Tegnap betöltöttem a
25-öt. Negyed évszázada vagyok ezen a világon, figyelek, tapasztalok,
alkalmazkodom, igyekszem megtalálni a nekem kijelölt utat.
Mit is mondhatnék? 25
év nagy idő; bárhonnan számítjuk is, ennyi idő alatt nagyon sok minden
történik, változik. Valami létrejön, valami eltűnik, másvalami csak módosul,
előnyére vagy hátrányára. Ami állandó, az a változás.
Az ember 25 éves
korára végérvényesen belép a felnőttkorba. Vagy legalábbis ezt várják tőle. Van
egy végzettsége, és van egy egzisztenciája, vagy elkezdte azt kiépíteni. Vagy legalábbis
ezt várják tőle. Van egy családja vagy egy kialakulóban levő családja. Vagy
legalábbis ezt várják tőle. Megtalálta önmagát, járja a saját útját. Vagy
legalábbis ezt várják tőle.
Nagyjából ennyi idővel
ezelőtt a fenti állítások igazak voltak. Valamennyire talán azok most is, mégis
azt érzem, egyre inkább eltolódik minden, és ennek nem csak az az oka, hogy a
fiatalok a tanulmányaik miatt később kezdenek neki a nagybetűs Életnek. És
habár egy iszonyatosan felgyorsult világban élünk, mégis azt vehetjük észre,
hogy a fiatalok nem akarják elkapkodni ezt a bizonyos felnőttlétbe való
belépést, legyen szó akár a munkába állásról, vagy a családalapításról. Úgy
mondják, még szeretnének élni, mielőtt elköteleződnek akár a munkájuk, akár egy
adott személy mellett. Tulajdonképpen saját magukat keresik, amire az
iskolaévek alatt nem volt idejük és lehetőségük. Szoktam mondani, hogy a 30 az
új 20. Ami régen 20 éves korra megvolt egy saját élet elkezdéséhez, az most
nagyjából 30 éves korra van meg.
Ha mindezt magamra
vonatkoztatom, azt látom, hogy a fenti állítások nagyjából igazak: van egy
nagyon jó diplomám, több mint normális állásom és egzisztenciám, ami idővel
csak jobb lesz. A saját család ugyan még egy kicsit messzebb van, de ebbe az
irányba is elindultam. Néhány éve még nem akartam gyereket, mostanra ez
változott – a lesz már nem kérdés, a mikor már sokkal inkább. Hogy
megtaláltam-e önmagam? Tudom-e ki vagyok és mi dolgom itt? Ezekre egyértelműen
nem tudok válaszolni, de azt mondhatom, hogy már nem olyan homályos a kép, mint
amilyen 5-7 évvel ezelőtt volt. Könnyebb magam elhelyezni a világban, mint
akkor, a „kétféle ember van” típusú dolgokban egyértelműen el tudom dönteni,
hogy melyikbe tartozom. S hogy mi mindent nem csináltam még? Napestig sorolhatnám.
A mostani állapotomat
a legjobban úgy tudnám érzékeltetni, hogy elértem egy kereszteződéshez, ahonnan
nem csak balra vagy jobbra, hanem számtalan irányba lehet menni, és mindegyik máshova
vezet. Hogy végigmehetek-e mindegyiken, vagy választanom kell közülük, mert egy
életbe az összes nem fér bele, majd elválik. Egy biztos: most egy nagyon
izgalmas életszakasz kezdődik, és csak rajtam áll, mit merek kihozni belőle.