Olyan sokszor, olyan sok helyen jött szembe velem ez a könyv, hogy elkezdte piszkálni a fantáziámat, mi rejtőzhet egy ilyen cím mögött. Így hát az újonnan megalapított Happily Könyvklubnál leadott első rendelésem ezt is tartalmazta (a másik A Vincenthez vezető út volt). Jó döntésnek bizonyult.
Kiadó: Open Books
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 250
Az olvasás ideje: 2021. február 21. – 2021. február 24.
A fülszöveg:
„„Azt mondják, amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és
a hiúság. Akiben az utóbbi győz, pozíciókra tör, bizonygatni kezdi, milyen
eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, cinikus öregember
lesz. A bölcsnek viszont lassanként összeáll a világ, megtanulja fölülről
szemlélni a dolgokat, megértő és derűs lesz, s minden a helyére kerül.”
Az örökfiatal szerző, akit természetesen még nem érintett meg az öregség,
elhatározta, végére jár: lehet-e manapság valaki egyszerre intelligens és optimista,
vagy aki boldog, az szükségszerűen hülye is? Saját élettapasztalatait és a
tudományt – a kultúrtörténetet, a pszichológiát, sőt az atomfizikát –
segítségül hívva szellemes és tanulságos elmélkedésre invitál.”
A borító:
A
szerző neve és a cím hátterében idézetek helyezkednek el. Némelyik valóban
kiragadott mondat, néhány pedig fejezetcím is. Ha ezeket elolvassuk, nagyjából
lehet is sejteni, milyen témákat jár körül a kötet.
Így tetszett:
Még a
fülszöveget nem is olvastam el, valahonnan mégis éreztem, hogy ez nem regény,
hanem sokkal inkább egy értekezés lesz. Egyrészt a címben leírt jelenséget
magam is megfigyeltem, másrészt kíváncsi voltam rá, hogy van-e ennek valami
alapja, illetve miből gondoljuk, hogy helytálló ez a kifejezéspár.
A könyv tényleg egy hosszabb elmélkedés a boldogság mibenlétéről, melynek
csak egy kis része az, hogy az intellektus és a boldogság között csak ellentétes
arányosság lehet-e. Számomra ez a kötet sokkal inkább egy láncnak tűnt,
amelynek kiindulópontja a feltevés, miszerint a boldog hülye, az okos meg
depressziós, a kapcsolódó témákat pedig Kepes egymásba fűzi, az előző gondolat
végénél folytatva a másikat. Minden fejezet egy láncszem.
Sok mindenről szó esik ebben az elmélkedésben: a boldogság és a siker
definíciójáról, a kettő közti kapcsolatról, intellektusról, van benne gyereknevelés,
előkerül a nők helyzete, a párkapcsolatok, a halál, némi pszichológia, és még a
COVID se hiányzik. Mindezt anekdotákon, saját példákon keresztül, vagy éppen
kutatások eredményeit bemutatva tárja elénk a szerző. Valamilyen módon az összes
felvetett témának köze van a boldogsághoz, vagy ahhoz, amit annak hiszünk. Ha
viszont azt várjuk, hogy egy pontos receptet kapunk ahhoz, hogyan lehetünk
egyszerre okosak és boldogok, akkor csalódnunk kell – erre ugyanis nem lesz
válasz.
Az egész könyvet áthatja a szerző humora. Nem egy megjegyzésen hangosan
nevettem fel, még ma reggel a buszon is (nézhettek is rám furcsán). Kissé
burkoltan a mai magyar valóságról is kifejti a véleményét; politikailag nem
foglal állást, de egyértelmű a szavaiból, hogy mely kérdésről hogy vélekedik – az
oktatást például nyíltabban bírálja.
Rendkívül szimpatikusak a gondolatai, többet is a magaménak éreztem már
korábbról, de akadt olyan is, amelyen most gondolkoztam csak el (Ami nem az, az is az).
Összességében azt mondhatom, hogy szuper élmény volt. Bár az első, de
biztos, hogy nem az utolsó könyvet olvastam Kepes Andrástól. Nagy eséllyel
bekerülhet a kedvenc szerzőim közé.
