Szólásszabadság van. Véleményszabadság is van. Ez azt jelenti, hogy mindenki szabadon és nyugodt szívvel elmondhatja, mit gondol egy adott témáról. Legyen az egy könyv, a mindenkori divat, a kedvenc zenekarod új albuma, a klímakatasztrófa vagy épp az aktuális gazdasági és politikai helyzet. Egy ideális világban ez úgy működik, hogy én elmondom a saját gondolataimat, te is a tiédet, és ha egyezik, boldogok vagyunk, ha nem, akkor pedig kulturáltan meg tudjuk beszélni, hogy miben és miért nem értünk egyet. Hangos szavak és személyeskedés nélkül. A bökkenő az, hogy nem egy ideális világban élünk.
Van ugyanis az a mondás, hogy „A vélemény olyan, mint a segglyuk.
Mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra.” Tulajdonképpen ezt
szinte lehetetlen pozitívan értelmezni. A legáltalánosabb verziója talán az,
hogy „mondd csak a magadét, úgysem számít,
úgysem érdekel senkit”. Ezzel valójában ki is lehetne egyezni. Én boldog
vagyok, hogy elmondtam, ha nincs reakció, akkor nincs, kész. Ez nem azt
jelenti, hogy mindenki egyetért, sokkal inkább azt, hogy ha van is
ellenvélemény, a megfogalmazója nem akar vitázni.
Van viszont a fentinél egy sokkal
problémásabb, és a tapasztalataim szerint sokkal gyakoribb harmadik verzió is.
Amikor az ember megfogalmaz egy véleményt, ami ellenkezik valaki máséval, és ez
a valaki más ezt szóvá teszi, cseppet sem kedvesen vagy kulturáltan. Legtöbbször
ez akkor történik meg, ha az első vélemény negatív az adott témában. Teszem
azt, egy közkedvelt könyv nem nyerte el valaki tetszését, és ezt meg is
osztotta a megfelelő felületeken. Velem ugyan nem történt még meg, de másoknál
láttam/hallottam már, hogy az adott mű kedvelői támadásba lendültek, és
sértegetni kezdték az első kommentelőt. Természetesen nekem sem esik jól, ha
valaki negatív szavakkal illet valamit, ami számomra kedves, de nem fogom azért
lehülyézni, mert nem szereti a Harry Pottert, nem tartja elég jónak a
Lacrimosát, nem eszik húst, vagy nejlonzacskót vesz.
Végtelenül elkeserítőnek találom,
hogy a vitakultúra teljesen kikopik az emberekből, és képtelenek úgy
véleményeket ütköztetni, hogy abból ne személyeskedés kerekedjen ki. Nem értem
meg, hogy miért kell rögtön beleállni valakibe, akivel nem egyezik a
véleményünk. Miért kell nyíltan támadni valakit azért, mert más tetszik neki,
máshogy gondolkodik? Neked sem lesz jobban igazad, és neki sem lesz kevésbé
igaza attól, hogy szidod. Amit elérsz vele, az az, hogy a másik felet is
felidegesíted, és saját magadat is. Tényleg olyan jó dühödten püfölni a
billentyűket, és válogatott sértéseken gondolkozni? Én nem hiszem. Ha pedig
igen, akkor lehet, hogy érdemes lenne elmélázni azon, hogy honnan jön az a
frusztráció, amit így vezetsz le.
A fenti jelenséggel az a
legnagyobb probléma, hogy gyakorlatilag kasztrálja azt a bizonyos
szólásszabadságot. Lassan eljutunk arra a szinte, hogy az emberek egy jelentős
hányada nem akar vagy nem mer már semmit kimondani vagy leírni, nehogy valakit
megsértsen vele, nehogy vitába, dehogy, veszekedésbe torkolljon a posztja. Nem
tartom normálisnak azt az irányt, hogy egy értelmesen, támadó szándék nélkül
megfogalmazott véleményre ilyen szintű túlérzékenységgel reagáljunk.
Mit lehet tenni? Legegyszerűbben:
azonosulni a segglyukas mondással és továbbgörgetni. Ha pedig valami oknál
fogva nem tudod vagy nem akarod szó nélkül hagyni a másik posztját, azt próbáld
meg civilizált humanoid módjára megtenni. Abba még senki nem halt bele, sőt,
egy olyan vitát, amelyben észérvek hangzanak el mindkét oldalon, még élvezetes
is kívülről megfigyelni. Ráadásul, még olyan aspektusokat is megvilágíthattok
egymás számára, amelyekre az eszmecsere kezdetekor nem is gondoltatok.
Két rövid szóval összefoglalva: béke, emberek! Van a világban enélkül is épp elég baj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése