2018. június 28., csütörtök

Olvasmányélmény - Joe Hill: Spóra

Ezzel még biztosan adós vagyok. Joe Hill Spóra című könyve a megjelenése idején (ami nem is olyan rég volt) viszonylag nagy reklámot kapott, és nagy reményeket is fűztek hozzá. Mindkettő érthető, ha tudjuk, hogy Stephen King fiáról van szó. Már nem emlékszem, hogy ez az információmorzsa honnan jutott el hozzám, de meglehetősen kíváncsivá tett; tudni akartam, hogy vajon az ifjú szerző képes-e legalább hasonlót alkotni, mint az általam (és még sokak által) kedvelt édesapja. Így hát a legutóbbi Black Friday akció keretében megszereztem a könyvet.

Az elolvasása hosszabb ideig váratott magára; több, mint három hónappal a megszerzése után vettem a kezembe, közvetlenül azután, hogy becsuktam az E. A. Poe novelláskötetet (erről is írtam). Terjedelmes mű, kb 900 oldal, tartani sem volt egyszerű, ennek ellenére három hét alatt olvastam el. Magamhoz képest még ez is soknak számít, ha élvezetes a könyv, viszont itt nehezítő körülményként ott volt az időhiány; jobbára reggel a Komárom felé tartó vonaton olvastam, néha a visszaúton is loptam magamnak egy kis időt, esetleg esténként, ha már az aznapra szánt tanulnivalóval végeztem, és más nem akadt.

A fülszövegből kiderül, hogy egy világvégeregényről van szó. Új járvány üti fel a fejét a világban; az emberek testén tetoválásra emlékeztető, fekete-arany jelek jelennek meg, majd spontán meggyulladnak, s az így keletkezett tűzben lelik halálukat. Kiderül, hogy a járvány egy új, eddig fel nem fedezett gomba spórájával terjed. Ezt már tudják, amikor mi a történetbe csöppenünk. A főszereplő egy ápolónő, aki a férjével fogadalmat köt, hogy amint megfertőződnek (azaz megjelennek a a jelek a bőrükön), öngyilkosok lesznek. A nő véleménye azonban megváltozik, amint kiderül, hogy gyermeket vár. Férje elhagyja, ő pedig próbál túlélni. Végigkövethetjük, amint talál egy csoportot, akik tudják uralni a fertőzést, amint ezt ő is megtanulja, a csoport életét, a bújkálást az égetőkommandó elől.... Nem folytatom. Ezt mind elolvashatjátok a könyv hátoldalán, az internetes leírásban.

A címválasztás szerintem magyarul jobban sikerült, mint az eredeti. Angolul The Fireman címmel jelent meg, ez a tulajdonképpeni második főszereplő tűzoltót jelöli, aki képes a fertőzés uralására. Számomra a Spóra figyelemfelkeltőbb cím, mintha csak egyszerűen A Tűzoltó lenne. Semmi esetre sem egy világvégeregényre gondolnék ilyen címmel, lehet, hogy le sem vettem volna a polcról.

A történet izgalmas, fordulatos, bár néhol kiszámítható. Az író stílusa hasonlít Kingéhez, de mégsem teljesen ugyanolyan. Könnyed, lendületes, hétköznapi szavakat, szófordulatokat használ, helyenként trágárságtól sem mentes. És egyértelműen mai. Termékmegjelenítést és aktuálpolitikát is tartalmaz (felfedezhető természetesen, hogy a szerző kinek az oldalán áll), valamint rengeteg utalás is van különböző művekre, színészeket, írókat, politikai személyeket és egyéb híres embereket említ meg. A cselekmény ideje nem túl sok, gyakorlatilag egy terhesség idejéig tart. A könyv közepe felé egy kicsit lassabban halad, a végére viszont felpörögnek az események - ez már csak ilyen King-féle vonás, és úgy tűnik, hogy öröklődik. Ha-ha A végére nem mondanám egyértelműen, hogy happy end, inkább keserédes a befejezés. De tulajdonképpen nincs is befejezés, a történet nem zárul le, ha nagyon rágnák a rajongók Mr Hill fülét a folytatásért, lenne honnan felvenni a történet fonalát, és nem is lenne olyan nehéz.

A világvége hangulat felépítése véleményem szerint zseniálisan sikerült. Ha az ember egy kicsit belegondol a leírtakba, hogy egyik pillanatról a másikra tűnnek el a megszokott dolgaink, amelyek nélkül szinte már élni sem tudunk... Félelmetes. SPOILER következik: Az egyik kedvencem, amikor a főszereplő a Google-t szeretné megnyitni, viszont mivel már a szerkesztők is a járvány áldozatai lettek, a főoldalon a Google felirat helyett Goodbye, a Google keresés és a Jó napom van gombok helyett pedig A keresés véget ért és a Jó napjaink voltak feliratok vannak. Ha valami, akkor az azért már elég para, ha Google sincs! SPOILER vége

Szerintem maga a spóra is nagyon jó ötlet; tulajdonképpen az ideális biológiai fegyvert írta meg. Gyorsan terjed (és nem is úgy, ahogy gondolják először), láthatatlan, és kiirtja a világot. (Az, hogy az előállítása illetve a beszerzése olcsó-e, nem derül ki a könyvből, és itt meg is állítom ezt a gondolatot; habár időnként én is azt mondom, hogy a világ megérett a pusztulásra, nem támogatom az emberiséget ily módon kiirtó törekvéseket. Ha mennünk kell, majd azt Természetanya elintézi.) Borzongató belegondolni, hogy ilyen tulajdonképpen akár létezhet is (én úgy gondolom, hogy a feltételes mód nem is helytálló már - az anthrax hasonló ebből a szempontból).

De bármennyire is világvége, és bármennyire nem szépirodalom, mostanában a legszebb szerelmi vallomást (amit nem én kaptam) ebben a könyvben olvastam. Így aztán nem helytálló már a múltkoriban a "Melyik könyvön sírtál utoljára?" kérdésre adott válaszom. (Az akkori válasz és a teljes kérdéssor itt). Még ezen kívül egyszer megríkatott, az utolsó oldalaknál. Nem is emlékszem, hogy volt-e más könyv, amelynek a befejezésénél csak ültem az ágyon, szorítottam magamhoz a könyvet, és folytak a könnyeim. (Papám könyvei talán, amiket a saját életéről írt, de az kicsit más tészta.) Szóval, jár a köszönet az élményért Mr Hillnek.

Olvasás közben fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó lenne a Spóra jelét magamon viselni, és ez a befejezéskor meg is erősödött.  Ha már úgy is tetoválásra hasonlít.... ;)

2 megjegyzés:

  1. Szó szerint történetekkel lesz tele a tested is ha így folytatod. Mármint aki értelmes és okkal tetováltat, azoknak mind egy komplex története van a bőrére rajzolva örökre. Viszont jót mosolyogtam ahogy olvastam, hogy ez a könyv sem lesz kivétel és megalkotod a spóra tetoválást. Menő lesz! Ahogy a gyógyszerészet jele (ha jól tudom, a kígyóval ami körbe tekeri a poharat). Bele se merek gondolni, mi mindent tetováltatnál még magadra. Tudod, akkor el se olvasd a Cassandra Clare köteteit. Mondjuk nekem tőle a Pokoli szerkezetek tetszettek, de a másik sorozatos regények, Végzet Ereklyéihez köthető könyvei... nos, ott runák vannak amiket a testükre rajzolnak és azok meghatározott képességekkel rendelkeznek és ruházzák fel őket. Ott is hasonlóak a tetováláshoz és akad olyan ruha használó szereplő, akin szinte egy mm-nyi hely nincs a bőrén. Egyedül egy zavaró tényező lehet benne: Young adult regényekként van bőségesen benne szerelmi háromszög, meg szerelmi bizonytalanság, meg szerelmi ez, szerelmi az. De ha ezen túlteszi magát az ember vagy, kivételesen hagyja elmerülni magát benne (mint én a Pokoli Szerkezetekben), akkor nagyon jó köteteket kapunk! Kalandos, izgalmas, akció dús, bonyodalmakkal és elvétve tinédzserkori álmok elevenülhetnek fel. ^^

    Na, mindegy. Ott is akadhatna bőven tetoválás ötlet. :D
    Stephen King fiától még nem olvastam könyvet, de szeretnék. Szerintem nagyszerű, hogy tovább viszi az apja szakmáját és igyekszik kiteljesedni. Eleinte én se tudtam, hogy Joe Hill mögött a fia van, de engem egy film világosított fel. Ugyanis igen, ennek a srácnak feldolgozták már az egyik kötetét. The Horns - főszerepben Daniel Radcliffe. Nekem a film is nagyon tetszett, akkor milyen lehet a könyv?! Na azt mindenképp el akarom olvasni! Az is egy kivételes film, ahol épp a képre vitt alkotás hozza meg a kedvem az olvasáshoz és nem fordítva. :D
    Szerintem neked is tetszene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy akartam, hogy a kígyó-kehely nézzen ki úgy, mint a könyvben a minták, de aztán letettem róla, ez ahhoz túl pici, hogy ki lehessen dolgozni így. A Szarvakról hallottam, amikor kijött, de nem mentem utána, akkor még nem kötöttem össze a kettőt, nem is érdekelt. Viszont a Nos4a2 című műve annál inkább. A young adult sztori nekem nem biztos, hogy jó ötlet; amiket mostanában oda sorolnak, többségben elég bugyutáknak tűnnek. Nem olvastam egy ilyet se (vagy nem is tudtam róla, hogy az), ezért nem mondok véleményt, de a fülszövegek alapján nem nyerték el a tetszésemet.

      Törlés