Olvasmányélmény - Edgar Allan Poe legjobb elbeszélései

Egy korábbi bejegyzésben ígértem, hogy az addigi és az azutáni olvasmányélményeimnek szentelek egy bejegyzést. Sorban haladva, egy Edgar Allen Poe novelláskötettel kezdem. Februárban kezdtem neki, magamhoz képest viszonylag lassan olvastam el, de mentségemre szóljon, hogy abban az időszakban szakdolgozatot írtam.

A kötetre egy közeli antikváriumban tettem szert, a Corvin negyedtől nem messze található. Időnként betérek ide körülnézni; általában van is valami kedvemre való. Egy ilyen nézelődés alkalmával akadt meg a szemem ezen a novellásköteten. Nem sok idő volt már zárásig, de mivel lefoglalni nem lehetett és éppen nem volt nálam pénz, így sietnem kellett, hogy még időben visszaérjek. Végül megszereztem; áron alul, tökéletes állapotban. Érintetlen volt.

Poe munkássága eddig kevéssé volt ismert számomra; homályos emlékeim vannak csak arról, hogy gimnáziumban foglalkoztunk-e vele, illetve mikor és mennyit. Jó véleményeket hallottam róla, és tudtam azt is, hogy szubkultúránkban az egyik alapszerzőnek számít. Műveit főként a gótikus irodalomhoz illetve a romantikához sorolhatjuk, ezen kívül találhatunk köztük néhány detektívtörténetet is.

A kötetben 35 novella kapott helyet, hosszabbak-rövidebbek egyaránt. A válogatás természetesen szubjektív (milyen is lehetne?), a szerkesztők elmondásuk szerint arra törekedtek, hogy szemléltessék a szerző stílusát, legjellemzőbb motívumait, és lehetőleg átfogó képet adjanak arról, ki is volt ő, hogyan és mit alkotott.

A novellák nagy részének témája a halál. Több novella szól a főszereplő feleségéről és az ő haláláról. Úgy vélem, ezek Poe felesége elvesztésének kivetülései lehetnek. Erre a következtetésre a szerző életrajzának tanulmányozása során jutottam; feltűnt ugyanis, hogy a Berenice, a Morella és a Ligeia című novellák meglehetősen hasonlóak, ezért utánanéztem, hogy lehet-e valami oka annak, hogy a szeretett nő elvesztését ennyiszer jeleníti meg. Más megközelítésben, de ugyanezt a témát dolgozza fel az egyik kedvenc novellám, Az ovális portré.  SPOILER Itt a feleség azáltal sorvad el, hogy a főszereplő egy festményt készít róla, amely már-már zavaróan élethűre sikeredik. SPOILER VÉGE

Nagyon szórakoztató volt a Dr. Kátrány és Toll professzor módszere és a Mellonta tauta. Az előbbiben a főszereplő egy híres egy elmegyógyintézet vezetőjéhez érkezik látogatóba, hogy kikérdezze a módszerről, amelyet a betegeken alkalmaznak. Megérkezvén különös jelenségeket tapasztal, majd szép lassan kiderül, hogy korántsincs olyan rendben minden, ahogy ő arra számított. A csattanót most nem mondom el, akit érdekel, elolvashatja a novellát, valahol az internet bugyraiban biztosan fellelhető. Az utóbbi egy léghajó fedélzetén írt napló, amely azért is roppant szórakoztató, mert rengeteg valótlanságot tartalmaz; összekevert vagy félreértett információk és féligazságok tömkelegét írja le szinte már hihetően (gondolom, azok számára, akik nincsenek a helyes információ birtokában, tényleg hihető is).

Érdekes Az elhamarkodott temetés, a Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban és a Pár szó egy múmiával. Mindhárom az élet és a halál közötti állapottal foglalkozik. Az elhamarkodott temetés több esetet foglal össze, melyekben valakit tetszhalott állapotban, gyakorlatilag élve temettek el. Ezek voltak talán a legizgalmasabb sztorik, mivel ez nekem is egy félelmem. (Talán Poe-nak is az volt?) A Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban egy olyan esetet mutat be, ahol egy halálos beteget az ő beleegyezésével hipnotizálnak, hogy megfigyeljék, a halál pillanatára illetve a halál pillanatában a testre milyen hatással van. Többet nem árulok el, tényleg nagyon érdekes belegondolni abba is, hogy a leírtak tényleg működnek-e (nem hinném, de felvetésnek nem rossz). A Pár szó egy múmiával a kettőt ötvözi valamennyire; a kutatók egy múmiát vizsgálnak, melyről /akiről kiderül, hogy egy nagyon hosszú életű család sarja, és élve balzsamozták be. Magát a beszélgetést a múmiával eléggé ironikusnak éreztem, aki ismeri a sztorit, javítson ki, ha tévedek.

Kissé kilóg a többi novella közül a három detektívtörténet, A Morgue utcai kettős gyilkosság, a Marie Roget rejtélyes esete és Az ellopott levél. Az első kettő biztosan megtörtént eset alapján íródott, ha jól emlékszem, a harmadik nem. Mindhárom történet nagyon tetszett, részben a következtetések miatt, amikre a szereplők jutottak az esetekkel kapcsolatban, de nagyobb részben amiatt, ahogy ezekre jutottak. A gondolatmenet, ahogy végigvitték, hogy mi hogyan történhetett, miért úgy, melyik lehetőség vethető el, és az miért vethető el... Egyszerűen zseniális. Aki szereti az ilyesmit, szeretettel ajánlom őket elolvasásra, tényleg megéri.

A végére hagytam a kedvencemet, Az áruló szív-et. Ez is gyilkosságról szól, viszont itt a lelkiismeret kapja a fő szerepet; avagy hogyan is tud a főszereplő megbirkózni azzal, hogy ő megölt valakit. SPOILER Sehogy. SPOILER VÉGE Poe-t az emberi lélek nagy ismerőjeként is számon tartják. A novellákat elolvasva úgy gondolom, igazuk van.

Összességében a novelláskötet tényleg jó, azt nem tudom megállapítani, hogy valóban a legjobb elbeszéléseket tartalmazza-e, mivel sajnos a többit nem ismerem. Még. Ugyanis biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb mindent elolvasok Poe-tól, amit csak fellelek. :)