Translate

2017. augusztus 11., péntek

Enni vagy nem enni - gondolatok az egészséges életmódról, és egy újabb küldetés befejezése

Érkezett hozzám nemrég egy kérés, miszerint írjak egy bejegyzést az étkezésről, egészséges életmódról. Épp kapóra jött, mivel a héten fejeztem be egy újabb, saját magam által kiszabott küldetést, ami ehhez a témához kapcsolódik.

Nem igazán vagyok megelégedve a testemmel. Akik ismernek, nem értik, miért; vékony vagyok, homokóra alakom van, és a lábaimon is látszik még, hogy anno napi 6 kilométert bicikliztem (3-ra volt az iskola). Mégis van valami, ami soha nem tetszett magamon, ez pedig a hasam. A gerincem túlzott homorúsága miatt jobban előredomborodik, mint kellene, emiatt soha nem lesz olyan lapos, amilyennek szeretném. A minap viszont tükörképemet vizsgálgatva megállapítottam, hogy nem csak a fenti probléma miatt néz ki úgy, ahogy. Aznap megfogadtam, hogy egy hónapra letiltok mindenfajta nasit. Chips, csoki, gumicukor, süti, stb. Csak a Nutellát és a fagyit hagytam meg, az előbbit azért, mert a Nutellás kenyér mindig is az egyik főétkezésem volt (általában a reggeli és/vagy az uzsonna), utóbbit pedig a nyárra való tekintettel. (Na persze. Inkább csak nem tudtam róluk lemondani.) Ezenkívül rendszeresebbé tettem a jógát és beiktattam plusz hasizomgyakorlatokat is. A hónap szépen lassan (vagyis nem annyira lassan) el is telt. Ez alatt az idő alatt nem álltam mérlegre, és nem is mértem se derékbőséget, se semmilyen bőséget. Mérlegre azóta sem álltam, de a mérőszalagot a kezembe vettem. Az eredmény: mínisz két centi a derékból, mínusz két centi a hasról, és mínusz öt centi mellről (nagy boldogságomra csak az úgynevezett melltartóháj tűnt el).

Hogy milyen volt ez az egy hónap nasi nélkül? Tulajdonképpen semmi extra. Az első két héten egyáltalán nem hiányzott. A második vége felé kezdett felébredni a sóvárgás, mert hát én hiába "diétázom", ha a velem élő(k) nem, és ő(k) bizony igényli(k) a nasit időnként, amit persze én viszek haza. A harmadik hét viszont pokoli volt. Bármit megadtam volna egy zacskó gumicukorért vagy egy Mars szeletért. Mégsem vettem. A negyedik hétre eltűnt a sóvárgás, és az utolsó édességmentes nap másnapján a jutalomnak szánt egy csomag Pilóta piskótatallért sem egyedül fogyasztottam el, és nem is azzal az érzéssel, hogy jajj, de hiányzott már. A további terv: edzés úgy, ahogy eddig, az édességet pedig az elveimhez mérten - akkor, amikor megkívánom.

Az elmúlt években mindig ahhoz tartottam magam, hogy "Egyél, amit akarsz!" Ha tanácsot kérnének tőlem, ugyanezt mondanám. Nyilván ez olyan embereknek szól, akiknek nem kell valamilyen betegség miatt (diabetes, Crohn, stb) egész életükben diétázniuk. De ha az ember egészséges, ne vonjon meg magától semmit. Igaz, én nem vagyok a szó orvosi értelmében teljesen egészséges; autoimmun pajzsmirigy-alulműködésem van.Mégis, amikor valakinek csak annyit mondok, hogy pajzsmirigyes vagyok, túlműködőnek hisznek, mert az alulműködés jellegzetes tünete a hízás, nálam viszont ez nincs. Ilyenkor jön a kérdés, hogy hogy csinálom, mit eszem. És a meglepő válasz: mindent. Lehet, hogy csak szerencsém van, bár több betegtől hallottam már, hogy ugyanezt az elvet követik, amit én, és jól vannak, míg nagyon sokan nagyon sokféle diétát próbáltak már, és se nem fogytak, se jobban nem érzik magukat. Persze elképzelhetőnek tartom azt is, hogy szerepet játszik benne a betegségtudat is. Én reggel beveszem a gyógyszert, félévente elmegyek kontrollra, hogy megnézzük, minden rendben van-e, és ezzel letudtam az egészet. Fel sem tűnik, hogy tulajdonképpen hormonzavaros vagyok, és valószínűleg egész életemben gyógyszeres kezelésre lesz szükségem. Nem gondolok bele. 5 éves korom óta ezzel élek, volt idő hozzászokni.

No de térjünk vissza ahhoz a bizonyos egészséges életmódhoz. Nem vagyok híve a túlzott egészségesen táplálkozásnak, ami manapság ennyire nagy divat lett. Részemről a dolog kimerül abban, hogy akkor eszem, amikor éhes vagyok, és annyit, amennyire a szervezetemnek szüksége van. Egy időben használtam kalóriatáblázatot kíváncsiságból, hogy tényleg beviszem-e a szükséges mennyiséget, és sokszor tapasztaltam azt, hogy mindenféle számolgatás meg gondolkozás nélkül szinte pontosan annyit viszek be. 

Időnként kicsit többet, időnként kicsit kevesebbet; ahogy a szervezet épp kívánja. Általában egy "zabálós nap" után egy "koplalós nap" szokott jönni, teljesen magától, nem kényszerből. Később aztán merő feledékenységből elhagytam a számolgatást, de az adagokhoz tartom magam. Eszem szénhidrátot, eszem húst szinte minden nap, nem csak fehéret, vöröset is, és nem csak gyümölcsöt nassolok. Nem érdekel, hogy bio vagy nem bio, és az sem, ha még este fél tizenegykor pizzát eszem. Ha valami ételt vagy édességet nagyon megkívánok, megfőzöm, megveszem; hozzájutok valahogy. Mert a szervezet jobban tudja, hogy mire van szüksége. Így jelez, ha valamiből hiány van. Dietetikus tanácsa, hogy ha valami után nagyon sóvárgunk, akkor azt meg kell enni, ha diétázunk, akkor is, mert a szervezetben ilyenkor hiány van valamiből, amit a kívánt étel tartalmaz. Ezt a tanácsot követem én is a mindennapjaimban, és javaslom is mindenkinek.

A diétáknál sokkal fontosabbnak tartom a mozgást. Ki kell tapasztalni, hogy kinek mi a megfelelő forma, mi az, amit a mindennapjaiba be tud építeni, és élvezi is. Nekem a jóga vált be egyrészt a kis intenzitása miatt, másrészt a fentebb említett gerincprobléma miatt is, plusz nem is gondolná az ember, hogy milyen izomláz tud kialakulni akár egy félórás gyakorlástól is, pedig látszólag csak ide-oda hajolgatunk, nyújtunk, stb. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 5 éve csinálom; most épp jobban belefér az időmbe, máskor pedig egyáltalán nem.

Oldalakat lehetne ezzel a témával megtölteni, de nem szándékozom ezt tenni. Lényeg a lényeg: egyél amit akarsz, egyél, amit szeretsz, és keress valami testhezálló sportot, és ami még nagyon fontos: pihenj és aludj eleget! (Próbáltam kevésbé női magazinosan megfogalmazni, de nem sikerült. Bocsi. ^^)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése