Olvasmányélmény - Stephen King: Borzalmak városa

Ismét egy olvasmányélménnyel jelentkezem. A soron következő könyvet nem most, hanem valamikor április végén - május elején olvastam, viszont az utolsó egyetemi hónapok végső nagy hajrájában kissé megcsúsztam a dolgaimmal, köztük a bloggal és az ígért bejegyzésekkel is.

Stephen Kinget sokan ismerik, sokan kedvelik (és legalább ugyanennyien nem). Jómagam még a gimnáziumi éveim előtt ismerkedtem meg a szerzővel. Barátok, ismerősök ajánlásaira kölcsönöztem ki egy művét a falu könyvtárából. Nagyon tetszett, újabb és újabb könyveket olvastam tőle, mígnem egyszer csak azon kaptam magam, hogy eladó könyvek után böngészek. 2011-ben (vagy 2012-ben?) tettem szert egy 36 kötetből álló gyűjteményre; egy akkor egyetemista sráctól vettem meg egyben, és azóta gyarapítottam is, jelenleg 41 kötet boldog tulajdonosa vagyok. Minden még nem sikerült elolvasnom, mert időnként azért mást is a kezembe veszek, de a célom az, hogy a gyűjteményt teljessé tegyem, és az összes megjelent művet elolvassam.

A Borzalmak városa a szerző második regénye, 1975-ben jelent meg. A címe nem igazán fogott meg, nem keltette fel az érdeklődésemet, ezért halogattam az elolvasását. Hiba volt. Ha tudtam volna, miről szól, szinte biztos, hogy hamarabb veszem a kezembe.

A regény főszereplője egy író, aki a szülővárosába tér vissza, hogy a következő könyvén dolgozzon. Kingnél ez sokszor előfordul; előszeretettel választja ezt a foglalkozást a főszereplőjének. Talán így könnyebb, ezt ismeri a leginkább, ezt tudja a leghitelesebben bemutatni. A regény központjában egy, a városban régóta álló titokzatos ház áll, melynek rejtélyes története foglalkoztatja. Ez a történet a ház egykori tulajdonosáról és annak haláláról szól, és gyermekkora óta kísérti őt. A főszereplővel együtt mások is érkeznek a városba, és épp a kérdéses házba költöznek be, kilétüket és a városba költözésük okát és célját homály fedi. Emberünk a rejtélyek megoldásán dolgozik, ebben segítségére van a város néhány lakója.

Nagyon könnyű olvasni - Kingre jellemző, hogy egyszerű, hétköznapi nyelvezetet használ, olyat, amit bárki megért. Kevés az idegen szó, és mindent a nevén nevez. Időnként, ahol odaillik, trágár szavakat is használ. Számomra ez nem zavaró, egy-egy ilyen szó a legigényesebb nyelvhasználó száján is kiszalad. Kevés a leíró rész, épp annyi, amennyi feltétlenül szükséges. A szereplők leírása is hasonló, egy-egy fontosabb, vagy jellegzetes külső tulajdonságot említ meg, a többit az olvasó fantáziájára bízza. Ami pedig különösen tetszett ebben a műben, az az, hogy szépen lassan vezeti rá az olvasót arra, hogy a főgonosz kicsoda illetve micsoda. SPOILER Vámpír. SPOILER vége Nekem sikerült hamarabb rájönnöm, mint a történet főszereplőjének, talán a témában korábban olvasott könyveknek köszönhetően. Nem tudom, hogy az előzetes ismeretek nélkül is sikerült volna-e ilyen hamar azonosítani ezt a lényt - talán igen, talán nem. Nagyon örültem továbbá annak is, hogy a szerző a szóban forgó lények eredetéről és tulajdonságairól hiteles információkat ad; utánanézett, és nem ferdített rajtuk.

Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretik Stephen King műveit, és valamilyen oknál fogva ezt még nem olvasták, és azoknak is, akik SPOILER az igazi vámpírsztorikat kedvelik.  SPOILER VÉGE Nem fognak csalódni. :)