Az idei első: Farkas Bíborka: Druidaösvény - Az Istenek akarata I

Ha nincs a Molyon egy bizonyos karc, amelynek a hozzászólásában megemlítik ezt a könyvet, valószínűleg sokkal később, vagy talán soha nem jut el hozzám. Ideje lenne jobban figyelnem erre a műfajra, ugyanígy a magyar szerzőkre is. A recenziós példányért köszönet a kiadónak! ❤

Kiadó: Pergamen Libro
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 348
Az olvasás ideje: 2021. január 1. – 2021. január 3.

A fülszöveg:
„Az ​ókori Britannia csaták zajától hangos, népeit belviszályok mérgezik. A druidák kora leáldozóban van, ősi Isteneik kultusza hanyatlásnak indult, a távolból pedig új hódító próbálja eltiporni az egymással acsarkodó kelta törzsek világát: Róma, a hatalmas császári birodalom.
A népek összefogásának szükségességét csak kevesen látják be, ám Kernow-i Connor, a vándor druida közéjük tartozik. Az Istenek parancsára ki kell mentenie ellenségei keze közül egy kilencéves, látomásoktól vezérelt kislányt, Gwyneth-t, akit később tanítványául fogad. A habókosnak tartott gyermeknek azonban rá kell ébrednie arra, hogy számára a legnehezebben leküzdhető akadályt nem a törzsi ellenségeskedés, a természetfeletti világ, vagy Róma hódítási kísérlete jelenti, hanem a saját irányíthatatlan képességeivel és félelmeivel való szembenézés.
Vajon képes lesz Gwyneth végigjárni a Druidaösvényt? Miféle küldetést tartogatnak számára az erejüket még egyszer megmutató, ősi Istenek? Mi vár rá és szülőföldjére a Római Birodalom fojtogató ölelésében?
A Druidaösvény egy lebilincselően részletgazdag utazás a felnőtté válás mélységein keresztül a kelta kultúra lenyűgöző világába. A bátorság, az önfeláldozás, az állhatatosság merész próbája, a kelta törzsek történetének szomorú, de felemelően hősi krónikája.”

A borító:
Lenyűgözött már akkor, amikor a csomagolásból kibontottam a könyvet. Nagyon kelta, nagyon igényes és impozáns. Innen is gratulálok a tervezőjének, valószínűleg dobogós lesz nálam a valaha látott legszebb borítók között.

Így tetszett:
Izgalmasnak ígérkezett a fülszöveg alapján, már csak a kelta vonal miatt is, habár volt egy olyan érzésem, hogy a célközönség nem feltétlenül én vagyok. Ez a kételyem aztán hamar eloszlott.

Igazi felnövésregényt tartottam a kezemben. Lineáris cselekmény, kisebb-nagyobb időbeli ugrásokkal. Minden esemény, ahol megállunk, fontos, nem egyszerűen a Druidaösvény bejárásáról szól. Az írónő nem traktál felesleges részletekkel Gwyneth tanulmányairól, habár egy icipicivel több is elfért volna belőlük, csak hogy érthetőbb és kézzelfoghatóbb legyen, pontosan milyen utat is kell egy növendéknek bejárnia és mit kell tudnia.
Nem várt fordulatokat nem találtam, lehetett sejteni, hogy hova is lyukadunk ki a végére. A pontos kimenetelt nem tudtam volna megjósolni, de érezhető volt, hogy egy precízen felépített, átgondolt cselekménnyel és világgal van dolgunk. Az utolsó harmadban már nagyon izgultam, hogy elérik-e a céljukat, sikerrel járnak-e. A legvégére pedig vártam volna Gwyneth felnőtté válását, mintegy utolsó mondatként, de végül a tényleges utolsó mondat kárpótolt azért, hogy ez nem történt meg.

A kelta kultúra, az áldozatok bemutatása is kedvemre való volt; úgy tárul elénk, amilyen valójában lehetett, minden szépségével és számunkra ma már elfogadhatatlan szokásaival. Ha létezne időutazás, biztosan visszamennék közéjük néhány napra, hogy a saját szememmel is lássam.
Külön örültem a lábjegyzetekért, amelyek az istenségek és ünnepek bemutatására szolgáltak. Az ünnepeket és néhány istent személyes oknál fogva ismertem már, de jó volt gyarapítani a tudásomat a többivel is.

Az utóbbi időben arra lettem figyelmes, hogy a nálam fiatalabb főszereplők frusztrálnak, éretlennek és gyerekesnek tartottam őket. Gwyneth esetében tört meg a jég. Bármennyire is kislány, az írónőnek sikerült úgy ábrázolnia őt, hogy ez a legkevésbé sem zavart. Egy szerethető kis figura, akinek az ember akaratlanul is szurkol, hibáit, túlkapásait pedig betudja zsenge korának. Már csak azért is, mert a hibái belátásakor és azok jóvátételénél igazi jellemfejlődést mutat.
Connort is igazán kedveltem, igazi tanító karakter. Számomra olyannak tűnt, mint Albus Dumledore, egy másik világban, más képességekkel, más feladattal. Én is szívesen lennék a tanítványa.
A Sötét Hollóról szívesen megtudtam volna többet, felkeltette a kíváncsiságomat a személye és a története. Remélem, a következő részekben többet kapunk belőle.

Jó ötlet volt ezzel a könyvvel kezdeni az évet, csak pozitívan tudok róla nyilatkozni. Kötelező azoknak, akiket a kelta kultúra érdekel! Kíváncsian várom a további köteteket!

5/5