25

Tegnap betöltöttem a 25-öt. Negyed évszázada vagyok ezen a világon, figyelek, tapasztalok, alkalmazkodom, igyekszem megtalálni a nekem kijelölt utat.

Mit is mondhatnék? 25 év nagy idő; bárhonnan számítjuk is, ennyi idő alatt nagyon sok minden történik, változik. Valami létrejön, valami eltűnik, másvalami csak módosul, előnyére vagy hátrányára. Ami állandó, az a változás.

Az ember 25 éves korára végérvényesen belép a felnőttkorba. Vagy legalábbis ezt várják tőle. Van egy végzettsége, és van egy egzisztenciája, vagy elkezdte azt kiépíteni. Vagy legalábbis ezt várják tőle. Van egy családja vagy egy kialakulóban levő családja. Vagy legalábbis ezt várják tőle. Megtalálta önmagát, járja a saját útját. Vagy legalábbis ezt várják tőle.

Nagyjából ennyi idővel ezelőtt a fenti állítások igazak voltak. Valamennyire talán azok most is, mégis azt érzem, egyre inkább eltolódik minden, és ennek nem csak az az oka, hogy a fiatalok a tanulmányaik miatt később kezdenek neki a nagybetűs Életnek. És habár egy iszonyatosan felgyorsult világban élünk, mégis azt vehetjük észre, hogy a fiatalok nem akarják elkapkodni ezt a bizonyos felnőttlétbe való belépést, legyen szó akár a munkába állásról, vagy a családalapításról. Úgy mondják, még szeretnének élni, mielőtt elköteleződnek akár a munkájuk, akár egy adott személy mellett. Tulajdonképpen saját magukat keresik, amire az iskolaévek alatt nem volt idejük és lehetőségük. Szoktam mondani, hogy a 30 az új 20. Ami régen 20 éves korra megvolt egy saját élet elkezdéséhez, az most nagyjából 30 éves korra van meg.

Ha mindezt magamra vonatkoztatom, azt látom, hogy a fenti állítások nagyjából igazak: van egy nagyon jó diplomám, több mint normális állásom és egzisztenciám, ami idővel csak jobb lesz. A saját család ugyan még egy kicsit messzebb van, de ebbe az irányba is elindultam. Néhány éve még nem akartam gyereket, mostanra ez változott – a lesz már nem kérdés, a mikor már sokkal inkább. Hogy megtaláltam-e önmagam? Tudom-e ki vagyok és mi dolgom itt? Ezekre egyértelműen nem tudok válaszolni, de azt mondhatom, hogy már nem olyan homályos a kép, mint amilyen 5-7 évvel ezelőtt volt. Könnyebb magam elhelyezni a világban, mint akkor, a „kétféle ember van” típusú dolgokban egyértelműen el tudom dönteni, hogy melyikbe tartozom. S hogy mi mindent nem csináltam még? Napestig sorolhatnám.

A mostani állapotomat a legjobban úgy tudnám érzékeltetni, hogy elértem egy kereszteződéshez, ahonnan nem csak balra vagy jobbra, hanem számtalan irányba lehet menni, és mindegyik máshova vezet. Hogy végigmehetek-e mindegyiken, vagy választanom kell közülük, mert egy életbe az összes nem fér bele, majd elválik. Egy biztos: most egy nagyon izgalmas életszakasz kezdődik, és csak rajtam áll, mit merek kihozni belőle.