagyónak is nevezhető kísértettörténetet.
Jamie-nek ugyan titkolnia kell ezt az adottságot, édesanyja viszont nem tartja be a megállapodásukat, és megosztja ezt az információt a barátnőjével. A felnőttek ezután önös érdekektől vezérelve használják ki a kisfiúban rejlő nem mindennapi képességet. Ezzel (természetesen) nem várt eseményeket indítanak be. Az egyik ismerős lehet azoknak, akik az Az-t már olvasták.

Követhetjük Jamie életútját, amint kisfiúból kamasszá érik, miközben igyekszik a korábban történeteket saját magában a helyükre tenni. Mire viszont az első nagy sokkon túljut, és rendeződnének a dolgai, jön egy másik nagy sokk. Szegény, csodálom, hogy nem rokkant bele teljesen lelkileg az átéltekbe. Illetve ki tudja. Azt nem látjuk, mi történt vele Később.

Lendületes regény, a pörgő események mellett az olvasást könnyíti, hogy viszonylag nagybetűs és elég szellős az elrendezés. A sok rövid fejezet miatt még gyorsabbnak érezhető a tempó. Azt nem mondom, hogy tövig rágtam a körmömet izgalmamban, ahhoz egy picivel több kell, de az érdeklődésemet fenntartotta végig, tudni akartam, hová is tart a sztori, fény derül-e a nagy titokra, ami Jamie és az édesanyja életét végigkíséri. Elárulom: igen, viszont annyira nem volt meglepő, mert hamarabb rájöttem.

Ami egy kissé zavaró volt számomra, az a történetből való rendszeres kiszólogatás. Még ezt meg is emésztettem volna a stílus miatt – persze, lezser akar lenni, hát kiszólogat. Rendben. Ezt viszont jobb lett volna konzekvensen vagy tegezve, vagy magázva megtenni – s ha már lezserek akarunk lenni, akkor inkább tegezzünk. Ezzel szemben sajnos mindkét forma előfordult – fordítási vagy szerkesztési hiba-e, nem tudom. King biztos, hogy mindenhova you-t írt. Tulajdonképpen az olvasás élményét nem rontotta, inkább csak megütköztem rajta párszor, de mivel a cselekmény jó, el tudom nézni.

Összegezve: fejlődésregény is, kísértetsztori is, kicsit talán krimi is – nem egyértelmű számomra, hogy pontosan mi is ez a sztori, de az biztos, hogy az a típus, ami engem egy olvasási válságból ki tud rántani. Szuper élmény volt! Még sok ilyet!

 

 

30. hét: Stephen King - Richard Chizmar: Gwendy és a varázsdoboz

Gwendy története elég sokára ért el Magyarországra; többen azt gondoltuk, hogy megfeledkeztek róla, de idén végre megérkezett. Persze ment az előrendelés, és ha nem is megjelenés utáni napon, de a következőn nekem is hozta a futár, és a rákövetkező napon már olvastam is.

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 168
Fordító: Dranka Anita
Az olvasás ideje: 2021. július 28.

A fülszöveg:
„Stephen ​King a világirodalom és a populáris kultúra egyik legmeghatározóbb alkotója. Több mint ötven nagy sikerű regény, valamint számos népszerű novella és kisregény szerzője, filmadaptációk ihletője. Életművéért Nemzeti Könyvdíjat kapott, emellett többszörös World Fantasy- és Bram Stoker-díjazott. Társa, Richard Chizmar elsősorban novellistaként alkot, díjnyertes életműve hamarosan magyarul is élvezhető. Rendszeres vendégelőadó a leghíresebb kreatív írószemináriumokon.
Első közös könyvükben, a Gwendy és a varázsdoboz-ban a tizenkét éves Gwendy Peterson sorsát követjük, aki egy nap egy különleges dobozt kap egy idegentől. A kislány élete végleg megváltozik, és hiába próbálja a doboz rejtélyét megfejteni, a világ sorsáról végül egyedül kell döntenie. A Gwendy…-ben nemcsak újra visszatérhet az olvasó Castle Rock városába, de egyre otthonosabban is mozog majd, ahogy a fantasztikum fokozatosan átveszi az irányítást a valóság felett. King szerzőtársával karöltve ezúttal az ifjúsági történetek világát borította fel, a végeredmény pedig egy fordulatos és szokatlan mese lett a felnőtté válásról és a felelősségvállalásról.”

A borító:
Bárki bármit mond, nekem tetszik. Aranyos ez a Kapszula Könyvtár, és egy ilyen rövid történetnek abszolút találó is. Ahogy beveszed a kapszulát, úgy egy ilyen könyvet is elolvasol egy szuszra. Amikor megláttam, azt mondtam, hogy ezt megeszem reggelire. Végül vacsora lett, de az nem számít. Persze a polcon furcsán fog kinézni a rikító zöld színével, de egy biztos: legalább keresni nem kell, hogy hol van.

Így tetszett:
Az újabb Stephen King-könyveknél lassan már állandó kezdés lesz ez a mondat: Aki horrort vár, csalódni fog. Ez a történet ugyanis tényleg csak nyomokban tartalmaz horrorelemeket. Az van, amit a fülszöveg mond: ez egy fejlődéstörténet, egy ifjúsági kisregény; nekem gyakorlatilag egy esti mese.

Szerintem ez egy kedves kis történet; szól egy kicsit arról, hogy nem mind arany, ami fénylik (bár itt inkább ezüstről van szó), és benne van a vigyázz, mit kívánsz is. A 12 éves Gwendy kap egy feketébe öltözött embertől (khm) egy varázsdobozt, azzal a feladattal, hogy őrizze meg. A funkciójáról csak részben kap információt, amit tudnia kell róla, hogy óvatosan kell bánni vele, mert a világ sorsa függ attól, melyik gombot nyomja meg. A dobozt ugyanis nagyon jóra és nagyon rosszra is lehet használni – ez az őrzőjének a személyiségétől függ.

A doboz mesébe illően változtatja meg Gwendy életét. Minden sikerül neki, amihez hozzákezd, és ez az élet összes területére érvényes. Gyakorlatilag immúnissá válik minden rosszra. Ennek csak az az ára, hogy a dobozról ne feledkezzen meg.
Azért egy ponton mégiscsak történik némi rossz – elvégre Stephen King még mindig nem tündérmesét ír. Bevallom, a történet felénél vártam is már az átfordulást; a csúcsszupert is meg lehet azért unni. Végül akkora nagy átfordulás nem történt, mint amilyennek szurkoltam, de így sem rossz.

Az easter eggekért további piros pont jár Kingnek; nemcsak RF, hanem N miatt is. És ha nagyon bele akarom magyarázni, még egy kicsit Carrie is benne van a végzős bállal meg a rózsaszín báli ruhával.

Nekem ez a sztori határozottan bejött, kellemes esti olvasmány volt egy dolgos hétköznap után. Kíváncsian várom a folytatást.

Az idei első: Farkas Bíborka: Druidaösvény - Az Istenek akarata I

Ha nincs a Molyon egy bizonyos karc, amelynek a hozzászólásában megemlítik ezt a könyvet, valószínűleg sokkal később, vagy talán soha nem jut el hozzám. Ideje lenne jobban figyelnem erre a műfajra, ugyanígy a magyar szerzőkre is. A recenziós példányért köszönet a kiadónak! ❤

Kiadó: Pergamen Libro
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 348
Az olvasás ideje: 2021. január 1. – 2021. január 3.

A fülszöveg:
„Az ​ókori Britannia csaták zajától hangos, népeit belviszályok mérgezik. A druidák kora leáldozóban van, ősi Isteneik kultusza hanyatlásnak indult, a távolból pedig új hódító próbálja eltiporni az egymással acsarkodó kelta törzsek világát: Róma, a hatalmas császári birodalom.
A népek összefogásának szükségességét csak kevesen látják be, ám Kernow-i Connor, a vándor druida közéjük tartozik. Az Istenek parancsára ki kell mentenie ellenségei keze közül egy kilencéves, látomásoktól vezérelt kislányt, Gwyneth-t, akit később tanítványául fogad. A habókosnak tartott gyermeknek azonban rá kell ébrednie arra, hogy számára a legnehezebben leküzdhető akadályt nem a törzsi ellenségeskedés, a természetfeletti világ, vagy Róma hódítási kísérlete jelenti, hanem a saját irányíthatatlan képességeivel és félelmeivel való szembenézés.
Vajon képes lesz Gwyneth végigjárni a Druidaösvényt? Miféle küldetést tartogatnak számára az erejüket még egyszer megmutató, ősi Istenek? Mi vár rá és szülőföldjére a Római Birodalom fojtogató ölelésében?
A Druidaösvény egy lebilincselően részletgazdag utazás a felnőtté válás mélységein keresztül a kelta kultúra lenyűgöző világába. A bátorság, az önfeláldozás, az állhatatosság merész próbája, a kelta törzsek történetének szomorú, de felemelően hősi krónikája.”

A borító:
Lenyűgözött már akkor, amikor a csomagolásból kibontottam a könyvet. Nagyon kelta, nagyon igényes és impozáns. Innen is gratulálok a tervezőjének, valószínűleg dobogós lesz nálam a valaha látott legszebb borítók között.

Így tetszett:
Izgalmasnak ígérkezett a fülszöveg alapján, már csak a kelta vonal miatt is, habár volt egy olyan érzésem, hogy a célközönség nem feltétlenül én vagyok. Ez a kételyem aztán hamar eloszlott.

Igazi felnövésregényt tartottam a kezemben. Lineáris cselekmény, kisebb-nagyobb időbeli ugrásokkal. Minden esemény, ahol megállunk, fontos, nem egyszerűen a Druidaösvény bejárásáról szól. Az írónő nem traktál felesleges részletekkel Gwyneth tanulmányairól, habár egy icipicivel több is elfért volna belőlük, csak hogy érthetőbb és kézzelfoghatóbb legyen, pontosan milyen utat is kell egy növendéknek bejárnia és mit kell tudnia.
Nem várt fordulatokat nem találtam, lehetett sejteni, hogy hova is lyukadunk ki a végére. A pontos kimenetelt nem tudtam volna megjósolni, de érezhető volt, hogy egy precízen felépített, átgondolt cselekménnyel és világgal van dolgunk. Az utolsó harmadban már nagyon izgultam, hogy elérik-e a céljukat, sikerrel járnak-e. A legvégére pedig vártam volna Gwyneth felnőtté válását, mintegy utolsó mondatként, de végül a tényleges utolsó mondat kárpótolt azért, hogy ez nem történt meg.

A kelta kultúra, az áldozatok bemutatása is kedvemre való volt; úgy tárul elénk, amilyen valójában lehetett, minden szépségével és számunkra ma már elfogadhatatlan szokásaival. Ha létezne időutazás, biztosan visszamennék közéjük néhány napra, hogy a saját szememmel is lássam.
Külön örültem a lábjegyzetekért, amelyek az istenségek és ünnepek bemutatására szolgáltak. Az ünnepeket és néhány istent személyes oknál fogva ismertem már, de jó volt gyarapítani a tudásomat a többivel is.

Az utóbbi időben arra lettem figyelmes, hogy a nálam fiatalabb főszereplők frusztrálnak, éretlennek és gyerekesnek tartottam őket. Gwyneth esetében tört meg a jég. Bármennyire is kislány, az írónőnek sikerült úgy ábrázolnia őt, hogy ez a legkevésbé sem zavart. Egy szerethető kis figura, akinek az ember akaratlanul is szurkol, hibáit, túlkapásait pedig betudja zsenge korának. Már csak azért is, mert a hibái belátásakor és azok jóvátételénél igazi jellemfejlődést mutat.
Connort is igazán kedveltem, igazi tanító karakter. Számomra olyannak tűnt, mint Albus Dumledore, egy másik világban, más képességekkel, más feladattal. Én is szívesen lennék a tanítványa.
A Sötét Hollóról szívesen megtudtam volna többet, felkeltette a kíváncsiságomat a személye és a története. Remélem, a következő részekben többet kapunk belőle.

Jó ötlet volt ezzel a könyvvel kezdeni az évet, csak pozitívan tudok róla nyilatkozni. Kötelező azoknak, akiket a kelta kultúra érdekel! Kíváncsian várom a további köteteket!

5/5