Nehéz szívvel kezdtem neki; régóta tudom, mi a vége, és azzal is tisztában voltam, hogy ennyi év után is végig fogom sírni Harry útjának végét. Van, ami nem változik.
Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2008
Oldalszám: 624
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Az olvasás ideje: 2021. december 28. – 2021. december 30.
A fülszöveg:
„Amikor a tizenhetedik évét betöltő Harry – ezúttal Hagrid motorjának
oldalkocsijában – utoljára hagyja el a Privet Drive-ot, az őt védő bűbáj
szertefoszlik, és a halálfalók azonnal a nyomába erednek. A Főnix Rendje azon
fáradozik, hogy biztos helyre szöktesse őt, csakhogy Harrynek a bujkáláson
kívül egyéb tervei is vannak: Dumbledore professzortól kapott feladatát kell
végrehajtania. Így a tanév nélküle kezdődik el a Roxfortban. Vajon sikerül-e a
folytonos életveszély közepette teljesítenie a küldetést, amitől a végső
összecsapás kimenetele függ?”
A borító:
Ezt szeretem
talán a legkevésbé; az ereklyékről semmit nem mond, csak előrevetít egy nagy
harcot Harry és Voldemort között.
Így tetszett:
Könnyeztem már az ajánlásnál,
aztán a boldog jeleneteknél, megható pillanatoknál, az egyes szereplők
halálánál, és persze a végén is. Ennyi év után is? Örökké.
Harry történetének utolsó kötete
nem kevés izgalmat, fordulatot és fájdalmat tartogat. A kezdeti események még
egészen gyorsak, aztán ahogy Harry, Ron és Hermione elindulnak, hogy elvégezzék
a Dumbledore-tól kapott feladatot, lassabbá válik. Ugyan valami mindig történik
velük, mégis azt lehet érezni, hogy nem haladnak, sehova nem tart a cselekmény.
Aztán fordul a kocka, és felpörögnek a dolgok, egyik veszélyes helyzetből a
másikba keverednek. Miközben a Voldemort legyőzéséhez szükséges tárgyak után
kutatnak, felmerül a Halál ereklyéinek rejtélye is, ami szintén megoldásra vár.
Érződik ugyanakkor, hogy ez már a végjáték; ha minden megvan, oda lehet állni
az utolsó küzdelemre.
A kötet vége felé pedig
kitisztulnak az egész sorozat alatt rejtélybe burkolózó dolgok, kiderül az
igazság a Harry és Voldemort közti furcsa mágikus kapcsolatról, és Rowling
tisztára vagy majdnem tisztára mos néhány szereplőt. Ezeket a részeket
szerettem a legjobban.
Ahogy sokaknak, úgy nekem is ezzel
a kötettel vált kedves szereplővé Piton, a legszebb jellemfejlődés viszont
szerintem Neville-é. A többiek is mutatnak természetesen változást, érést, de
ezt sokkal kisebb mértékűnek láttam, mint az ő esetében.
Érdekes számomra az is, hogy Voldemort és ténykedése milyen nagy mértékben
állítható párhuzamba a másik kedvenc témámmal, a Harmadik Birodalommal. Az
egész sorozat alatt a kapcsolódási pontokat kerestem és figyeltem, és rendesen
meg is találtam őket.
Habár úgy érezhető, hogy minden
szál elvarródott, az epilógussal mégis maradt egy kiskapu a folytatásra. Ennek
ellenére én mégis inkább az előzményeket firtatnám, például a Tekergők
történetét, Dumbledore életútját, vagy a Roxfort alapítását. Sok minden van még
ebben a világban, ami a fősztori lezárása után is kihasználható – lenne, ha a
megfelelő személyek megfelelően nyúlnának hozzá.
Szuper élmény volt ismét elmerülni
ebben a világban, némiképp a gyerekkoromat is visszahozta. Ezzel együtt az
egész történetre másképp tekintek most, mint 20 évvel ezelőtt, amikor először
szippantott be. Meghatározó volt könyvmoly életem alakulásában is, és azt
hiszem, az élethez és a halálhoz való hozzáállásomat is a Harry Potter alapozta
meg.
Utolsó ellenségként a halál semmisül meg.
Köszönöm, Joanne Kathleen Rowling, hogy mindezt
megmutattad!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése