Az idei év első olvasmánya, ahogy azt az előző, újévi fogadalmakról szóló
bejegyzésben is említettem (itt olvasható), Ezekiel Boone Kirazjás című kötete
volt. A Viharszigettel együtt vettem meg egy Mátyás királyért, csupán a borító
alapján.
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 288
Fordító: Fazekas László
A fülszöveg:
„A perui dzsungel mélyén egy fekete, gyorsan haladó áradat elnyel egy amerikai turistát. Több ezer kilométerrel odébb Minneapolisban egy FBI ügynök egy repülőgép-katasztrófa maradványait vizsgálva ijesztő felfedezést tesz. Az indiai Kanpurban szokatlan szeizmikus
mintákat észlelnek egy földrengések előrejelzésével foglalkozó laborban. A
kínai kormány balesetnek álcázva atomrobbantást végez az ország egy elszigetelt
régiójában. A Washingtoni Egyetemre egy rejtélyes csomag érkezik Dél-Amerikából.
Az események nem csak rövid időn
belül következnek be egymás után, de mint kiderül, össze is függnek. Ezekiel
Boone debütáló regényében egy ősi, szunnyadó faj ébredése apokaliptikus
katasztrófa felé sodorja a világot. A Kirajzás a horror egyik klasszikus témáját gondolja újra
ötletesen – ahogy Peter Benchley a cápákkal, Michael Crichton a
dinoszauruszokkal és James Herbert a patkányokkal keltette életre az ember
egyik legősibb és legbensőbb félelmét, úgy Boone most a sokak által rettegett
nyolclábúakkal mesél el egy hátborzongató történetet.”
Én nem félek a pókoktól – öcsém néhány éve madárpókot tart, így volt
lehetőségem együtt is lakni eggyel -, így számomra a téma inkább érdekes volt,
mint ijesztő. Az ötlet, hogy egy nagy pókraj okozzon apokalipszist, ha nem is
teljesen egyedi, de mindenképp kiváló.
A szerző stílusa kissé Stephen Kingre emlékeztet, és egy mondatában
tiszteleg is kollégája előtt. Egyszerűen, világosan megfogalmazott mondatok,
semmi szépítés. Ahol elfér, használ trágárságot, de nem túlzott mértékben, nem
zavaró.
Több szálat indít el egyszerre; nagyjából a könyv feléig minden fejezet más
helyszínt és más szereplőket mutat be. Ekkorra már kicsit kezdett
nyugtalanítani, hogy vajon sikerül-e összefűznie őket, de nem kellett
csalódnom, nagyon szépen megoldotta. Egy többszálas fonásra hasonlít (hatos
vagy hetes), ahogy szépen lassan vezeti őket egymásba, minden ugyanahhoz a
végponthoz. Debütáló regényhez képest tényleg remek, le a kalappal!
Nagy pozitívum számomra, hogy sok női karakterrel dolgozik, és fontos
pozíciókba helyezi őket, mint pl. Stephanie Pilgrim, az Egyesült Államok első
női elnöke, vagy Kim Bock tizedes, aki nem mellesleg fekete. És hogy ezen a
téren se érhesse szó a ház elejét, meleg szereplő is van. Hogy ezeket
szándékosan alakította így, hogy megfeleljen az egyes társadalmi csoportokra
vonatkozó elvárásoknak (ahogy a filmekben is kell lenni mostanában egy fekete
és egy LMBTQ karakternek - megjegyzem, nekem ez nem probléma), vagy alapjáraton is így írta volna meg, azt tőle
kell megkérdezni, én nem tudom.
Tetszik az is, hogy igyekszik a valóságból kiindulni. A történetben névvel
is említett pókfajok léteznek, és a Nazca-vonalak is olyanok, amilyeneknek
leírja őket (bővebben itt olvashattok róluk, nagyon érdekes jelenség, számomra
is újdonság volt). Nem derül ki a könyvből, de nagy valószínűséggel a
katasztrófát okozó pókfaj a valóságban nem létezik.
Negatívumként a kötet zárását említeném meg. Ugyan tudom, hogy egy trilógia
első részéről van szó, ezért maradt nyitva a vége, mégis az Utószóba besorolt
fejezeteket összecsapottnak érzem. Az tökéletes stratégia, hogy az összes
helyszínen végignéz, és bemutatja, mi a helyzet, milyen állapotban hagyjuk itt
őket, de szerintem többet érdemeltek volna fél oldalt sem kitöltő fejezeteknél.
Olyan hatást kelt, mintha nem lett volna ötlete, hogyan fejezze be, vagy mintha
csak túl akart volna esni a befejezésen. A következő kötet talán magyarázatot
ad arra, miért így hagyta abba.
A szereplők nagyjából egyenrangúak, talán a pókokkal foglalkozó tudós, Dr
Melanie Guyer emelhető ki, de nem egyértelműen főszereplő ő sem. Mindannyian
szerethetők, jópofák voltak, ellenszenves karaktert nem találtam a műben – ami persze
nem azt jelenti, hogy mások szerint sincs.
Kedvenc idézetek:
„Ne felejtsétek el, hogy a gyors
döntés csak akkor jó, ha eredményes!”
„Negyvenéves vagyok és
doktorátusom van. Én döntöm el, hogy mikor megyek pisilni.”
„-Tizenegy évig
voltunk házasok – mondta a férfi, és vállat vont. Nála ez jelentette a
bocsánatkérést.”
Mindent összevetve: pozitív élmény volt, egyáltalán nem
bánom, hogy hallgattam a megérzésemre a borítóval kapcsolatban, és megvettem.
Időközben tudomást szereztem arról, hogy a trilógia két további kötete magyar
nyelven nem fog megjelenni, így ha szeretném tudni, hogy van tovább (és
természetesen szeretném), akkor angolul kell elolvasni. Ez egyben azt is
jelenti, hogy most már tényleg szereznem kell egy Kindle-t.
4,5/5
