46. hét: J.K. Rowling: Az Ickabog

Egy volt kolléganőm csigázta fel az érdeklődésemet a könyv iránt; amikor friss volt, nem tudtam eldönteni, hogy el akarom-e olvasni, ezért is húztam eddig. Aztán a Molyon találtam rá egy kihívást, ami véglegesen elbillentette a mérleget.

Kiadó: Animus

Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 304
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Az olvasás ideje: 2021. november 14. – 2021. november 15.

A fülszöveg:
„Akkora, ​mint két ló. A szeme tűzgolyó. A karmai borotvaélesek. Vigyázz, mert jön az Ickabog… Duskáldia egykor a világ legboldogabb országa volt. Bővelkedett aranyban, egy pompázatos bajszú király uralkodott rajta, és olyan fenséges kolbászok, sajtok és sütemények készültek városaiban, hogy aki csak megkóstolta őket, táncra perdült örömében! Birodalomszerte minden szép és jó volt, kivéve a ködös északi részt, Lápföldét, ahol egy régi rege szerint a szörnyűséges Ickabog tanyázott. Minden épeszű ember tudta, hogy az Ickabog csak legenda, rossz gyerekek ijesztgetésére való. De a legendáknak megvan az a furcsa tulajdonságuk, hogy néha önálló életre kelnek… Vajon egy mendemonda megbuktathatja a közkedvelt királyt, és térdre kényszerítheti az országát? Annyi biztos, hogy két bátor gyerek olyan kalandba sodródik miatta, amire maguktól sose vállalkoztak volna. A világ egyik legkiválóbb elbeszélőjének sajátos hangulatú meséjét a szereplők színes tárháza és a fantáziadús cselekmény teszi minden korosztály számára feledhetetlen olvasmánnyá.“

A borító:
Ha a címből nem derülne ki, a borító mindenképpen elárulja, hogy meséről van szó. Ugyanakkor nagyon ízléses, szép, szívesen látom a polcomon.

Így tetszett:

Ódzkodtam egy kicsit tőle, mivel a Harry Potteren kívül nem olvastam még mást Rowlingtól, és valamiért amiatt sem akaródzott elolvasni, mert mese. Most kijelenthetem, hogy ez súlyos hiba, hisz újra rájöttem, hogy imádom a stílusát, akkor is, ha a megszokottól eltérő világba kalauzol el.

Egy hihetetlenül aranyos történetet kaptam az olvasás két napjában. Adott egy királyság, a megfelelő mesébe való túlzásokkal, egy legendás szörny, akitől mindenki fél, de igazából senki nem tudja, hogy létezik-e, és adott a cselszövő is, aki megpróbálja a királyság harmonikus életét úgy átformálni, hogy az ő javát szolgálja. A történet viszont nem ennyire egyszerű, több szálon fut, és bőven akadnak benne olyan fordulatok, amelyekkel a gyerekkoromban olvasott meséknél nem találkoztam. A váltott szemszög miatt is eltér – általában egy mese a hős szemszögéből íródik, itt azonban szinte minden szereplőéből kapunk egy kicsit.

Tetszett az Ickabog köré épített legenda, és az is, ahogyan életre kelt magában a mesében. A fő motívum az emberek hiszékenysége és kihasználhatósága. Swindler báró erre építette fel a tervét, amely a meggazdagodását szolgálta. A történet íve miatt egy kicsit aggódtam; szurkoltam, hogy a báró valahogy bukjon le végre, ami nagyon nehezen akart megtörténni. A báró mindig újabb ötlettel állt elő, újabb fondorlattal taszította egyre mélyebbre a királyságot, és ezek mindig akkor jöttek, amikor már azt hittem, hogy nem lehet rosszabb. Tartottam a nem boldog befejezéstől.

A szereplők nagy része végletesen jó vagy végletesen rossz, kevés szürke karakter van – talán csak Pondrow Pongrác, és valamennyire Frédi király az. Swindler bárót nagyon nem kedveltem, ugyanakkor egy jól megformált gonosz. A kedvencem pedig Gréta volt, akit a mese igazi hősének tekintek. Bebizonyította, hogy a kedvesség és a szeretet képes megváltoztatni annak a hozzáállását a világhoz, aki ezeket kapja.

És végül a címszereplő: amikor még semmit nem tudtam róla, sárkányszerű lénynek képzeltem el – pont ahogy a legenda szerint a mese többi szereplője is. Egyébiránt igencsak emlékeztet Shrek-re, és nem azért, mert zöld és a mocsárban él.

Nehéz ezt a történetet úgy értékelni, hogy a cselekményéből semmit ne lőjek le, ezért itt be is fejezem és azt mondom, hogy sok szeretettel ajánlom gyereknek és felnőttnek egyaránt. Könnyen és gyorsan olvasható, izgalmas, néhol szívszorító, máshol szívmelengető, az alkalmazott szókincs pedig zseniális – ami egyfelől Rowling érdeme, másrészt Tóth Tamás Boldizsár kitűnő munkáját is tanúsítja. Én mindenesetre jókat derültem egy-egy kifejezésen. Biztos, hogy újra fogom olvasni.

 

 

45. hét: Lois Lowry: Számláld meg a csillagokat

A könyvet a Véletlen olvasás kihívásgazdája választotta nekem; a jelentkezéskor meg kellett adnunk egy szót, amelyről ő egy könyvre asszociált – ezt a könyvet kell elolvasni a teljesítéshez. Az én szavam a mese volt.

Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2001
Oldalszám: 142
Fordító: Bátori Tamás
Az olvasás ideje: 2020. november 2. – 2020. november 3.

A fülszöveg:
„Nos, ​bátor vagy-e kicsi lány? – kérdi Henrik bácsi 10 éves unokahúgát. 1943-at írunk. Annemarie Johansen élete sajátos elegye a hétköznapi otthoni és iskolai életnek, az élelmiszerhiánynak és a náci katonák állandó jelenlétének. A bátorságról a kislány úgy gondolja, az a mesebeli páncélos lovagok erénye, az ő életében nem sok szerepe lehet.
Amikor a német megszállók elkezdik a dániai zsidók összegyűjtését, Johansenék befogadják Annemarie legjobb barátnőjét, Ellen Rosent, s ettől kezdve a külvilág felé ő is a család tagja lesz. Ellennek és Annemarienak nagy lélekjelenlétre van szüksége, amikor a késő éjszaka a házba érkező náci tiszt az iránt érdeklődik, miért nem szőke Ellen is, mit a testvérei.
A könyv olvasói - a főhős kislány nézőpontjából - megismerik a dániai ellenállást, azt a bravúrt, ahogyan csaknem a teljes zsidó lakosságot - mintegy 7000 embert- csónakokon, kis hajókon átmenekítik Svédországba.
Lois Lowry története arra emlékeztet, hogy a háború és a terror idején is létezhet büszkeség és emberi tartás.”

A borító:
Jobb oldalt az előtérben egy aranyláncot látunk, medálja Dávid-csillag. A háttérben naplemente. A lánc előrevetíti a témát: zsidóság, holokauszt. Mivel gyerekkönyvről van szó, várható a finomabb tálalás.

Így tetszett:
A célközönség ugyan egyértelműen nem én vagyok, mégis élveztem. Egy kedves kis történetet kaptam a barátságról és a bátorságról. Felnőtt fejjel olvasva azonban látom a mélyebb tartalmat is; bújtatva ugyan, de érezhető a helyzet komolysága, súlyossága. A szegénység, az idegen katonák jelenléte, a háború miatti feszültség, az emberekre nehezedő nyomás.

A cselekmény egyszerű, lineáris, gyerekek számára is követhető, és természetesen egyfajta boldog véget ér, ami engem is jóleső érzéssel töltött el. Szurkoltam Ellen családjának, hogy sikerüljön átvészelniük a helyzetet és elmenekülni. Ez egyfajta lendületet is kölcsönöz a cselekménynek; az ember kíváncsi, hogy van tovább, ezért gyorsan halad vele. Persze ezt segíti a kis oldalszám és a viszonylag nagy betűméret is.

Rövidsége és egyszerűsége miatt nem fókuszáltam az idézetgyűjtésre, és nagyon mély gondolatokat sem fedeztem fel – nem is vártam.

Szeretettel ajánlom gyereknek és felnőttnek ezt a szívmelengető történetet, akár esti olvasmánynak is.

5/5