Egy olyan King-kötet következett a sorban, amely ugyan korai regény (1981-es), Magyarországon mégis sokkal később, csak 2016-ban jelent meg először. A mai napig nem értem, hogy anno miért maradhatott el ennek a kiadása, de nagyon örülök, hogy végül pótolták.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 390
Fordító: Dudik Annamária Éva
Az olvasás ideje: 2022. március 15. - 2022. március 20.
Érdekes dolog a címfordítás;
nagyon sok múlik azon, hogy megtartják-e a forrásnyelvről történő
tükörfordítást, vagy kitalálnak egy teljesen más, magyarul hangzatosabb,
figyelemfelkeltőbb címet. Az átkozott útnál
az utóbbi történt. A Roadworks útjavítást, útfelbontást, közúton folyó munkákat
jelent, ebben az esetben leginkább útépítést; és addig értem is a dolgot, hogy
ki a fene venne le a polcról egy könyvet ilyen címmel. Mégis azt mondom, hogy
én megtartottam volna, mert bármily hangzatos is, a címben szereplő szavak még
csak el sem hangzanak a könyvben. Másrészt félrevezető is a cím, mert az angol
cím ismerete hiányában elátkozottra asszociálhat belőle az olvasó, erről
viszont szó sincs. Na de ennyit a címről, nem ez a lényeg, visszaparancsolom a
jövendőbeli szakfordító énemet a sarokba.
A tűzgyújtó után igazi felüdülés
volt ezt a könyvet olvasni. Stephen King mindig meg tud lepni azzal, hogy
micsoda történeteket tud kitalálni olyan pitiáner dolgokból, mint például egy
autópálya új szakaszának megépítése. Lehetetlen nem beleélni magunkat Barton
George Dawes helyébe, akinek a háza, egyúttal az addigi élete az új szakasz
útjában áll. Kinek tetszene az, ha az otthonát, a munkahelyét, és az ezekhez
kötődő emlékeit egyik napról a másikra valaki le akarná dózerolni? Hát, nekem
se. Nagy valószínűséggel én is megpróbálnék minden követ megmozgatni, hogy ne
kelljen elköltöznöm, és biztosan mindenkinek az édesanyja évtizedekkel tovább
élne, aki nem tudta úgy tervezni azt a pályát, hogy megkerülje a házamat, és
aki aláírta az ilyen tervezetet. A különbség köztem és Bart között viszont az,
hogy ha látnám, hogy ebben a harcban nem győzhetek, én nem tartanék ki, hanem
nagy duzzogva zsebre tenném a kártérítést és odébb állnék.
De Bart nem olyan, mint én. Bart a
végsőkig kitart, és a legradikálisabb eszközöket veti be annak érdekében, hogy
bojkottálja az útépítést. Fegyverek, robbanóanyagok… Hogy kit akar ezekkel
lelőni, vagy felrobbantani, azt csak sejteni lehet, aztán vagy jól tippeltünk,
vagy nem. Én nem.
Bart élete darabokra hullik, amikor kiderül, hogy nem tehet semmit azon kívül,
hogy elfogadja a helyzetet. Én végig szurkoltam neki, hogy józanodjon is és
térjen jobb belátásra, bár Kingnél nagyon nem reális elvárás, hogy ez
megtörténik. Egyfelől rossz volt végignézni Bart lecsúszását, másfelől viszont
nem tudtam sajnálni, bármennyire is megértettem, mit miért tesz. Ahogy egyre
sodródott a teljes őrület elé, borítékolható volt a katasztrófa a végére.
Szeretem az ilyen lendületes
cselekményeket, amik visznek magukkal, a lapok meg csak pörögnek. Nem voltak
felesleges jelenetek, talán a szilveszteri buli volt kevésbé odaillő, mintha
ezzel csak az lett volna a cél, hogy ha már az a bizonyos tabletta bekerült a
sztoriba, valami történjen is vele. Hasonlóképp éreztem az első oldalakon
megvásárolt fegyverek sorsát is; ha már megvannak, akkor el kell sütni őket
valahogy. A magyartanárom szokta volt mondani, hogy ha egy könyvben feltűnik
egy pisztoly, annak a történet folyamán el kell sülnie. Kingnek is biztos ezt
mondta a saját irodalomtanára. Ezektől eltekintve tökéletesen fel volt építve.
A Fred-George beszélgetéseket Bart fejében egy ideig nem tudtam hova tenni, de
végül az utalásokból össze lehetett rakni, hogy mi is történik pontosan.
Nagyon-nagyon sajnálom, hogy csak majdnem három évvel a megvásárlása után vettem le a polcról ezt a könyvet, megérdemelte volna, hogy előbb ismerkedjek meg vele. Nem horror, sokkal inkább lélektani regény, így bátran ajánlom azoknak, akik kedvelik King effajta írásait is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése