Ennek a könyvnek egy kedves molytárssal való közös olvasás mellett úgy indultam neki, hogy egy kihíváshoz kaptam elolvasandóként, és az értékelés írásakor döbbentem rá, hogy ezt bizony rendesen eltévesztettem. Oda se neki, gazdagabb lettem egy remek olvasmánnyal!
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 366
Fordító: Komáromy Zsófia
Az olvasás ideje: 2020. november 13. – 2020. november 14. + fél óra
A fülszöveg:
„A szépség még soha nem volt ilyen
rettentő.
Egy elszigetelten álló, hatalmas
ház mellett gyönyörű kert terül el.
A kert nemcsak buja virágokat és árnyas fákat rejt… A
„Pillangók” becses gyűjteményét is: elrabolt fiatal nőket, akiket fogvatartójuk
pillangószárnyas tetoválással bélyegez meg. A gyűjtemény ura a brutális, őrült
Kertész, akinek mániája, hogy elkapja és megőrizze magának a szépséges
pillangólányokat.
Miután a kertet végül fölfedezik, az FBI ki akarja
kérdezni az egyik túlélőt. Victor Hanoverian és Brandon Eddison ügynökök kapják
a feladatot, hogy göngyölítsék fel karrierjük egyik leggyomorforgatóbb ügyét.
Ám a kihallgatott lány, akit csak a Maya néven ismernek meg, önmagában is kész
rejtélynek bizonyul.
Ahogy kibontakozik a lány fordulatos és csavaros
története, lassan fény derül a Pillangók kertjére is, Maya pedig mesél régi
sérelmekről, új megmentőkről, valamint egy szörnyűséges férfiról, aki semmitől
sem riadt vissza, hogy rabságban tarthassa a szépséget. De minél többet árul el
a lány, az ügynökök annál inkább gyanakodnak, hogy vajon mit titkol még…
Azonnali sikert aratott thriller, mely a Goodreads
Choice Awards 2016 szavazáson a 2. helyet érte el, a megfilmesítési jogokat
pedig A visszatérő Oscar-díjas producerei vették meg.
Ismerd meg a pillangólányok múltba nyúló titkait!”
A borító:
Fekete
borítóval nem nagyon tudnak nálam mellélőni, középen a pillangóval pedig
különösen ízlésesnek találom. Mindeddig nem sikerült rájönnöm, hogy a
feketékben levő barna és fehér szemcsék mit lehetnek, de gyanítom, hogy az
egész földet akar ábrázolni, így illusztrálva a címet.
Így tetszett:
A „női
pszichothriller” címkével már korábban is találkoztam, és már akkor is
furcsának találtam. A pszichothrillert értem. De mitől női? Gyengébb? Esetleg
valami romantikus szál van benne? – kérdeztem anno a kiadótól és a többi
molytól. Azt a választ kaptam, hogy nem erről van szó, hanem a téma olyan, ami
elsősorban nőket érint, illetve nagyrészt női főszereplősek ezek a könyvek. Ez
akkor némileg megnyugtatott, bár maradt valamennyi fenntartásom. Most, e könyv
elolvasásánál mégis azt érzem az igazabbnak, amit elsőre gondoltam erről a
meghatározásról. Sőt, ezt is ki merem jelenteni: nőinek női, de nem
pszichothriller.
Ezen viszont gyorsan túl tudok lendülni, hiszen a tartalom abszolút
kárpótolt. Olyannyira, hogy gyakorlatilag alig több mint egy nap alatt
ledaráltam.
Nagyon tetszett maga a téma, az alapötlet; körülbelül a könyv felénél
felmerült bennem, hogy nem lehet-e esetleg John Fowles A lepkegyűjtő című művének
egyfajta újragondolása – biztos nem lehetek benne, mert az említett könyvet
csak hallomásból ismerem (még!). Alapvetően elég bizarr az egész - a Kertész
személye, gondolkodása, a gyűjtői szenvedély megnyilvánulása. A megvalósítás
viszont elég visszafogottra sikeredett; lehetett volna egy kicsit brutálisabb, betegebb.
Tulajdonképpen el is hiszem, hogy a lányoknak olyan unalmas életük volt, mint
ahogy Maya elmondja.
Mégsem az fogott meg a legjobban, amiről a könyv szólt, hanem az, ahogy
elmesélte. Váltogatta a szemszöget; egy rövid párbeszéd a kihallgatásról, majd
Maya története – mint egy kirakós. Abszolút életszerű, ahogy mesél; kérdeznek
valamit, ő válaszol, de a tárgytól sokszor eltér, mást részletez – ahogy eszébe
jut. Vagy amerre terelni akarja a beszélgetést. Ilyen formán nem is feltétlenül
kronológiai sorrendben ismerjük meg az eseményeket. A végére mégis összeáll. Szerettem a
fordított perspektívát is: tulajdonképpen a Kert történetének a végével
kezdődik a könyv, és csak Maya elbeszéléséből tudjuk meg, hogy egyáltalán mi
ez. A csavar a végén meglepett, és jó is volt, de kicsit az az érzésem volt,
hogy ez az ötlet hirtelen jött a szerzőnek – mintha neki is nem várt fordulat
lett volna, nem tervezte bele előre a sztoriba.
Maya karaktere vegyes érzéseket keltett bennem. Sokszor zavart a
nemtörődömsége, flegmasága, és az, hogy az „ennek meg mi értelme”- típusú
mondataival nagyon érettnek és tapasztaltnak gondolta magát, ám időnként
teljesen téves volt az elképzelése. Szerettem viszont a keménységét, ahogy
próbált túlélni, nem keseregni a megváltoztathatatlanon. Összességében inkább
szerettem, mint nem, viszont meg tudtam érteni Eddisont is, akit idegesített.
Victor szimpatikus karakter volt, és Desmond is errefelé hajlik. A Kertész
karakterét jól megformáltnak gondolom, Avery pedig egyértelműen ellenszenves
volt.
A történet nagyon olvasmányos, gyorsan lehet vele haladni, és az
elbeszélési stílus miatt az érdeklődést is fenntartja. Én faltam. Olyannyira,
hogy idézeteket sem értem rá gyűjteni. Kettőt írtam csak fel:
„A szépség elveszíti a
jelentőségét, ha az embert túl sok veszi körül belőle.”
„Igazából az a gond a
pszichopatákkal, hogy az ember sosem tudhatja, hol húzzák meg a határt.”
A felsorolt negatívumok – amelyek nem is igazán azok –
ellenére azt mondom, hogy ez egy szuper jó könyv, megérdemli, hogy kedvenccé nyilvánítsam.
Várom a folytatást!
