Hamarosan bezár egy könyvtár. Nem tudom, mióta létezik, hányan látogattuk, és
pontosan hány kötetet számlált; csak néhány hónapja jártam oda, és többet nem
fogok. A könyveket szétosztják. Én is hoztam néhányat; az egyik szemem sírt, a
másik nevetett. Könyvnek mindig örülök, de sajnálatos, hogy ilyen áron kell
bővítenem a magánkönyvtáramat és szinte teljessé tenni egy gyűjteményt.
Egyszerre dühítő és elkeserítő.
Akármilyen alacsony is legyen egy könyvtár látogatottsága, az a maroknyi ember
örül annak, hogy van hol kielégíteni a kultúra iránti igényét. Örülni kellene
annak, hogy vannak még emberek, akik a könyveket, az olvasást választják a
tévé, a facebook, a videók helyett.
Nemrég olvastam, hogy jelentősen
gazdagabb azoknak a gyerekeknek a szókincse, akiknek a szüleik olvastak mesét,
mint akiknek nem (írták a számot is, hogy mennyivel, de nem emlékszem
pontosan, ferdíteni pedig nem szeretnék). Az ilyen gyerekekből művelt, a
világra nyitott, gondolkodó, tudásvágyó felnőttek lesznek (hacsak közben
ez utóbbit ki nem ölik belőlük az iskolában). Ez tényleg elhanyagolható
szempont? Tényleg nincs erre szükség? Rossz lenne, ha az ember így akar
kikapcsolódni? A kérdések költőiek.
A könyvtárba járásnak nemcsak egy
sajátos hangulata van, hanem az érdeklődési körünket is szélesíti. Én személy
szerint hajlamos vagyok arra, hogy leragadjak a saját példányaimnál, ezáltal a
kedvenc íróimnál, és jó ideig ne tekintsek ki máshová. Ha viszont ellátogatok a
könyvtárba, hirtelen rádöbbenek, mennyi minden van, amit nem ismerek, hány
szerző és téma van, akikről és amikről nem is hallottam. Ez valamelyest igaz a
könyvesboltokra is, de ott megvan az a hátrány, hogy ott többnyire az új
példányok, sikerlistás kötetek vannak, és ott a kínálat állandóan cserélődik. A
könyvtárban a kínálat csak bővül.
A könyvek állapota is sok mindent
elárul. Kijárnak a lapok, szamárfülesek az oldalak, meggyűrődött a gerinc, a
papírkötésen a fólia kezd feljönni, sok példányban van meg, a régi kiadás
mellett ott az új: ez mind azt jelenti, hogy sokat forgatják őket. Ez persze
nem minden esetben jelenti azt, hogy a történet jó, vagy hogy nekem is tetszeni
fog, de annyi biztos, hogy sok ember érdeklődését felkeltette. A véleményeket
megtalálom a Molyon, a sajátom pedig úgyis csak akkor alakul ki, ha
elolvasom.
Nem mellesleg, a könyvtárban
biztosabbnak érzem, hogy a nekem megfelelő művet fogják ajánlani, ha egy
témában kérdezek, mint a boltban. Utóbbiba inkább célirányosan megyek.
Könyvtárba nem, és ennek is van egy varázsa. S aki nem jár ilyen helyre, erről
fogalma sincs.
Talán naivan, de remélem, hogy
ennek a könyvtárnak a bezárása egyedi eset, és tényleg egyszerű oka van.
Remélem azt is, hogy minden tagnak van vagy lesz B terve, ahol az irodalom
iránti igényét kielégítheti. Nekem van.
Írás közben ezt hallgattam: London
after midnight – Psycho Magnet album
