Csütörtök reggel is nyitva volt az ajtó, amíg a sminkemet applikáltam a fejemre a szobában, fél szemmel persze a cicákat figyelve. Volt egy kis háború, de végül sikerült egy akkora távolságot találniuk, ahol Hygge még nem morog, de szemmel tartja a kisöccsét, azon morfondírozva, hogy kihívja-e párbajra vagy ne. Mint mindig, most is úgy döntött, hogy nem fogja. Ezután vekni pózban helyezkedtek el a két szobában.
Kicsivel később ezt megunták, Hygge letelepedett a nappali ajtajában, Albus pedig mögöttem az állólámpa alján, és pontosan ugyanazzal a tekintettel néztek rám: Tegyél igazságot!
Én pedig közöltem velük, hogy nem fogok, mert én egy pártatlan cicamama
vagyok, aki mindkettőjüket ugyanúgy szereti, ezt legyenek kedvesek tudomásul
venni.
Napközben aztán úgy döntöttem, hogy megrendelem a párologtatót, hátha egy
kicsit segítek vele rajtuk – na meg magamon is. Este pedig arra mentem haza,
hogy az ajtón keresztül pofozkodtak – ez sokkal inkább tűnt játéknak, mint
agressziónak, egyik oldalról sem hallottam közben semmilyen hangot.
Reménykedtem benne, hogy a rendelésem hamar
megérkezik, és a hétvégén macska feromonokban fogunk úszni, de sajnos nem így
történt. Ennek ellenére pénteken minimális javulást észleltem a cicák
viselkedésében; főleg Hyggéében. Reggel szokás szerint jött megfigyelni Albust,
közelebb is jött, de csak egy kis fújásra telt tőle. Örültem neki, hogy végre
nem morog, és haladásnak könyveltem el. Az ajtó szinte végig nyitva volt, amíg
a reggeli rutinommal voltam elfoglalva, csak az evés idejére csuktam be. Délután
korán értem haza, és úgy döntöttem, hogy a nap további részében, megpróbálom
nyitva tartani az ajtót. Az élet néha felülírja a döntéseket – ez most is így
volt. Néhány órát eltöltöttünk nyitott ajtóval különösebb balhé nélkül, aztán
végül társaságom akadt, ezért a cicákat a nap hátralevő részére szeparációra
ítéltem. Rájöttem ugyanakkor arra, hogy Hygge tökéletesen leképezi az én
hangulatomat – ha én aggódom azon, hogy mi történik a két cica között, ő is
ideges, és ennek megfelelően viszonyul Albushoz. Vennem kell tehát egy nagy
levegőt és megpróbálni nem parázni. Akkor talán könnyebben megy majd.
Ma reggel viszont óriásit haladtunk. Hogy Hyggének volt-e ó kedve, vagy az hat rá, hogy én is inkább kíváncsiságot mutatok, mint aggodalmat, azt nem tudom, mindenesetre sikerült oda eljutnunk, hogy a cicák nyitott ajtó mellett közelítették meg a tálkájukat – Hygge a vizeset, Albus a kajásat.
Egész napra szerettem volna nyitva hagyni az ajtót,
de elég sok dolgom volt, ezért most sem sikerült. Viszont amíg nyitva volt,
sziszegésnél rosszabbat nem hallottam a kisasszonytól. Albus a délután folyamán
egyszer elmerészkedett a nappaliig, de valami hangtól megijedhetett, mert
gyorsan el is iszkolt a hálószoba irányába. Hyggénél mintha kezdene kialakulni
a nem érdekel fázis; ma már nem akart
minden adandó alkalommal odamenni az ajtóhoz vagy bemenni rajta. Lassacskán
talán hozzászokik, hogy van egy másik élőlény is, akivel a lakást meg kell
osztani, még ha nem is szereti. Egyszer véltem tőle egy kis morgást hallani
estefelé, de ebben nem vagyok biztos, akár egy autó is lehetett az utcán –
vicces, de pontosan ugyanolyan hangot ad ki. Ma már nem fogom őket zaklatni, de
holnap és főleg hétfőn megpróbálom az egész napos ajtónyitást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése