Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: save our planet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: save our planet. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 15., vasárnap

Kipróbáltam - A mosható arctisztító korong

Igyekszem környezettudatosan élni a mindennapjaimat, ahogy ezt már korábbról is tudhatjátok. A műanyagmentes júliussal fogalmazódott meg bennem a vattakorongok lecserélése valami mosható alternatívára.

Ezekből naponta legalább négyet használtam el; reggel egyet a szemsmink készítésekor lehullott szemhéjpor eltávolítására, este kettőt a smink lemosásához, mindkét szemre egyet-egyet, az utolsóra pedig a micellás arctisztítóból öntöttem. Plusz egyre volt szükségem, ha egy tartósabb rúzst választottam aznapra, illetve hetente egyszer a körömlakk eltávolításához is legalább még kettőre, de inkább háromra-négyre. Egy idő után zavarni kezdett, hogy vészesen gyorsan fogynak a korongok, és bár háromszáz forint nem nagy összeg, sok kicsi sokra megy alapon észrevehető mértékben tudja kurtítani a pénztárcát. A sminkelést nem szeretném elhagyni, ezért elhatároztam, hogy mosható korongokat fogok vásárolni.

Mostanában népszerű az egyszer használatos termékek mosható változatokra való cseréje, mint például betétek, pelenkák, vagy akár a zsebkendő, de ide tartoznak a sminklemosó korongok is. Több környezetbarát webshopban is láttam már, és olyan is akad, aki ez utóbbiakat magának készíti el. A webshopos termékeket drágának találtam, annyira ügyes pedig nem vagyok, hogy magamnak készítsem el a korongokat (persze, biztosan nem nagy ügy, de amennyire nekem nincs kézügyességem…). A már említetteken kívül a Müllerben is találkoztam mosható koronggal, de azt is drágának találtam, így egyre csak halogattam akár ennek, akár a webshopos terméknek a megvásárlását.

Egyszer aztán – ahogy mondani szoktam – felidegesítettem magam, és azt mondtam, nem érdekel, megveszem és kipróbálom. Ha nem jó, így jártam. A Müllerben kapható terméket, a faceez arctisztító korongjait választottam. Nem olcsó, körülbelül egy Széchenyi István.



mosható arctisztító korong



Mivel a csomagolás nem átlátszó, fogalmam sem volt, mekkora korongok vannak benne, és különösebben nem is tapogattam, hogy ezt kitaláljam, így meglepődtem, hogy milyen nagyok. Azon még inkább, hogy milyen puhák. A kevésbé tartós, gyengébb minőségű sminket tiszta vízzel is lehozza, én a biztonság kedvéért a micellás vízből teszek rá egy keveset. Minden használat után ki kell mosni vagy tiszta, vagy enyhén szappanos vízzel. A sötétebb színek tiszta vízzel nem jönnek ki, ezért ahhoz kell a szappan, de ha csak az esti arctisztítás után maradt foltot akarom eltávolítani, ahhoz elég a tiszta víz is. Ha nagyon elhasználódott a korong, 60 °C-on mosógépben mosható, ezt a csomagoláson leírtak szerint kétszáz alkalommal tehetjük meg. Nagyjából egy hónapja használom őket, egyik nap egyiket, másnap a másikat, így van idejük rendesen megszáradni; az egy hónap alatt még nem kényszerültek mosógépbe, ami annyit jelent, hogy valóban tartós alternatívának tűnnek a vatta korongok helyett. A szappanos víztől egyelőre nem csökkent a puhaságuk, valószínűleg idővel fog.

Nagyon elégedett vagyok a vásárlással; tíz csomag vattakorong nagyjából ugyanennyibe kerül, a nagyobb csomagokban 90-100 darab lehet, ami ötösével való használat esetén egy hónapig sem elég. Az ár tehát egy év alatt megtérül, abban pedig biztos vagyok, hogy a faceez korongok ennél tovább ki fognak tartani.

Ajánlom mindenkinek, aki szeretné az eldobható arctisztító eszközeit moshatóra váltani.

Sajnálatos módon a vattakorongot mégsem tudom teljesen kiiktatni, mert a körömlakkot sem szeretném elhagyni, ennél pedig kis utánajárással megtudtam, hogy nincs mosható alternatíva. Így hát annyit tudok tenni, hogy nagyobb vattalapokat veszek, amelyekből akár egy is elég a lakk eltávolításához mind a húsz körmömről. Talán apróság, de már ezzel is hozzájárulok ahhoz, hogy kevesebb szemét keletkezzen olyan használati tárgyakból, amelyek tulajdonképpen nem számítanak létszükségletnek.

2019. július 1., hétfő

Én is csatlakozom - #műanyagmentesjúlius

Újabban szeretek kihívásokon részt venni, főleg olvasósokon. Ezek által az ember egy kicsit kiléphet a komfortzónájából, gyarapíthatja a tudását egy témában, vagy akár egy más szemlélettel is megismerkedhet.
Júliusra bizonyos könyvek határidőre történő elolvasásánál egy sokkal nagyobb szabású kihívást találtam. Nem is olyan nehéz megtalálni, hiszen a múlt hónap végén már hirdették: ez a műanyagmentes július.

Környezetvédelem témában korábban írtam már; itt kifejtettem a témáról a véleményemet, továbbá elmeséltem, én magam mit teszek a környezetért a mindennapokban. Az ott leírtak természetesen itt is érvényesek, a kihívás viszont konkrétan a műanyaghasználatunk redukálására fókuszál, így elgondolkoztam, hogy az eddigiekhez képest mit tehetek még.

műanyagmentes szó elsőre ijesztőnek, nehezen megvalósíthatónak tűnik. Megfelelő utánajárás után azonban rájöhetünk, hogy nem lehetetlen. A kihívás lényege tulajdonképpen nem is az, hogy teljesen mellőzzük a műanyagokat az életünkről, hanem sokkal inkább az, hogy csökkentsük azok használatát azokban az esetekben, amelyekben csak lehet. Ezt leginkább az egyszer használatos műanyagok mellőzésével és helyettesítésével tehetjük meg.

Általános tanácsok:




Öko Majom



(A kép forrása az Öko Majom facebook oldal)

A legegyszerűbb példa a saját, vászon bevásárlótáska, esetleg kosár használata a műanyagszatyrok helyett, illetve egy kulacs beszerzése, amelyet mindig újratölthetünk, így nem kell palackozott ásványvizet venni. A kis zsákok a zöldségek, gyümölcsök elvitelére szolgálhatnak, de akár péksüteménynek is jók lehetnek.
Mellőzzük a műanyag evőeszközöket! Jó hír, hogy hamarosan ezek betiltásra kerülnek; néhány helyen már megjelentek a fa vagy bambusz evőeszközök, bizonyos ételbárokban pedig eddig is fém evőeszközök álltak rendelkezésünkre, és léteznek már úgynevezett utazó étkészletek is; ha ezt mindig magunknál tartjuk, még azokon a helyeken se kell kétségbe esni, ahol csak műanyag evőeszközt adnak.
Vigyünk a munkahelyünkre saját kávésbögrét! Így kiküszöbölhető az automatából származó, egyszer használatos műanyag kávéspohár. Meleg víz mindenhol van, a legtöbb helyen mikró vagy vízforraló is, a többit mi visszük. Nemcsak környezet-, hanem pénztárcabarát megoldás is, ha bevisszük az instant kávét, a tejet és a cukrot/mézet (ki hogy szereti). „Csak 120 forint,” de ha kiszámoljuk, hogy egy üveg instant kávépor árából hány automatás kávé jön ki, és összehasonlítjuk, hogy hány csésze kávét ihatunk abból az egy üvegnyi porból… Szerintem az előbbi nagyságrendekkel nyert.

Ezeket már megfogadtam:
  •          Van vászon bevásárlószatyrom és kulacsom:





  •          Van a munkahelyemen saját kávésbögrém (nem is igen tudnék kávét vagy teát inni nélküle, ugyanis nincs kávéautomatánk)

Ezt csinálom még:
  •          Ha tehetem, nem kérem elvitelre az ételt. A szervezetünknek is jót teszünk azzal, ha nem futtában ebédelünk meg, és ezzel az egyszer használatos ételes dobozokat is ki tudjuk kerülni. Ha nincs idő a helyszínen elfogyasztani az ételt, érdemes magunkkal vinni a saját ételes dobozunkat. Arra biztosan van idő, hogy egy szabad asztalnál áttegyük ebbe az ételt, majd a tálcát a helyére téve már roboghatunk is tovább.
    Kissé ellentmondásos, hogy erre a célra – bár tartósat, de – műanyag dobozokat használok; egyelőre nem találtam jobb megoldást, mivel más anyagból készült ételhordókat mostanában nem láttam, de ha valaki tud, ne tartsa magában!





  •          PET palackos üdítő helyett a kartondobozos gyümölcslevet választom. A vizet önmagában nem szeretem, ezért a legtöbbször szörpöt iszom, viszont egy idő után ezt is meg lehet unni. Ekkor kerülnek elő a különböző gyümölcslevek.
  •          Nem használok, és nem kérek szívószálat. A műanyag evőeszközzel együtt hamarosan ezt is betiltják, de ha valakinek nagyon hiányozna, biztosan lesz rá alternatíva.
  •          Ha mégis egyszer használatos műanyag vásárlására kényszerülök (pl. a közelünkben levő pékségben nejlonzacskót adnak az áruhoz, illetve sok zöldségesnél a bogyós gyümölcsöket kis műanyag tálcákon vagy dobozban kiszerelve lehet kapni), ezeket kiöblítve a szelektív szemetesbe dobom.


Amit még szeretnék csinálni:
  •          Beszerezni egy utazó étkészletet, hogy teljességgel mellőzni tudjam a műanyag evőeszközöket.
  •          Megoldást találni a pékségből szinte kötelezően elhozandó nejlonzacskókra.
  •          Felkészülni a következő lépésre, ami a csomagolásmentesség.


Remélem, néhány embernek meghoztam a kedvét a részvételhez. Nem kell rögtön csodát tenni; ha már a fentiek közül néhányat beiktatunk az életünkbe, nagyot tettünk a környezetért. Mindenki kicsiben kezdi: először csak a július műanyagmentes, aztán az augusztus is, majd az ősz, végül az egész év. A műanyagmentes július ugyanis nem csak egy kihívás, hanem egy új életforma kezdete. 




2018. augusztus 8., szerda

Egy goth is lehet zöld - egy kis környezettudatosság

Cathreen Misery barátnőmmel nemrég a környezettudatosságról beszélgettünk. Napjaink egy fontos témája a természetvédelem, az interneten kutatva rengeteg cikket találunk, melyek felhívják a figyelmünket ennek fontosságára, a szemét problémájára - annak túlzott termelésére, meg nem semmisítésére, az újrahasznosítható dolgok eldobására. A tervezett elavulás is hihetetlen mennyiségű szemetet termel. Ezen kívül számos olyan cikk is napvilágot látott, melyek tippeket adnak a környezettudatosabb élethez. Mozgalmak is indultak már, ilyen például a műanyagmentes július, melynek célja, hogy abban a hónapban igyekezzük mellőzni az egyszer használatos műanyagokat, helyette keressünk olyan alternatívát, amely kevesebb szemét termelésével jár, időtállóbb, és még a pénztárcánk is meghálálja. Néhány napja láttam, hogy augusztusra is kiírtak egy "kihívást", ennek témája pedig a szívószál mellőzése.

Nemrég találtam rá a Földbarát nevű Facebook-oldalra; cikkeket osztanak meg a környezetszennyezés témájában, valamint hasznos tippeket gyűjtenek össze a környezettudatosabb, műanyagmentesebb élethez. Támogatom a kezdeményezést, nagyon tetszik, amit csinálnak, hiszen az emberekhez a legjobban a közösségi médián keresztül lehet eljutni, elültetni a bogarat a fülükben a téma iránt. A bejegyzéseiket böngészve tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen sok dolgot úgy csinálok, ahogy ők is tanácsolják, anélkül, hogy korábban bármi ilyesmit olvastam volna. Kiderül számomra, hogy amiről azt gondoltam, hogy csak a pénztárcámat kímélem vele, azzal igazából a természetnek is jót teszek.

Sokan kérdezik, hogy mégis minek álljanak át környezettudatos(abb) életre, mert édeskevés, amit tehetnek, és attól a plusz néhány embertől a bolygónak nem lesz jobb. Én hiszem, hogy ez nincs így. Akármilyen keveset is tehetünk, azt tegyük meg, mert a sok kevés összeadódik. Ha mindenki csak annyit tesz hozzá a környezetvédelemhez azzal, hogy lekapcsolja a lámpát abban a helyiségben, ahol nem tartózkodik, vagy nem vásárol műanyag szatyrot, már sokat tett. Én sem ökoházban élek, és biztosan én sem hasznosítok újra mindent, amit lehetne. Viszont a lehetőségekhez mérten megteszem, amit tudok, és szívesen fogadok tippeket, tanácsokat azzal kapcsolatban, hogy mit lehet még másképp csinálni.

A következő kis lista segíthet az első lépések megtételében, vagy ha ebben nem is, talán elindít valamit a fejekben.

Takarékoskodj az árammal! Ha másért nem, legalább azért, hogy a villanyszámla csökkenjen. Kapcsold le a lámpát ott, ahol nincs szükség rá, és azokat az elektromos eszközöket is kapcsold ki, amelyeket épp nem használsz! Húzd ki a konnektorból a telefontöltőt is, ha már nem használod! Erre a legtöbb okostelefon már figyelmeztet is, amint az USB-ről lehúzzuk.Személy szerint én, ha vidéken vagyok a szüleimnél, nappal a fürdőszobában sem kapcsolok villanyt. A mosdó használatához bőven elég a nappali fény, napközbeni fürdéshez/zuhanyzáshoz szintén, van úgy, hogy még a sminkeléshez is. A pesti lakásban sajnos kénytelen vagyok, mert nincs ablak. A másik: most éppen öcsémmel lakom együtt; ha mindketten olyan tevékenységeket végzünk, amelyekkel nem zavarjuk egymást, maradok a nagyobb szobában, nem vonulok át a kisebbe villanyt égetni. Napközben pedig, ha csak a laptopon dolgozom, annak a fénye tökéletesen elegendő. 

Takarékoskodj a vízzel! Nem kell végig nyitva lennie a csapnak, amíg fogat mosol. Egyszerűbb, ha van egy fogmosó poharad, vagy ha ez nincs illetve nem szeretnél használni, elég arra az időre megnyitni a csapot, amíg öblítesz. A fürdés kontra zuhanyzás is egy érdekes kérdés; sok helyen lehet olvasni, hogy inkább zuhanyozzunk. Ez viszont csak abban az esetben érvényes, ha nem egy óráig állunk a víz alatt, ugyanis ilyenkor akár több víz is elmehet, mintha a kádba engedtük volna. Ehhez segítségként vannak a zuhanyrózsára szerelhető víztakarékos feltétek. Még nem próbáltam, így nem tudok róla nyilatkozni, hogy mennyire hatékony. Ha viszont mégis a kád mellett döntenénk, azt sem kell színültig engedni vízzel. Nálam változik, hogy mikor melyiket preferálom, most egy olyan időszakomat élem, hogy épp a fürdőzést, de igyekszem kevés vizet használni. Nem mondom, hogy soha többet nem szabad egy órán keresztül zuhanyozni, vagy nagyobb mennyiségű vízben fürödni, hiszen néha az ember pont ott pihen, időnként megérdemeljük ezt is (ahogy az alapból egészséges diétába is belefér egy-egy szelet csoki vagy süti - ez természetesen a betegség miatt diétán levőket nem érinti, azt sokkal szigorúbban kell tartani!), de úgy gondolom, hogy minden napra ez felesleges, arról nem beszélve, hogy idő sem mindig van rá. Lehet, hogy ez alapvető, de a nagy számok törvénye alapján biztosan van, akinek nem az: a vécé tartályát sem kell minden egyes alkalommal teljesen kiüríteni. A stop állás azért van azon a bizonyos gombon, hogy a víz folyását megszüntethessük, ha már nincs szükség rá. A mosógépnek se kell minden nap menni, ha nem telik meg ruhával. Ha mégis sürgősen kell egy darab, ki lehet mosni kézzel is.

Felejtsd el a műanyag szatyrokat! Itt természetesen az egyszer használatosakra gondolok. A masszívabb darabokat újra és újra fel lehet használni, amíg el nem szakadnak. Nekem egy vászon szatyrom van, azzal járok vásárolni; ha a táskámba már nem férnek bele a termékek, csak előkapom, és pakolok abba. Ha véletlenül mégis venni kényszerülök, előnyben részesítem a papírszatyrot, de ha végképp nincs más, és műanyagot kapok csak, azt elteszem, és később újra felhasználom. 

A tisztítószerek. Érdemes ezekből is környezetbarátot használni. A címkén feltüntetik, hogy az-e, és nem is feltétlenül drágább, mint azok, amelyeken nincs ilyen jelölés. Általában a "vegan" címkében is lehet bízni (nem, vegán nem vagyok), de azért érdemes egyszer átfutni a leírást. Én már lassan minden tisztítószeremet lecseréltem egy bizonyos márkára. Mosószert, öblítőt és mosogatószert is tőlük veszek, nekem bevált. A nevét nem írom le, de segítek: Bio-Qualität seit 1986. Nemrég pedig a luffa szivacsról olvastam, ami állítólag tökéletesen helyettesíti a műanyagból készült mosogatószivacsot. Még nem próbáltam, de mindenképpen adok neki egy esélyt. 

Vásárolj időtálló darabokat! Itt főként a ruházatra gondolok. A fast fashion irdatlan mennyiségű szemetet termel, az előállított ruhák javát elégetik, a termelés is szennyezi a környezetet, nem beszélve a gyárak munkakörülményeiről, ha lehet hinni a híreszteléseknek. A fast fashion nevében is benne van, hogy gyors, nálam ez arra is utal, hogy hosszú életű sem lehet. Régóta nem vásárolok már ilyen boltokban, nem csak azért, mert a goth stílusomhoz passzoló darabokat ott nem lelem fel, és nem is csak azért, mert nem illek bele a konfekcióméretekbe, hanem legfőképp azért, mert nem időtállóak a termékek. Régen, ha egy műbőr kabátot megvett az ember, és nem nőtte/hízta ki, akár 10 évig is hordhatta. Ezzel szemben a mai darabok fél évet sem bírnak ki. Elszakad, elhasználódik, bolyhosodik, és legtöbbször persze javíthatatlan. A magam részéről inkább összegyűjtöm egy drágább darabra a pénzt, és minőséget vásárolok.

Ha elromlott, javítsd vagy javíttasd meg! Nem kell varrónőnek lenni ahhoz, hogy megjavítsunk egy szakadást a táskán, visszavarrjuk a gombot a farmerre vagy az ingre, vagy hogy a varrás mentén újra összeöltsünk valamit. Ha mi magunk mégsem vagyunk ügyesek, mindenkinek van ismerőse, aki ért hozzá, aki általában az anyukánk vagy a nagymamánk, de lehet egy barátnő is. Az elektromos cikkeknél kérdéses, hogy mi éri meg jobban, megjavíttatni vagy lecserélni. Én nemrég a fejhallgatómat is inkább megjavíttattam, habár ebben benne volt az is, hogy a hangja miatt sajnáltam volna kidobni. Ha kidobjuk, azzal szemetet termelünk, viszont van megoldás arra is, hogy ez a megfelelő helyre kerüljön. Vannak helyek, ahova a régit be lehet vinni, és beszámítják az új árába (például nem messze tőlem nyílt egy hűtőkkel és mosógépekkel foglalkozó bolt, ahol ezt meg lehet tenni, ők pedig a sok rosszból csinálnak egy jót azáltal, hogy a használható alkatrészeket kiveszik, és összegyúrnak belőlük egy működő gépet). Ha erre nincs lehetőség, akkor pedig az elektronikai hulladékkal elszállítják a megjelölt időpontban.

Gyűjtsd szelektíven a hulladékot! Ma már nagyon kevés olyan hely van, ahol ne lenne egy kuka vagy konténer külön a műanyagnak, a papírnak, a fémnek és az üvegnek. Ezekkel élni kell. A visszaváltható üvegeket pedig vissza kell vinni, mert pénzt is adnak érte. Én például a szörpös üvegeket mindig visszaviszem a boltba, tíz üveg árából meg tudom venni a tizenegyedik üveg szörpömet. Olyan konténer is van, amelybe használt ruhát lehet dobni. Ha ilyen nincs a közelben, akkor van olyan hely, például a Vöröskereszt, ahol adományként szívesen fogadják. Amit pedig újra lehet hasznosítani, azt hasznosítsuk újra.

Csökkentsd a hulladék mennyiségét! Természetesen, ami nem használható, azt kidobjuk, van, amivel egyszerűen nincs már mit tenni. A kommunális hulladék egy része viszont redukálható lenne. Ilyen például az étel, amiből évente több tonnányit dobunk ki, miközben a világ számos részét éheznek. Nagyon nem szeretek ételt kidobni, ezt igyekszem csak akkor megtenni, ha az étel megromlott. Egyébként próbálok mindig annyit főzni és venni, ami belátható időn belül elfogy. Inkább gyakrabban járok a boltba és kisebb mennyiségeket veszek. Ebben természetesen sokat segít az, hogy Budapesten élek, a kis faluban, ahonnan származom, ezt nem lehetne megtenni; ott a boltok nyitva tartása és a közlekedés nem teszi lehetővé, hogy az ember akár naponta boltba járkáljon, így kénytelen nagyobb tételben gondolkozni. Így azt mondom, hogy a lehetőségekhez mérten igyekezzünk számításba venni azt, hogy mi az a mennyiség, ami biztosan elég lesz a következő vásárlásig. A maradék étel többféleképpen megoldható: falun általában cicának, kutyának adják, én itt a városban a hajléktalanoknak teszem ki az olyan ételt, amit én már nem fogok megenni, mert például hosszabb időre utazom el, de még semmi baja nincs. A fürdőszobai szemét csökkentésére is láttam nagyon jó tippeket, bár ezek közül még nem alkalmazok mindent. Ilyen például a papírzsebkendő helyett a rongyzsebkendő használata, vagy a vattakorongok helyett is lehet már valamilyen anyagból készült korongokat kapni. A rongyzsebkendőt nem tartom valami higiénikusnak, ezért nem hinném, hogy arra át fogok térni, a korongokon még gondolkozom. Kisgyerekeseknek ajánlják újabban az eldobható pelenkák helyett a moshatót. Ez engem egyelőre nem érint, így nem nyilatkozom, de jó ötletnek tűnik. Van viszont még egy dolog, ami csak hölgyeket érint, és nagyon sajnálom, hogy nem előbb halottam róla; ez pedig az intimkehely. Ugyanazt a célt szolgálja, mint egy betét vagy egy tampon, viszont többször használatos. Első felhelyezés előtt ki kell főzni, a menstruáció alatt pedig elég csak vízzel elöblíteni. Nagyon-nagyon kényelmes és hasznos dolog, nem mellesleg költséghatékony is, mivel egyszer kell csak kiadni rá a pénzt, utána évekig lehet használni. Egy év alatt simán visszahozza a betétek illetve tamponok árát, az élettartama viszont ennek sokszorosa. Én a költséghatékonysága miatt próbáltam ki, később tudtam meg, hogy környezetbarát is, mivel így a fürdőszobai hulladék mennyisége jelentősen csökken. Gondoljunk csak bele, hogy egy menstruáció alatt mennyi betétet vagy tampont használunk el és dobunk ki! A kehely használatával viszont ezeken a napokon gyakorlatilag nem keletkezik hulladék. Aki a felhelyezős megoldásoknak nem híve, annak a mosható betét lehet az alternatíva. Ilyet használóktól tudom, hogy ugyanúgy szagtalan, mint az egyszer használatos, szóval ettől nem kell megijedni.

És talán a legevidensebb mind közül: ne szemetelj! Nem kell mondani, hogy mennyire el tud rontani bármilyen összképet a szemét. Ha nem akarod, hogy ott legyen, ne dobd el! Sétálj el vele a legközelebbi szemetesig, vagy ha a közeledben valamiért nincs, tedd el a táskába addig, amíg nem találsz egyet. Nem foglal több helyet a csoki csomagolása, mint maga a csoki. Ami pedig összekenné a holmidat, csavard bele egy zsepibe, vagy tedd bele egy szatyorba (úgyis van nálad, nem?) addig, amíg nem érsz el egy kukához.


Természetesen nem kell az itt felsoroltakat mind rögtön alkalmazni, ugyanis bőven említettem olyan dolgokat is, amelyek már "haladóknak" szólnak. Elég, ha ezekből a legegyszerűbbekre rááll az ember, és máris sokat tett a környezetéért. Let's save our planet! :)