Gyógyszerész vagyok, meg törzskönyvező, a kockázatok és a mellékhatások a mindennapjaim szerves részét képezik. Nem meglepő tehát, hogy egy ilyen című könyv rögtön elkeltette az érdeklődésemet, és repült is a kívánságlistámra. Aztán barátnőmtől meg is kaptam születésnapomra. Az elolvasása váratott magára egy ideig, most is azért kaptam le a polcról, hogy a múlt hétre való könyv meglegyen, és ez kellően rövidnek tűnt ahhoz, hogy teljesíthető legyen.
Kiadó: Atlantic Press
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 256
Az olvasás ideje: 2022. február 5. – 2022. február 7.
Nem is tudom, mit mondjak, pedig
az olvasás és az értékelés megírása között aludtam is egy keveset, és egy
komplett munkanap is eltelt, tehát nem mondhatom, hogy nem próbáltam meg egy
kicsit emésztgetni.
Egyrészt, ez nem krimi. Másrészt nem is igazán gyógyszerháború. Hogy valóság-e, abba már nem akarok belemenni.
Viszont regénynek regény.
Az ötlet alapvetően jó, és abban
biztos vagyok, hogy valamennyi valóságalapja van, még ha sok helyen sarkosnak
is érzem azt a korrupciót, amit megjelenít. Azt még elhiszem, hogy a
rendszerváltás utáni Magyarországon így működtek a dolgok, de az USA-ról
nehezen tudom elképzelni. Ezt mondja meg olyan, aki nálam jobban képben van,
nekem mindenesetre sántít a dolog.
A főszereplő munkahelyi élete és a
magánélete között egészen ügyesen egyensúlyozik; egyszer erre billen el egy
kicsit jobban, másszor arra – nagyjából úgy, ahogy a való életben is lennie
kell(ene). A munkahelyi szálra nem tudom teljes biztonsággal mondani, hogy
mindennapos; talán abban az időben, amikorra a szerző a cselekményt helyezte,
az is lehetett. A szerelmi szál ezzel szemben sajnos az, és bosszantóan klisés
is. Nem számít, hogy a csajnak csak 8 elemije van, és talán csak a nevét tudja
helyesen leírni, a főszereplő egy életre beleszeret, csak mert SZ É P. Rettentően
irritált ez a tény, habár volt Máriának néhány jó beszólása.
Ezen felül nem kicsit idegesített
az is, hogy ebben a könyvben vagy mindenki mérnök, vagy aluliskolázott; mintha
más nem is létezne, annak a kb két orvosnak és egy gyógyszerésznek a
kivételével, akiket megemlít egy fél oldalon. Én nagyon bírom a mérnököket, de
ez egy kicsit most túlzás volt.
A törzskönyvező szememet se tudtam
kikapcsolni olvasás közben; bármennyire is másmilyen volt a helyzet a
gyógyszerengedélyezés tekintetében azokban az időkben, rengeteg blődséget
sikerült beleírni a könyvbe. Mintha a szerzőt megihlette volna a
Contergan-botrány, ami alapvetően nem baj, csak ha 20 évvel későbbre helyezünk
egy hasonlót, akkor már illik a frissebb szabályozásnak is utána nézni, hogy
amit leír, az megállja a helyét.
A legjobban viszont Gergő
munkahelye miatt haragszom. Aki egy kicsit is képben van, pontosan tudja, hogy
mit is takar az előbb Kispesti Gyógyszergyár, majd Vargha Gyula Gyógyszerművek.
Nem is azzal van a gondom, hogy jogi okokból át kell nevezni egy létező gyárat,
vagy mintázni egy kitaláltat egy létezőről, csak akkor azt a szerencsétlen
Kalmopyrint ne vágjuk már oda… Vagy legalább az is kapjon már más nevet.
Először még nevettem is az átnevezésen és a felismerésen, de a Kalmopyrin után
már inkább sírni volt kedvem.
Nehezen bocsátom meg a rendkívül
hanyag szerkesztést is. Az í betű mintha teljesen ismeretlen lenne, több helyen
rossz a szótagolás, és nem egy tárgyi tévedés is van benne. Az írói stílusról
pedig inkább nem beszélek.
Ezektől eltekintve egyébként
tényleg nem rossz, sőt ha valaki a fentieket nem tudja, vagy nem akad fenn
rajta, még egészen élvezhető is. A szerelmi szál minden kliséje ellenére
igazából aranyos, lehet izgulni a szerelmesekért, ahogy lehet izgulni azért is,
hogy Gergő kutatómunkáját siker koronázza-e végül.
Szakmabelieknek nem ajánlom jó szívvel, de akit a fentiek nem borzasztanak el, annak egy könnyed délutáni olvasmánynak még jó is lehet. Egyszer el lehet olvasni, na.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése