Érkezett hozzám nemrég egy kérés, miszerint írjak egy bejegyzést az étkezésről,
egészséges életmódról. Épp kapóra jött, mivel a héten fejeztem be egy újabb,
saját magam által kiszabott küldetést, ami ehhez a témához kapcsolódik.
Nem igazán vagyok megelégedve a testemmel. Akik
ismernek, nem értik, miért; vékony vagyok, homokóra alakom van, és a lábaimon
is látszik még, hogy anno napi 6 kilométert bicikliztem (3-ra volt az iskola).
Mégis van valami, ami soha nem tetszett magamon, ez pedig a hasam. A gerincem
túlzott homorúsága miatt jobban előredomborodik, mint kellene, emiatt soha nem
lesz olyan lapos, amilyennek szeretném. A minap viszont tükörképemet
vizsgálgatva megállapítottam, hogy nem csak a fenti probléma miatt néz ki úgy,
ahogy. Aznap megfogadtam, hogy egy hónapra letiltok mindenfajta nasit. Chips,
csoki, gumicukor, süti, stb. Csak a Nutellát és a fagyit hagytam meg, az
előbbit azért, mert a Nutellás kenyér mindig is az egyik főétkezésem volt
(általában a reggeli és/vagy az uzsonna), utóbbit pedig a nyárra való tekintettel.
(Na persze. Inkább csak nem tudtam róluk lemondani.) Ezenkívül rendszeresebbé
tettem a jógát és beiktattam plusz hasizomgyakorlatokat is. A hónap szépen lassan (vagyis nem annyira lassan) el
is telt. Ez alatt az idő alatt nem álltam mérlegre, és nem is mértem se
derékbőséget, se semmilyen bőséget. Mérlegre azóta sem álltam, de a
mérőszalagot a kezembe vettem. Az eredmény: mínisz két centi a derékból, mínusz
két centi a hasról, és mínusz öt centi mellről (nagy boldogságomra csak az
úgynevezett melltartóháj tűnt el).
Hogy milyen volt ez
az egy hónap nasi nélkül? Tulajdonképpen semmi extra. Az első két héten
egyáltalán nem hiányzott. A második vége felé kezdett felébredni a sóvárgás,
mert hát én hiába "diétázom", ha a velem élő(k) nem, és ő(k) bizony
igényli(k) a nasit időnként, amit persze én viszek haza. A harmadik hét viszont
pokoli volt. Bármit megadtam volna egy zacskó gumicukorért vagy egy Mars
szeletért. Mégsem vettem. A negyedik hétre eltűnt a sóvárgás, és az utolsó
édességmentes nap másnapján a jutalomnak szánt egy csomag Pilóta piskótatallért
sem egyedül fogyasztottam el, és nem is azzal az érzéssel, hogy jajj, de
hiányzott már. A további terv: edzés úgy, ahogy eddig, az édességet pedig az
elveimhez mérten - akkor, amikor megkívánom.
Az elmúlt években mindig ahhoz tartottam magam, hogy
"Egyél, amit akarsz!" Ha tanácsot kérnének tőlem, ugyanezt mondanám.
Nyilván ez olyan embereknek szól, akiknek nem kell valamilyen betegség miatt
(diabetes, Crohn, stb) egész életükben diétázniuk. De ha az ember egészséges,
ne vonjon meg magától semmit. Igaz, én nem vagyok a szó orvosi értelmében
teljesen egészséges; autoimmun pajzsmirigy-alulműködésem van.Mégis, amikor
valakinek csak annyit mondok, hogy pajzsmirigyes vagyok, túlműködőnek hisznek,
mert az alulműködés jellegzetes tünete a hízás, nálam viszont ez nincs.
Ilyenkor jön a kérdés, hogy hogy csinálom, mit eszem. És a meglepő válasz:
mindent. Lehet, hogy csak szerencsém van, bár több betegtől hallottam már, hogy
ugyanezt az elvet követik, amit én, és jól vannak, míg nagyon sokan nagyon
sokféle diétát próbáltak már, és se nem fogytak, se jobban nem érzik magukat.
Persze elképzelhetőnek tartom azt is, hogy szerepet játszik benne a
betegségtudat is. Én reggel beveszem a gyógyszert, félévente elmegyek
kontrollra, hogy megnézzük, minden rendben van-e, és ezzel letudtam az egészet.
Fel sem tűnik, hogy tulajdonképpen hormonzavaros vagyok, és valószínűleg egész
életemben gyógyszeres kezelésre lesz szükségem. Nem gondolok bele. 5 éves korom
óta ezzel élek, volt idő hozzászokni.
No de térjünk vissza ahhoz a bizonyos egészséges
életmódhoz. Nem vagyok híve a túlzott egészségesen táplálkozásnak, ami manapság
ennyire nagy divat lett. Részemről a dolog kimerül abban, hogy akkor eszem,
amikor éhes vagyok, és annyit, amennyire a szervezetemnek szüksége van. Egy
időben használtam kalóriatáblázatot kíváncsiságból, hogy tényleg beviszem-e a
szükséges mennyiséget, és sokszor tapasztaltam azt, hogy mindenféle számolgatás
meg gondolkozás nélkül szinte pontosan annyit viszek be.
Időnként kicsit többet, időnként kicsit kevesebbet;
ahogy a szervezet épp kívánja. Általában egy "zabálós nap" után egy
"koplalós nap" szokott jönni, teljesen magától, nem kényszerből.
Később aztán merő feledékenységből elhagytam a számolgatást, de az adagokhoz
tartom magam. Eszem szénhidrátot, eszem húst szinte minden nap, nem csak
fehéret, vöröset is, és nem csak gyümölcsöt nassolok. Nem érdekel, hogy bio
vagy nem bio, és az sem, ha még este fél tizenegykor pizzát eszem. Ha valami
ételt vagy édességet nagyon megkívánok, megfőzöm, megveszem; hozzájutok
valahogy. Mert a szervezet jobban tudja, hogy mire van szüksége. Így jelez, ha
valamiből hiány van. Dietetikus tanácsa, hogy ha valami után nagyon sóvárgunk,
akkor azt meg kell enni, ha diétázunk, akkor is, mert a szervezetben ilyenkor
hiány van valamiből, amit a kívánt étel tartalmaz. Ezt a tanácsot követem
én is a mindennapjaimban, és javaslom is mindenkinek.
A diétáknál sokkal fontosabbnak tartom a mozgást. Ki
kell tapasztalni, hogy kinek mi a megfelelő forma, mi az, amit a mindennapjaiba
be tud építeni, és élvezi is. Nekem a jóga vált be egyrészt a kis intenzitása
miatt, másrészt a fentebb említett gerincprobléma miatt is, plusz nem is
gondolná az ember, hogy milyen izomláz tud kialakulni akár egy félórás
gyakorlástól is, pedig látszólag csak ide-oda hajolgatunk, nyújtunk, stb.
Kisebb-nagyobb megszakításokkal 5 éve csinálom; most épp jobban belefér az
időmbe, máskor pedig egyáltalán nem.
Oldalakat lehetne ezzel a témával megtölteni, de nem
szándékozom ezt tenni. Lényeg a lényeg: egyél amit akarsz, egyél, amit
szeretsz, és keress valami testhezálló sportot, és ami még nagyon fontos:
pihenj és aludj eleget! (Próbáltam kevésbé női magazinosan megfogalmazni,
de nem sikerült. Bocsi. ^^)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése