A fejembe vettem, hogy ha már eddig ilyen összevissza olvastam Stephen King
műveit, elkezdem bepótolni az életmű elejéről kimaradtakat. Így esett a
választásom A hosszú menetelésre a
hét második felére. A Szellemek a fejbenhez
hasonlóan ezt a kötetet is a közös olvasás elé gondoltam beilleszteni, de egy
nappal elcsúsztam, ezért csak később tudtam befejezni, mint szerettem volna.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 348
Fordító: Bihari György
Az olvasás ideje: 2020. június 4. – 2020. június 7.
A fülszöveg:
„Amerikát totális diktatúra uralja, a renitens polgárokat különítmény hurcolja
el. A tizenéves fiúk számára egyetlen kiugrási lehetőség kínálkozik: a minden
évben megrendezett Hosszú Menetelés, amelyet országszerte százezrek figyelnek,
és a tévé is közvetít. Száz fiú indul útnak a megadott útvonalon, amelyet
gyalogszerrel, legalább négy mérföld per órás átlagsebességgel kell
teljesíteni. Csak egy győztes lehet, a lemaradókat ott helyben katonák végzik
ki.
Stephen King korai, álnéven írt
gyöngyszeme az Éhezők viadalá-hoz
hasonló, kegyetlen, kétségbeesett világot mutat be.”
A borító:
Jellegzetes
Európa Kiadós King-könyvborító, felül nagyban a szerző neve, középtájon a mű címével
és annak illusztrációjával. A háttérben látható alakok egy sora mutatja a
menetelőket, az előtérben álló alak kezében felsejlő puskacső pedig arra utal,
hogy erőltetett menetet látunk. A jobb sarokban olvasható idézet szintén nem
túl vidám témát vetít előre. Az égbolt rózsaszínje jelezhet hajnalt és alkonyt
is, amely a menetelés hosszúságára utal. Elsőre furcsa ez a rózsaszín egy
King-könyv borítóján, de olvasás után úgy gondolom, nem lehetett volna
beszédesebben illusztrálni azt, amiről a könyv szól.
Így tetszett:
Egy
ilyen cím és egy ilyen fülszöveg után nem várok pörgős, fordulatos cselekményt,
és sokkal inkább számítok egy pszicho-thrillerre vagy lélektani regényre, mint
horrorra. A sejtéseim jók voltak; tulajdonképpen egyfajta tanulmányt kaptam
arról, hogy mi történik egy csapat fiatal sráccal, amikor egy olyan versenyen
indulnak, amelyen az életük a tét. Láthatjuk, ahogy a száz fiú útnak indul,
mindenki élettel telve, magabiztosan, tervvel vagy anélkül, egyedül vagy
társasággal. Látjuk, hogyan viselik az első napot, majd az éjszakát, hogyan
szövődnek köztük barátságok, és hogyan reagálnak az első néhány társuk
halálára. Ahogy telnek az órák, és fizikailag egyre kimerültebbek lesznek, úgy
kezd bennük tudatosulni az is, hogy mi a győzelem ára, ami mentálisan is egyre
nehezebben elviselhetővé válik számukra a helyzetüket. A kimerültségük rám is
hatott; olvasás közben én is ólomsúlyúnak éreztem a lábaimat; nem egyszer
figyeltem fel arra sem, hogy egy-egy ponton fájnak.
A résztvevők beszélgetéseiből derül fény arra, hogy mi is tulajdonképpen a
Menetelés, és a főszereplő újdonsült barátainak életéről is kapunk némi
információt. Mindeközben az egyes Menetelők viselkedéséből felismerhetünk bizonyos
embertípusokat, mint például a nagyszájú törtetőt, vagy a csendes taktikázót.
Nem is igazán a cselekmény itt a lényeg, hiszen az nem nagyon van; sokkal
inkább a pszichológián van a hangsúly. Épp ezért szerettem nagyon ezt a
könyvet. Mélyebb, mint amilyennek látszik, egyszerre gondolkodtat és borzaszt
el – mégis milyen társadalom az, amelynek szórakozást jelent egy halálmenetet
végignézni? Miért szeretik az emberek mások szenvedését nézni? A könyv ezekre a
kérdésekre is keresi a választ.
A vége tulajdonképpen nyitott maradt: nem tudjuk meg, hogy az utolsó
életben maradt menetelővel mi történik, annyit látunk, hogy egy sötét alak után
iramodik. Hogy ő ki, az megválaszolatlan marad. Az én értelmezésemben ez az
alak a Halál; úgy gondolom, hogy a Menetelést (legalábbis ezt) senki nem éli
túl.
Amit hiányoltam, az a Menetelésre vonatkozó összes tanács felsorolása volt.
Néhányat említettek, mint a 8. vagy a 13. számú tanács, és azt vártam, hogy ha
nem is sorban, de bedobják mindet, akárhány is van, én pedig listaként
összegyűjthetem őket. Ez sajnos nem történt meg. Vártam volna azt is, hogy
kicsit pontosabb leírást kapok arról a totális diktatúráról, amelyet a
fülszöveg említ. Tulajdonképpen, ha a fülszöveget nem olvasom el, ezt inkább
csak sejteni lehet, konkrétan leírva ugyanis nem láttam.
Negatívumként említeném meg a következő két furcsaságot: a jelentkezést április 31-ig lehetett visszavonni. Először
elírásnak gondoltam, de amikor a következő oldalon is találkoztam vele, már
szándékosnak tűnt. Hogy olyan szintű diktatúra lenne, hogy az egyes hónapok
napjainak számát is megváltoztatják, vagy tévedésről van szó, azt nem tudom
eldönteni. Ugyanez igaz a 36 foggal
mosolygó szereplőre is.
Kedvenc idézetek:
Kevés
nekem tetsző gondolatra figyeltem fel; ez adódhat abból is, hogy a tanácsokat
kerestem, illetve a témából vagy a könyv rövidségéből is.
„A vére ugyanolyan színű, mint
mindenkié.” – ez egy fekete bőrű résztvevő halálakor hangzik el
„Az emlékek bizonyos szempontból
olyanok, mint az országút. Itt valódi, kemény, tapintható. De a korábbi út, a
reggel kilenc órai út messze van, és értelmetlen.”
„Minden játék tisztességesnek tűnik, ha mindenkit
egyszerre csapnak be.“
„A halottak árvák. Nincs más
társaságuk, csak a csönd, olyan, mint a lepkeszárny.”
Nem bántam meg, hogy ezt a könyvet még bepréseltem erre a hétre (bár nagyon
nem kellett préselni, gyorsan haladtam vele). Ezután biztosan másképp fogok
állni a gyalogláshoz, és ahányszor emiatt fájdul meg a lábam, eszembe fog jutni
ez a könyv, és a fájdalom is enyhülni fog.
4,5/5🌟
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése