41. hét/2: J.D. Barker - A negyedik majom - 4MGY 1

Mélabús hangulatom gyógyítására vettem még januárban,de végül valami más, témában hasonló könyvet olvastam el helyette, ez pedig háttérbe szorult. Mostanában újra úrrá lett rajtam ez a hangulat, így hosszas töprengés után előszedtem.

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 406
Fordító: Bosnyák Edit
Az olvasás ideje: 2021. szeptember 28. – 2021. október 18.

A fülszöveg:
A ​Négy Majom Gyilkos több mint öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Az áldozatai rendre fiatal lányok, módszerei és „védjegye” különösen kegyetlen. A rendőrség még ennyi év elteltével is csupán a sötétben tapogatózik, míg egy nap halálos gázolással történő balesetet jelentenek egy buszmegállóban. Kiderül, hogy az áldozat a Négy Majom Gyilkos. A helyszínelés során többek közt egy naplót találnak nála, és minden arra utal, hogy a régóta keresett gonosztevő épp elrabolt egy utolsó áldozatot, mielőtt váratlanul utolérte a vég.
Sam Porter nyomozó, a gyilkosra specializálódott egység vezetője tudja, hogy nagyon kevés ideje maradt megtalálni az elrabolt lányt. A sorozatgyilkos naplóját olvasva belemerül egy pszichopata tudatába és különös élettörténetébe, és olyan dolgokat talál, amikre nem lehet felkészülni. Rohamosan fogy az idő, és a Négy Majom Gyilkos még a túlvilágról is gúnyt űz a rendőrségből ebben a mesterien megírt, lebilincselő thrillerben.

J.D. Barker regényében a Hetedik és A bárányok hallgatnak hangulata találkozik, miközben a szerző remekül gondolja végig és újítja meg a sorozatgyilkosokra épülő történeteket egy olyan főgonosszal, akit egyhamar nem felejtünk el.

A borító:
Szép fehér. Más ezen kívül nem fogott meg rajta, a tenyérnyomoknak igazából nem sok köze van a történethez – legalábbis én nem találtam kapcsolódási pontot.

Így tetszett:

Nem tudom… A legőszintébben: nem tudom, mit gondoljak, vagy hova tegyem. Van egy szuper jó ötlet a majmokkal – egy egészen kifacsart nem hall, nem lát, nem beszél koncepcióra épülő gyilkosság-sorozattal és egy súlyos traumákon és agymosáson átesett gyilkossal. A váltott szemszög rendben van, a napló segítségével való ugrálás az időben szintén. Jó ötlet a napló, azzal lehet a legjobban belemenni a lélektanba, megtalálni a miérteket, indítékokat.

Van viszont néhány dolog, amivel nem tudok mit kezdeni. Ez mindjárt a gyilkosunk családja. Én elhiszem, hogy létezhetnek olyan emberek, mint ez a házaspár, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy a kisded játékaikba ilyen szinten bevonnák a gyereküket is. Még elmebetegek között sem életszerű, hogy a gyerek olyat jegyezzen meg, hogy „anya a gyilkosságok után ilyen vagy olyan szokott lenni”. Egyszerűen nem. Sok helyen éreztem azt, hogy a naplóban történtek egy bődületes nagy fikció részei, esetleg valami masszív hallucinációról van szó – egy helyen van is egy utalás, hogy talán tényleg az, de a könyv végére ez nem derül ki.

A többi részt elég jól összerakta Barker, szeretem, amikor minden mindennel összefügg, és egy összetett történet kerekedik ki. A csavarokat viszont nem éreztem olyan átütőnek, csak úgy odavetette őket, és kész.

Porter rémesen idegesít a technológiai tudatlanságával – lehet, hogy mostanában túl sok ilyenbe szaladtam bele, de kezdem klisésnek érezni, hogy a fő nyomozókarakter képtelen haladni a korral, minden közösségi oldalról megkérdezi, mi az, és papírra jegyzetel. És kezd az is tipikussá válni, hogy ennek a karakternek az életében van valami befejezetlen ügy, amit állandóan pörög, és ami hatalmas lelki teher.

Az pedig elég béna volt, ahogy a 4MGY-t azonosították. Egy kis furcsaság, minimális utánajárás, majd: „Ő a 4MGY.” Komolyan? Neeee!

Rosszkor olvastam? Lehet. Valami nem jött át belőle? Elképzelhető. Immúnis lettem már a sok olvasott borzalomra? Megeshet. Mindenesetre valamiért ez most nekem annyira nem jött be. Pedig jó lehetett volna. Ebben a pillanatban viszont nem tudom eldönteni, hogy érdekel-e a többi rész,érdemes-e adni még egy esélyt a sorozatnak. Hisz valamiért mégiscsak sokan szeretik.