Cicanapló: Hygge és Albus kalandjai - Az összeszoktatás - 13-17. nap

Ismét sok nemvagyokotthon és nemérekrá napon vagyok túl, amelyekről ugyan lehetne mesélni, de a cicák szempontjából abszolút nem releváns.

Ezekben a napokban keveset láttam a cicák viszonyának alakulásából. A sokkterápiát újra alkalmaztam: péntek reggel Hygge kiskori fekhelyét bevittem Albusnak. Hogy napközben mit csinált vele, azt nem tudom, szombat reggel viszont benne találtam. 

Délutánra Hyggének is leesett, hogy a mostanában nem használt fekhelye eltűnt, természetesen egyből a megürült helyére kellett telepednie.

Az ajtót a hétvége folyamán is résnyire nyitva hagytam, amikor otthon voltam és tudtam figyelni a cicákra. Ezen keresztül zajlott némi kommunikáció, pici szaglászás, de semmi különös. Vasárnappal kezdtek alakulni és felgyorsulni az események. Albust ismét a nővére fekhelyén találtam, és sikerült még azelőtt kiemelnem belőle, hogy megneszelte volna, hogy közelítek. Nagyjából fél órát engedélyezett nekem; a mellkasomra tettem és simiztem, ő pedig dorombolt és dagasztotta a nyakamat – mondanom sem kell, hogy elolvadtam. 

Valamivel később pedig magától is feljött az ágyra, a lábam felőli végébe, ott összegömbölyödött és elaludt.

Azóta sokkal bátrabb; ugyan még mindig nem foghatom meg bármikor, de már a tálkája megtöltésekor is kimerészkedik az ágy alól, és egyre kevésbé törődik velem, ha bent vagyok a szobában – én is teszem a dolgom, ő is. 

Természetesen ezután Hygge is bújósmacska-napot tartott.

A Professzor úr lezd egyébként szemtelen is lenni; most már félteni kell tőle a függönyt, az akváriumot, és még a konvektort is. Szóval fel kell kötnöm az alsóneműt, mert nagyon úgy néz ki, hogy nagyobb rosszcsont lesz, mint Hygge. Persze jól szórakozom rajta.

Vasárnap délután és hétfő reggel próbálkoztam valamiféle összeeresztéssel; nem igazán sikerült, Hygge nem nagyon akart bejönni a szobába, inkább maradt a küszöbön osztani az észt (azaz fújni és morogni), aztán, amikor Albus nem vette a lapot, elszaladt. A kicsinek szemmel láthatóan fogalma sem volt, hogy most mi van, neki erre reagálni kellene-e, és ha igen, akkor mit. Hygge pedig pontosan úgy viselkedik, mint aki nem tudja eldönteni, hogy kíváncsi a kisöccsére vagy fél tőle.

Hétfő este aztán még egy lépést tettek egymás felé: a csukott ajtó üvegén keresztül nézegették egymást; hol ülve, hol mellső lábbal az üvegre feltámaszkodva, és olyan is volt, hogy az ajtó alját kapargatták. Mint akik beszélgetnek. Édesek voltak.

A ma reggel hasonlóan zajlott, Hygge pár lépést bemerészkedett, aztán nagy fújással-morgással kiszaladt. Hazaérve viszont azt láttam, hogy intenzív kommunikáció folyik az üvegen keresztül. Zsörtölődtem velük egy sort, hogy egész nap itt dumálnak a hátam mögött, amikor itt vagyok, akkor meg nem tudnak barátokként viselkedni. Így hát sarkig tártam az ajtót, felültem az ágyra és vártam, mi történik. Hát az történt, hogy Albus ment volna barátkozni, Hygge meg nagy sziszegve kiszaladt a szobából. Albus persze utána, de aztán rájött, hogy az előszoba már idegen terep, ezért visszafordult. Mondjuk úgy, hogy még ez sem az igazi. Még néhány ilyen merényletet el fogok követni ellenük a hétvégéig, és ha nem változik a helyzet, akkor jön a párologtató.