Ahogy A szingli fejvadász 1-et, úgy a Q-ügyosztály 5-öt is pihenésképpen iktattam be A Karamazov testvérek mellé. Így esett, hogy ez lett az utolsó olvasmányom 2020-ban.
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 460
Fordító: Dr Dobosi Beáta
Az olvasás ideje: 2020. december 30. – 2020. december 31.
A fülszöveg:
„A 15 éves Marco semmi egyébre nem vágyik, csak hogy iskolába járhasson, és meg
tudjon állni a saját lábán. Gyűlöli életét a klánban, amelyet a nagybátyja
irányít erős kézzel, s ahol arra kényszerítik a gyerekeket, hogy kolduljanak,
betörjenek. Egy nap nem bírja tovább, és megszökik. Menekülés közben rábukkan
nagybátyja egy feltételezett áldozatának holttestére, s ezzel az események
egész láncolatát indítja el. Hamarosan tapasztalnia kell, hogy már nem csak a
saját klánjának tagjai akarják elkapni. A Q-ügyosztályt vezető Carl Morcknek és
új taggal bővült csapatának nagy szüksége lenne Marco információira, mivel
kiderül, hogy egy általuk keresett személyé a holttest, amit a fiú talált. Marco azonban nagyon tart a rendőrségtől…”
A borító:
Ahogy
a sorozat többi köteténél már megszoktuk, fekete-fehér kép, a cím pirossal
szedve. A nagyobb kép egy fiút ábrázol, jól láthatóan menekülés közben; fut és
hátra néz. A kisebb kép egy tájat ábrázol, de nem állapítható meg, hogy
pontosan milyet.
Így tetszett:
Jussi
Adler-Olsen mindig jó, és a Q-ügyosztály is mindig jó. A sorozatnak ez a kötete
az, amelyik már nem önmagam felzárkóztatásáról szól (a 4. résszel kezdtem,
ezután pótoltam az első hármat), most már egyáltalán nem tudtam, hogy a
háttértörténet merre fog haladni, hova fog érkezni. Valahol jobb is így.
Ismételten egy több szálon futó, bonyolult cselekményt kapunk. Látjuk
természetesen a Q-ügyosztályt (bár viszonylag sokat kell várni, mire színre
lépnek), Marco szálát, és az ő üldözőit is, ami néha a klán, néha másvalakik,
illetve a prológusban megjelenő konfliktus résztvevőit is.
Nagy odafigyelést igényel, hogy megértsük az összefüggéseket, hogy ki,
kihez, hogyan kapcsolódik, emiatt kissé nehéz is követni az eseményeket. A
klasszikus felépítés, ahol csak a nyomozást látjuk, és mi ugyanúgy nem tudunk
semmit, mint a rendőrség, sokkal emészthetőbbé tette volna a kötetet. Így sem
rossz, de ha valaki egy laza krimire vágyik, inkább válasszon mást.
A szerző remekül összerakta ezt a történetet, minden elismerésem azért, hogy
ilyen szövevényes cselekményt ki tudott találni. A kezdetben feleslegesnek tűnő
afrikai szál a végére nyer értelmet, amihez szokás szerint valami apróság kell.
A végső megoldás kicsit talán túl banális is, a többi bonyodalomhoz képest
egyszerűen is jött. A nyomozás szálát egy kicsit kevésnek éreztem, elbillent az
egyensúly a háttérsztori és Marco története irányába.
Határozottan pozitívumként értékelem azt, ahogy a rendőr-főkapitányság élete
zajlik, gondolok itt a személyi változásokra elsősorban. Ezek az események a
valósághoz közelinek mutatják az egész szervezetet – a való életben is
jönnek-mennek az emberek, tetszik, hogy a sorozat ezt is modellezi.
A Q-ügyosztály dolgozóin kívül egyik szereplőt sem sikerült megkedvelnem,
még Marcót sem igazán. Őt inkább sajnáltam a helyzete miatt, de bosszantott az
is, hogy a félelme a rendőrségtől végig erősebb volt, mint amit a józan esze
diktált volna.
Assad tevés megjegyzésein a hasamat fogtam, Carlt pedig szintén sajnáltam a
sorozatos negatív események miatt.
Kíváncsian várom, hogy a további részekben kiderül-e valami konkrétabb
Assad származásáról. Kezd a jó értelemben idegőrlővé válni, ahogy a szerző csak
csepegteti nekünk az információkat. Épp ezért minél hamarabb szeretném az eddig
megjelent köteteket elolvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése