Ahogy már említettem: van a molyon egy kihívás, amelyre való jelentkezéskor három címkét kellett megadni, amely alapján a kihívásgazda választott három könyvet, amelyeket a teljesítéshez el kell olvasni a megadott határidőig. Az én címkéim az igaz történet, a krimi és a thriller voltak. A kapott könyvek pedig a Nem vagyok sorozatgyilkos, A lány a vonaton, és a Nemes teremtmények. Korábban egyiket sem olvastam, és csak a másodikról hallottam egy keveset. Kettőn már túl vagyok (az értékelések a címekre kattintva olvashatók), most végeztem a harmadikkal is.
Kiadó: XXI. század
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 290
Fordító: Tomori Gábor
Az olvasás ideje: 2020. november 22. – 2020. november 29.
A fülszöveg:
„Te nem ismered, de ő ismer téged
Elképesztő lélektani thiller –
a Hátsó ablak találkozása
a Holtodiglannal.
Rachel ingázó, minden reggel
felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak
ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás.
Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. „Jess és Jason”, így
nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a
boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat
tovahalad, de ennyi elég.
A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet
eddig csak messziről szemlélt.
Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton…
Paula Hawkins első thillere
azonnal a bestsellerlisták első helyezettje lett.
Tizenkét nyelvre már
lefordították, vitathatatlan, hogy 2015 meglepetését tartja kezében az olvasó.”
A borító:
Nagyon
találó a vonatablak, és az abból látott elmosódó táj képe, ugyanez az elmosódás
megjelenítve a címben is, bár különösebben nem szép.
Így tetszett:
Ismételten
nehezen tudok mit mondani. Nem egészen azt kaptam, amit a fülszöveg alapján
vártam. Arról például szó sem volt, hogy a főszereplő alkoholista, ami a
történet szempontjából egyáltalán nem mindegy. Emiatt sokkal hangsúlyosabb a
lélektani aspektus – annyira, hogy számomra a thriller jelleg el is veszett.
Az eseményeket váltott szemszögből követjük; három különböző nő életéről
van szó, akik valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz. Furcsa, hogy mindenki
E/1-ben mesél, de nem zavaró, a fejezetcímekből lehet látni, hogy épp kivel
vagyunk.
A cselekmény csigalassúsággal halad, a hangsúly egyáltalán nem ezen van,
Rachel lelki vívódása van a középpontban. Az ő életével kapcsolatban végig azt
éreztem, hogy amint tesz egy lépést előre, a következő kettőt már hátrafelé
sikerül. Idegesített a folytonos visszaesés, hogy nem halad, nem tart semerre, annak
ellenére, hogy tudom, ez nagyon is valódi. Nem is igazán sikerült megkedvelnem,
ahogy igazából senki mást sem a szereplők közül.
Anna még Rachelnél is jobban idegesített a butaságával és a
beképzeltségével. Valóban a világ egyik csodája lehet, ha valakinek gyermeke
van, de ahogy ezt az ő felfogásában a szerző tálalja, engem rendkívül irritált –
mint aki nem ezen a világon van. Megan iránt pedig a végére inkább csak szánalmat
éreztem a kisiklott élete miatt.
A befejezés túlságosan összecsapott volt, és egyre csak azt éreztem, hogy
ilyen nincs, ezek a dolgok a való világban nem így működnek. Bármennyire is
igaziak és hitelesek a jellemek, a történések annyira bugyuták voltak, hogy
elvitték az egészet negatív irányba. Az érdeklődésemet sem sikerült igazán
fenntartania, nem voltam kíváncsi rá. Kissé nyögvenyelős volt. Idézetgyűjtésre
nem is pazaroltam az időmet.
Sajnos a bejegyzés elején említett kihíváshoz választott egyik könyvnél sem
éreztem nagyon nagy áttörést, háromból kettő kevéssé nyerte el a tetszésemet,
és a harmadik is inkább sokkolt, mint meggyőzött. Emiatt az olvasási kedvem is
visszaesett kissé. A következő olvasmányomat épp ezért nem a futó kihívásaim
alapján fogom kiválasztani.
3,5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése