Translate

2020. június 7., vasárnap

23. hét/2: Stephen King: A hosszú menetelés

A fejembe vettem, hogy ha már eddig ilyen összevissza olvastam Stephen King műveit, elkezdem bepótolni az életmű elejéről kimaradtakat. Így esett a választásom A hosszú menetelésre a hét második felére. A Szellemek a fejbenhez hasonlóan ezt a kötetet is a közös olvasás elé gondoltam beilleszteni, de egy nappal elcsúsztam, ezért csak később tudtam befejezni, mint szerettem volna.


Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 348
Fordító: Bihari György
Az olvasás ideje: 2020. június 4. – 2020. június 7.


A fülszöveg:
„Amerikát totális diktatúra uralja, a renitens polgárokat különítmény hurcolja el. A tizenéves fiúk számára egyetlen kiugrási lehetőség kínálkozik: a minden évben megrendezett Hosszú Menetelés, amelyet országszerte százezrek figyelnek, és a tévé is közvetít. Száz fiú indul útnak a megadott útvonalon, amelyet gyalogszerrel, legalább négy mérföld per órás átlagsebességgel kell teljesíteni. Csak egy győztes lehet, a lemaradókat ott helyben katonák végzik ki.

Stephen King korai, álnéven írt gyöngyszeme az Éhezők viadalá-hoz hasonló, kegyetlen, kétségbeesett világot mutat be.”

A borító:
Jellegzetes Európa Kiadós King-könyvborító, felül nagyban a szerző neve, középtájon a mű címével és annak illusztrációjával. A háttérben látható alakok egy sora mutatja a menetelőket, az előtérben álló alak kezében felsejlő puskacső pedig arra utal, hogy erőltetett menetet látunk. A jobb sarokban olvasható idézet szintén nem túl vidám témát vetít előre. Az égbolt rózsaszínje jelezhet hajnalt és alkonyt is, amely a menetelés hosszúságára utal. Elsőre furcsa ez a rózsaszín egy King-könyv borítóján, de olvasás után úgy gondolom, nem lehetett volna beszédesebben illusztrálni azt, amiről a könyv szól.

Így tetszett:
Egy ilyen cím és egy ilyen fülszöveg után nem várok pörgős, fordulatos cselekményt, és sokkal inkább számítok egy pszicho-thrillerre vagy lélektani regényre, mint horrorra. A sejtéseim jók voltak; tulajdonképpen egyfajta tanulmányt kaptam arról, hogy mi történik egy csapat fiatal sráccal, amikor egy olyan versenyen indulnak, amelyen az életük a tét. Láthatjuk, ahogy a száz fiú útnak indul, mindenki élettel telve, magabiztosan, tervvel vagy anélkül, egyedül vagy társasággal. Látjuk, hogyan viselik az első napot, majd az éjszakát, hogyan szövődnek köztük barátságok, és hogyan reagálnak az első néhány társuk halálára. Ahogy telnek az órák, és fizikailag egyre kimerültebbek lesznek, úgy kezd bennük tudatosulni az is, hogy mi a győzelem ára, ami mentálisan is egyre nehezebben elviselhetővé válik számukra a helyzetüket. A kimerültségük rám is hatott; olvasás közben én is ólomsúlyúnak éreztem a lábaimat; nem egyszer figyeltem fel arra sem, hogy egy-egy ponton fájnak.

A résztvevők beszélgetéseiből derül fény arra, hogy mi is tulajdonképpen a Menetelés, és a főszereplő újdonsült barátainak életéről is kapunk némi információt. Mindeközben az egyes Menetelők viselkedéséből felismerhetünk bizonyos embertípusokat, mint például a nagyszájú törtetőt, vagy a csendes taktikázót. Nem is igazán a cselekmény itt a lényeg, hiszen az nem nagyon van; sokkal inkább a pszichológián van a hangsúly. Épp ezért szerettem nagyon ezt a könyvet. Mélyebb, mint amilyennek látszik, egyszerre gondolkodtat és borzaszt el – mégis milyen társadalom az, amelynek szórakozást jelent egy halálmenetet végignézni? Miért szeretik az emberek mások szenvedését nézni? A könyv ezekre a kérdésekre is keresi a választ.

A vége tulajdonképpen nyitott maradt: nem tudjuk meg, hogy az utolsó életben maradt menetelővel mi történik, annyit látunk, hogy egy sötét alak után iramodik. Hogy ő ki, az megválaszolatlan marad. Az én értelmezésemben ez az alak a Halál; úgy gondolom, hogy a Menetelést (legalábbis ezt) senki nem éli túl.

Amit hiányoltam, az a Menetelésre vonatkozó összes tanács felsorolása volt. Néhányat említettek, mint a 8. vagy a 13. számú tanács, és azt vártam, hogy ha nem is sorban, de bedobják mindet, akárhány is van, én pedig listaként összegyűjthetem őket. Ez sajnos nem történt meg. Vártam volna azt is, hogy kicsit pontosabb leírást kapok arról a totális diktatúráról, amelyet a fülszöveg említ. Tulajdonképpen, ha a fülszöveget nem olvasom el, ezt inkább csak sejteni lehet, konkrétan leírva ugyanis nem láttam.

Negatívumként említeném meg a következő két furcsaságot: a jelentkezést április 31-ig lehetett visszavonni. Először elírásnak gondoltam, de amikor a következő oldalon is találkoztam vele, már szándékosnak tűnt. Hogy olyan szintű diktatúra lenne, hogy az egyes hónapok napjainak számát is megváltoztatják, vagy tévedésről van szó, azt nem tudom eldönteni. Ugyanez igaz a 36 foggal mosolygó szereplőre is.

Kedvenc idézetek:
Kevés nekem tetsző gondolatra figyeltem fel; ez adódhat abból is, hogy a tanácsokat kerestem, illetve a témából vagy a könyv rövidségéből is.

„A vére ugyanolyan színű, mint mindenkié.” – ez egy fekete bőrű résztvevő halálakor hangzik el

„Az emlékek bizonyos szempontból olyanok, mint az országút. Itt valódi, kemény, tapintható. De a korábbi út, a reggel kilenc órai út messze van, és értelmetlen.”

„Minden játék tisztességesnek tűnik, ha mindenkit egyszerre csapnak be.“

„A halottak árvák. Nincs más társaságuk, csak a csönd, olyan, mint a lepkeszárny.”

Nem bántam meg, hogy ezt a könyvet még bepréseltem erre a hétre (bár nagyon nem kellett préselni, gyorsan haladtam vele). Ezután biztosan másképp fogok állni a gyalogláshoz, és ahányszor emiatt fájdul meg a lábam, eszembe fog jutni ez a könyv, és a fájdalom is enyhülni fog.

4,5/5🌟

   

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése