Ez még tavalyról itt maradt: Jussi Adler-Olsen: Hajtóvadászat - A Q-ügyosztály esetei 5.

Ahogy A szingli fejvadász 1-et, úgy a Q-ügyosztály 5-öt is pihenésképpen iktattam be A Karamazov testvérek mellé. Így esett, hogy ez lett az utolsó olvasmányom 2020-ban.

Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 460
Fordító: Dr Dobosi Beáta
Az olvasás ideje: 2020. december 30. – 2020. december 31.

A fülszöveg:
„A 15 éves Marco semmi egyébre nem vágyik, csak hogy iskolába járhasson, és meg tudjon állni a saját lábán. Gyűlöli életét a klánban, amelyet a nagybátyja irányít erős kézzel, s ahol arra kényszerítik a gyerekeket, hogy kolduljanak, betörjenek. Egy nap nem bírja tovább, és megszökik. Menekülés közben rábukkan nagybátyja egy feltételezett áldozatának holttestére, s ezzel az események egész láncolatát indítja el. Hamarosan tapasztalnia kell, hogy már nem csak a saját klánjának tagjai akarják elkapni. A Q-ügyosztályt vezető Carl Morcknek és új taggal bővült csapatának nagy szüksége lenne Marco információira, mivel kiderül, hogy egy általuk keresett személyé a holttest, amit a fiú talált. Marco azonban nagyon tart a rendőrségtől…”

A borító:
Ahogy a sorozat többi köteténél már megszoktuk, fekete-fehér kép, a cím pirossal szedve. A nagyobb kép egy fiút ábrázol, jól láthatóan menekülés közben; fut és hátra néz. A kisebb kép egy tájat ábrázol, de nem állapítható meg, hogy pontosan milyet.

Így tetszett:
Jussi Adler-Olsen mindig jó, és a Q-ügyosztály is mindig jó. A sorozatnak ez a kötete az, amelyik már nem önmagam felzárkóztatásáról szól (a 4. résszel kezdtem, ezután pótoltam az első hármat), most már egyáltalán nem tudtam, hogy a háttértörténet merre fog haladni, hova fog érkezni. Valahol jobb is így.

Ismételten egy több szálon futó, bonyolult cselekményt kapunk. Látjuk természetesen a Q-ügyosztályt (bár viszonylag sokat kell várni, mire színre lépnek), Marco szálát, és az ő üldözőit is, ami néha a klán, néha másvalakik, illetve a prológusban megjelenő konfliktus résztvevőit is.

Nagy odafigyelést igényel, hogy megértsük az összefüggéseket, hogy ki, kihez, hogyan kapcsolódik, emiatt kissé nehéz is követni az eseményeket. A klasszikus felépítés, ahol csak a nyomozást látjuk, és mi ugyanúgy nem tudunk semmit, mint a rendőrség, sokkal emészthetőbbé tette volna a kötetet. Így sem rossz, de ha valaki egy laza krimire vágyik, inkább válasszon mást.

A szerző remekül összerakta ezt a történetet, minden elismerésem azért, hogy ilyen szövevényes cselekményt ki tudott találni. A kezdetben feleslegesnek tűnő afrikai szál a végére nyer értelmet, amihez szokás szerint valami apróság kell. A végső megoldás kicsit talán túl banális is, a többi bonyodalomhoz képest egyszerűen is jött. A nyomozás szálát egy kicsit kevésnek éreztem, elbillent az egyensúly a háttérsztori és Marco története irányába.
Határozottan pozitívumként értékelem azt, ahogy a rendőr-főkapitányság élete zajlik, gondolok itt a személyi változásokra elsősorban. Ezek az események a valósághoz közelinek mutatják az egész szervezetet – a való életben is jönnek-mennek az emberek, tetszik, hogy a sorozat ezt is modellezi.

A Q-ügyosztály dolgozóin kívül egyik szereplőt sem sikerült megkedvelnem, még Marcót sem igazán. Őt inkább sajnáltam a helyzete miatt, de bosszantott az is, hogy a félelme a rendőrségtől végig erősebb volt, mint amit a józan esze diktált volna.
Assad tevés megjegyzésein a hasamat fogtam, Carlt pedig szintén sajnáltam a sorozatos negatív események miatt.

Kíváncsian várom, hogy a további részekben kiderül-e valami konkrétabb Assad származásáról. Kezd a jó értelemben idegőrlővé válni, ahogy a szerző csak csepegteti nekünk az információkat. Épp ezért minél hamarabb szeretném az eddig megjelent köteteket elolvasni.

 

 A többi rész értékelését itt találjátok.