8. hét: Isaac Asimov: Én, a robot

Isaac Asimov, a science-fiction irodalom legnagyobb alakja az idei évben lenne 100 éves. Ennek apropóján indult a Molyon egy kihívás, melyben 3 könyvét kell elolvasni az év végéig. Több oka is volt annak, hogy jelentkeztem: nem olvastam még Asimovtól, a századik évforduló pedig jó apropónak bizonyult. Ezen kívül idén szeretnék kilépni a komfortzónámból olvasásfronton, s ezt új szerzők és műfajok megismerésével szeretném megtenni. Asimov egyébként is egy legenda, akit minden, magát műveltnek tartó embernek ismerni kell.

Nem igazán tudtam, mivel is kezdjem a kihívást, ezért csak álltam a könyvtárban a polc előtt a címeket és persze a Molyt nézegetve. Végül az Én, a robot mellett döntöttem; ez nem egy sorozat része, hanem az Asimov által alkotott univerzumába tartozó, különálló novelláskötet. Hivatalosan 2020. február 16-23. között olvastam, ténylegesen inkább csak 22-23-án.

Kiadó: Szukits

Kiadás éve: 2004

Fordító: Baranyi Gyula, Vámosi Pál

Oldalszám: 240

A fülszöveg:
„A ​robotika három törvénye
1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első és második törvény előírásaiba.

Ezzel a három egyszerű szabállyal Asimov mindörökre megváltoztatta a robotokról alkotott képünket. A sci-fi egyik megkerülhetetlen klasszikusának számító Én, a robot összekapcsolódó történetek füzérében mutatja be a robotok útját a primitív kezdetektől kezdve a nem is olyan távoli jövő tökéletességéig – ahol már jóformán az emberiségre sincsen szükség.
A novellákban találkozhatunk őrült, humoros és gondolatolvasó robotokkal, robot politikusokkal és olyan robotokkal, amelyek titkon irányítják a világot, és valamennyi történetet a tudományos tények és a science fiction jellegzetes keveréke jellemzi, ami Asimov védjegyévé vált.“

Ahogy a fülszövegből is látszik, a novellák összekapcsolódnak, és időrendben követik is egymást, végigvezetve minket a robotok fejlődésén. A robotok nem is lépésről lépésre történő, hanem ugrásszerű fejlődésének lehetünk szemtanúi a novellák által. Látjuk azt is, hogy megjelenésük és tökéletesedésük milyen hatással van az emberiségre; ez a történetek hangulatán is érzékelhető. Az első novella akár mese is lehetne; a kislány, és az ő felügyeletére tervezett robot aranyos sztorija viszont csak a kezdet. Láthatunk különböző bolygókon dolgozó robotokat, az emberi öntudatra ébredő, emberi tulajdonságokkal már rendelkező robotokat, szuperintelligens robotokat és csillagközi utazást, és az emberiség sorsát is befolyásoló humanoid robotokat. Mindezt tudományos szemlélettel, de egyszerű nyelvezettel mutatja be. Ugyan a laikus olvasó néhol azt érezheti, hogy elveszett a részletekben, meg lehet szokni, és igazából nem is kell annyira érteni a robotikához, hogy a történetek lényegét megértsük.

Érdekes volt látni, milyen 100 évvel későbbi világot képzelt el Asimov az 50-es évek tájékán. Most, hogy majdnem ott tartunk, ahova ezeket a robottörténeteket helyezte, azt is érdekes látni, hogy mi valósult meg belőle, mennyire bizonyultak fikciónak a leírtak. Annyira nem is járt messze a valóságtól. Ugyan a más bolygókon való élet és a csillagközi utazás nem valósult meg (még!), a humanoid robotok a jelen teremtményei, gondoljunk csak Sophiára, az első állampolgársággal rendelkező humanoid robotra. Kérdés, hogy az utolsó novellában látott utópia is beteljesül-e, mely szerint az emberiséget robotok fogják irányítani, az emberiség maximális szolgálatában. Eszerint a robotok arra lennének hivatottak, hogy az emberiséget megvédjék saját magától, az Első Törvény értelmében. Szép gondolat, abszolút nem bánnám, ha teljesülne, bár nem biztos, hogy a közel nyolcmilliárdos népességű Földön ez működne is. Asimov ebben a novellában eléggé alulbecsülte a jövendő népességszámot: az ő víziójában ez most 3,3 milliárd fő körül lenne. Mondanom sem kell, hogy ezt jócskán túlléptük.

Nehéz kedvencet választani. Ha mégis kellene, a kilencedik novella lenne az, amelyről fentebb írtam: Az elkerülhető konfliktus.

A kedvenc idézetet mégsem ebből választottam.

„-Igen? Szóval a robotok szellemileg annyira különböznek az emberektől?

-Egy világ választja el őket egymástól. – Dr. Calvin fagyosan mosolygott. – A robotok természetüknél fogva derék, becsületes teremtmények.”

A robotoktól ugyan eddig sem idegenkedtem, inkább érdeklődéssel viseltettem irántuk, ezután biztos, hogy más szemmel fogok rájuk nézni.

S ezennel elindulok a molyos Asimov-kitüntetésért, vagyis megcélozom a teljes életmű elolvasását.