A múltkori könyvtárlátogatásom kevésbé volt sikeres; a keresett könyvek közül csak a Számláld meg a csillagokat volt bent. Nem akartam csak ezzel az egy könyvvel hazatérni, ezért nézelődtem egy kicsit a skandináv krimik között, és végül erre esett a választásom.
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 192
Fordító: Petrikovics Edit
Az olvasás ideje: 2020. november 5. – 2020. november 6.
A fülszöveg:
„Olav furcsa figura, nemigen mer közeledni másokhoz. Gyermekkora óta falja a
könyveket, amiben diszlexiája sem gátolja meg. Maga is azt állítja, hogy
egyetlen dolgot leszámítva mindenre teljesen alkalmatlan.
Ez az egy dolog pedig az
emberölés.
Mint a bérgyilkosok általában, ő
is magányos életet él, csupán Maria, a siketnéma, sánta boltoslány iránt táplál
plátói érzelmeket. Egy nap azonban végre fordul a kocka, s megpillantja álmai asszonyát.
Csak két gond van. A nő a főnöke felesége. És Olav aktuális feladata éppen az,
hogy végezzen vele.”
A borító:
Szó
szerint illusztrálja a címet. Jelzi, hogy a történet télen játszódik, és
biztosan van benne gyilkosság. Talán nem is egy. Egyszerű, de nagyszerű;
határozottan tetszik.
Így tetszett:
A
könyv rögtön egy gyilkossággal kezdődik – durr bele a közepébe, semmi
felvezetés, jó lesz az később is. Az első néhány oldalon tisztázódik a
főszereplő kiléte, és minden egyéb, amit a fülszöveg is leír.
Egy olyan krimit kapunk, amelyben a rendőrség épp csak említés szintjén
jelenik meg, nyomozás pedig egyáltalán nincs, mindent a bérgyilkos szemével
látunk. Eddig ilyen fordított (vagy kifordított) helyzettel nem találkoztam
még, de azt kell mondanom, tetszik.
Nesbø hozza a szokásos színvonalat; egy szálon futó, de mégis bonyolult,
többször megcsavart történetet olvashatunk, elegendő brutalitással a
gyilkosságokat illetően. A szerelmi szálat sem mellőzi, de természetesen ezt is
a témának megfelelően tálalja – Olav tulajdonképpen elég beteg módon szerelmes.
A fordulatokkal többször is meglepett, nem vártam, hogy egy ilyen viszonylag
rövid sztorit ennyiszer meg fog csavarni.
Az időbeli ugrálások zavartak némileg, néha nem tudtam követni, hol
vagyunk, illetve Olav gondolatmenete is többször volt zavaros számomra – talán nem
koncentráltam eléggé. A függővég kevésbé zavar úgy, hogy tudom, van még egy
része, kíváncsi is vagyok, hogy van tovább.
Két igazán jó gondolatot jegyeztem fel olvasás közben:
„Vajon miből jövünk rá, hogy meg
fogunk halni? Mi történik azon a napon, amelyek megtudjuk, hogy nemcsak egy
lehetőség, hanem igenis egy kicseszett tény, hogy az életünk egyszer véget ér?”
„Némelyik nőnek fogalma sincs
róla, mi a jó neki, és csak ontja magából a szerelmet, anélkül hogy bármit is
követelne cserébe.”
Valami oknál fogva mégsem érzem ezt a könyvet ötcsillagosnak, de nem tudom
megfogalmazni, mi hiányzik belőle. Mindenesetre a közeljövőben szeretnék
megismerkedni a második résszel is. Azzal talán majd rájövök.
4,5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése