2017. augusztus 31., csütörtök

Gothok, képek, sárkányok

Némileg megkésve jelentkezem ezzel az élménybeszámolóval. A képeket már többen láthattátok, így tudhatjátok, hogy ez a bejegyzés (illetve a nagy része) a IV. Oszrágos Gothic Találkozóról (a továbbiakban OGT) fog szólni. Igen, idén végre eljutottam ide is. Amióta tudomást szereztem az elsőről, egyáltalán arról, hogy szerveznek ilyesmit, azóta menni akartam. A környezetemben nemigen voltak soha más gothok, nem ismertem a szubkultúrából senkit, így nem is éreztem magam igazán ide valónak. Akkor is úgy gondoltam már, hogy ezen segítene, ha ellátogatnék erre a találkozóra. Viszont nem volt kivel, egyedül pedig nem akartam menni, illetve amelyik évben már lett volna társaságom, éppen ütközött valami más, sokkal előbb szervezett programmal. Idén viszont Budapestre köt a szakmai gyakorlat és a munka is, így az adott volt, hogy helyben leszek a találkozó napján, és társaságom is akadt, Cathreen Misery személyében. Neten keresztül ismerjük már egymást egy ideje, és hosszú, tartalmas levelezésünk után úgy gondoltuk, ideje egy személyes találkozóval megpecsételni a barátságunkat, és erre az OGT-t találtuk a legmegfelelőbbnek. Ő sem volt még, és én sem, és abban maradtunk, hogy ha esetleg mégse sikerülne senkihez odacsapódni legalább egy kicsit beszélgetni, boldogítjuk majd egymást. Az OGT hivatalosan délután 4-kor kezdődött, mi már néhány órával előbb találkoztunk, hogy egy kicsit tudjunk beszélgetni, mielőtt elveszünk a sok új ember és a sok szép ruha között; mert így volt.
Este 6 körül kezdett igazán beinduli a rendezvény, a legtöbben, akkor érkeztek. Nyilván nem mindenki volt abban a szerencsés helyzetben, mint én, hogy nem dolgozott aznap, illetve sokan jöttek vidékről, az utazás pedig igencsak hosszú lehet. Voltak emberek, akiket látásból ismertem, vagy valamit hallottam róluk, de a jelenlévők nagy része ismeretlen volt számomra, de mindenki, tényleg mindenki nagyon jól nézett ki. Cathreennel csak ámultunk, amikor megérkeztek a viktoriánus hölgyek az abroncsos szoknyáikban, amiket többen saját maguk készítettek. Mellettük először kissé alulöltözöttnek éreztem magam az egyszerű hosszú csipkeszoknyámban, aztán végül azzal hessegettem el a gondolatot, hogy én az ottani öltözetemet tudom a mindennapokon is viselni (és meg is teszem), míg ők nagy valószínűséggel nem; ez most egy ilyen esemény, mindenki igyekezett a legtöbbet kihozni a kinézetéből, beleadni mindent, amit esetleg máskor, máshol nem lehet. Épp ezért éreztem úgy, hogy most, ebben a pillanatban, ebben a néhány órában nem ciki akár tátott szájjal bámulni másokat, és hebegve-habogva kinyögni néhány dicsérő szót a másiknak. Sokan tettük ezt. Sőt, én meg is örökítettem az általam legszebbnek, legjobban öltözöttnek ítélt embereket.
A kézművesek asztalaitól is szinte képtelenség volt elszakadni. Számomra mindig is egy csoda volt, ha valaki ékszereket készít, akár magának, akár másoknak, mivel én nem értek hozzá. Szeretném megtanulni, de valahogy mindig találtam más elfoglaltságot, ami fontosabb volt, vagy épp jobban lekötött, ezért folyton elfelejtődött. Így aztán maradtam a mások által alkotottak csodálásánál. Nagyon szép dolgok voltak, nagyon jó áron. Legszívesebben mindent elhoztam volna az összes asztalról. Végül úgy döntöttem, hogy kisebb összegért mind a négy készítőtől veszek valamit; két fülbevalóval, egy gyűrűvel és egy karkötővel tértem haza.
A koncertekre nem mentem be, részben a jegy miatt (aminek az árát ékszerre költöttem :P ), de inkább azért, mert az emberekre akartam fókuszálni. Koncertre máskor is mehetek, de szubkultúra-tagokkal ismerkedni nem mindig lesz lehetőségem. Azóta is meggyőződésem, hogy jól döntöttem. Rengeteg új embert ismertem meg; remélhetőleg ezek az ismeretségek barátsággá fejlődnek majd, de ha ez nem is lesz így, már annak is örülni fogok, ha a következő évi találkozón felismernek páran.
Majdnem az esemény végéig maradtam; egyszerűen jó volt ott lenni a sok hasonló ember között, beszélgetni, táncolni a cyberekkel (akkor is, ha fogalmam se volt eddig, hogy hogy kell), és a hangulatot az éjjel megérkező eső sem rontotta el. Ha röviden akarom összefoglalni: varázslat volt, aminek az elkövetkező években is részese akarok lenni.

Most ugorjunk vissza az időben egy kicsit, az OGT-t megelőző napra. Ezen a napon egy másik, még régebbi álom válhatott valóra. Kis (néha nem is kis) irigységgel vegyes ámulattal nézegettem mindig is a goth modellek képeit, arról álmodozva, hogy egyszer rólam is készülnek majd ilyen képek. Hogy én is goth hercegnő leszek. Azon a napon az lettem. Egy háromszettes fotósorozat készült rólam, a képek a frissen létrehozott Facebook-oldalon láthatók. Tulajdonképpen nem ez volt az első fotózásom; tavaly már készített rólam egy barátnőm képeket, de az utómunkálatok nem fejeződtek be, a nyers fotókat pedig nem szeretném megosztani, mert így értelmét veszti a dolog.
Furcsa érzés volt a kamera előtt állni. Teljesen kezdő vagyok, igazából sosem fotóztak még, így valamennnnyire magától a kamerától is féltem, illetve van bennem egyfajta kényszer arra, hogy úgy fogjam fel az egészet, mint egy feladatot, amit meg kell oldani, emiatt aztán kicsit nehezebben sikerült ellazulni, nem "szugerálni a szememmel". Pár óra elteltével már oldottabb hangulatban folytatódhatott a fotózás, egy másik helyszínen. Temető, várromok, és belvárosi utca. Három helyszín, három téma, három különböző ruhával. Többet is szerettem volna, de eléggé elfáradtam, a fotósom pedig még jobban, ezért abban maradtunk, hogy a többi tervezett szettet máskor valósítjuk meg. Azok már talán még jobban kidolgozott témák lesznek. Majd kiderül. Mindenesetre élveztem, és nagyon-nagyon tetszenek a képek.

Két hét telt el az OGT óta. Valahogy sokkal inkább élőnek érzem magam azóta, annak ellenére is, hogy a minap jegyezték meg, hogy úgy nézek ki, mint valami halott menyasszony, és kértek, hogy térjek vissza az élők közé. Az utca embere sosem változik. :) Én viszont igen. Teljesebb leszek, azáltal is, hogy egy hatalmas alkotási vágy van bennem. Ez az egyik oka annak, hogy sárkányokat kezdtem rajzolni. A másik az irdatlan Trónok-harca mániám, ami az új évaddal most tetőzőtt. E kettő hatására született meg az ötlet, hogy megtanulok rajzolni, mégpedig sárkányokat. Sosem tartottam jónak magam rajzból, mások mondogatták, hogy egyáltalán nem rossz, de nekem mindig annak tűntek a "műveim". Az a tervem, hogy szabadabb estéimen (amikor nem blogbejegyzést írok) egyszerűbbtől a kidolgozottabbak felé haladva, minden nap lemásolok egy sárkányrajzot. Eddig kettő született: itt és itt láthatók. Kivételesen én is azt mondom, hogy nem sikerültek rosszul. A cél természetesen az, hogy saját magamtól tudjak majd sárkányokat rajzolni. De ez még messze van, a cél felé vezető út pedig valószínűleg hosszú és rögös lesz, de meg fogok birkózni ezzel is. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése